Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Harminc éve szabadon  ez lesz a címe annak az emlékezéssorozatnak, amely néhány hét múlva, március idusán veszi kezdetét Magyarországon. Az önök jóvoltából két éven keresztül fog az ország megemlékezni arról a 30 évvel ezelőtti rendszerváltásról, amelynek az önök, illetve az önök politikai közösségei aktív résztvevői, illetve kulcsszereplői voltak. Mindazok alapján, amit eddig tudunk erről az emlékezéssorozatról  és már ne haragudjanak meg, de ahogy önöket ismerjük , ezt a két éven át tartó emlékezéssorozatot szépen lassan ki fogják maguknak sajátítani.Önök azt fogják most mondani nekem, hogy ugyan már, képviselő úr, hová gondol. Dehogyis ez a szándék. De hát a mesét mégiscsak önök fogják elmondani. A sztori az önök személyes élményeiből fog táplálkozni, a narratíva az önöké lesz, az ország lakossága az önök történetein keresztül ismeri majd meg ezt a 30 évvel ezelőtti időszakot. A nép emlékezetében pedig így válnak önök a kommunisták kérlelhetetlen ellenségeivé, a rendszerváltás első számú letéteményeseivé, a rendszert váltott Magyarország furcsa öltönyös ifjúságává.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én nem kívánok önöknek mást, csak hogy ez minél jobban sikerüljön. Amíg mi tovább küzdünk a lengyel mintát alapul vevő, teljes nyilvánosságot biztosító lusztrációs törvényért, addig önök ragasszák csak magukra minél erősebben annak bélyegét, hogy önöket is terheli felelősség azért, hogy idáig jutott ez az ország. Ragasszák csak magukra minél erősebben annak bélyegét, hogy önöket terheli a felelősség azért, hogy 30 év után továbbra is itt vannak, ebben a Házban is egykori szt-tisztek, illetve a III-as főcsoportfőnökség korábbi munkatársai! Vállalják a felelősséget a mulasztásaikért, vállalják a felelősséget azért, ami valójában is magukat terheli, vállalják a felelősséget azért, hogy 30 éve szabadon, nem Magyarországon, hanem azok a kommunisták, akik előtte 40 éven át voltak a diktatúra kiszolgálói, igen, többek között az önök jóvoltából!

Meséljék csak el Magyarországnak, hogy a ’89-eseknek, az önök politikai közösségének, illetve az önök politikai közösségének milyen egyetemleges felelőssége van a reformkommunistákkal való kiegyezésben! Amikor elmesélik majd a történetüket, térjenek ki arra is, hogy bizonyos alkuknak és egyezségeknek milyen jelentőségük volt a rablóprivatizáció és a közvagyon későbbi elherdálása során, hogyan kerültek a közös javak először illetéktelen kezekbe, aztán hogyan lettek a nyugati tőke martalékává.

Meséljék csak tovább ezt a történetet! Térjenek ki arra is, hogy ezen rablóprivatizáció során hogyan siklott ki ennek a politikai és gazdasági önrendelkezésétől megfosztott országnak a nyugati integrációja, hogyan lettünk ez alatt a néhány év alatt szuverén nemzetállam helyett összeszerelő üzem és kivándorlóország. Meséljék el, hogy miért nem sikerült egy mosolygó és bizakodó országot teremteni, hogy 30 év után miért nem élhetünk egy olyan Magyarországon, ami elrendezte a múltját, biztos lábakon áll a jelenben és bizakodva várhatja az új évszázad kihívásait.

Nézzenek a szemükbe a kommunizmus áldozatainak, és nekik adjanak számot arról, hogy milyen országot építettek a vérük és áldozatuk árán! Ne nekünk, nekik vallják meg a mulasztásaikat! Ne a mi szemünkbe mondják, nekik tartoznak elszámolással. Azoknak tartoznak magyarázattal, akikről ma itt, ebben a Házban közösen emlékezünk, akik nem egy ilyen országért haltak meg, mint a mai.

Hazaszeretet. Lassan egy éve ülhetek ezek között a padsorok között, de ezt a szót alig néhányszor, elvétve hallottam itt. De ha van nap, amikor ennek a szónak, hogy hazaszeretet, el kell itt hangoznia, akkor ez az a nap. Ezt üzenik nekünk onnan a sírból, hogy szeressük ezt a hazát úgy, ahogyan ők szerették. Ezt üzeni nekünk ma nemcsak a kommunizmus, hanem minden más elnyomó diktátor és uralkodó áldozata. Ezt üzeni a Don-kanyarban megfagyott, a Hortobágyon agyonvert, az Orgoványban nyakig elásott és a vagonba terelt egyaránt.

Szeressük ezt a hazát úgy, ahogy ők szerették, mert nincs más semmink, amit ne lehetne akár egy tollvonással is elvenni tőlünk, csak ez: a közös hazánk. És mindegyiknek, aki ideszületett, ennek élt és ezért az országért halt meg, Isten adjon örök békességet. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)