Felszólalás adatai

Kérem, engedjék meg, hogy inkább a parlamenti vita zárszavának műfajához jobban illően összefoglaljam a vitát, illetve néhány gondolatot kiemeljek belőle.

Nagyon örültem annak, hogy sokan felfedezték, és erre rámutattak, hogy ez a törvénymódosítás alapvetően a pedagógusok megbecsüléséről szól, és azt a célt szolgálja, hogy a közfigyelem és a tisztelet a pedagógusok felé irányuljon, vagyis része annak a pedagóguspolitikánknak, amelyet a burjánzó ellenzéki pártok egyike által létrehozott nagy tanulmánykötet is úgy aposztrofál, hogy a megelőző korszakokban ilyen összefüggő pedagóguspolitikát egyetlen politikai erő sem alkotott. Ez a pedagóguspolitika sok pillért tartalmaz, amire önök is részben utaltak - a pálya egészét nem áll módomban ismertetni, mert kevés az időm -, ez a pedagógus-életpályamodell, ahogy Bodó Sándor képviselő úr mondta, igen, a pedagógusokra történő odafigyelés.

És hogy miért volt erre szükség? Azért, mert a gyermekeinkről, a jövőről van szó. Teljesen tisztában vagyunk azzal - és gondolom, az ittlevők mindegyike tisztában van azzal -, hogy a pedagóguson múlik elsősorban, hogy milyen a jó iskola, és a jó iskolában nevelődnek egészségesen és fejlődnek jól a gyerekek. Igen, ezzel van összefüggésben ez a bizonyos sokat vitatott 32 óra is, mert gyerekeink nagy többségét a család nem tudja megfelelő módon gondozni, nevelni, ápolni, fejleszteni délután, hiszen a kétkeresős családokban mindkét szülő dolgozik, a háromgenerációs családok megszűntek. Ezért is rendelkezett úgy már 2011-ben a köznevelési törvény, hogy az általános iskoláknak délután négyig kötelező foglalkozásokat biztosítani a gyerekek számára.

Kérdezem, hogy hogyan tudná ezt az iskolarendszer másképp megoldani, ha nem írná elő, hogy a pedagógusoknak a benntartózkodás szerint szabályozza a munkaidejét - hozzáteszem, hogy úgy, ahogy ez Európa sok országában van -, és nem óraadóknak tételezi a pedagógusokat, akiknek a fizetését gyakorlatilag a megtartott órák szerint tartja.

Elhangzott itt, hogy a két pillért egyszerre kellett volna bevezetni. Kérdezem, hogy hogyan képzeli el az, aki ezt számon kéri tőlünk. Mondjuk, hagyjuk el a minősítési rendszert a pedagógus-életpályából, ami a pedagógus-életpályamodellnek az egyik sarkalatos eleme? Ha elhagynánk, akkor lemondanánk arról is, hogy a minősítés következtében újabb bérnövekmény jön a pedagógusbérekre, amiről sajnos egyetlen szót sem hallottam. Vagy hagyjuk el azt a tanfelügyeletet, amelyre a PISA-jelentések első napvilágot látása óta minden szakértő rámutat? Sok európai ország éppen az ellenőrzés, a tanfelügyelet erősítésével reagált a PISA-sokkra, ami Európát elérte. Igen, ez is része a pedagógus-életpályának. Igaz, hogy az ígérthez képest "csak" 60 százalékos béremelés, de a másik pillért nem lehetett 60 és 40 százalékra osztani, ezért dupla vagy semmi alapon kellett döntenünk. Maradhatott volna minden úgy, ahogy van, ahogy önök nevezték, pedagóguséhbérrel menjen még tovább a szekér egy-két évig, amíg az ország ki nem tudja izzadni a pedagógusok számára meg más ágazatok számára is a teljes béremelést.

Igen, kétségkívül ez egy kisebbfajta kompromisszum, de tegyük hozzá, hogy ez a bérnövekmény januártól - amennyiben a minimálbért emelik - ismét növekedni fog, sajnos erről sem hallottam egyetlen szót sem. Nincs még egy ágazat ebben az országban, amely elérte, hogy a bértáblájának az alapja a mindenkori minimálbér; hogy jövő szeptemberre kormányzati ígérvény van, és kormányrendeletbe foglaljuk - ami napvilágot lát a holnapi vagy holnaputáni napon, ezekben a hetekben -, hogy négy éven keresztül további 10 százalék követi ezt a béremelést, és ahogy mondtam, a minősítés következtében ez tovább fog nőni.

Igen, béremelést hitelből nem lehet megvalósítani, ahogy önök tették ezt, tisztelt szocialista képviselők, mert az eredmény az az iszonyatos eladósodás lett, amit nyögött az ország. Jobban teljesít már az ország, ezért tudtuk ezt a 60 százalékot elérni. Nem árt, ha tudják azok, akik esetleg nem tudták volna, hogy miközben Európa számos országában csökkentek vagy legalábbis stagnáltak a bérek, mi ezt meg tudtuk oldani.

És azért ahhoz, hogy milyen az oktatási ágazat gazdasági érdekérvényesítése, kérem, azért tegyék hozzá a következő kérdést, hogy melyik más ágazatban van ilyen jelentőségű béremelés, aminek az értékállóságát is biztosítottuk. (Dr. Józsa István: A fociágazatban!) Én persze szívesen magamra veszem, örültem volna, ha 300 százalékos béremelést lehet kicsikarni, de itt nem az egyes ágazatok egymással való harcáról vagy viszonyáról van szó, hanem erre volt lehetőség. És megismétlem: más ágazatban nincsen béremelés.

Azt javaslom, tisztelt képviselőtársak, akik nagyon nehéz helyzetben vannak - most az ellenzéki képviselőkre gondolok, mert olyan fanyalogva elismerik, hogy örülnek, de a kákán is csomót keresnek (Dr. Józsa István: Az a Simicska, aki a kákán is csomót keres!), hogy ez nem elég -, hogy menjenek haza, kérdezzék meg a választóikat, hogy ki az, aki nem örül 30 usque 80 ezer forintos bruttó béremelésnek, amit a minimálbér emelése következtében újabb követ, amit jövő év szeptemberétől újabb követ, és amit a minősítés eredményeképp újabb béremelés követ. Nem nagyon hiszem, hogy találnak ilyen embert, és akkor nézzenek a választóik szemébe. Persze mindig lehet az irigységre játszani, mindig lehet arra játszani, hogy kevés, nem elég, de őszintén szólva, egy kicsit úgy érzem, hogy kínos helyzetben vannak, mert mindenképpen valami kritikát kellett volna mondani.

Ami a kidolgozottságát, a szakmai kidolgozottságát illeti elsősorban a minősítési rendszernek, akik ezt szóvá tették, azok, ha nem azzal töltötték volna az idejüket, hogy itt a tankönyvellátás, beiratkozás, oktatási káosz és egyéb víziók mámorában leleddzenek, hanem egy kicsit követték volna az eseményeket, a konferenciákat, az azokról szóló híradásokat, pontosan tudhatták volna, hogy mindegyik fontos rendszerről, így a szaktanácsadói, tantárgygondozói, a tanfelügyeleti és a minősítési rendszerről nagyon komoly konferenciákon, szakmai konferenciákon számoltunk be. Ezek nem politikai döntést igénylő kérdések, hanem szakmai kérdések, ott volt a helyük, ezekről a sajtó hírt adott, a pedagógiai sajtó beszámolt. Kutatócsoportok - az európai uniós projekteknek köszönhetően - dolgozták ki ennek az egész rendszerét, amelynek a rezüméje a kormányrendeletben természetesen benne van.

Végezetül engedjék meg, hogy szóvá tegyem azt a kifejezést, amit többen használtak itt, a "munkateher" kifejezést, mi több, a "munkateher-növekedés"-t. Látják, kedves képviselőtársak, ez a baj, hogy így gondolkodunk, és ilyen kifejezéseket mondunk, hogy a munkát összekapcsoljuk a teherrel. A pedagógus munkája, az orvos munkája, az újságíró munkája, megkockáztatom, a politikus, a parlamenti képviselő munkája sem teher: választott hivatásunk, igent mondtunk rá, és mi sem nézzük az óránkat, hogy néha éjfél után itt vagyunk.

(19.40)

A pedagógustól ezt nem várjuk el. Azt várjuk el, hogy a munka törvénykönyvében szabályozott 40 órából 32 órát valóban pedagógiai munkával töltsön, úgy, ahogy azt a pedagógustársadalom legjava, és ez a nagy többsége, eddig is tette, csak ezt szabályozzuk, ellenőrizhetővé tesszük.

Köszönöm szépen. Bízom benne, és kérem, hogy holnap a parlament szavazza meg ezt a törvénymódosítást, mert ez olyan folyamatot indít el, amelyből az egész ország profitálni fog. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)