Felszólalás adatai

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Budapest Belvárosában, az V. kerületben egy 35-36 négyzetméteres társasházi öröklakás 10-12 millió forintba kerül, a Duna másik oldalán, az I. kerületben, tehát még mindig Budapest belvárosában körülbelül ugyanennyi, vagy a Várban egy kicsit még több. A külső kerületekben már egy ilyen típusú lakáshoz hozzá lehet jutni 8-9 millió forintért, egészen kint pedig olyan lakásokat, amelyek panellakások, lehet, hogy 5-6 millió forintért is lehet venni, de Magyarországnak egyetlen olyan települése sincs, ahol egy ilyen jellegű társasházi öröklakást 2 millió forint alatt meg lehetne venni. Ez azt mutatja, hogy minden társasház tulajdonosa milliomos, mégpedig többszörös milliomos, mert hiszen az egynél valamivel több az már több.

Igen ám, csakhogy ez a vagyonka, ezek a milliók nem mobilizálhatók. Nem mobilizálhatók, mert sokuknak ez az egyetlen vagyona, tehát ha eladják, venni kell helyette valami mást, amit ugyanennyiért vagy még többért kapnak. Nem tudják eladni azért sem, mert bérlakások nincsenek, tehát nem tudják a társasházi öröklakásokat felváltani bérlakásra, és a pénzzel valami mást csinálni, vállalkozásba fektetni vagy egyébbe, természetesen hajléktalanok sem akarnak lenni.

Tehát itt végső soron hiába mondjuk, hogy többszörös milliomosok, mégis igen szegény emberekről van szó, és nagyon sokan vannak, mert hisz elhangzott az, hogy körülbelül négymillió lakás van Magyarországon, és ennek az egynegyede társasházi öröklakás. Legalább egymillió ilyen lakás van, amelyben több mint kétmillió ember él, vagyis több mint kétmillió szegény emberről beszélünk most, akiket a kis vagyonkájuk fenntartása rendkívül megterhel az állandóan emelkedő gázárakkal, villanyárakkal, tehát egyáltalán a közüzemi díjak emelkedésével, arra pedig, hogy a lakásukat és magát a házat is fenntartsák, felújítsák, igen-igen kevés kilátásuk van. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a társasházi törvény, amely, mint mondom, több mint kétmillió szegény ember mindennapi életével foglalkozik, egy rendkívül fontos kérdés. Nagyon fontos ennek a mikénti szabályozása, és egyáltalán egy rendkívül fontos intézményről van szó, éppen ezért a mibenlétéről, kialakulásáról, fejlődéséről fogok néhány szót szólni.

Mi hozta létre? A szükség hozta létre, a pénzhiány hozta létre, történetileg pedig levezethető Trianontól és a gazdasági válságtól. A gazdasági válságtól azért, mert akinek tőkéje volt… - márpedig az első világháború után volt tőke, de a bérlakások építése nem volt kedvező tőkebefektetés, kicsi volt a pénz visszatérülése, nem hozott elég hasznot, ezért nem is építettek. Ugyanakkor az elcsatolt országrészekből rengeteg ember özönlött be az anyaországba, akiknek valahol lakniuk kellett volna. Mint tudjuk, vagonokban laktak Budapesten és a nagyobb vidéki városokban is, és valahogy meg kellett szabadulni ettől a helyzettől. Igen kevés lehetőségük volt arra, hogy bármiféle segítséget az akkor egyharmadára csökkent országtól kapjanak, kénytelenek voltak maguk lépni. Ekkor összeadogatták a kis pénzeiket, így jöttek létre bizonyos házak, társasházi szövetkezetek, társasházi részvénytársaságok, amelyek azonban nem voltak a mai értelemben vett társasházak, hanem közös tulajdonok voltak, és mint tudjuk, a közös tulajdon egy rendkívül kellemetlen dolog, igazán a közös tulajdontól a legjobb csak szabadulni, és amióta világ a világ, a római jogtól kezdődve mindig a közös tulajdon kérdéseivel foglalkozott a jog, és a végső kicsengése mindig az volt, hogy a legjobb a közös tulajdon megszüntetése. Erre még a római jogban egy külön kereseti forma is volt, ez volt actio communi dividundo.

Nos, ezek a körülmények eredményezték azután azt, hogy 1924-ben megalkották a XI. törvénycikket, amely az első társasházi törvény volt Magyarországon, 12 paragrafusból állt, de nagyjából rendezte azokat a fogalmakat, amelyeket ma is használunk minden társasháznál. Tehát létrehozta a külön tulajdon fogalmát, amely önállóan telekkönyvezhető volt, a kizárólagosan használt lakásra vonatkozott, és maradt emellett a közös tulajdon, amely a ház többi részét érintette, tehát a lépcsőházat, lichthofot és egyéb padlásteret, pincét. Tehát megfelelő módon rendeződött ez a kérdés, bár mondom, nem volt részletekbe menő jogszabály, de az alaptételeket rendezte. Ennek hatására azután megindult szerte - főleg persze a nagyobb városokban - az ilyen típusú társasházak építése. Ezeket még ma is lehet látni: Bethlen-udvar, Rákóczi-udvar, Erdélyi-udvar, tehát nevükben is utal arra, kik adták össze ezeket a kis pénzecskéket. Ez a törvény 53 évig volt hatályban.

1969-ben volt egy jogszabály - nem törvény, hanem egy kormányrendelet -, amely bizonyos mértékig kihatott a társasházakra, az 1969. évi 31. kormányrendelet, amely azt a nagyon sejtelmes címet viselte, hogy “Egyes állami tulajdonban lévő ingatlanok elidegenítésének szabályaiö.

Mik is voltak ezek az egyes állami ingatlanok? Természetesen azok az ingatlanok voltak, amelyek az államosítás idején jutottak az állam tulajdonába. Közismert, hogy az államosításnál minden 6 szoba fölötti lakást és természetesen házat is államosítottak, sőt, a 6 szoba és a 4 szoba között volt ez a bizonyos tanácsi rendelkezés, ahol maga a tulajdonjog megmaradt ugyan a tulajdonosnak, de csak 4 szobával rendelkezhetett, az afölötti 2 szobával már az állam, a tanácsok rendelkeztek, ezért volt tanácsi rendelkezés. Itt jöttek azután létre ezek a kényszerbérlemények, amelyek egészen a '90-es évek végéig még fennálltak.

Kihasználták egyébként ezt a rendeletet. Nem mondom azt, hogy a nómenklatúra, mivel erről ma már szó volt, inkább azt mondom, hogy az akkori kor kedvezményezettjei használták ki: magas pártfunkcionáriusok, ÁVH-s tisztek és családjaik jutottak ezekhez az államosított lakásokhoz, a kitelepítettek villalakásaihoz, és benne laktak az államosítás óta, jól érezték magukat benne, már a magukénak tekintették, tehát kellett valami fórumot vagy lehetőséget teremteni, hogy ez szépen átmenjen a tulajdonukba. Ezt célozta ez a jogszabály, de azután ezeket is társasházzá alakították át. Egyébként is a '60-as években, a '70-es években óriási társasház-építkezés indult Magyarországon, éppen azért, mert valahogy ez is a szükség szüleménye volt, valahogy mindenki szeretett volna lakni valahol. A telekárak nagyon felmentek, csak többen összeállva tudták ezeket megvenni. Már olyan mérvű volt ez a társasházi lakásállomány-növekedés, hogy 1977-ben fel kellett váltani ezt a régi '24. évi XI. törvénycikket, és ekkor született a '77. évi törvényerejű rendelet, amely a társasházakkal foglalkozott.

Ezt követően is még óriási számban nőtt a társasházi lakások száma, mégpedig azért, mert időközben annyira tönkrement a magyar lakásállomány, hogy valamit kezdeni kellett ezekkel. Az állam nem akarta tatarozni, a tanácsok nem tudtak vele foglalkozni, nem volt pénzük, ezért született meg az az elgondolás, hogy a bérlőknek szépen el fogják adogatni ezeket a romos, rossz lakásokat. Előhúzták a fiókból ezt a régi, 1969. évi kormányrendeletet, és ennek alapján azután tömegek jutottak a saját lakásukhoz.

(11.20)

Rákényszerültek, hogy megvegyék, igaz, rendkívül olcsón, mert közben annak is híre ment, hogy majd a lakbérek óriási mértékben fognak emelkedni, sőt, ha nem veszi meg a bérlő, akkor másnak is eladható ez a lakás. Mivel rendkívül olcsón lehetett ezeket megvenni, mindenki félt is attól, hogy megveszik a feje fölül; nem akart magas bérleti díjat fizetni, így aztán megvette, és egy problémahalmaz zuhant rögtön a fejére, hiszen ezek a házak rossz állapotúak voltak, ezeket fel kellett volna újítani, pénz nem volt rá, és ezt nyögjük még most is, ismétlem, főleg a nagyvárosokban.

De már körülbelül akkor kialakult ez az óriási mérvű kényszertársasházi állomány, amellyel ma is rendelkezünk, és ekkor már alkalmatlanná vált az 1977-es törvényerejű rendelet, és akkor született a bizonyos 1997-es társasházi törvény, amely már ezt a nagy mennyiségű és millió problémát felvető társasházi ügyet kívánta rendezni. El kell ismerni - és ez az akkori parlamenti vitaanyagból is kiderül -, hogy nagyon sok olyan gyakorlati kérdést megoldott ez a törvény, mégpedig egészen jól, amely akkor érintette a társasház-tulajdonosokat. Volt azonban néhány olyan kérdés, amelyet nem sikerült akkor megoldani, tehát egy kicsit össze lett csapva, vagy még nem gondoltak a gyakorlat érvényesülésére. Ilyen magával az alapító okirattal kapcsolatos igen nagy kérdéskör. Itt már utalás történt arra, hogy ez valóban polgárjogilag egy szerződés, ha pedig szerződünk, akkor ott a polgári törvénykönyv szerződésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni, az ettől való eltérés egyszerűen nem mehet kétharmaddal, felessel, ezt csak úgy lehet, ha mindenki hozzájárul ehhez.

Tehát óriási problémákat vet ez fel a gyakorlatban, és ezt nem sikerült megfelelő módon rendezni. Amellett - igaz, ez már a '77-es törvényerejű rendeletben is benne volt - egy meglehetős képtelenség, amikor is a külön tulajdonról és a közös tulajdonról beszél, hogy a külön tulajdonhoz hozzátartozik az a hányad is, amely a közös tulajdonból a külön tulajdon tulajdonosát megilleti. Ha csak addig megyünk el, hogy ezt egy ingatlannak kell tekinteni, és csak együtt értékesíthető, ez már elfogadható. De ha kimondjuk, hogy ez a kettő együtt tekinthető egy ingatlannak, akkor itt már nagyon komolyan összeütközünk a polgári törvénykönyvvel, mert akkor hogy rendelkezhet a közgyűlés az én tulajdoni hányadommal - sehogy.

Tehát '77 óta magunkkal hurcoljuk ezt a számomra elfogadhatatlan jogi tételt, és több más megoldatlan kérdés is volt a '97-es törvényben, és azóta is a társadalmi viszonyok változása előhozott olyan problémákat, amelyeket be kellett volna építeni ebbe az előterjesztésbe. Vagyis ennek az előterjesztésnek az elsődleges indoka az lett volna, hogy az 1997-es törvény hiányosságait megfelelő módon pótolja. Ezt nem tette meg. Azok a fő hibák, amelyek a '97-esben észlelhetők, változatlanul tovább vannak hozva ebbe az előterjesztésbe is.

Igaz, hogy az eredeti, '97-es törvény 42 paragrafusból áll, ez pedig 64-ből, tehát azt lehetne mondani, hogy tényleg legalább egyharmaddal nőtt ennek a törvény-előterjesztésnek a mondanivalója, ám ez egyáltalán nem így van, mert ha tételesen végignézzük a '97-es törvényt, akkor világos, hogy itt tulajdonképpen annak a rendelkezései szinte megmaradtak. Bizonyos kiegészítések vannak természetesen, de főleg ilyen átrendezésekkel nőtt a paragrafusok száma, és való igaz, hogy néhány új jogintézmény be lett vezetve. Például nevesítve van már ez a bizonyos ingatlankezelő és társasházkezelő mint egy különálló foglalkozás.

Igen ám, de már a '97-es törvénytervezet is kimondta, hogy a közös képviselőnek el kell végeznie valamiféle tanfolyamot. Nem nevezte meg akkor, hogy pontosan mit, de felhatalmazta az illetékest arra, hogy erről majd külön jogszabályt alkosson. Ez meg is született, és ez lett nevesítve, de jóval korábban - ez a bizonyos ingatlankezelő és társasházkezelő foglalkozás mint egy középfokú végzettség -, és nagyon sok olyan közös képviselő, aki hivatásszerűen foglalkozik a közös képviselőséggel, ezt el is végezte.

Ugyanakkor hiába van új fejezetként beiktatva ez az önálló foglalkozás, nem lehet teljesen elhatárolni. Itt elhangzott az, hogy nagyon jól elhatárolódik. Nem, egyáltalán nem határolódik el a közös képviselő és a társasházkezelő tevékenysége, sőt teljesen összemosódik; nem lehet igazán tudni, hogy most ez a közös képviselő vagy a társasházkezelő. Persze, lehetne ezt szabályozni, teljesen szét lehetne ezt választani. Azt lehetne mondani, hogy minden hatlakásos társasház fölött köteles a társasház foglalkoztatni ilyen kifejezett szakembert, és akkor a közös képviselő megmaradna egy tulajdonosnak, a társasház tulajdonosai egyikének, akár mint az intézőbizottság elnöke vagy ahelyett, és az lenne állandó kapcsolatban ezzel a hivatásos szakemberrel vagy szervezettel, amely aztán tényleg szakszerűen elvégezné azokat a feladatokat, amelyekből egyre több lesz egy régebbi társasházban, és mint egy szerződő partner tudna ezzel tárgyalni, hiszen nem lehet állandóan összehívogatni a közgyűlést. Tehát megfelelő módon lehetne szabályozni ezt az új intézményt, de ez ebben a törvényjavaslatban nincs.

Figyelemmel azonban arra, hogy általános vitáról van szó, az általános vita során mindig azt kell vizsgálni, meghatározza a Házszabály, hogy a bizottság is mit vizsgál egy általános vizsgálat során általános szempontból; tehát először is azt kell vizsgálni, hogy szükség van-e a bizonyos törvényre. Megfelelő módon rendezi-e azt a társadalmi viszonyt, amelyet rendezni kíván? Felmerült már itt, hogy miért önálló törvény. Az 1997. évi törvényt még a Horn-kormány igazságügy-minisztere terjesztette elő, aki maga sem érti, hogy ez miért külön törvény. Lehetne ez módosítás is. Azt a társadalmi viszonyt megfelelő módon rendezi, amelyet rendezni kíván - nem rendezi. Több kifogást elmondtunk már itt, hogy miért nem. Mert már a '97-es sem rendezte teljes mértékben, akkor ennek kellett volna legalább azt rendezni, de ez sem történt meg.

Azt kell vizsgálni még az általános vita során, hogy alkotmányos szempontból megfelel-e. Nem lehet azt mondani, hogy nem; ezt, mondjuk, nem lehet elmondani.

A következő, hogy megfelel-e más jogszabályoknak. Milyen jogszabályt kell itt figyelembe venni? Nagyon sok mindent, polgári törvénykönyvet, arra már utaltam, hogy vannak bizonyos ellentétek a polgári törvénykönyvvel. De főleg egy törvény előterjesztésénél azt kell figyelemmel kísérni, hogy a jogszabályalkotás törvényének megfelel-e. Az pedig kifejezetten kimondja… - szó volt itt már a hatástanulmányról, de nemcsak ezt mondja, hanem azt is mondja, hogy igenis véleményeztetni kell mindazokkal a társadalmi szervezetekkel, a társadalomnak azzal a körével, amelyre kihat ez a törvénytervezet vagy akármelyik törvénytervezet. Tehát egy egyeztetési kötelezettséget ír elő. Itt elhangzott, hogy hogyne, ez megtörtént, hiszen a társasházak folyosóin is erről volt szó. Dehogy volt szó! Csak akkor lehet szó róla, ha ismerik a törvénytervezetet.

Nagyon fontos és lényeges társadalmi szervezetek nemhogy nem olvasták a törvénytervezetet, hanem fogalmuk sincs arról, hogy ilyen törvénytervezet egyáltalán létezik. Nevesítve lett itt egy-kettő, azok, amelyek megjelentek az önkormányzati bizottság tárgyalásán. Igen, valóban lehetséges, hogy azok ismerték. Több önkormányzati szövetség… - márpedig gondoljunk bele, az önkormányzat azért nagy tulajdonos a társasházakban. De még fontosabbat mondok, nem fontosabbat, hanem még jelentősebbet, mert itt nevesítve van: a Társasházi Közgyűlési Képviselők Egyesületének fogalma sincs arról, hogy ilyen törvénytervezet létezik.

(11.30)

Tehát az egyeztetés nem történt meg, vagyis ez az előterjesztés nem tesz eleget annak a jogszabálynak, amely előírja, hogy hogyan kell egyáltalán jogszabályt létrehozni.

Mindezeket összefoglalva a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség ezt az előterjesztést általános vitára alkalmatlannak tekinti.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)