Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Valóban, nyolc éve történt a dunaszerdahelyi gyalázat, amikor a helyi futballklub, a felvidéki magyarság zászlóshajója és a pozsonyi Slovan összecsapott. És hiába telt el ez a nyolc év, hiába történtek meg azok a gyalázatos események, most is a Jobbik kell ahhoz, hogy ez a Ház falai között elhangozhasson.

Az is egy átlagos szombatnak indult a részemről, hiszen otthon a kávémát szürcsöltem, és a barátokkal telefonáltunk össze izgatottan, hiszen készültünk a mérkőzésre, ugyanis mint ilyenkor általában, nem hagyjuk magára a dunaszerdahelyi magyarokat, és innen a csonka országból is szinte minden klub szurkolóiból érkeznek erősítésként, hogy együtt tudjuk biztatni a felvidéki csapatot. Akkor, amikor otthon izgatottan készültem a meccsre, még nem gondolhattam, hogy ez az emlék korántsem lesz olyan vidám, mint ahogy azt akkor gondoltam.

Már az előzmények és az ott, a helyszínen tapasztaltak is engedtek arra következtetni, hogy nem lesz egy sima nap, egy sima mérkőzés: egyrészt brutális volt a rendőri készültség, sőt katonákat is láttunk, illetve kommandósokat is a városban, akik teljesen indokolatlanul vegzálták, igazoltatták és feltartották azokat, akik magyarul beszéltek, mindezt egy olyan városban, ahol a lakosság döntő-döntő része magyar.

Nem is volt egyébként komoly probléma az első félidő közepéig, hiszen nyilván verbálisan a két klub szurkolói cukkolták egymást, hergelték egymást, de ezek nem lépték át azt a szintet, ami egyébként bármely futballmérkőzésen ne esne meg. Azonban az első félidő közepén, teljesen indokolatlanul és váratlanul, a szlovák hatóság emberei berontottak az egyik magyar szektorba, és válogatás nélkül mindenkit elkezdtek ütni. Nem számított, hogy idős, gyermek, hölgy volt‑e az illető, akit csak értek, ütöttek. Szerencsétlenségemre én is a barátaimmal ebben a szektorban voltam, kaptunk mi is, és alá tudom támasztani azt egyébként, hogy valóban teljesen indokolatlan volt ez a brutális rendőrattak. Azon felvételek, mendemondák mindegyikéről, amelyeket a szlovák rendőrség és a hatóságok később érvként felhoztak, hogy miért kellett közbelépni, kiderült, hogy hazugság: vagy nem történtek meg ezek a provokációk, vagy pedig már a rendőrök brutális fellépését követően készültek azok a felvételek.

(15.20)

Nem számított az sem, hogy milyen nemű, milyen korú az illető, ahogy már mondtam, és ennek lett az eredménye az, hogy 50 sérült lett, ezek közül 24 lett súlyos; Lengyel Krisztiánt pedig mentőhelikopter szállította a pozsonyi kórházba, az akkor 18 éves fiúnak maradandó sérülései lettek, és a mai napig ő sem kapott ezért bocsánatkérést.

Az ilyen események során ott bent a tűzvonalban mindjárt értelmet nyertek azok a szavak, amelyek néhány perccel korábban egy magyar származású rendőr szájából hangoztak el és felénk figyelmeztetésként szóltak, hogy vigyázzatok, a véretek akarják. Akkor még, néhány perccel korábban nem nagyon értettük, hogy ennek ilyen súlyos valóságbeli következményei lehetnek. Azonnal felvillant bennünk a ’92-es párhuzam, amikor a fradisták jártak még ennél is rosszabbul Pozsonyban. Illetve most, nyolc évvel később érdemes egy újabb párhuzamot húzni, ugyanis a jelenlegi kormány hasonló módon bánik a magyar szurkolókkal, súlyosbító tényező, hogy idehaza. Nagyjából ugyanarra számíthat ma egy magyar ultra, mint amire számíthattak nyolc évvel ezelőtt kint, Szlovákiában a magyar szurkolók.

Örülünk annak, hogy hazánk és északi szomszédunk között most jó a viszony, hiszen a modern kori népvándorlás kellős közepén nagyon fontos, hogy azok az országok, amelyek ebben a kérdésben még józanul gondolkodnak Európában, összefogjanak és együtt próbáljanak meg fellépni ezen negatív, Európa jövőjét jelentősen befolyásoló tényezők ellen. Ezzel nincs semmi problémánk, de akkor sem mehetünk el szó nélkül az ilyen cselekedetek mellett.

És mit várunk így, nyolc évvel az események után? Bocsánatkérést a szlovákoktól. Nemcsak minket, nemcsak azokat, akik ott sérülést szenvedtek, aláztak meg, hanem az egész nemzetet. De bocsánatkérést várhatnánk joggal a magyar külügytől is, amely ugyanolyan impotens módon viselkedett, mint egyébként azt az elmúlt évtizedekben bármikor tapasztalhattuk hasonló helyzetben.

És szeretnénk azt is elérni, hogy helyre legyen végre rakva a magyar szurkoló a magyar jogrendben. Igenis ki kell mondani, hogy a szurkoló nem bűnöző, még ha önök, a Fidesz-kormány ezt így is kezeli. Helyre kell tenni! És ha ez a három dolog megvalósul, akkor talán elhiszem, hogy nem kell attól félni, hogy majd megint véres pulóverben kell hazamenni egy mérkőzés után. De amíg ezek nem történnek meg, addig ez a gyalázat égő fáklyaként, égő felkiáltójelként itt lebeg a kormány feje fölött. Tehát a bocsánatkérés a minimum, amit most elvárhatunk. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiból.)