Bizottsági arcképcsarnok
Felszólalás adatai
84. ülésnap (2003.09.09.), 113. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Keleti György (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:12 |
Felszólalások: Előző 113 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen. Amit Salamon úr mondott, azt én elfogadom, de azt gondolom, vannak bizonyos kifejezések, amelyeket nem lehet más kifejezéssel illetni, és azért ezek elég fontos kifejezések, hogy egy ország légiereje járőrözik vagy nem járőrözik. Ehelyett nem lehet mást beírni, sétarepülést nem lehet rá mondani, ha az, mondjuk, szalonképesebb lenne.
Nyitray úr nyilván értette, tényleg erről van szó, áthaladnak-e vagy sem - vagyis kétféle jogértelmezése van az ország területéről kiindulónak, ezt egyértelművé kellene tenni.
Ami pedig a két perc hátralévő részét illeti, Simicskó úrnak szeretnék néhány szót szólni.
Itt az elmúlt időszakban valóban sok vita volt, még olyanról is, ez például a török kérés, amely az alapokmány 4. cikkelyének alapján született, és egyhangú határozat született a NATO védelmi bizottságának keretén belül. Itt mi a parlamentben tulajdonképpen nem is azon vitáztunk, hogy segítjük vagy nem segítjük, hanem az önök oldala, tisztelt képviselőtársam, az úgynevezett Házszabálytól való eltérést kihasználva addig húzta az időt - körülbelül öt héten keresztül, pontosan nem emlékszem -, amikor már szinte értelmetlen volt segíteni a törököknek, már abban az értelemben, hogy az a félelem, ami bennük felvetődött bizonyos vegyvédelmi vagy tömegpusztító fegyverek vagy a légtérből érkező támadással szemben, már értelmetlenné vált.
Tehát az én javaslatomnak az a lényege, hogy a soron következő ülésnapon meg kell hozni azt a határozatot, amely a NATO-szövetségesi kötelezettségből eredő feladat végrehajtására vagy kötelezettség teljesítésére vonatkozik, hogy ne lehessen ezt a bizonyos Házszabálytól való eltérést valamilyen módon felhasználni, és belpolitikai ingerek és egyéb motivációk alapján (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) - majd folytatni fogom, köszönöm szépen, befejezem a mondatot - elhúzni azt a döntést, ami egy szövetségesi kötelezettségből ered.
Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 113 Következő Ülésnap adatai