Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

KUNHALMI ÁGNES, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Bocsánatot kérek! Nagyon szépen köszönöm. Nehéz a mai esténk, nehéz a vita, megterhelő mindenkinek, és azt gondolom, hogy az a minimum, hogy nagyon mélyen tiszteletben tartjuk egymás hitét, gondolkodását, meggyőződését. És nagyon nehéz megszólalni Bedő Dávid után, hiszen Karsai úrnak a levelét olvasta fel. Megviseli az embereket, hiszen majd’ mindenkinek a családjában és az életében volt olyan, amikor a szerettei már nagyon nehezen; vagy már nem is volt élet az, amiről úgy gondoltuk, hogy nem élet.

Nem is nagyon rabolnám az időt, inkább felolvasom azt, amit gondolok. Karsai Dániel a saját állapotán keresztül hívta fel mindannyiunk figyelmét annak fontosságára, hogy ne csak életünk tartalmáról, hanem kivételes esetben, ha szükségesnek ítéljük, annak végéről is dönthessünk. Arra ébresztett rá bennünket, hogy az emberi szenvedésnek lehet egy olyan foka, az állapotromlásnak egy olyan előreláthatósága, ami eljuttathatja oda az embert, hogy csináljuke egyáltalán ezt így tovább. Karsai Dániel és sorstársai esetében még a lehető legmagasabb szintű ápolási tevékenység sem képes már csökkenteni azt a fajta mérhetetlen szenvedést, amelyet betegségük előrehaladtával érezhetnek, és ezzel összefüggésben állapotuk méltóságteljes viselését sem tudják már érdemben növelni.

Az eutanázia kérdése azonban nemcsak róla, róluk, hanem mindannyiunkról szól. A döntés lehetősége ugyanis egyfajta biztonságot is ad. Nehéz élni, nehéz, néha nagyon nehéz élni. Annak tudata, hogy egy bizonyos elviselhetetlen állapot elérése után nem kell a további szenvedést választanunk, hanem egy utolsó békés pillanatban, szerető családi, baráti körben választhatjuk a méltóságteljes elmúlást. Egyikünk sem volt még olyan helyzetben, hogy ilyen döntést kelljen meghoznia, és remélem, soha egyikünk sem kerül ilyen helyzetbe, azonban éppen ezért nem is tudjuk elképzelni, hogy milyen lehet ilyen döntés előtt állni, még akkor sem, ha szeretteinknél láttuk ezt közelről.

Sajnálatos módon azonban egyikünk sem tudja, milyen betegség, vagy éppen kór lappang bennünk, hogy milyen jövőbeli állapotot rejt magában genetikánk. Kódolt betegségeinket nem választhatjuk meg, azokról nem dönthetünk. Amiről dönthetünk, az nem más, mint az, hogy mit kezdünk betegségünkkel, beteg önmagunkkal. Mit teszünk a megelőzés és a gyógyulás érdekében, és bizonyos esetekben miért utasítjuk vissza az életmentő beavatkozást.

Karsai Dániel azonban éppen arra világított és világít rá állapotával, hogy nem mindenkinek adatik meg, hogy külföldre mehessen, és ilyen döntést hozzon. Ennek a helyzetnek egy megnyugtató megoldása, bár szigorú körülmények között, hogy meg kell adni mindenki számára a lehetőséget, hogy önkéntes, aktív eutanáziát választhasson Magyarországon. Ez az MSZP álláspontja, és ezt támogatja a pártom, és az MSZP azt is támogatja, ahogy az előttem szólók mondták: szólhassanak bele az emberek. Ez nem önmagában jobb- vagy baloldaliság kérdése, bár tudom, ahogy az idea, a hit az identitásunkat meghatározza, ezen kérdésben is meghatározó. Joguk lenne a magyaroknak ebben népszavazáson elmondani a véleményüket.

Éppen ezért indokolt az Emberi Jogok Európai Bírósága, a magyar Alkotmánybíróság, de az Országgyűlés által is annak felülvizsgálata, hogy ki és milyen körülmények között milyen fajta eutanáziát vehet igénybe. Mai tudásunk és ismereteink alapján ugyanis szükséges annak kimondása, hogy minden embernek joga van ahhoz, hogy kivételes esetben életének végéről dönthessen, és tehesse ezt méltó, rendezett körülmények között oly módon, hogy ahhoz orvosi segítséget kap. És nem, kedves fideszes képviselőtársaim, nem gondoljuk, hogy bármelyik orvost a világon vagy Magyarországon kötelezni kellene. Nem lehet kötelezni rá, az orvos az életre esküdött. Az eutanázia arról szól, hogy nem büntethető az az orvos, aki viszont ebben részt vesz.

Természetesen ez csak szigorú feltételrendszer mellett lehetséges és csak akkor, ha az eutanáziához folyamodó állapota gyógyíthatatlan, és számára elviselhetetlen szenvedést okoz. Nem elegendő azonban az, hogy az életvégi döntésekkel kapcsolatos ellátások nyújtását, az eutanáziát pusztán büntethetetlenné tegyük, szükség van arra is, hogy ezt az állam a társadalombiztosítás keretében egészségügyi szolgáltatásként nyújtsa, mint bármi mást. Ugyanis elfogadhatatlan volna egy olyan megoldás, amely az önkéntes, aktív eutanáziát bár megengedi, azonban ahhoz nem nyújt állami forrásokat. Ez ugyanis azzal járna, hogy a méltóságteljes halál a gazdagok kiváltsága lenne, akik ennek árát magánklinikákon képesek megfizetni, míg a szerényebb, szegényebb pénzügyi forrásokkal rendelkező honfitársaink választása továbbra is csak a szenvedés maradna.

Jelenleg Magyarországon az életvégi döntések jogi hátterét az Alaptörvény II. cikke adja, a jogirodalomban az élethez és emberi méltósághoz való jog belső konfliktusként írja le ezeket a döntéseket. Két összefüggő alapjog ütközik egymással. Az Alaptörvény szerint az emberi méltóság sérthetetlen, minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz. Ennek egyik oldalán van a jog, élet aspektusa, vagyis az, hogy mindenkinek joga van az élethez, és az államnak intézményvédelmi kötelezettsége ennek védelme. Az intézményvédelmi kötelezettség azt jelenti, hogy az államnak aktív, tevőleges magatartással kell biztosítani a védett jogokat, élet esetén például az egészségügyi ellátórendszert kell fenntartania, és tilalmaznia kell a halálbüntetést.

A másik oldalon van a méltóság aspektusa, különösen az abból eredeztetett cselekvési szabadság, az, hogy az ember életéről és annak tartalmáról szabadon dönthessen. Egyrészt itt is megjelenik az intézményvédelmi kötelezettség, annak biztosítása, hogy az ember ne legyen kényszernek, korlátozásnak kitéve, hogy az önrendelkezésen alapuló elhatározásból származó döntéseihez állami segítséget kapjon, és az alanyi oldalon is, vagyis, hogy az embert az állam döntéseiben indokolatlanul ne korlátozza. A két oldal közötti alapjogi konfliktus tehát akként foglalható össze, ahogyan ezt Karsai Dániel is megfogalmazta, hogy az életjog nem kötelesség, és az adja a vita lényegét is, hogy erősebbe az állam emberi méltósággal kapcsolatos kötelezettsége, vagyis az, hogy orvosi segítséget nyújtson az élet befejezéséhez, mint azon kötelezettsége, hogy az élet nem vehető el, abba nem avatkozhat bele.

Magyarországon az aktív eutanázia különböző formáit a büntető törvénykönyv szabályozza.

(22.30)

A Btk. 162. § (1) bekezdése szerint aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérli vagy elköveti, bűntett miatt egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, míg a (2) bekezdés ennek minősített esetét tartalmazza.

Megjegyzendő, hogy a törvényi tényállás a más országokban legálisan elkövetett öngyilkossági formák esetén alkalmazandó, tehát az a segítő, aki Hollandiába viszi a beteget, hogy ott rajta a holland törvények szerint jogszerűen eutanáziát végezzenek, szintén e tényállás szerint felel.

Karsai Dániel esetében és minden hasonló esetben indokolt volna egyrészt a büntethetőség megszüntetése arra az esetre, ha más uniós tagállamba szállítással nyújt valaki segítséget az ott jogszerűen igénybe vett aktív eutanáziához, másrészt Magyarországon is meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy ezt a fajta szolgáltatást igénybe lehessen venni szabályozott körülmények között büntetlen, államilag finanszírozott módon akkor, ha a beteg állapota rendkívül elviselhetetlen szenvedéssel jár, és állapota, javulása kizárt.

A jogi kötelezettséget is jól mutatja a konkrét ügy, hiszen az állam nem tehet máshogy eleget az élethez és az emberi méltósághoz való jogból eredeztetett intézményvédelmi kötelezettségének, mint hogy engedi az önkéntes aktív eutanáziát, hiszen azokban az esetekben, ahol az emberi méltósághoz való jog a beteg állapota következtében rendkívüli lényeges tartalmát korlátozó módon csökken, életről sem igazán beszélhetünk, hiszen ahogyan azt a rendkívül konzervatív  és engedje meg, ez az utolsó mondatom, elnök úr  dr. Lábady Tamás és dr. Tersztyánszky Ödön volt alkotmánybírák írták, írják, tehát ahogy a rendkívül konzervatív alkotmányjogászok fogalmaztak, az emberi méltóság az emberi élettel együtt az emberi lényeget jelenti, a méltóság ember voltunknak és értékünknek felemelő és feltétlen tiszteletet parancsoló volta emberi lényegünk rangja. Megtisztelt, köszönöm szépen a türelmet. (Taps a Párbeszéd soraiból.)