Felszólalás adatai

MÉCS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Honvédség katonáinak jogállása, illetve az ezt szabályozó törvény meghatározó jelentőséggel bír a honvédség humán értékei, a katonai szolgálat jelene és jövője szempontjából.

A szolgálati viszonyt ez ideig az 1996. évi XLIII. törvény szabályozta a fegyveres erők, a fegyveres szervek valamennyije számára oly módon, hogy az általános egységes szabályok mellett az egyes fegyveres szervek sajátosságait külön fejezetek, illetve külön szakaszok tartalmazták. Meg kell mondanom, hogy a jelenleg benyújtott törvényjavaslat jelentős elvi visszalépést jelent ehhez. Hiszen a kormány egységesen kívánta szabályozni a közszolgálati szférát, és ebben a közszolgálati szférában valamennyi, az állammal szoros kapcsolatban lévő személy jogállását célszerű egy egységes törvényben szabályozni.

Ez az egységesítési folyamat indult meg annak idején koncepciózusan 1993-tól, és '96-ban fejeződött be, amikor nem sikerült a közszolgálati szféra egészére egy törvényjavaslatot létrehozni, de egy nagyon fontos szegmensére, a fegyveres erőkre és fegyveres szervekre nézve közös szolgálati törvényt létrehozni. Hadd említsem meg itt, hogy 1912-ben, még a történelmi Magyarország, a Monarchia idejében egységes törvényben szabályozták valamennyi, az államtól javadalmazást kapó személy szolgálati rendszerét. Ehhez képest majdnem száz évvel később egy igen jelentős visszalépést tapasztalhatunk itt.

A honvédelmi kormányzat a benyújtott törvényjavaslattal tehát önállóan kívánja külön törvényben a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak a jogállását rendezni, és egyúttal hatályon kívül kívánja helyezni az eddigi egységes törvényt a honvédség vonatkozásában. Az önálló törvényi szabályozást az előterjesztő honvédelmi kormányzat a fegyveres szervek eltérő sajátságainak erősödésével, a közös vagy hasonló elemek gyengülésével, a változó feladatokkal és az eltérő irányú fejlesztéssel indokolja, hozzátéve, hogy a Magyar Honvédség NATO-harmonizációja és hosszú távú átalakítása növekvő és sajátos követelményeket támaszt a katonai szolgálati viszonyt illetően.

Az indoklásban hangsúlyos szerepet kap a katonai szolgálat, a békeidőben külföldön, akár hadműveleti területen végzett tevékenységnek az életre és az egészségre veszélyes volta, a katonai szervezethez tartozás korlátozó hatása az állampolgári jogok tekintetében. Mindezek az indokok alapvetően helytállóak, de nem hiszem azt, hogy a rendőrség és a határőrség állománya kevésbé veszélyes körülmények között végzi a munkáját, sőt közismert, hogy a rendőrség állományából is számosan teljesítenek a honvédséghez hasonló külföldi szolgálatot. Arról nem is beszélve, hogy a határőrség változatlanul a fegyveres erő része, tehát adott esetben éppúgy az életüket kell áldozni, mint a honvédség tagjainak.

Véleményem szerint az önálló törvény ilyen gyors és váratlan előterjesztésének, illetve benyújtásának az a valódi oka, hogy a Belügyminisztérium tudatos döntés alapján a honvédség hivatásos állományát kihagyta a köztisztviselői törvény módosításából, melynek következtében a honvédség elesett egy sor időszerű és szociálisan is kedvező juttatástól, mindenekelőtt az illetményrendszert, az illetményemelést illetően.

(11.00)

Ezt a mulasztást a kormány mindenképpen korrigálni kívánta, mégpedig minél előbb, mivel közelednek a választások, és egy ilyen baki nem tesz jót a kormánypártok rogyadozó presztízsének. A latin közmondás jut eszembe: nesciat sinistra tua, quid faciat dextera tua. Pestiesen átfordítva: az egyik balkéz nem tudja, hogy mit csinál a másik balkéz. Nincs kommunikáció a kormányban, a kormány minisztériumai között. Úgy tűnik, hogy két kormány van: egy nagyobb és egy kisebb; a kisebbiket hitbizományként adták oda eredendő bűnként, a rossz koalíciós alku következtében, és három tárca oda van vetve a meglehetősen szakszerűtlen vezetésnek. Tehát ez egy képtelen helyzet, hogy akkor, amikor a kormány egységes köztisztviselői rendszerről beszél, egyszer csak így szétszabdalja, és minisztériumonként mint önálló várakból külön-külön folynak be ide a törvényjavaslatok.

Ezen túlmenően a honvédség beindított átalakítása nem váltott ki osztatlan elismerést, éppen a hivatásos állomány körében, mivel a kapkodó és koncepciótlan humán intézkedések súlyos következményekkel jártak, továbbá nőtt a honvédségből történő kiáramlás, a kilátástalanság, a perspektívátlanság érzete. Ezért kellett ilyen sürgősen lépni a honvédelmi kormányzatnak. A szükséges korrekciók azonban nem igénylik feltétlenül egy új és önálló törvény megalkotását, mivel a fegyveres szervekre vonatkozó módosításoknak a honvédségre való kiterjesztésével rövid úton meg lehet oldani. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a törvényjavaslat indoklásának azon kitétele, mely szerint a benyújtott törvényjavaslat csak igen kis mértékben lép túl a hatályos törvényen, és ad újat ezekhez képest.

Az SZDSZ haderőképe egy kis létszámú, modern, ütőképes, NATO-harmonizált, fenntartható és fejleszthető, valamint a rendelkezésre álló pénzügyi erőforrásokból finanszírozható, önkéntes hivatásos honvédség, amelynek kulcseleme, értékhordozója a személyi állomány, ezen belül a hivatásos állomány és a fokozatosan növekvő szerződéses állomány. A szerződéses állománynak a léte, a kiképzése, de egyszerűen a léte kulcskérdése az egyre húzódó honvédségi haderőreformnak. A honvédség hivatásos és szerződéses állománya szolgálati viszonyának az új körülményekhez való igazítása, a súlyosbodó humánproblémák megoldása, az euroatlanti jogharmonizáció sokoldalú és mélyreható elemzést, alapos törvény-előkészítést és magas színvonalú törvényi szabályozást igényel.

Olyan törvényre van szükség, amely nem a múltba néz, hanem előretekint, igazodik az európai általános gyakorlathoz, jól illeszkedik a demokratikus társadalom jogrendszeréhez, és egyúttal a katonai szolgálat követelményeinek maradéktalanul megfelelő szolgálati viszonyokat eredményez; olyan viszonyokat és olyan anyagi, erkölcsi, működési feltételeket, amelyekben az emberi jogokat csak a katonai tevékenységhez múlhatatlanul szükséges mértékben korlátozzák, és ezt is önkéntesen korlátozza az egyenruhába öltözött, egyébként teljes jogú állampolgár.

A katonai életpálya jól tervezhető és egyúttal kiszámítható, és az előmenetelhez szükséges feltételek mindenki számára egyformán biztosítottak; ezt kellene a törvénynek tükröznie. Sajnos nem ez történik. Miért? Azért, mert az alapkoncepció nincs meg; az, amit sürgetünk, hogy legyenek különböző, harmonikus, egymásba illeszkedő karriermodellek, és ezen karriermodelleknek a működését biztosítsa a törvény. Nincs ilyen. Tehát olyan törvényre van szükség, amely a szerződéses állomány jogviszonyát, tekintettel annak, reméljük, növekvő számára, majd általánossá válására, a sajátosságokat jól körülhatároltan és részletesen szabályozza.

Igen fontos kérdésnek tekintjük a tiszthelyettesi karnak mint önálló állománykategóriának a jogszabályi megerősítését, mivel szerepe és aránya a hivatásos állományon belül mindenképpen tovább kell hogy növekedjék. Kísérletet tesz erre a törvényjavaslat, azonban csak részben jár sikerrel.

Sajnos a kiszámíthatóság nemcsak a szerződéses, hanem a hivatásos állomány tekintetében is nehezen értelmezhető. Nagyon fontos lenne, hogy a hivatásos állomány minden tagja pontosan lássa a saját életpályáját, annak állomásait, feltételeit, és ennek megfelelően nyugodtan végezhesse nehéz feladatát. Ezt nem biztosítja a törvényjavaslat. Ugyanakkor elismerés illeti a törvényjavaslat szerkesztőit, hogy egy sor, a hatályos törvényben kissé elnagyolt és túl általánosra sikerült szabályt teljes körűvé, pontosabbá és egyúttal egyértelműbben alkalmazhatóvá tettek. Ezeket értékeljük és fontosnak tartjuk.

Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy helyenként túlszabályozott a törvény. Tehát a törvényjavaslatról nem lehet pontosan tudni, hogy egy alap-, kerettörvényről van-e szó vagy egy szolgálati szabályzatról, hiszen egészen aprólékosan szabályoz olyan kérdéseket, amelyek nem ide valók, ugyanakkor fontos alapkérdéseket elnagyol. Nagyon fontos lenne, hogy szikárabb legyen a törvény, hiszen 286 paragrafusban rengeteg ellentmondás van, és teljesen feleslegesnek tartom, hogy alkotmányos elveket - például azt, hogy a jogokat jóhiszeműen kell gyakorolni - belefoglaljanak ebbe a törvénybe. Nem lehet eligazodni emiatt rajta, egy világosabb, áttekinthetőbb törvényjavaslatra volna szükség.

A karrierpályák és -modellek hiánya mutatja azt, hogy a távozás esetén a társadalomba való visszailleszkedésnek, illetve egy újabb karrier elkezdésének az alapjai nincsenek biztosítva. Hiszen ismert, hogy a nagy múltú hadseregeket tartó államokban nagyon világos karriermodellek vannak; ha eljut századosi fokozatig egy tiszt vagy főtörzsőrmesteri fokozatig egy tiszthelyettes és elér egy bizonyos életkort, akkor olyan jelentős anyagi támogatást kap, amelyből új életet tud kezdeni. Ehhez képest sajnos nagyon szűkmarkú a törvényjavaslat, hiszen például húszévi szolgálat után, teszem azt, egy százados, amikor elhagyja a szolgálatot, összesen nyolchavi távolléti díjat kap végkielégítésként, ebből bizony nem tud új életet kezdeni; mi legalább 24 havit javaslunk, és további más támogatásokat, ami nem feltétlenül pénzben mérhető. Tehát rendkívül fontos lenne a karriermodellek kidolgozása, amely már régóta várat magára.

Úgy gondoljuk, hogy az lenne a korrekt megoldás, ha az előterjesztők visszavonnák a benyújtott törvényjavaslatot, és alaposabb előkészítés után a későbbiekben új szövegezéssel ismét beterjesztenék. Tekintettel azonban egy sor akut problémára és akut következményre, amely a köztisztviselői törvénymódosítás Magyar Honvédségre történő kiterjesztésének elmulasztása miatt, a kormány hibájából, a belső információnak a hiányából adódott, ha ez történne, akkor a személyi állomány kerülne méltatlan és nehéz helyzetbe. Tehát kizárólag a jobb sorsra érdemes és tulajdonképpen nagyon sok zaklatáson és nagyon sok kellemetlenségen átment, a rengeteg átszervezés miatt bizonyos fokig frusztrált honvédségi személyi állomány érdekében vagyunk hajlandóak megfelelő kompromisszumokkal ezt a törvényjavaslatot egyáltalán átmenetileg tárgyalási alapként elfogadni.

(11.10)

Meg kell mondanunk azt, hogy ha 2002-ben módunk és lehetőségünk nyílik rá, akkor a fentebb vázolt követelményeknek minden tekintetben megfelelő, modern haderőreformhoz illeszkedő szolgálati törvény előkészítésére és elfogadására fogunk mindenképpen javaslatot tenni. Addig is módosító indítványokat készítünk, és azok elfogadása esetén tudjuk átmenetileg támogatni a törvényjavaslat elfogadását.

Köszönöm a türelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)