Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

BECSÓ ZSOLT (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! 1823 különleges év volt a magyar irodalomtörténetben. Kétszáz évvel ezelőtt a januári napokban olyan események történtek, amelyek hatással vannak napjainkra is.

Ha szimbolikusan úgy fogalmazunk, hogy Jézus születésekor lángos csillag állt az égen, mely égi jel segítette a három királyok eljövetelét, akkor ugyanígy elképzelhetjük, hogy a ’48-as forradalom kitörése előtt 25 évvel magyar hazánk felett elhúzott egy üstökös.

Kiskőrösön, Petrovicséknál megszületett az a gyenge virágszál, akit Alexandernek kereszteltek január 1-jén, és aki a magyar költészet egyik legismertebb és egyik legkiemelkedőbb alakja lett. Megszületett a „Hymnus, a magyar nép zivataros századaiból” költemény Kölcsey Ferenc tollából. A költő a legnagyobb hatású versét a nemzeti ébredés hajnalán írta szatmárcsekei magányában.

1823. január 20-án pedig egy törékeny újszülött jött a világra a Nógrád vármegyei Alsósztregován, a nemesi kastélyban, vagyis megszületik sztregovai és kiskelecsényi Madách Imre.

Tisztelt Ház! Magyarország méltán büszke minden szülöttére, de kiváltképpen azokra, akik valamiért kiemelkedtek életük, munkásságuk, teljesítményük által. Magyarország nemcsak a saját népének, hanem a világnak is számos értéket adott, amely értékeket nem szabad a feledés homályába veszni hagyni, hanem őrizni és ápolni kell, mert ez a közös feladatunk és kötelességünk. Szükségünk van arra az erőre, hitre, bátorságra és reményteli bizakodásra, amelyet jelenkorunk és múltunk példaképeiből merítünk, és melyből merítkezni fog a jövő nemzedéke is.

Horusitzky Zoltánnak a magyar Himnusz és kora bemutatásáról szóló gondolatait idézve: „A történelmet szenvedélyek formálják, a korok levegőjét nagy érzések teszik forróvá. És minél jobban áthatja egy-egy nagy szenvedély, vagy valamely eszme sugárzása a népek szélesebb rétegeit, annál izzóbb lesz az élet lehelete. És minél keményebb bilincsek láncolják le a történelemalakító indulatokat, annál feszültebbek és fenyegetőbbek lesznek az erők. Minden elmúlik. Az idő nem áll meg, minden csak emlék marad. Új életek fakadnak a régiek sírhantjain, melyekre új napok és viharok várnak. Van azonban valami, mely magába hordja az időt, mely a múltat élő, lüktető jelenné varázsolja, mely nemcsak felidézi a múlt emlékeit, hanem életre kelti azt, mert benne él annak minden rezdülése és villámlása  és ez a művészet. Az alkotóművész átéli korának minden érzését és azt, mint a kor lényegét, életkristályokban, művészeti alkotásokban hagyja az utókorra. A művészet a történelmet jelenti, annak tiszta extraktumát adja, s teszi az örök múltat örök jelenné.”

Mindez jól kifejezi, mit is jelent egy nemzet életében a művészet. Az elmúlt évek világjárványa és a szomszédunkban zajló háború is ráirányítja figyelmünket a kultúránk iránti alázat, a partneri együttműködés fontosságára. Meggyőződésünk, hogy  mint történelmünk során oly sokszor  e nehézségen is túl leszünk. A járvány megjelenése óta mindennapjaink megváltoztak, mindez azonban nem jelenti azt, hogy a kultúra színei, ízei, fényei halványabbá kell hogy váljanak. Véleményünk szerint éppen ellenkezőleg, e nehéz időszakban különösen szükségünk van a lelki feltöltődésre, a művészet által nyújtott élményekre.

Tisztelt Ház! Az alsósztregovai kastély, ahol megszületett Madách, az alkotás és önművelés színtere volt. Nógrád vármegye szülötte évszázadokra visszatekintő családi gyökerekkel kötődik az anyaföldhöz, ahol nemcsak fő művével, az oroszlánbarlangnak nevezett dolgozószobájában megírt Az ember tragédiája alkotásával vagy egyéb irodalmi munkásságával alkotott maradandót, de a reformkori közéletben is fontos szerepet vállalt. Madách Imrének szülei nem a költői halhatatlanságot, hanem a megyei és esetleg az országos politikai életben való aktív részvételt, a családi tradíciók továbbvitelét, a család súlyának, rangjának további növelését szánták osztályrészül. A szülői házban és a környezetben elsajátított magyar és szlovák nyelv mellett szinte gyermekként tökéletesen megtanult németül és franciául, további tanulmányai során latinul és egy kissé ógörögül, továbbá angolul is.

Félénk, magányos és törékeny alkat volt, aki élete végéig sokat betegeskedett. Tanulmányait magánúton végezte, vizsgáit a Váci Piarista Gimnáziumban tette le. 1837 őszén került a Pesti Egyetemre, ahol az első két szemeszterben bölcsészetet, majd a harmadiktól jogot hallgatott. Itt ismerkedett meg a kor nagyjaival, baráti köréhez elsősorban fiatal liberális arisztokraták és nagyvonalú középbirtokosok tartoztak, mint Lónyay Menyhért, a későbbi miniszterelnök, akinek a húgába is beleszeretett, vagy gróf Andrássy Gyula, a kiegyezés utáni korszak első miniszterelnöke, majd a Monarchia külügyminisztere.

Madách Imre 1841-ben, 18 éves korában kezdte meg közéleti tevékenységét Nógrád vármegyében, mint majd végzett ügyvéd. 1848-ban betegsége miatt nem tudott fegyveresen részt venni a nemzet küzdelmében, de szolgálatra jelentkezett, és civil tisztviselőként szolgálta a nagy ügyet. A Madách család ettől függetlenül óriási veszteségeket élt át a nemesek számára nem éppen kedvező időszakban. Nővérét, Madách Máriát, annak második férjét és első házasságából származó fiát román parasztok ölték meg, öccse Kossuth futárszolgálatában kapott tüdőgyulladást és halt meg, öccse menyasszonyának apját pedig Haynau felakasztatta.

1852-ben Kossuth halálra ítélt titkárát, Rákóczy Jánost bújtatta a Nógrád vármegyei Csesztvén, Parócán álnéven, erdőkerülőként alkalmazva. Ez kiderült és az amúgy is gyanús költőt bíróság elé állították. Egyévi börtönre ítélték, amit le is töltött, kezdetben Pozsonyban, majd Pesten. Mindeközben irodalmi tevékenységével sem hagyott fel. A költő a magyar líra egyik legfényesebb korszakában élt és alkotott. Kortársai s részben pályatársai közé tartozik Vörösmarty, Petőfi és Arany, akinek 1861-ben mutatta meg a művét, és aki háromszor is felkereste őt személyesen Csesztvén és Alsósztregován.

Feleségét, Fráter Erzsébetet egy losonci bálon ismerte meg, majd Csécsén házasodtak össze, és hogy milyen a sors, egy losonci megyebál pecsételte meg sorsukat. Házassága felesége hűtlensége miatt ment tönkre, mely örökre megviselte az írót, aki élete hátralévő részét leginkább anyjával és a mama társaságában töltötte.

Madách számára a kor nagy élményei mégsem a lírai formákban fogalmazódtak meg, noha verses és lírai műveinek száma nem csekély. Úgy tűnik, maga Madách sem tulajdonított verseinek nagyobb esztétikai jelentőséget, hiszen a költő életében mindössze tíz verse jelent meg, nem számítva azt a néhány zsengét, mely 1840-ben a költő saját kiadású füzetében látott napvilágot kis példányszámban. Ezért is készült élete végén Madách versei kiadására, de alkotásait nem időrendben, hanem tematikus egységbe szedte, mintegy maga is érzékeltetve a változás, a fejlődés helyett az érzelmi, hangulati és műfaji szempontok elsődlegességét életműve lírai részében.

Az ember tragédiája  amelyet a költő életének utolsó éveiben írt  fő életműve, amely halhatatlanná tette az irodalomban, tükrözi Madách Imre életének ars poeticáját is: hitt a küzdés fontosságában, az emberi lélek halálát a végzetbe, a megváltoztathatatlanba való belenyugvásban látta, amelyet a mű zárómondatában fogalmazott meg.

Madách Imre szavait idézve: „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!” Örök érvényű, gyönyörű, megrendíthetetlen igazság, mely kősziklaként, útmutatóként, a hit és a remény bástyájaként szövi át mindennapjainkat. A mi kötelességünk pedig az, hogy e csodálatos hagyatékot a legnagyobb tisztelettel és alázattal ápoljuk, őrizzük. Az irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja, Madách Imre előtti főhajtás és tisztelet jegyében és Madách szűkebb pátriájának képviseletében kötelességünknek érezzük és örömmel kezdeményezzük a 2023-ban esedékes Madách-bicentenárium méltó megünneplését.

Azzal az indítvánnyal fordulunk a tisztelt Országgyűléshez, hogy országos szintre emelje a bicentenáriumi évet, az arról való megemlékezést.

(16.20)

A Madách-örökség nemcsak Nógrád vármegyén mutat túl, hanem az ország jelenlegi határait is átlépi, súlya és értéke össznemzeti, sőt európai és egyetemes. Bízunk benne, hogy büszkén és emelkedetten ünnepelhetjük meg Madách Imre születésének 200. évfordulóját.

Mindezeket figyelembe véve kérjük, hogy támogassák ezt a javaslatot. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)