Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy egy másik bizottság elnökeként egy kicsit más nézőpontból kívánjam megvizsgálni azokat a folyamatokat, amelyek a jelentés mögött zajlanak. A Vállalkozásfejlesztési bizottság elnökeként, egyrészt, ugye, a volt Munkaügyi bizottság jogutódjaként, muszáj egy kicsit a magyar munkavállalói érdekvédelem és a mindennapos problémák szempontjából vizsgálnom ezt a kérdést, de mivel a XXI. században élünk, ezért vállalkozói, kisvállalkozói nézőpontot is be kell hoznunk a rendszer vizsgálatába.

Bár ez meglepő lesz egy ellenzéki képviselőtől, először is a köszönetemet szeretném kifejezni, főleg a kormánypárti képviselőtársak irányában, ugyanis tavaly, tavalyelőtt egy számunkra rossz hangulatú, győzelmi jelentésektől és kiszólásoktól hemzsegő vitát folytattunk itt le, ahol lényegében a kormánypárti képviselők teljesítménye a saját gazdasági teljesítményük dicséretéből és sokszor a véleménybuborékból ki nem mozduló dicséretéből állt. Ebből nyilván vita kerekedett, és igyekeztünk cáfolni azokat az állításokat, amelyek alapján valamifajta intergalaktikus pályára át volna a magyar nemzetgazdaság. Most sokkal visszafogottabbak voltak képviselőtársaim, ennek szól a köszönetem, és ez megalapozhat már egy szakmai alapú vitát a létező problémák feltárásával és a magyar nemzetgazdaság rettentően nehéz helyzetének elemzésével.

Azt látjuk, hogy amikor számvevőszéki jelentést olvasunk, akkor az utóbbi években egy egyre inkább informatív, ábrákkal, képekkel ellátott, egyre több folyamatot felölelő elemzést kaptunk.

(14.00)

Egyébként az ellenőrzések számában is volt az utóbbi években egy ugrás, és úgy látszik, hogy ez a munkaintenzitás nem apadt el azóta sem. Mi, jobbikosok a Nyikos László-iskolán szocializálódtunk, én is mindig szoktam beszélni tanár úrral egy hasonló vita előtt, és azt látjuk továbbra is, hogy itt az alapfeladat kicsit talán szélesíthető lenne, és a portfólióban talán kicsit túl sok alternatív feladat szerepel a Számvevőszéknél, de ez egy műfaji vita lenne, ami nem feltétlen vezet bárhova is.

Ugyanakkor a központi költségvetés helyzetének értékelése egy olyan neuralgikus pont, amely minden számvevőszéki jelentésről szóló vitában elénk kerül, és a most kicsit visszafogottabb kormánypárti hangokat én annak tulajdonítom, aztán maximum megcáfolnak, ha nem így van, hogy bizony az utóbbi évben és főleg a 2020-as érintett időszakban kiderült, hogy ez a túl korai, adott esetben májusi költségvetési tervezés egy következő évre egészen biztosan nem hatékony, egészen biztos, hogy nem tesz tervezhetővé, előre láthatóvá olyan folyamatokat, amelyek alapvetően befolyásolják egy költségvetés számainak megvalósulását és a mögötte húzódó folyamatokat. Hogy egy példát mondjak: a forint-euró árfolyam bődületes elmozdulásai az utóbbi egy-két éves időszakban olyan helyzetet teremtettek, hogy amivel a költségvetési tervezet számolt, az rendre nem jött be, és rendre újra kellett tervezni azokat a tételeket, amelyek a forint-euró árfolyamhoz bármilyen szinten kötődnek. És rettenetesen nagy problémákat okozott ez bizonyos területeken.

Azt is látjuk ugyanakkor, hogy a koronavírus-járvány kezelését mi egészen máshogy látjuk. Ez természetesen a politikai oldalakból is következik, sokszor az üléspont befolyással van az álláspontra, de vannak ennek objektív mérőszámai. Kicsit fájlalom, hogy a Számvevőszék a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben a gazdasági válság kezelésének az egyértelmű, triviális hibáira nem világított rá, vagy nem világított rá olyan fokon, mint ahogy azt én szerettem volna. Példának okáért a kieső munkabérek pótlásának a mikroszkopikus, európai szinten is az aprópénz kategóriájába sorolható összege egészen biztos, hogy messziről szemet szúró.

Magyarországon az összes munkahely, álláshely maximum 5 százaléka tekintetében sikerült mérhető kiegészítést biztosítani. Nyilván mi az ellenzéki oldalon a harmadik naptól kezdve már azt szerettük volna, hogy a kieső munkabérek 80 százalékát pótolják minden esetben és pótolják mindenki számára, aki már elvesztette a munkahelyét, annak is. Ezzel szemben a magyar 5 százalékos adattal szemben Ausztria, Németország 15-20-25 százalékos adatai állnak. Tehát szakadéknyi a különbség az ottani országok és az itteni kormány beavatkozási rátája között. Nyilvánvaló módon mások a lehetőségek és mások a háttértényezők. De azt mindenképpen elvárhattuk volna, hogy egy ennél sokkal mérhetőbb, bátrabb munkabérkipótlási programot foganatosítson az ország. Az már  bocsánat a kifejezésért  a hashtag szánalom kategóriája volt, amikor a november végén bejelentett bérkipótlás, a kieső bérek pótlása még februárban nem érkezett meg bizonyos vállalkozókhoz. Egy nagyon nehéz időszakban ez egy nagyon-nagyon tötymörgősre sikeredett beavatkozási kísérlet volt, ami nagyon sok munkahelybe került.

Itt térhetünk át a koronavírus-veszélyhelyzet alatt a számos munkahely megszűnésének kiemelésére. Ez egy helyes kiemelés, mert valóban történt ilyen. Azt is láttuk, hogy kiemelik, hogy jelentős összeget különített el a kormány olyan beruházások támogatására, melyek új, korszerű munkahelyeket hoznak létre. Itt meg kell állnunk egy pillanatra! Én abszolút piacpárti közgazdászként úgy gondolom, hogy a létező munkahelyek megóvása egy sokkal olcsóbb módszer lett volna, mint az új munkahelyek létrehozatalának a nyakló nélküli támogatása. Nem mondom azt, hogy nincs létjogosultsága beruházásokat támogatni, azt viszont állítom, hogy az Audi példája jelzőtűzként kellett volna hogy világítson előttünk. Hiszen itt volt az Audinak juttatott 1,2 milliárdos támogatási szerződés, amelynek kapcsán a nemzetközi sajtóban mondta el ennek a társaságnak az egyik vezetője, hogy ők nem szorulnak rá erre a támogatásra, nincsenek olyan helyzetben, hogy ez osztana vagy szorozna esetükben, és máshol ennek a támogatásnak sokkal nagyobb és sokkal jobb helye lett volna.

Magyarország Kormánya mégis nyakló nélkül a vissza nem térítendő támogatások volumenét növeli, bizonyos szegmensekben a háromszorosára növelte ezt a 2010 előtti kormányzásokhoz képest. Az akkoriakat én gyakorta kritizáltam azért, hogy túl bőkezűek a multi cégekkel, túl sok a vissza nem térítendő. Sikerült megháromszorozni ezt a szintet, most a napokban is három új olyan beruházást jelentettek be, amelyek közül lehet, hogy egy-kettő hosszú távon megmarad a magyar nemzetgazdaságban, de az, hogy tízmilliárdos nagyságrendű vissza nem térítendőkkel dotáljuk őket, a magyar mkkv-szektor számára pedig jó esetben a kedvezményes hitel jusson, ez egy nagyon fájdalmas kettősség. Éppen ezért fájt nekem az is, amikor az MNB arra enged következtetni, hogy a kedvezményes kisvállalkozói hitelprogramja kifut, elfogy a keret, ugyanakkor 54 milliárdért felújítjuk a székházunkat. Nyilván ez most nem a vita szorosan vett tárgyához tartozik, de azért ezek irritáló kiszólások, fél mondatok.

Itt is azt látom, hogy kell beruházásokat támogatni, nyilván a magas hozzáadott értékűek és olyan cégek esetében érdemes, akik a munkabérszínvonal javításához is hozzájárulnak Magyarországon, de a meglévő munkahelyek megőrzésénél olcsóbb lehetőség nincs. Magyarország Kormánya ott lepleződik le, amikor azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha most ugyanannyi betöltött álláshely lenne, mint egy évvel ezelőtt. De abból a KSH-statisztikából dolgozik, amely több százezerrel, több mint félmillióval torzít. Hiszen ez a statisztika beszámolja a diákmunkásokat, azokat, akik hetente legalább egy órát dolgoznak, és én nagyon tisztelem az ő munkájukat, de talán a hozzáadott értékük az alacsony óraszám miatt még nem tekinthető akkorának, mint a naponta nyolc órában dolgozónak. Sokáig a közfoglalkoztatottakat is ideszámította, több tízezer, már külföldön dolgozó, de még itt valamilyen fokon bejelentett honfitársunkat, munkavállalót.

Azt is látjuk, hogy a fizetés nélküli szabadságra kényszerítetteket úgyszintén beszámolja a statisztika teljes értékű álláshelyként. Tehát volt olyan vendéglátós, akinek mondjuk, megmaradt papíron a munkaviszonya, ugyanakkor 3-4-5 hónapon keresztül érdemi elszámolható bevételhez nem tudott hozzájutni. A statisztika, a költségvetési terv és az ezt véleményező elemzés sem tartalmazza ezeket az elképesztő társadalmi visszásságokat, márpedig ezek a big picture-höz hozzátartoznak, ezek nélkül nem lehet értékelni azt a teljes folyamatot, amiről beszélünk.

Azt is látjuk, hogy a közpénzekkel és közvagyonnal való bánásmód teljesítmény-ellenőrzésének jogi kereteiről mi órákat tudnánk vitatkozni, arról is, hogy az Alaptörvényben hogy írták át a közpénz fogalmát. Én ős Honvéd-szurkolóként büszke vagyok a saját táborunkra, hiszen a felcsúti stadionban még ők is megénekelték, mi is megénekeltük, hogy hogyan vesztette el közpénzjellegét az a hatalmas pénztömeg, amely furcsa körülmények között, mondjuk, Felcsútra vándorolt, de ez megint csak nem ennek a vitának a tárgya. Önök is visszafogottak voltak, én is igyekszem szakmai kereteken belül maradni. De az egészen biztos, hogy a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás és pénzügyi gazdálkodás ellenőrzése fejezetnél meg kell állnunk, hiszen a napisajtóban is olvasható az ÁSZ véleménye az egyetemi modellváltást illetően.

Szeretném leszögezni, hogy én a Corvinuson végzett hallgatóként egyáltalán nem vagyok, mondjuk, egy alapítványi forma ellen, és úgy gondolom, hogy műfaji vitákat lehet, kell folytatni, de alapvetően hatékonysági kérdésekről érdemes hosszabban értekezni. Viszont pont a Corvinuson látom azt, hogy az MNB-vel való korábbi együttműködés mintha nem sikerült volna annyira fényesen, az új működési modell mintha nem hozta volna el azokat az eredményeket, amelyeket vártak ezzel kapcsolatban, és éppen most egy kudarcos modellé kezd válni az, amit nagyon komoly várakozások öveztek, és amellyel kapcsolatban egyfajta ilyen zászlóshajó életérzést igyekeztek kelteni nagyon sokan, miszerint itt kitaláltunk valami újat, ez sokkal jobb, ez majd végigsöpör az egész rendszeren, és a magyar felsőoktatás is valami új dimenzióba tud lépni. Ez sajnos nem következett be.

(Hiszékeny Dezsőt a jegyzői székben Tordai Bence, dr. Vinnai Győzőt Móring József Attila váltja fel.)

Ugyanakkor a modellváltás tekintetében nem lehet kikerülni az alapítványi formáról való vitát és azon vagyonkezelői alapítvány műfajról való vitát is, amely még azért a következő hónapokat nagyon-nagyon sokszor kísérni fogja. Azt látjuk ugyanis, hogy a nemzeti vagyon ilyen brutális fokú kimentése és a nemzeti vagyonról szóló törvény passzusainak a kikerülése bizonyos esetekben egész egyszerűen veszélyezteti ezen óriási vagyontömegnek az ellenőrizhetőségét.

Korábban, ha a nemzeti vagyonhoz tartozó elemek esetében a nettó és minősített jogsértésen kaptuk azt, aki kezelte ezt a vagyont, akkor az eredeti állapot helyreállítása és számos más jogkövetkezmény rendelkezésre állt, a nemzeti vagyonról szóló törvény passzusait ide lehetne citálni és részletesen elemezni, hogy miket lehet csinálni akkor, ha valaki nem jó gazdája ennek a vagyonnak. Az alapítványi formába történő vagyonátcsorgatást követően ezeket a passzusokat már nem lehet érvényesíteni. Kérdéses az, hogy hogyan lehet majd visszaszerezni a köz javára ezeket a vagyonelemeket, tehát hogy tudnak majd megint a nemzeti vagyon kategóriájába tartozni, és milyen ellenőrzési jogköröket lehet foganatosítani ezen esetekben. Éppen ezért az ellenzék nyilván tiltakozni fog a vagyonkezelő alapítványokhoz csorgatott elképesztő, irdatlan vagyontömeggel kapcsolatban és ezen folyamatok kapcsán.

(14.10)

Hiszen mi attól félünk, hogy a Fidesz-KDNP beárazta azt, hogy a jövő évi választásokat akár még el is veszítheti, de biztos, hogy kétesélyes ez a mérkőzés, és igyekszik minél több vagyonelemet a saját ellenőrzése alá vonni, olyan kuratóriumok alá, ahol még a kieső tag pótlását is ők maguk házon belül oldhatják meg. Ez nyilvánvaló módon nonszensz, és azt látjuk, hogy bár önmagában az alapítványi forma nem az ördögtől való, és lehetne ezt jól csinálni, ilyen formában, ilyen módon pontosan azt a nemzeti vagyont, annak a kezelését veszélyezteti, amely helyes kezelés fontosságát egyébként az ÁSZ számtalan alkalommal kiemelte 2010 óta.

2010-ben elhangzott még egy ígéret, ez nem az ÁSZ részéről hangzott el, hanem kormánypárti ígéret volt, a nemzeti vagyonleltárra vonatkozó, ahol sok vitát folytattunk, sok víz folyt le a Dunán, de még mindig nem látunk egy olyan up to date, XXI. századi, hatékonyan pörgethető vagyonleltárt, amilyet egyébként ez az ország és a nemzetgazdaság megérdemelne.

Sokszor az a problémám az ÁSZ jelentésével, hogy a diagnózisa kiváló, detektál problémákat, olyan megállapításokat tesz, amelyekkel foglalkozni kellene, de aztán a következtetéseket vagy nem látom ugyanezen oldalakon, vagy egészen másfajta következtetések ezek, mint amire mi jutunk az ellenzéki oldalon. Itt van például a nagymértékű eladósodás kiemelése a fokozódó kockázatok körében, a kis méretű kkv-k dráguló hitelezése. Pont erről beszéltem az előbb, hogy a források elosztása során multi cégek: vissza nem térítendő támogatások ezerrel, mkkv-k: kedvezményes hitel jó esetben, ha a közvetítő bank úgy dönt, hogy hitelképes vagy, vagy jelzáloggal megterhelhető az ingatlanod. Ezt a furcsa kettősséget szeretnénk először oldani, aztán kivezetni a rendszerből, hiszen érthetetlen az, hogy a legnagyobb foglalkoztató, a munkahelyek kétharmadát biztosító mkkv-szektor tekintetében ennyire alacsony a támogatási volumen.

Az eladósodás tekintetében is egyszerűen nem értem, hogy miért nem látjuk be együtt és közösen, hogy az az államadósság-menedzsment, amit 2010 óta folytatunk, ez hibás, ez nem vezet sehová. A 2010-es évek elején kormánypárti képviselőtársaim még azzal igyekeztek nyugtatni bennünket, hogy Magyarország, a magyar gazdaság majd kinövi ezt az államadósságot, és azt az akkori 1250 milliárdos kamattörlesztési tételt, amely minden költségvetést lehúzott, és elvitte öt darab bérlakásprogram árát minden évben, majd szép lassan kinőjük. És azt látjuk, hogy bár igyekszik Magyarország mindenkori kormánya a GDP-arányos államadóssági adatot csökkenteni, aztán jön a soron következő világválság, amely kikerülhetetlen, amely bele van kódolva a rendszerbe, és megint a 80 százalékos szint fölé kerül vissza ez az adat.

Összességében tehát nem látjuk azt, hogy ebből az örvényből így és ilyen módon ki tudna kerülni ez az ország. Nem látjuk a jelentésben a nemzeti vagyonleltár megkövetelésének nagyon szigorú kijelentését. És teljes társadalmi csoportok maradnak ki nem feltétlen csak az ÁSZ véleményéből, de Magyarország Kormányának a költségvetési tervezéséből. Ezek figyelembevételével tehát nagyon komoly aggályaink vannak még a leírtakkal kapcsolatban, akkor is, ha szakmai nézetazonosságok egészen biztosan lesznek közöttünk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) De az általam említett kérdésekre válaszokat szeretnénk kapni, ezek válaszokat követelnek. Köszönöm a figyelmet, és a türelmet is, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokból.)