Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy Gyöngyösi Márton fogalmazott, valóban ritka pillanat a külpolitikában, hogy valamilyenfajta konszenzus alakult ki. Hozzátenném, ez persze baj, hiszen a külpolitikában jó lenne, ha ez lenne a gyakoribb, hogy folyamatosan konszenzusban tudunk gondolkodni, de azért arra is érdemes odafigyelni, hogy ez a konszenzus meg is maradjon. Éppen ezért egy kicsit arra figyelmeztetném talán egy picit, ha szabad ilyet mondanom, Gyöngyösi képviselő urat, hogy olyan külpolitikai kérdéseket most ne keverjünk bele ebbe a mostani ügybe, amelyek ezt a konszenzust, hogy úgy mondjam, törékenyebbé teszik.

Tehát én azt gondolom, hogy akkor explicit legyek, hogy az Oroszországhoz való viszonyt és az orosz-ukrán konfliktust ki hogyan, milyen értelemben hogyan értékeli, azt gondolom, most ez ettől bizonyos szempontból független kérdés, miközben természetesen van köze a konfliktushoz, hiszen mi a magunk részéről is úgy gondoljuk, hogy Oroszország agresszor ebben a kérdésben: nem diplomáciai disputája van a szomszédos országgal, hanem elfoglalta annak a területét, konkrétan. (Gyöngyösi Márton: Nem én hoztam ezt be.) Ez viszonylag sok jogszabállyal ütközik, hogy finoman fogalmazzak, a nemzetközi jogban, ha mással nem, még pluszban a humanizmus alapvető értékeivel is. De most zárójelbe tenném ezt a kérdést.

(19.40)

Most csak arról a részéről beszélnék, hogy ez a konfliktus egyébként természetesen hozzájárult a mostani helyzet kialakulásához, hiszen amíg kezdetben azzal hitegette a magyar diplomáciát - s ezt most nem kritikaként mondom - az ukrán fél, hogy ezek az intézkedések tulajdonképpen az orosz kisebbséggel szembeni hatással bírnak, addig már eljutottunk oda, legalábbis a legutóbbi határon túli magyar közösség vezetőjének a tájékoztatása alapján, hogy ma már a magyar mint kisebbség szintén megjelenik egyfajta célközönségként. Tehát nemcsak a negatív mellékhatását szenvedik el a magyar kisebbségek Ukrajnában egy oroszellenes hangulatnak, hanem ennél több politikai megfontolás is áll amögött, ami történt az elmúlt időszakban.

Ettől függetlenül én is azt vallom, hogy van ereje és értéke ennek a külpolitikai vagy parlamenti egyetértésnek, hiszen ahogy Németh Zsolt elmondta, nemcsak a frakcióval rendelkező pártok, hanem még a független képviselők is támogatták ezt a javaslatot. Ennek egyébként van belpolitikai üzenete is, hiszen a magyar választópolgárok számára az egy fontos üzenet, hogy az a Magyar Országgyűlés, amelynek viszonylag rossz a hírneve az együttműködés, illetve a nemzeti minimumok vagy nemzeti konszenzusok megtalálásának a tekintetében, az valamiben egyet tud érteni és közösen tud fellépni. Ez egész biztosan pozitív üzenet általában a magyar választópolgárok irányában.

S talán azért is fontos ez, mert megjelentek olyan vélemények is a sajtóban, amelyek arról szóltak, hogy tulajdonképpen majdnem nem is baj, hogy van ez az oktatási törvény, mert a legnagyobb probléma az, hogy nem tudnak ukránul a magyar gyerekek Ukrajnában, s igazából örülnünk kéne annak, hogy van ez a törvény, mert az esélyegyenlőségét meg a versenyképességét nagymértékben növeli majd az ukrán oktatási rendszerben és munkaerőpiacon a magyar fiataloknak az, ha tisztességgel megtanulnak ukránul. Én nem nagyon minősíteném ezt azon kívül, hogy maradjunk annyiban, hogy talán inadekvát ennek az ügynek így a felvetése azok részéről, akik ezt megfogalmazták, mint ahogy az is érdekes, hogy voltak olyan vélemények, amelyek arról szóltak, hogy kompletten mindenki hülye itt az Országgyűlésben - elnézést, hogy ilyen drasztikusan fogalmazok -, mert hiszen ez az ukrán oktatási törvény nem is annyira rossz, mert nem is az van benne, amiről beszél a Külügyminisztérium, az összes parlamenti párt és a határon túli magyarok képviselője. Ezt mi valószínűleg innét jobban meg tudjuk ítélni, mint azokat, akiket ez érint Kárpátalján és Ukrajnában.

Ezért mondom én azt, hogy van értéke a belpolitika irányában is annak, hogy ebben van egy parlamenti egyetértés. S magától értetődik, hogy kifelé is van haszna és értéke ennek az együttgondolkodásnak vagy közös fellépésnek, hiszen akkor mind a diplomácia, mind pedig bárki más, aki a proaktív módon cselekedni akar, erősebb felhatalmazás, erősebb legitimitás, erősebb bázis alapján tud nekikezdeni ennek a munkának.

Még egyszer hadd mondjam el, imént a bizottsági ülésen is elmondtam, hogy a politikában néha van értelme az ismétlésnek. Mi is nemzeti ügynek tartjuk ezt a kérdést, és így is állunk ehhez a kérdéshez. Azt gondoljuk, hogy ebben csak az együttes közös fellépés tud eredményre vezetni, és látszanak is talán apró eredmények, amikről államtitkár úr beszámolt az imént a bizottsági ülésen. Reményeink szerint ez a közös fellépés talán megváltoztatásra tudja bírni az ukrán döntéshozókat.

Az igaz, hogy hosszú út vezetett ide, és valóban lehetne sok mindenben kritizálni a diplomáciát, lehetne sok mindenben kritizálni a külpolitikai döntéseket, én ezt most mégis egy kicsit félretenném, hiszen nem most van itt az ideje a kritikának, hanem majd amikor megoldottuk a problémát, akkor lehet azt elemezni és arról beszélni utólag, hogy a következő - ne adj’ isten - ilyen esetben hogyan lehet ennél elővigyázatosabban fellépni és elkerülni ezeket a kellemetlen, tragikus szituációkat.

Egy dologra itt is, a parlamenti nyilvánosság előtt is hadd hívjam föl képviselőtársaim figyelmét. Nem volt szerencsés az, hogy amikor az ellenzéki pártok egy közös tüntetést szerveztek, egyébként pozitívan e mellett az ügy mellett, akkor a Fidesz kommunikációja azt kezdte el harsogni akkoriban, hogy a Soros-bérencek összehívják a nem tudom, milyen tüntetést. Illő tisztelettel azt szeretném javasolni, hogy van elég sok egyéb más terep arra, ahol lehet bennünket Soros-bérencezni, ez a terület maradjon ki ebből, mert akkor tudjuk ezt az egyetértést százszázalékosan megtartani, és ezáltal jobban szolgálni a határon túli magyar közösség érdekét.

Én a magam részéről azzal a javaslattal éltem az egyeztetés során, hogy helyes a kormány pro­ak­ti­vitása, de ezt ki kell egészíteni a parlamenti diplomácia eszközeivel. Nekünk is aktívnak kell lennünk. Ebben Németh Zsolt is tett már számos lépést, amiről az imént is beszámolt, én magam is próbáltam a saját eszközeimmel ehhez valamilyen módon hozzájárulni, de tény és való, hogy mind az Európa Tanácsban, mind az EBESZ-ben, mind az Európai Unióban, mind a NATO-ban helyes és igazolható a magyar közös fellépés, és ezt a következő hetekben egészen meg kell hogy tegyük.

Lesznek rá alkalmak, hiszen nemsokára összeül az Európa Tanács közgyűlése, Bukarestben lesz a NATO közgyűlése, magyarul, van számos olyan alkalom, ahol egyébként szintén érintett országok vezetőivel, például a románokkal is tudunk egyeztetni, vagy éppen a görögökkel, a lengyelekkel ezekben a kérdésekben.

Amit még kértem a kormánytól, a Külügyminisztériumtól, amire kaptunk egy megnyugtató választ, hogy a tájékoztatás, a folyamat átláthatósága most kiemelten fontos, hiszen akkor jó, ha minden érintett fél, aki tenni akar az ügy megoldása érdekében, az tudja, hogy éppen hol állunk, mik a legaktuálisabb események vagy eredmények, így egészen biztosan nem egymást akadályozva, hanem egymást támogatva és segítve tudunk segíteni a kárpátaljai magyarságnak.

Azzal zárnám, amivel kezdtem a hozzászólásomat, nevezetesen: több ilyen pillanatra lenne szükség a külpolitikában vagy akár számos más kérdésben is az Országgyűlésben. De amíg ez a pillanat nem érkezik el, addig örüljünk ennek a pillanatnak, hogy valóban minden politikai párt nemzeti ügyként kezeli ezt a kérdést, és száz százalékban elköteleződött amellett, hogy akár a saját pártpolitikai vagy éppen a kampány szempontjából fontos érdekeit is háttérbe szorítja annak érdekében, hogy hatékonyan tudjunk föllépni közösen ennek a konfliktusnak a megnyugtató megoldásáért. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet, köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)