Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.05.13.01:02:10 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

188. ülésnap (2021.04.08.), 73. felszólalás
Felszólaló Dr. Varga László (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 10:49


Felszólalások:  Előző  73  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sokszor vagyunk úgy itt a Házban, hogy salátatörvények vagy összetettebb szakmai törvények kapcsán kicsit szakmai vitát folytatunk, és lehet, hogy ha valaki ezt követi a televízióban, vagy mondjuk, az internetes közvetítést figyeli, vagy az online médiában bárhol ezt követi, akkor nem mindig tud ehhez kapcsolódni. Pedig nagyon egyszerűen is el lehet mondani ezekről az előterjesztésekről, hogy mik a céljai, és ennek az előterjesztésnek sok olyan célja van, ami abszolút támogatható ellenzéki oldalról is.

Hányan voltunk már úgy itt a teremben, de állampolgárok közül, akik most figyelnek minket, hányan lehettek olyan helyzetben, hogy különböző hatósági ügyet vagy bármilyen kérelmet próbáltak intézni, kértek hozzá harmadik nyomtatványt meg negyediket, ilyen jelűt, olyan jelűt, mindent leadtak, majd egyébként hetekkel később derült ki, hogy valamit mégis elfelejtettek, ami miatt elölről indult az egész! Ezek sokszor ilyen  hogy mondjam?  szörnyű irodalmi műveket is felidézhetnek bennünk a bürokrácia mindenhatóságáról, és ezek meghaladandó dolgok szerintem a XXI. században.

Ezt csak azért mondtam felvezetésként, mert először is azt szeretném mondani, hogy mi minden olyan törekvést támogatni fogunk, ami az emberek életét egyszerűsíti ebből a szempontból. Én négy pozitív dolgot emelnék ki ebből az előterjesztésből. Az egyik a NAVASZ-projekt kapcsán, ami az előzőekben felszólalt képviselőtársaimtól többször is elhangzott, minden olyan törekvés támogatandó, ami fellelhető adatbázis-összefésülés, gyorsabb, szélesebb körű legyen az elektronikus ügyintézés. Természetesen! Azt hiszem, ha valamit fontossá tesz ez a járvány a hatósági ügyekkel kapcsolatban, az például ez, hogy elektronikusan, távolról, minél hatékonyabban és gyorsabban lehessen ügyeket intézni. Mindenképpen támogatandó.

Kiemelném a nemzetiségi név feltüntetését az útlevélen. Én azt gondolom, hogy ez egy olyan példaértékű dolog lehet, amely segítheti a határon túli magyarság ügyeit is egy szimbolikus ügyben. Persze, lehet ezt szimbolikus ügynek gondolni, de egyébként, én azt gondolom, hogy ez egy fontos, az identitásuk megőrzéséhez kapcsolódó ügy lehet. Tehát én azt gondolom, hogy ezzel a dologgal van dolga a külügynek például, hogy bemutassa ezt megfelelően, akár a környező országok számára ezt a lépést, valamifajta viszonosságot is feltételezve adott esetben a partnerországoktól, különös tekintettel, ahol őshonos nemzetiségként ott él a magyarság.

Az automatikus közigazgatási döntéshozatal, tehát amikor emberi erőforrás bevonása nélkül zajlódhat egyfajta döntéshozatali eljárás, ennek a kiterjesztése is indokolt és XXI. századi lehet. A vezetői engedély ügyintéző bevonása nélküli kiállítására is gondolok, és azt gondolom, hogy egy fontos dolog a videotechnológián keresztüli ügyintézés is. A cégjegyzés kapcsán számos ponton lehet olyan példákat hallani, ami most pozitív az érintettek részéről. Tehát hogy ezeket állandósítsa a magyar jogrend, és előremutatóan könnyítsen az állampolgárok életén, ez mindenképpen fontos.

És itt rövidre is zárhatnám bizonyos szempontból a mondandómat, de azt gondolom, hogy két területen van hiányosság, nem is biztos, hogy a konkrét normaszövegben, hanem két ügyben szerintem beszélni kell az Országgyűlésben arról, hogy elértee a célját az elmúlt években, az elmúlt 11 évben a jogalkotás itt a Házban.

Az egyik: a szociális szövetkezetek kapcsán kell pár dolgot megjegyeznem, illetve a közfoglalkoztatás kapcsán, merthogy ez összefügg ebben a tekintetben. Nyilván érezhető a szándék, ami szerintem kettős, egyrészt egy ilyen közvetítőn keresztül, mint a szociális szövetkezetek, valahogy az elsődleges munkaerőpiac irányába terelni az érintetteket, amit én értek, ugyanakkor a közfoglalkoztatás kapcsán van egy tízéves időbeli korlát a közfoglalkoztatotti programban való részvétel tekintetében. Ha egyben nézzük és a környezetében a normaszöveget, akkor, azt gondolom, az a törekvés tetten érhető, hogy az országgyűlési választásig már ne legyen az önök számára konfliktus, hogy valaki nem kaphat már közmunkát, nem lehet közfoglalkoztatott azért, mert ezt az időlimitet így-úgy-amúgy túllépte.

Két dolgot biztosan el kellene érnie egy ilyen programnak. Egyrészt azt, hogy tisztességes és megfelelő megélhetést nyújtson a benne részt vevőknek.

(12.50)

Hogy elértee ez a program ezt? Világos, hogy nem, nem érte el. Ebben sok társadalmi vita volt, 47 ezer forintból meg lehet élni, ilyet is hallottunk az önök politikusaitól. Nyilván ezek méltatlan megnyilatkozások. Ezek az emberek nem tudtak kitörni abból a helyzetből nagyon nagy számban, amiben benne voltak, az elmúlt tíz évben is konzerválódott a helyzetük.

Mondom ezt egy olyan megye lakójaként  Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élek, Miskolcon , amely igazából két arcát is mutatja e tekintetben. Ebben a megyében található például Tiszaújváros, amely az egyik legfejlettebb, legkomolyabb gazdasági erővel bíró magyar település, nyilván komoly megélhetést biztosít a lakóinak. De mondhatnám Berentét, több más területet is mondhatnék még a megyéből, tehát nem mindenhol nagyon rossz a helyzet, és nem mindenhol csak a közfoglalkoztatás van. Természetesen nagyon komoly elsődleges munkaerőpiac is létezik, a megyeszékhelyen, Miskolcon is természetesen. De, mondjuk, Abaúj egyes területein, a Bodrogközben vagy Észak-Borsodban azt látom, hogy 11 év alatt bizonyos településeken ebből nem sikerült kitörni. Nem sikerült kitörni, az a rendszer, amelyet felépítettek, a közfoglalkoztatás semmire sem elég vagy vegetáláshoz elég bérével, a szociális szövetkezetekkel és mindennel együtt sem sikerült ezeket az embertömegeket nagy számban az elsődleges munkaerőpiac irányába terelni.

Tehát ezzel a dologgal van feladat. Azt gondolom, mondhatom ellenzéki képviselőtársaink nevében is, hogy a kormányváltás után vállaljuk ezt a feladatot, és zászlóra is tűzzük ebben az időszakban, hogy azt szeretnénk, hogy az országnak ezek a leszakadó, nehéz sorsú térségei kitörjenek ebből a szörnyű helyzetből. Egyébként hatalmas munkaerőpiaci tartaléka is lehet ez Magyarországnak. Az elmúlt 11 évben átképzések, képzések kellettek volna, és nem a „hátha letelik a tíz év, oldjuk meg valahogy a választásig” típusú megoldások. Szerintem ez kevés. Értem én, csak az az igazság, hogy a probléma velejét nem sikerült megoldani.

A másik pedig, hogy ugyan üdvözöltem, hogy egyre több minden elektronikus módon intézhető, de hozzáteszem, hogy mennyire lehet például egy lakcímnyilvántartásra vagy egy lakcímadatbázisra hitelesen alapozni, hogy az abban levő adatok hitelesek. Ha már a választásról beszéltem az elmúlt egy-két percben, akkor beszéljünk a jövő évi választásról, mert egy jelenség bizony irritálja az állampolgárokat, és számtalanszor vetették fel ellenzéki képviselők, így az MSZP képviselői is itt a Házban, még sincs megoldás. Hallani arról és konkrét információk is vannak arról, hogy egy-egy, adott esetben rogyadozó vályogviskóba hányan  akár majd’ százan, ilyen számokat is hallottam  jelentkeztek be állandó lakcím jelleggel határon túli, nyilván állampolgársággal rendelkező személyek, akik aztán ilyen módon visszaélhetnek akár azzal, hogy az adott választókerületben szavazhatnak, vagy egyéb módon igénybe vehetnek olyan jogosultságokat, szolgáltatásokat Magyarországon, amelyekre egyébként nem lennének jogosultak.

A lakcímbejelentés ilyen volta nyilvánvalóan nevetséges. Teljesen világos, hogy törvénytelen, teljesen világos, hogy a valósághoz nincs köze akkor annak az adatnak, ami ott létezik. Nem biztos, hogy ebben a jogszabályban kell rendezni ezt a kérdést, lehet, hogy nem itt kell, csak azt szeretném mondani, hogy átfogó vizsgálat kell a következő hónapokban e kérdésben azért, hogy lássuk, mi történt, és azért, hogy ne történhessenek meg ilyen jelenségek, hogy a magyar állampolgárok számára az ilyen kérdéseket megnyugtatóan rövidre lehessen zárni, hogy higgyenek az ilyen nyilvántartásokban meglévő adatokban a magyar állampolgárok.

Szóval, van feladat, voltak észrevételeim is. Összességében véve kiemeltem négy, tényleg előremutató dolgot is ebből az előterjesztésből. Van előttünk néhány hét. Válaszolják meg ezeket a kérdéseket, meg azokat, amelyek még fel fognak merülni az ellenzéki hozzászólásokban vagy a bizottsági szakban! Nagyon remélem, hogy tud még úgy módosulni ez a törvényjavaslat a következő hetekben, hogy az mindenki számára elfogadható legyen. Köszönöm, elnök úr.




Felszólalások:  Előző  73  Következő    Ülésnap adatai