Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.05.12.15:53:59 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

209. ülésnap (2021.06.14.), 58. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka interpelláció szóban megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 4:23


Felszólalások:  Előző  58  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ha közszférabérekről van szó, akkor mielőtt szólásra emelkedik, tisztelt képviselő úr, szóljon már egypár szót azokhoz is, akikkel ön együtt indul a választásokon, akik támogatták a saját egyéni körzetében. (Csárdi Antal nevet.) Ön most nevet ezen. Ön most kineveti azt (Csárdi Antal: Nem! Önön nevetek!), hogy a szociális dolgozóktól elvettek egyhavi bért. Ön nevet azon, hogy az egészségügyi dolgozók mellett a pedagógusoktól is elvettek egyhavi bért. Persze pedagógusokat el is bocsátottak, 15 ezer pedagógust bocsátottak el az ön szövetségesei, amin ön csak nevet, de sokak számára, akiknek a teljes egzisztenciájuk ezzel bajba került, ez nem volt ennyire nevetséges. És nem is szeretnénk visszahozni azt az időt, amikor csökkent a szociális dolgozók bére, amikor csökkent a pedagógusok bére. Mert a rendszerváltás óta ön nem tud még egy olyan kormányt mondani, amely nemcsak a nyugdíjasok nyugdíját csökkentette, hanem a pedagógusok, az orvosok, az ápolók és a szociális gondozók bérét is, csak azt a kormányt, amelynek a szövetségében ön indult és indul a választásokon. Csak önök voltak azok, tisztelt képviselő úr, akik Magyarországon bért csökkentettek azoknál, akik mind szóban, mind erkölcsileg, mind anyagilag, pénzben is elismerést érdemelnek. Úgyhogy egyszer majd beszéljen a saját szövetségeseivel is erről, mielőtt ilyen szónoklatokat fogalmaz meg itt a parlamentben.

Ami a befagyasztásokat illeti, tisztelt képviselő úr: az egészségügyre 141 százalékkal fordítunk többet, tehát közel két és félszer annyit fordítunk, mint az önök szövetségesei által beterjesztett utolsó, 2010-es költségvetésben. Köznevelésre  általános iskolákra, középiskolákra, óvodákra  71 százalékkal fordítunk többet, mint amennyit a baloldal utoljára erre fordított; a szociális ellátásokra pedig 158 százalékkal fordítunk többet, ami azt jelenti, hogy több mint két és félszeresét fordítjuk most szociális ellátásokra  ebben természetesen benne van a béremelések fedezete is , mint amennyit az utolsó baloldali kormány Magyarországon erre fordított. Jövőre a szociális ellátásra is 57 milliárd forinttal több jut. A pedagógusokkal kezdtük a béremeléseket, egy 50 százalékos többéves béremelési programot indítottunk el, majd tavaly júliusban, miközben a világ minden országában valóban bérbefagyasztás volt, ahogyan ön mondta, nagyon sok országban befagyasztottak béreket, Magyarországon nem. 2020. július 1-jétől 10 százalékkal emeltük a tanárok fizetését, s mindemellett az igazgatóknak egy még nagyobb léptékű emelést hajtottunk végre, akiknél 30-50 százalékos emelkedés is lehetett.

Ön dobálózott itt számokkal, csak összekeveri a szezont a fazonnal, hiszen azt mondja a pályája derekán lévő pedagógus bérének, ami egy pályakezdő bér nagyságrendje, tisztelt képviselő úr. Kérem, ezeket ne keverje össze! Aki pedagógus II. fokozatba kerül, és már tényleg két évtizede dolgozik, az körülbelül 368 ezer forint környékén tud keresni. Aki pedig intézményvezető, az emelésnek köszönhetően egy 400 fő feletti intézményt vezető, 35 éve tanító, pedagógus II. besorolású, egyetemi diplomával rendelkező pedagógus 688 ezer forintot tud keresni; egy ezer fő feletti, tehát nagyon nagy iskolát vezető pedig akár ennél is magasabb összeget tud hazavinni bruttóban, tisztelt képviselő úr.

A szociális dolgozók számára pedig szintén abban az esztendőben, amelyben a világ nagyon sok országában nehézségek voltak a koronavírus-járvány miatt, Magyarországon egy 14 százalékos béremelést tudtunk végrehajtani. De nem ez volt az első béremelés, hiszen 2014-ben 12 milliárd forintból bérpótlékot vezettünk be, ez 90 ezer dolgozónak emelte a fizetését, 2015-ben a bérpótlék után egy bérkiegészítést vezettünk be a szociális szférában, ami 66 ezer főnek átlagosan bruttó 16 ezer forint emelést jelentett, és ez éves szinten 16 milliárd forint környéki összeget jelent. 2017-ben és 2018-ban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) 9 milliárd forint többletből tudtunk nemcsak a bölcsődei, hanem a szociális ágazatban dolgozók számára is 30-35 ezer forint pótlékot biztosítani, és erre jön még a mostani 14 százalék is. (Az elnök ismét csenget.)

Önök csak megszorításokban tudnak gondolkodni, mi pedig béremelésben. Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  58  Következő    Ülésnap adatai