Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.05.12.18:45:30 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

61. ülésnap (2010.12.20.), 218. felszólalás
Felszólaló Sneider Tamás (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:43


Felszólalások:  Előző  218  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy egy nagyon rövid időre megszakítsam a monoton szavazás idejét. Én csak azért szeretnék pár szót, pár mondatot mondani ehhez a módosító javaslathoz, amit az alkotmányügyi bizottság terjesztett be, mert nem értem, hogy miért kellett beterjeszteni.

(19.30)

Hiszen, ha jól látom, maga a kormány sem támogatja. Igazából a képviselő urat szerettem volna megkérdezni, és örülnék, ha esetleg válaszol rá, hogy miért erőltette ezt a módosító indítványt. Hiszen arról van szó, hogy a NYENYI-rendszerre való átállás, vagyis hogy ne az Országos Nyugdíjfolyósító Intézetnek kelljen a vállalkozóknak lejelenteni a nyugdíjbiztosítottak körét és azt, hogy mekkora összeget kapnak, hanem az APEH felé egyetlenegy űrlapon kelljen ezt bejelenteni, erről szól tulajdonképpen ez a törvényjavaslat.

Sajnos az elmúlt időszakban, és hozzá kell tenni, hogy ez a Szocialista Párt rovására írható, mint oly sok minden az elmúlt időszakban (Felzúdulás az MSZP soraiban.), hogy nem történt meg a rendszer átalakítása, és ezért ez a javaslat jött be elénk, hogy meg legyen még két évvel hosszabbítva az átállás időszaka, amit önök (Az MSZP képviselőihez fordul.) nem tudtak véghez vinni, amíg kormányon voltak. Na most, tisztelt képviselőtársam viszont ezt szeretné lerövidíteni. Csak szeretném felolvasni azt, hogy mit ír maga a törvényjavaslat az indoklásban. "Gyakorlatilag az adatszolgáltatás nagy hibaaránnyal történik jelen pillanatban." Magyarul, ha most bevezettük volna, és elfogadta volna a kormányzat ezt a módosító javaslatot, akkor valószínűleg nagyon sok most nyugdíjba vonuló ember, személy számára nem tudták volna pontosan megállapítani a nyugdíjjárulékot.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Úgy gondolom, hozzá kell tennem, ezt a Nyugdíj-biztosítási Intézet előző vezetője mondta, hogy 20-30 százalékos hibaaránnyal dolgoztak. Ez két évvel ezelőtt volt. Nyilvánvaló, ha csak 1-2 százalékos hibaarány van a nyugdíjak megállapítása területén, az is óriási probléma, nemhogy ha ennél jóval magasabb. Úgyhogy örülök, és ha jól olvasom, a kormányzat nem támogatja ezt a módosító javaslatot. De mondom, nem is értem, hogy ez hogy merülhetett föl, amikor ilyen komoly problémák vannak sajnos még a Nyugdíj-folyósítási Intézet és az APEH kölcsönös munkaviszonyában, ami, mint látható, nem működik egyelőre az elmúlt nyolc év kormányzásának köszönhetően.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  218  Következő    Ülésnap adatai