Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Először is szeretnék elnézést kérni, mert néhány személyes gondolattal kezdeném.

Alig pár hét híján 28 éve ott ültem édesanyámnak a halálos ágyán. Még nem volt 50 éves, de már nem volt 40 kiló sem, lehet, hogy 35 sem talán. Hat hónap alatt a betegsége okán gyakorlatilag járásképtelen lett, nem tudott segítség nélkül enni, a személyes higiéniához is segítségre volt szüksége, és több mint hat hónapig olyan elképzelhetetlen fájdalmakat élt át, amiket nem tudott csillapítani napi két alkalommal megkapott morfium sem.

Azt gondolom, hogy amikor ez a kép itt végigfut a szemem előtt, ahogy ülök a halálos ágyánál, nem tudok ettől a képtől elvonatkoztatni, mert föl kell tenni a kérdést, hogy a ma méltán sokat emlegetett méltóság mettől meddig tart, az élet méltósága. Azt gondolom, hogy ha definíció szerint nézzük az életet, akkor az életnek része a születés, és, igen, része a halál is, és amikor az élet méltóságáról beszélünk, akkor egyszerre beszélünk a halál méltóságáról is.

(23.00)

Emberségünkhöz tartozó egyik legalapvetőbb gondolat a szenvedés enyhítésére irányuló törekvésünk. Ezért vagyunk hajlandóak olykor számításba venni olyan végső lehetőségeket is, mint az eutanázia, még akkor is, ha az aktív eutanáziáról beszélünk elsősorban; és abban nincs vita köztünk, hogy az eutanázia nem lehet kiindulópont, nem lehet bármikor kéznél levő alternatíva. De azt gondolom, hogy a méltóság mindenkit megillet. Mindenkit megillet, ahogy megillette volna az én beteg édesanyámat is, ahogy megilletné Karsai Dánielt is, és sajnos itt egy nagyon hosszú felsorolást kellene tennem.

Mert az alapgondolat a méltóságon túl a tisztelet. Tisztelnünk kell a szenvedő beteg megfontolt, egyértelmű és tartós akaratát arra vonatkozóan, hogy állapotán orvosi segítséggel tudjunk változtatni akár úgy is, hogy ez élete szándékolt végét jelenti.

Ha elfogadjuk azt, hogy az ember saját maga dönthet az életéről, a sorsáról, hogy képes és tud felelősséget vállalni saját magáért, akkor ugyanezt el kell fogadnunk azzal kapcsolatban is, hogy mikor és miként szeretne véget vetni az életének, és igen, azt gondolom, hogy ez abban az esetben, amennyiben a méltóságának a megőrzése, a valóban indokolt megőrzése, a valóban indokolt méltósága megőrzésének megvédésére vonatkozik, azt támogatnunk kell.

Ha elfogadjuk, hogy a tartós és végleges szenvedés  ideértve az elviselhetetlen fájdalmat és a teljes orvosi-technológiai kiszolgáltatottságot az élet fenntartásával kapcsolatban  nem fér össze azzal, amit a jó életet élő emberről gondolunk, akkor elfogadhatjuk, hogy ezen a helyzeten végleges döntésekkel változtatni is lehet. Alapvető emberi jog dönteni a saját életünkről, a saját halálunkról.

Nézzük meg, hogy mi módon lehetne és kellene jogalkotói eszközeinkkel élve meghatározni az eutanázia lehetőségeit. Azt gondolom, hogy először elmondanám, amit sokan érintettek már a felszólalásuk során. Ugye, van a passzív eutanázia, amikor elutasítja valaki az orvosi kezelést, és gyakorlatilag hagyjuk meghalni. Van az orvosilag támogatott eutanázia, amikor az egészségügyi szakember átadja a felírt szert, amit a beteg maga vesz be. És van az aktív eutanázia: a halál az egészségügyi szakember aktív közreműködésének szándékolt következménye  például injekciót ad be , ami az alany döntésével megegyezik.

És én azt gondolom, hogy arról kell döntést hoznunk, és arról szól ez a vita, hogy lehetővé tesszüke embertársainknak, hogy döntsenek a saját méltóságukról. És azt gondolom, hogy bár sokan beszéltek a nemzetközi példákról, és bár a kormánypárti képviselők megpróbálták úgy forgatni a szavakat, hogy az Unió többségében ez tiltott dolog, azért pontosan tudjuk, hogy Hollandiában ’85 óta, Svájcban 1940 óta, és Ausztriában, a tőszomszédságunkban az Alkotmánybíróság 2020-ban elismerte az önrendelkezéssel történő halálhoz való jogot. Németországban szintén egy 2020-as szövetségi alkotmánybírósági döntés alapján gyakorlatilag az asszisztált öngyilkosság legális, az önrendelkezéssel történő halálhoz való jogot alapvető emberi jogként ismeri el a német jog.

Én azt gondolom, hogy valóban, az Országgyűlésnek megvan az az eszköztára, hogy megakadályozza a visszaéléseket, és azt is gondolom, hogy ha nyitott szívvel tekintünk egymásra, ha illő és elvárható módon beleéljük magunkat az embertársaink helyzetébe, akkor azt gondolom, hogy a magyar Országgyűlésnek itt az ideje, hogy lépéseket tegyen annak érdekében, hogy a döntés szabadságát visszaadják a magyar állampolgároknak. A döntés szabadságát, mert ha komolyan vesszük az Alaptörvénynek a méltóság sérthetetlenségére vonatkozó passzusát, akkor kötelesek vagyunk lehetővé tenni szabályozott keretek között, egyetlenegy orvost sem kényszerítve, de mégis lehetővé tenni az aktív eutanáziának a szabályozott keretek közötti, a magyar jogrendszerben való megjelenését. Köszönöm szépen. (Dr. Komáromi Zoltán tapsol.)