Bizottsági arcképcsarnok
Felszólalás adatai
170. ülésnap (2020.11.20.), 172. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Tapolczai Gergely (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | vezérszónoki felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 6:40 |
Felszólalások: Előző 172 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. TAPOLCZAI GERGELY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés 2000-ben elfogadta az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználásáról szóló 2000. évi XIII. törvényt, hogy ennek a törvénynek az értelmében az elkobzás útján állami tulajdonba kerülő egyes dolgok ne csak kampányszerűen, alkalmanként jussanak el a rászorulókhoz. Ebben a tevékenységben kiemelkedő szerepe van a Karitatív Tanácsnak. Ugyanis a Karitatív Tanács egyik fő feladata a lefoglalásra jogosult hatóságok által jogerősen elkobzott tárgyak karitatív célú felhasználásának koordinálása. A tanácshoz felajánlott termékek körét a törvény melléklete sorolja föl. Két nagyobb csoportra bontja ezt, az egyik a személyes szükségleteket biztosító rendelkezési kör, ilyen például az élelmiszer, a ruházati termékek, a tisztálkodáshoz szükséges termékek és a többi, a másik csoport pedig a járulékos szükségleteket biztosító rendelkezési kör, ilyenek például a lakásfelszerelések, háztartási eszközök, sporteszközök, szabadidős eszközök és a játékok.
A felajánlott termékek sorsáról, felhasználásáról a Karitatív Tanács dönt és az a tagszervezet, amelyik vállalja a juttatást a rászorulók számára. A felajánlott termékek jellemző módon a NAV által lefoglalt tárgyakból, illetve további elkobzó hatóság által felajánlott termékekből állnak, ezekből 50-60 százalékot tud elfogadni a tanács. Ahogy államtitkár úr is említette, évente több száz millió forintos adomány érkezik ilyen úton a Karitatív Tanácson keresztül a rászorulókhoz. Ez egy sokkal észszerűbb felhasználási módja ezeknek a termékeknek, ha szabad így fogalmazni, értelmes célt szolgálnak, sokkal értelmesebbet, mint a megsemmisítés.
Két érdekes adatot mondanék. Az iparjogvédelmi jog megsértése évente 600-700 millió forintos kárt okoz. 2019-ben már egymilliárd forintos kár volt ebből. Az Európai Unió határain lefoglalt árucikkek többsége jellemzően ruházati termékek, játékok, elektronikai termékek, dohánytermékek. Az Európai Unió adatai szerint ezen termékek 70-85 százaléka a nemzeti piacokon kerül lefoglalásra, és a lefoglalt termékek becsült értéke 2019-ben közel 12 milliárd euró.
A 2000 óta eltelt húsz évben nagyon sok tapasztalat halmozódott föl ezzel az eljárással kapcsolatban, ahogy államtitkár úr is említette, és én is szeretném megköszönni a kormánynak azt, hogy egyeztetett a Karitatív Tanács tagjaival a törvényjavaslat előkészítése során. Ugyanis ezek a szervezetek tudják azt a legjobban, hogy hol és hogyan érdemes a leghatékonyabb módon felhasználni ezeket a lefoglalt árukat, és hogy milyen módosításokat érdemes eszközölni, amelyeket az előttünk fekvő törvényjavaslat is tartalmaz.
Most nem szeretnék belemenni a részletezésbe, inkább egy szempontot említenék, amit megfontolásra javasolnék a Karitatív Tanács, illetve a kormány és államtitkár úr számára is.
(18.00)
Ez nem módosító javaslat, nem arról van szó, hogy a Karitatív Tanács szervezetét bővíteném, hanem inkább együttműködést javasolnék megfontolásra, illetve a közös munkába bevonni a fogyatékossággal élőket képviselő szervezeteket, az érdekvédelmi szervezeteket. Ugyanis elképzelhető, sőt, szinte biztos, hogy vannak olyan rászoruló személyek, akik nem kerülnek a Karitatív Tanács tagszervezeteinek látókörébe, vagy fordítva, az érdekvédelmi szervezetek tudnak olyan személyekről, akiknek még érdemes lehet segíteni, tehát ebben az irányban is lehetne esetleg bővíteni a kört, és ezáltal a termékek eljuttathatóságát is bővíteni ezzel, hogy minél több személy részesülhessen ezekből a termékekből.
Összefoglalva: a Fidesz-frakció üdvözli és támogatja ezt a törvényjavaslatot, ami bővíti a karitatív felhasználás körét, és megteremti annak a lehetőségét, hogy a karitatív szervezetek intézményein keresztül nagyobb értékű dolgok és tárgyak is karitatív célú felhasználásra kerüljenek, segítve ezzel a rászorulókat.
A Fidesz-frakció nevében támogatom a javaslatot, és kérem képviselőtársaim támogatását is. Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 172 Következő Ülésnap adatai