A felszólalás szövege:

BALCZÓ ZOLTÁN európai parlamenti képviselő, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A most tárgyalt költségvetés annak a makrogazdasági pályának felel meg, amelyet az Európai Bizottság a tagországok, köztük Magyarország számára előírt, és ezt Magyarország elfogadta. Ez a folyamat az úgynevezett európai szemeszter, amikor a konvergenciaprogram benyújtását követően egyeztet az Európai Bizottság az adott országgal, megfogalmazza az elvárásokat, és gyakorlatilag az ezt meghatározó számok kerülnek ide. Erről a magyar parlamentnek közreműködési lehetősége, érdemi információja nincs, ez a Magyar Országgyűlés költségvetés-alkotási jogát eleve csorbítja.

Ami a pénzügyi kapcsolatokat illeti: a nemzeti stratégiai referenciakeretben Magyarország 1262 milliárd forint uniós forrásra számít. Természetesen a Jobbik is azt mondja, hogy nagyon fontosak ezek a források a fejlesztésre, de vigyázni kell, hogy kézen-közön ne szivárogjon el, és a kormányzat valóban teljesítse azt a vállalását, hogy döntően a gazdaság fejlesztésére, a kkv-k fejlesztésére fordítja. Tegyük fel a kérdést: Brüsszel jótéteménye ez a forrás? Legyünk hálásak érte? Nos, igen. Tudjuk azt, hogy a közvetlen pénzügyi szaldó pozitív. De nekünk a csatlakozásunk teljes komplex gazdasági mérlegét kell figyelnünk, amibe többek között az is beletartozik, hogy 1991 végétől, a társulási szerződés megkötése, bejelentése, aláírása óta minden a csatlakozás érdekében történt: a privatizáció, a dereguláció, a liberalizáció, a magyar ipar felszámolása, a munkahelyek megszűnése. Közgazdászok ezt a folyamatot transzformációs veszteségként írják le. Ha ezt is figyelembe vesszük, egyértelmű, hogy a mérlegünk negatív. Tehát fontos ez a forrás, de kármentésről van szó.

Régiós kitekintésben azt láthatjuk, hogy a volt szocialista országok és az Európai Unió centrum­országai között az előző hétéves ciklusban a különbségek nőttek, a szakadék nőtt, annak ellenére, hogy a centrumországok kihasználták ennek a régiónak a leértékelt természeti és humán erőforrásait. Az új költségvetési ciklusban reálértéken 4,5 százalékkal csökken az Európai Unió költségvetése ? ilyen még nem fordult elő ?, és ezen belül éppen a kohéziós alapok 8,4 százalékkal csökkennek. Tehát szó sincs róla, hogy ezeket az országokat az Európai Ház szalonjába hívnák meg. Nem, a cselédszobában vagyunk.

Ha a Fidesz-kormányok előző költségvetéseit és a mostanit megnézzük, természetesen több tekintetben pozitívumokat láthatunk az MSZP-kor­má­nyokhoz képest, főleg a családpolitika területén. De a keret, az alap, a kaloda változatlan. 1999-ben Tellér Gyula, aki az első kormányban magas kormánypozíciót töltött be, magas rangú tisztviselő volt, A horni politika mélyszerkezete című tanulmányt tette közzé, amelyben világossá tette, hogy miért nem lehetséges a magyar nemzetgazdaságban a humán erőforrásoknak egy minőségi bővített újratermelése. Ő uzsorakörökről beszélt, első helyen említve azt a külföldi tőkét, amely a bejövetelekor javít az egyenlegen, de a későbbi évek során a profit és a kamat kivételével gyakorlatilag pénzszivattyúként működik. A másik ilyen uzsorakörnek nevezte az adósságszolgálatot, a harmadik, ezeket alátámasztónak pedig a véleményformáló információs hatalmat.

Tisztelt Országgyűlés! Ezek a szivattyúk most is változatlanul működnek. Annak a külföldi tőkének, amely összeszerelő üzemeket létesít itt, a versenyképességet az olcsó magyar munkaerő jelenti. Mit mondott Orbán Viktor miniszterelnök Szaúd-Arábiában? Azt mondta, érdemes itt befektetni ? szó szerint idézem ?, mert a magyar munkaerő a minőségéhez képest meglepően olcsó, a munka törvénykönyve pedig rugalmas. Ezért gyertek ide. Nem kell megfizetni a munkaerőt, és nincsenek olyan védettségek, mint a nyugat-európai országokban. Mi ez, ha nem a gyarmati helyzet fölkínálása a befektetőnek?

S hogy állunk az adósságszolgálattal? Tényeket mondok. A 2015-re önök által remélt adósságot figyelembe véve 2010 áprilisához képest 5104 milliárd forinttal nagyobb az adósság, ez 26,4 százalék. Ennek a 2015-ös éves kamata 1200 milliárd forint. És az a bűvös százalék a GDP-hez képest? Megismerhettük a napokban a harmadik negyedévi adatot: 83 százalék, és önök azt mondták a Széll Kálmán-tervben, hogy 2014-ben 67 százalék lesz.

Tele van a média a termelési dicshimnuszjelentésekkel, mint az ötvenes években arról, hogy áll a GDP harmadik negyedévi adata más országokhoz képest, és természetesen a foglalkoztatási statisztika. De az emberek megélhetéséről való statisztikát elhallgatják. Itt van a kezemben a GfK nemzetközi piackutató szervezet 2014-es adata a legfontosabbról, a megélhetésről, az átlagos vásárlóerőről, hogy Európában egy állampolgár átlagosan mennyit tud elkölteni. Ebben Magyarország a 31. helyen áll az átlag 37,7 százalékával, nem az Unióban, egész Európában, ahol Moldova zárja a sort. Magyarországhoz képest egy szlovák ember 53 százalékkal többet tud költeni, egy cseh 42 százalékkal, egy lengyel 25 százalékkal, hogy csak a visegrádi országokat említsem.

Mindezek azt jelzik, hogy ez a költségvetés semmiben nem tör ki ebből. Önök szeretnek frappáns kifejezéseket használni, azt mondják, hogy a rezsicsökkentés költségvetése, most meg azt mondják, hogy a bankok elszámoltatásának a költségvetése. Nekünk viszont szomorúan kell megállapítanunk, hogy ez a költségvetés változatlanul egy gyarmati helyzetben lévő, gyarmati helyzetben tartott ország költségvetése, amely állapotot ez a kormány elfogad.

A Jobbik képviselői az ezt megalapozó költségvetéseket mind az Európai Parlamentben, mind pedig ebben a parlamentben vissza fogják utasítani. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

(12.30)

BALCZÓ ZOLTÁN európai parlamenti képviselő: Köszönöm a szót, elnök úr. Tehát mint a Jobbik EP-képviselője szólalok fel.

A tegnapi plenáris ülés is arról győzött meg, hogy a kialakult vitában számos kérdésben nem lehet „győztest” hirdetni, mert adott esetben tulajdonképpen eltérő értékrend képviseletéről van szó, és általában majd a választók megmondják, hogy melyiket tartják helyesnek.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Ország­gyűlés alelnöke foglalja el.)

De vannak olyan kérdések, amelyekben objektív számok alapján el lehet dönteni, hogy az állítás igaz vagy nem. Idetartozik az államadósság kérdése, és most nem arról beszélek, hogy a 2015 végére kitűzött cél elérhető-e vagy nem, hanem egy tényállításról. Miniszter úr az expozéjában azt mondta, hogy sikeresen vettük fel a küzdelmet az államadóssággal, sikerült csökkenteni az államadósságot. Idézem az Államadósság Kezelő Központ adatait. 2010. április, választás hónapja: 19 323 milliárd forint a központi költségvetés bruttó adóssága. Az idén szeptemberben: 24 473 milliárd. A különbség 5150 milliárd forint, azaz az államadósság 26,7 százalékkal nőtt. Egy háztartásra vetítve ? mint a rezsicsökkentést ? 1 millió 256 ezer forinttal nőtt. Ezt persze nem fogják a háztartások kifizetni, de 1200 milliárd forint kamat terheli ezért ezt a költségvetést.

Most pedig térjünk át a bűvszámra, a GDP-hez mért adósságra. Magyar Nemzeti Bank, november 17.: 2014 harmadik negyedévében 83 százalék az államháztartás bruttó konszolidált adóssága. 2010 áprilisában 79,6 volt. Melyik a nagyobb? 83 jelenleg, és 79,6 volt. A Széll Kálmán-terv egyébként 67 százalékot jelölt meg.

Tehát egy kérdés marad: ha önök ezt úgy tekintik, mint sikeres küzdelmet az államadósság ellen, mi lenne a kudarc? Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

BALCZÓ ZOLTÁN európai parlamenti képviselő: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az előző felszólalásokban több kormánypárti képviselő foglalkozott az uniós forrásokkal, és kis túlzásokkal olyan kép alakulhatott ki, hogy mi gyakorlatilag itt a tejjel-mézzel folyó Kánaánba kerültünk be, és ezt a képet szeretném egy kicsit árnyalni a valódi mérleggel.

Az idei költségvetésben a nemzeti stratégiai referenciakeret 1262 milliárd forint uniós forrással számol. Szeretném leszögezni, a Jobbik nagyon fontosnak tartja ezt a forrást, ennek célszerű felhasználását; sajnos azért, mert a fejlesztéseink 90 százaléka, annál több uniós forrásokból valósul meg. Sajnos, ez egy szegénységi bizonyítvány, hogy saját, önálló forrásaink nincsenek esetleg olyan célokra, ami nem esik egybe az Unió úgynevezett prioritásaival.

Nos, amikor a soha nem látott forrásokról hallottunk, ott általában manipulált számok szerepelnek. Hozzáadják a saját részt, és azt mondják, hogy ez onnan érkezik, Brüsszelből. Az összehasonlításnál pedig nem az euró összegét mondják az előző ciklushoz képest, hogy mit értünk el, hanem az akkori árfolyamon, az akkori forintot a mostani 300-310-essel. Ezért szeretnék majd tényszámokat mondani.

És még egy dolgot hadd tegyek hozzá: mint az EU Bizottság tagja az előző ciklusban, végigkísértem, és azt kell mondanom, hogy a kormány jobb pozíciót nem tudott elérni. Az a szomorú, hogy jelenleg az Unió azt nyújtja, amit itt látni fogunk. A nettó pozíciónk tehát, a befizetést levonva, 23,3 milliárdról valóban növekedett 25,7-re, ez 300 forintos euróval évi 1000 milliárdról ? ez a nettó ? 1077. De döntően miért? Nagy büszkén mondta a miniszter úr, hogy 500 milliárd forinttal megnövekedtek az agrárforrások. Azért növekedett meg, mert elfogadtuk a 25 százalékkal induló kezdeti helyzetet, ami olyan módon határozta meg a magyar mezőgazdaság helyzetét, ami bűn volt, és most, hogy eljutottunk az eredetihez, a száz százalékhoz, ez nem egy dicsőség.

A kohéziós borítékban mínusz 20 százalékkal több van, mint eddig volt. Ez ténykérdés, és az Unió teljes költségvetése 4,5 százalékkal csökkent az előző ciklushoz képest. Ilyen még nem volt; a számunkra fontos kohéziós boríték 20 százaléka, mert a teljes kohéziós alap 8,4 százalékkal csökkent. Tehát azt fejezte ki az Európai Unió többsége, hogy tovább folytatódik az a tendencia, ami az előző ciklusban, hogy az úgynevezett centrumországok és a periféria­országok között a leszakadás tovább fog folytatódni. Ez a szomorú valóság. (Taps a Jobbik soraiban.)

BALCZÓ ZOLTÁN európai parlamenti képviselő, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tegyünk fel egy nagyon egyszerű kérdést: mégis, kinek az érdeke ennek a szabadkereskedelmi szerződésnek a megkötése? Nos, az egyik tárgyalási fordulóról a következő derült ki, a beszámolóból. Az Egyesült Államok arra törekszik, hogy még az elnökválasztás előtt történjen meg a tárgyalássorozat lezárása, Obama elnök életművének kívánja tekinteni a transzatlanti és szabadkereskedelmi megállapodást. Gondoljuk végig, miért lenne az életműve? Mert az európai lakosságot akarja ennyire szolgálni? Nem! Nyilvánvalóan tudja, hogy ez mennyiben az Egyesült Államok érdeke. Dr. Csath Magdolna a Magyar Nemzetben az írásában ezt elemezte, a következő alcímmel jelent meg: „Ha beengedjük a szabad tyúkok ketrecébe a szabad farkasokat, akkor nem kétséges, hogy kik nyerik meg a versenyt”. Ennyire egyszerű a helyzet.

Én részletesebben szeretnék beszélni az élelmiszer-biztonság kérdéséről, ezen belül arról, hogy biztosított-e a magyar mezőgazdaság GMO-mentes­sége. A kezemben van egy tanulmány, amit a Friends of the Earth Europe, az Európai Föld Barátai nemzetközi környezetvédelmi szervezet bocsátott az európai képviselők rendelkezésére. Egyébként 30 európai országban van tagszervezete, Magyarországon a Magyar Természetvédők Szövetsége. Ez a tanulmány hivatkozásokkal pontosan alátámasztja, hogy az amerikai tárgyalódelegációra a legnagyobb nyomást a GMO-üzletben érintett gazdasági cégek, biotechnológiai cégek gyakorolják. Nem tudják elfogadni azokat az európai, jelenleg érvényes előírásokat, amelyek korlátozzák őket ezen a piacon. És erre mondhatjuk mi, elhangzott, hogy a mi alkotmányunkban benne van a mezőgazdaság GMO-mentes­sége, és egyébként is az Unió elfogadott most egy olyan jogszabályt, amely a tagállamok lehetőségét biztosítja a GMO-növények termesztésének tiltására.

A baj azonban az, hogy ez a jogszabály gyakorlatilag nem azt biztosítja, amit mindenki gondol, hogy ha Magyarország nem akar GMO-s növényt termeszteni, akkor nem fog. Nem, mert az Unió megadja az engedélyt, és meg is adta Európa egész területére, és hogy mi ezelől kikerüljünk, egy hosszú procedúra végén kell bizonyítani különböző indokokkal, hogy jogosan akarjuk a mentességet. 2009-ben, amikor még csak egy végzáradék állt lehetőség a tiltásra, az Európai Élelmiszer-biztonsági Ügynökség eljárást is akart indítani Magyarországgal szemben. Tehát szögezzük le, ez az irányelv, ez a jogszabály adott esetben arra kényszeríti Magyarországot, hogy eltűrje a saját termőterületén GMO-növény termesztését, és az alkotmány az európai joggal szemben alsóbbrendű, tehát semmi ilyen biztonságunk nincsen.

Egyébként az Európai Parlament illetékes bizottságában, amelynek tagja vagyok, épp a klónozás kérdésében volt egy meghallgatás, szakértők, és ott arra jutottak, hogy miért beszélünk erről. A fogyasztók nem akarják, a gazdák nem akarják, az állatoknak szenvedést okoz, és az a válasz volt, hogy miért nem döntünk a végleges tiltás mellett. Mert a Bizottság nem javasol erre jogszabályt, mert a TTIP-et veszélyezteti, és az USA-nak nem tetszene. Ha ez egy egyéni véleménynek tűnik, én idézek a bizottságunk véleménytervezetéből, amely a TTIP-pel kapcsolatos. Félrevezetőnek tekinti, hogy a Bizottság, az Európai Bizottság megpróbálja lecsendesíteni a közvélemény TTIP-pel kapcsolatos aggályait azon kijelentésével, hogy a meglévő sztenderdeket nem csökkentik. Rendkívül aggódik amiatt, hogy a szabályozási együttműködési tanács, ami létrejönne, a jövőbeni uniós sztenderdek csökkentéséhez vezet majd az emberi egészség, az élelembiztonság és a környezet védelmének kulcsfontosságú területein az EU és az Egyesült Államok közötti jelentős különbségek fényében. Nos, teljesen egyértelmű ez a veszély.

Egyébként végül is itt kiderült, ha nem is közvetlenül, közvetve, hogy a kormány, amely ebben fontos tárgyaló, támogatja. A bezárkózást rossz válasznak tekinti, mondta a miniszter úr, Mikola államtitkár úr a szakbizottság ülésén azt mondta, hogy a magyar megközelítés a tárgyalások során az volt és ma is az, hogy Magyarország a kezdetektől egyértelműen támogatja az EU-s szabadkereskedelmi tárgyalásokat. Egyébként a másik fontos szereplő, jó, hogy itt vitanap van, de az Európai Unió, abban a Fidesz ‑ mint a Néppárt tagja ‑ a következő állásfoglalást tette, Szájer József jegyezte egy másik társával: „Átfogó transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerséggel kapcsolatos gyors előrelépés kulcsfontosságú az új növekedési lehetőségek biztosításához.”

Amiről beszélnek, és azt mondják, hogy nem kell aggódni, mert majd úgyis a parlamentnek ratifikálni kell, én elmondom önöknek, hogy az Európai Unió EU-ügyekkel foglalkozó bizottságainak COSAC-ülésén 20 tagállami parlament kezdeményezte az EU Bizottságnál, hogy legyen vegyes megállapodás, amiről önök beszélnek, az azt jelenti, hogy az Unió önmagában nem kötheti meg, hanem ratifikálni kell. Négy hónap után a Bizottság azt a választ adta, miszerint csak a tárgyalások lezárása után, a végleges rendelkezések fényében ítélhető meg, hogy ilyen lesz-e, magyarul: akkor fogadjuk el, hogy vitatott még, hogy a magyar parlamentnek ebben a helyzetben vétójoga van-e.

Azt hiszem, néhány kérdést csokorba lehetne itt szedni az elmúlt időszakból. A TTIP a nemzeti szuverenitást veszélyezteti, a termőföld tulajdonát igazából nem sikerült megvédenünk az EU-s dogmatikus jogszabályok miatt, mégis ez jelenleg lehet, hogy az Európai Bíróság elé kerül. A GMO-mentes magyar mezőgazdaság nem biztosítható.

Pénteken az illegális bevándorlókkal kapcsolatos vitanapra került sor, ahol elhangzott, hogy valójában itt világos, hogy mit kell tenni, de az EU-jogszabályok szerint ezt nem lehet, de majd Orbán Viktor kellő támogatással megteszi; tehát azt kell mondanom, felhívni a kormányzat figyelmét, hogy fel kellene ismerniük, hogy alapvetően nemzetstratégiai érdekeink érvényesítését teszik lehetetlenné a dogmatikus uniós szabályok, és a kormánynak ezzel szembe kell szállnia, nemcsak szavakban, hanem döntésekben, törvényalkotásban. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

BALCZÓ ZOLTÁN európai parlamenti képviselő:(Hangosítás nélkül.) Köszönöm a szót, elnök úr. A Takács Szabolcs államtitkár úr által elmondottakra szeretnék röviden reagálni. Igen, valóban egyetértek azzal, hogy a Bizottság a tárgyaló fél, ez egyben azt is jelenti, hogy a tagállami érdekképviselet közvetett, és a Bizottságot nyomás alatt kellene tartani. Amikor először ebben a ciklusban ez a téma az Európai Parlament elé került, ott azért nagyon erőteljes kritikát kapott a Bizottság, főleg azért, mert még a kereskedelmi szakbizottság tagjai sem voltak tisztában azzal, hogy valójában miről és hogyan tárgyalnak.

Tehát én egyetértek önnel abban, hogy a társadalmi szervezetek bevonására lenne szükség tágabb körben. Ugye, jelenleg ott tartunk, hogy én mint EP-képviselő lehetőséget kaptam arra, hogy megfelelő feltételek között, egy titkos szobában beletekinthessek a tárgyalásokra vonatkozó dokumentumba, de nyilvánosságra nem hozhatom, nem beszélhetek róla. Tehát az a kérdés, hogy adott társadalmi szervezeteket milyen módon lehet bevonni ebbe, de olyan információ, ami őket, adott esetben szakterületüket szűken érinti, nem áll rendelkezésre.

És még egy dolog. Azt kérem, hogy azt, hogy a parlament fogja ratifikálni, ezt közösen is mondjuk, mert, amint említettem, az Európai Bizottság legutolsó hivatalos véleménye az volt, hogy a tárgyalások lezárulta után tudja eldönteni, hogy valójában ez a vegyes típusú-e az, amit a parlamentek ratifikálni fognak.

Örülök, hogy önök így akarják, de ezt egyelőre sajnos ne kezeljék kész tényként. Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

BALCZÓ ZOLTÁN európai parlamenti képviselő: (A mikrofonja nem működik.) Elnök Úr! Köszönöm a szót. Arról szeretnék beszélni, hogy…

ELNÖK: Bocsánat, hangosítót kérünk szépen. (Hordozható mikrofonba:) Most indítjuk az órát. Köszönöm szépen.

BALCZÓ ZOLTÁN európai parlamenti képviselő: Köszönöm a szót. Tehát nem értem, hogy mit nem értenek azon, hogy a Jobbik meg az LMP is az ismeretek jelenlegi stádiumában azt mondja, hogy ezt nem szabad megkötni. Azért ezek a tárgyalások nem a kezdet kezdetén vannak. 2013 februárjában, az előzményekről nem is beszélek, már ez a szakértői csoport ezt a javaslatot megtette, az Európai Parlament júliusi kezdetekor már erről vitázott, tehát nyilván számunkra ez nem egy új ügy, és azt is látjuk, hogy milyen szintig jutottak el a tárgyalások.

És muszáj vagyok… ‑ egy hasonlat nem mindig jó, de ezzel próbálom érzékeltetni a mi felfogásunkat. Ha mi azt látjuk, hogy egy hajó elindul rossz irányba, vélhetően viharral teli, de lehet, hogy tornádóval sújtott vizekre, és a kikötő, ahol le akar horgonyozni, zátonyokkal teli, akkor nekünk azzal foglalkozni, hogy milyen a hatásfoka vajon a motoroknak, kényelmes lesz-e a kajüt, milyen lesz a felszolgálás, a továbbiakban ezek a részletek számunkra nem lényegesek, erre a hajóra nem szabad felszállni. Mégis elhangzik, hogy de miért akarunk további részleteket tudni. Szeretnénk, ha a radarszoba nem lenne bezárva ezen a hajón, ki lehetne nyitni, és talán oda benézve, akik nem látják, látnák előre jelezve, hogy vigyázz, vigyázz, mi látjuk, hogy milyen veszélyes vizekre akarunk haladni.

Tehát a mi megítélésünk szerint az alapvető érdekek alapján ez a kockázat olyan nagy, hogy ‑ függetlenül a további részletektől ‑ ebben nem szabad részt venni. Tudom, hogy az államtitkár úr irigyli a német partnereket, ahol a parlament mögöttük áll, nyilván ők tudják, hogy mik az ő globális érdekeik, mert megvannak, és mik azok, amiket nem akarnak. De a mi számunkra ebben a hajóban nem lehet a gépházban segíteni ezt a haladást. Köszönöm. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

BALCZÓ ZOLTÁN európai parlamenti képviselő: Elnök úr, köszönöm a szót, és egyben köszönöm a lehetőséget, hogy ebben a témában itt a magyar parlamentben EP-képviselőként felszólalhatok, ugyanis a Házbizottság ülésén a Fidesz azt a véleményét fogalmazta meg, hogy most mi az EU-s források magyarországi felhasználásáról vitatkozunk, ez miért lenne uniós napirendi pont.

Nos, az a véleményem ‑ (Közbeszólásra): igen, így történt ‑, az a véleményem, hogy ezt a költségvetést az Európai Unió intézményei hagyják jóvá, többek között az Európai Parlament, amelynek tagja vagyok, úgy érzem, hogy lehetőségünk és feladatunk az adott felhasználással is foglalkozni.

Egyébként Lázár Jánossal abban egyetértek, amikor ő úgy fogalmaz, hogy ez a pénz minket illet meg, tehát ő ezt úgy fogalmazta meg, hogy valójában mi most a magyar választók pénzéről beszélünk. Annyival hadd korrigáljam: azt mondanám, hogy a magyar állampolgárok pénzéről, mert nem választópolgárokat, a választáson részt vevőket illeti meg ennek a haszna, hiszen fogadjuk el, hogy vannak emberek, akik úgy csalódtak az egymást követő különböző színű kormányokban, hogy már választani sem mennek el.

De mindenesetre az teljesen igaz, szemben a Szanyi Tibor által megfogalmazottakkal, aki azt mondta, hogy segítséget kapunk, szinte meg kell köszönni; szó sincs arról, hogy ezeket a forrásokat úgy kell hogy kapjuk, hogy ez egy adomány, és hálával tartozunk érte. Nem, mert az Európai Unió megfelelő szabályai alapján ez a pénz nekünk jár. És most először hallottam éppen Lázár János expozéjában egy rövid kitérést arra, hogy azért a források tekintetében ne csak a nyers pénzügyi egyenleget nézzük. Nagyon sok komoly közgazdász azt fogalmazta meg, hogy úgy ítéli meg, hogy gazdasági szempontból ‑ nem pénzügyi, gazdasági szempontból ‑ végül is ez a csatlakozás hátrányosnak mondható, és itt nem kell külön kitérnem arra, amiről Gyöngyösi Márton beszélt, hogy már a csatlakozást megelőzően milyen lépések történtek. ’91 decemberében Antall József már aláírta a társulási megállapodást. Attól kezdve mindazok a döntések, amelyek a privatizáció, a dereguláció, a liberalizáció háromszögében zajlottak, ami felszámolta például a magyar ipart, az mind annak a megfelelésnek az érdekében történt, hogy mi az Unió tagjai lehessünk. Ezt egyes szakértők számszerűsítik is. Tehát nyilván sokkal komplexebb ez az egyenleg, mint hogy csak azzal foglalkozzunk, hogy a cikluson belül mennyi a forrás és mennyi a befizetés. Egyébként a magyar emberek, úgy látom, eléggé érzik ezt a komplexebb szaldóra való törekvést magukban, a tapasztalatukban, mert az Eurobarométer legújabb, 2015 szeptemberében végzett felmérése szerint arra a kérdésre, hogy jó dolognak tartja-e ön, hogy országa az Unió tagja, Magyarországon az állampolgárok fele sem tartja jó dolognak. 45 százalék nyilatkozott úgy, hogy jó dolog ‑ ez a legfrissebb adat ‑, tehát úgy érzem, hogy érzik ennek az ellentmondásait.

Most szeretnék röviden kitérni egy olyan támogatási területre, amire elég sok költségvetési és uniós forrást is fordítottunk: a multinacionális cégek támogatása. És itt le akarom szögezni, hogy a Jobbik nem azt mondja, hogy a külföldi tőke, a működő tőke kiseprűzendő ebből az országból.

(Az elnöki széket Jakab István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Azt viszont mondjuk, hogy mi akkor tekintjük őket hasznosnak, ha nem csupán a GDP-növe­ke­dés­hez járul hozzá, hanem segíti társadalmi célok teljesülését, és ezért beszélünk a hozzáadott érték fontosságáról is. Egyébként a GDP-nek is sajnos van közvetlen kihatása egy furcsa mutató kapcsán, mert az államadósságot a GDP-hez mérik százalékban, és eszerint tudunk finanszírozáshoz jutni a megújítandó adóssághitel kapcsán, ami nagyon szomorú: 2010 áprilisa óta 6150 milliárd forinttal, 25,5 százalékkal növekedett; tehát a GDP-mutatónak ebben van szerepe, de valójában nekünk azt kellene nézni, hogy melyik gazdaságban hasznosul legjobban, és a hasznosulást a munkaerőben és a méltó fizetésekben kellene mérni.

Tudjuk, hogy ahol ezek a nagy autógyárak letelepedtek meg más multinacionális cégek, abban a régióban komoly szerepe van, ha szerény jövedelemmel is, de munkahelyet biztosít. De valójában minőségi munkahelyekre volna szükség. Tudom, hogy lehet kivételt is mondani, hogy például a Knorr-Bremse kutatóbázist is működtet, de mégis alapvetően ezek összeszerelő műhelyek, melyek az olcsó munkaerő miatt telepedtek ide. Ezzel kapcsolatban hadd említsem azt, hogy Orbán Viktor számomra milyen súlyos kijelentést tett Szaúd-Arábiában befektetőket Magyarországra csábítva, idézem: „A magyar munkaerő minőségéhez képest meglepően olcsó, a munka törvénykönyve pedig rendkívül rugalmas.” Ezt mondta. Lefordítva: a magyar munkaerőt nem kell megfizetni, és az ő jogaikat védő jogszabályok sincsenek. Szóval, az lehetetlen, a gyarmati helyzetünk ilyen szintű elfogadása! Tudom, a globális gazdaságba bekötött Magyarország ezt a világot nem tudja megváltoztatni, de azért valamit kellene annak érdekében tenni, hogy igenis itt a befektetők vegyék figyelembe az itteni munkavállalók jogait, és valamilyen módon közeledjünk az európai bérekhez is.

A Jobbik úgy ítéli meg, hogy ökoszociális nemzetgazdaságot kell építeni, arra lenne szükség, vagyis a gazdaság működtetése, működése során a környezetvédelmi, ökológiai szempontok legyenek fontosak és elsődlegesek, szociális, társadalmi szempontokat kell biztosítani, a méltó emberi élet biztosítását, és nemzeti érdeket kell szolgálni. Meggyőződésünk, hogy az európai uniós forrásokat, amiket persze fontosnak, hasznosnak tartunk ebben a helyzetben, hogy a lehető legméltóbb helyre kerüljön, ehhez ilyen nemzetgazdaságot kellene építeni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

(18.10)

BALCZÓ ZOLTÁN európai parlamenti képvi­selő: Elnök úr, köszönöm a szót. Három kérdésre szeretném megadni a személyes válaszomat. Az első: létező veszély-e a kötelező kvóta Magyarországra nézve? Indokolt-e a jelenlegi alaptörvény-módosítás, és szükség lesz-e további küzdelemre?

Igen, a kötelező betelepítés létező veszély. Élő határozat van erről, a Miniszterek Tanácsa 2015 szep­temberében meghozta. Ez napirenden van. A kikényszerítésére születtek megdöbbentő javaslatok; a Bizottság részéről az, hogy az az ország, amely nem fogadja be az előírt létszámú migránst, az migránsonként 250 ezer eurót, 75 millió forintot kell hogy fizessen. És elárulták magukat, azt mondták, ez nem büntetés, ez szolidaritás, mert ennyibe kerül egy migránsnak körülbelül az ötéves felkészítése, hogy netán a munkaerőpiacon helyet találjon. Szolidaritási alapon Magyarország legyen évi 15 millióval szolidáris? Egy olyan ország, ahol a minimálbér a létminimum alatt van? Nem is beszélek a nyugdíjasokról. Ez teljesen abszurd!

Egyébként nem 1200 migránsról van szó. Úton-útfélen elhangzik az Európai Parlamentben, hogy ez ál­landó algoritmus legyen a szétosztásra, és Tim­mer­mans alelnök 2015 végén azt mondta, hogy csak ebben az évben másfél millió migráns érkezett. Ennek alapján érezzük azt, hogy ennek milyen súlya van.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Orbán Viktor azt mondta a minap, hogy reméli, hogy az Európai Bizottság belátja, hogy a miniszterelnökök döntésével szemben nem lehet napirenden tartani a kötelező kvóta kérdését. Nos, sajnos nem ez a helyzet. Nem igaz az, hogy bürokraták állnak szemben a politikusokkal, mert politikusok hozták a 2015. szeptemberi döntést a Miniszterek Tanácsában, és 2016. február végén a csúcson a miniszterelnökök erősítették meg, hogy ennek a végrehajtása minden elemében kötelező, ahol ezt a tanácskozási következtetést egyébként Orbán Viktor is elfogadta a 27 európai vezetővel együtt. Tehát sokkal súlyosabb a helyzet.

Az Alaptörvény módosítása, igen, indokolt. Ki kell egészítenünk az Alaptörvénynek azt a részét, amelyben gyakorlatilag elfogadtuk az Európai Unió jogának elsőbbségét azokkal a passzusokkal, amelyek bevezetik a számunkra nagyon fontos alkotmányos identitás fogalmát, és ezt nyilvánvalóan a saját önálló alkotmányos hatáskörünkben kívánjuk meghagyni. Igen ám, de ha ezt elfogadjuk, ezzel célba értünk? Megint a miniszterelnök urat idézem: „Az egy bonyolult kérdés, hogy a nemzeti jogok és az EU jogszabályai milyen viszonyban vannak egymással.” Nos, igen, ne gondoljuk azt, hogy ezt a jogi érvelést el fogják fogadni.

Látom, hogy hogy fogadták az Európai Parlamentben az érvénytelen népszavazást. Arra használták ki, a szocialista frakcióvezető rögtön kijelentette, hogy a magyar nép többsége milyen józan, szembefordult ezzel a rasszista kormánnyal, és a többségre hivatkozik azért, mert nem érte el az 50 százalékot a részvételi arány. Természetesen ez nincs így. Tudjuk, hogy a támogatottság valójában megvan, és egyébként abban is igaza van Vona Gábornak, hogy az MSZP egy politikai lehetőséget kapott, hogy ezt az alkotmányozást bírálja.

De itt hadd mondjam el Morvai Krisztina érvelését, ami elhangzott az Európai Parlamentben. Jogi értelemben akkor nem tehetnék meg ezt a módosítást, ha 50 százalék fölötti részvételnél az igenek kerültek volna többségre. Erről pedig szó sincs. Tehát itt további kemény küzdelmet kell majd vívni az európai színtéren.

És azt tudom ígérni, hogy mi a Jobbik nevében ki fogunk állni e magyar érdek mellett ugyanúgy, ahogy megtettük 2015. szeptember 2-án (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a magyarországi helyzet tárgyalásánál, ahol a baloldaliak szankciót követeltek, a Fidesz pedig részt sem vett az ülésen. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

BALCZÓ ZOLTÁN európai parlamenti képvi­selő, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Magyarországon a fejlesztések több mint 90 százaléka uniós forrásból történik, ezért érthető ez a fokozott figyelem, ami a pénzfelhasználást követi. Ez a rászorultság azonban egy szegénységi bizonyítvány is, mert azt jelenti, hogy a magyar nemzetgazdaság nem jutott el oda, hogy önálló forrásokat tudjon teremteni a fejlesztésre, tehát nekünk a fejlesztések során alkalmazkodnunk kell az uniós úgynevezett prioritásokhoz, és az európai szemeszter keretében azt is meghatározzák, hogy költségvetésünknek mik legyenek a fő irányai és számai.

A római szerződés 60. évfordulóját ülték, ünnepelték meg ‑ már amennyiben ezen van mit ünnepelni ‑ Rómában, és visszatekintettek az elmúlt hatvan évre, így engem is inspirál, hogy az uniós források időszakára a kezdettől egy rövid áttekintést adjak. Először is hogyan tekintsünk mi az uniós forrásokra? Hálásnak kell érte lennünk? Nem. Igaza van Lázár János miniszter úrnak, aki elmondta, hogy ez a forrás nekünk jár.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ezt nem lehet attól függővé tenni, hogy a migránsokkal szembeni következetes politikát a liberális EU-s oldal hogyan ítéli meg, tehát ezt mindenképpen vissza kell utasítani. Ráadásul mi meghoztuk az áldozatot azért, hogy az Unió tagjai lettünk. A kérdés az, hogy ez egy szent célért így volt-e szükséges áldozat, vagy pedig részben föláldoztuk nemzeti érdekeinket a csatlakozás előtt.

(16.00)

Sajnos az utóbbi a helyes válasz. A 90-es években a privatizáció, liberalizáció mind az uniós csatlakozás érdekében történt, ami egyet jelentett iparunk feladásával, piacaink átadásával. Ez a folyamat a ’94-98 közötti MSZP-SZDSZ-kormány idején teljesedett ki. De tegyük hozzá, a parlament illetékes bizottsága, élén Orbán Viktorral, ebben közreműködött. Miért is ne? Hiszen ő a volt a Liberális Internacionálé alelnöke, és ezek a gazdasági eszmék neki teljesen megfeleltek.

Az érdemi tárgyalásokat az Orbán-kormány folytatta le, végül 2002 decemberében az elért tárgyalási fejezeteknek megfelelően a Medgyessy-kor­mány írta alá a szerződést, ami nem mentesíti az alól, hogy egy olyan szerződést fogadtunk el, amely kódolta, hogy nem tudunk versenyképessé válni. A legpregnánsabb példája annak elfogadása, hogy az agrártámogatások 25 százalékról indultak el.

Gyakorlatilag az EU akkori 15 állama azt tette, hogy kiterjesztette befolyását ennek a volt szocialista régiónak a területére, és leértékelve használta föl a humán és természeti erőforrásokat. Az európai ház közös építésére hívtak minket, de látnunk kell, hogy ami szerepet nekünk szántak, az nem a szalonba invitálás, hanem a cselédszobában maradás. Ez abban látszik, hogy a szakadék milyen módon nőtt az elmúlt időszakban is az úgynevezett centrum­or­szágok és a periféria között. A remélt kohézió maradt el, és a legfájóbb természetesen a bérszínvonalban lévő szakadék. Amint említette Bana Tibor, hogy egy polgári kezdeményezéssel legalább addig el akarunk jutni, hogy szembesítsük az Európai Bizottságot azzal, hogy igen, amit reméltünk, amiben a magyar emberek is bíztak, nem abban bíztak, hogy mindenkinek lesz cukrászdája Bécsben, de valami felzárkózás következik ‑ ez a kohézió gyakorlatilag nem történt meg.

Visszatérve, a 2014-20-as időszakban valóban a gazdaságfejlesztésnek kell az elsődlegesnek lennie. De milyen gazdaságfejlesztésé? Nem azokra a beruházókra van szükség, és számos beruházás komoly uniós támogatást kapott, akik milyen gazdaságot valósítanak meg: az Orbán Viktor-i gazdaságot. Idézem, amit Orbán Viktor mondott csábításként: „Magyarországon a munkaerő a minőségéhez képest meglepően olcsó, a munka törvénykönyve pedig rendkívül rugalmas.” Magyarul miről van szó? Gyertek ide, jól dolgoznak, nem kell kifizetni őket, és végtelenül ki is lehet őket használni.

Nem ezt az orbáni gazdaságpolitikát kell meg­valósítani európai uniós forrásokból! Bízunk benne, hogy talán, amit Lázár János mondott, azt megpróbálják megvalósítani, hogy a hazai, az értéket termelő és a munkabéreket is megfelelően fizető gazdasági vállalkozásokat fogják az uniós pénzből támogatni, mert ennek az országnak erre van szüksége. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

BALCZÓ ZOLTÁN európai parlamenti képvi­selő: Köszönöm a szót, és elnézést, hogy ilyen hosszú bevezetéssel kellett terhelnem státuszomnál fogva. Csepreghy államtitkár úr korrigálta egy kijelentésemet, lejárt szavatosságúnak nevezte, ugyanis amit említettem, Orbán Viktornak a szaúdi befektetők csábítása érdekében tett elhíresült kijelentését az olcsó munkaerőről és a munka törvénykönyve rugalmasságáról, és azt említette, hogy azóta egy kamarai gyűlésen kijelentette, hogy lejárt az az idő, amikor Magyarország olcsó munkaerővel csábít ide befektetőket. Bízom benne, hogy így van.

Most azt olvasom, hogy a Mitsubishi ebben a régióban egy nagy beruházást tervez, ezért egymással küzd Románia, Magyarország és Szlovákia. Zárójelben megjegyzem, dr. Csath Magdolnának megjelent egy kiváló elemzése, ahol nagyon kétségbe vonta az ilyen beruházás társadalmi hasznosságát. Most a legújabb hír az, hogy Szlovákia kiesett a versenyből. Miért? Mert magasak a bérek. Hát, bízom benne, hogy nem Romániának aláígérve próbáljuk mégiscsak ezt az újabb gépkocsi-összeszerelő üzemet Magyarországra csábítani.

(18.30)

A korrupcióra is hadd térjek ki, hiszen ennek a vitának egyik fő területét képezte. Természetesen korrupció sajnos volt, van és lesz. A kérdés az, hogy mekkora a mértéke, és mi a ‑ fogalmazzak így ‑ stílusa. Nos, azt nagyon kreatívan csinálta Lázár miniszter úr, hogy azt mondja, valamiféle civil testület kijelentette, hogy négy nagyvállalkozót vizsgál, abban a pillanatban megnézték, hogy ez 4,5 százaléknyi EU-s forrást kapott, és rögtön kijelentette, hogy akkor ezek szerint ilyen alapon a maradék 95 és féllel minden rendben van.

Csak egy példát hadd említsek, és azért ezt a példát, mert nem feltétlenül az összeg nagysága az, ami társadalmilag romboló, hanem adott esetben közszereplő által elkövetett, feltételezett EU-s pénzzel való csalás. Nyilván az illető nincs itt, nem említem a nevét, mert még csak a vádemelésig jutottunk el, tehát egy bizonyos Voldemort nagyúrról beszélek, aki bizony, azt hiszem, hogy abban a 95 és fél százalékban talán benne van, meg még sokan mások. Egyébként itt úgy merül föl, hogy a gaz ellenzék nem tehet mást, mint korrupcióval vádolja a kormányt.

Hadd idézzem önöknek a talán gaz ellenzékiséggel nem vádolható Professzorok Batthyány Körét, akik a következőt fogalmazták meg. „Különösen aggasztó, ha úgy tűnik, hogy a korrupció mára egyéni bűnből kialakult módszertanra, struktúrára, személyi körre épülő, bevett társadalmi gyakorlattá vált, azaz intézményesült. A korrupciós vádaskodások hatására sajnos még a keresztény nemzeti körökben is megrendült a bizalom a hatalmon lévőkkel szemben.” Ezt nem én mondtam.

Amire röviden ki akarok térni még, a kohéziós pénzek nagysága és jövője. Corina Crețu, regionális politikáért felelős biztos azt jelentette ki az illetékes bizottság ülésén az Európai Parlamentben: a kohéziós politika kezdettől fogva az összes régió számára készült, nem akarunk különbséget tenni szegény és gazdag között.

Természetesen a gazdag régiók is fejlődjenek, de a kohéziós pénz nem arra való, hogy fölzárkóztassunk? És a Bizottság így áll hozzá: nem teszünk különbséget. Ez is egy nagyon veszélyes irány, ami ellen a magyar kormánynak, bárkinek, nekünk, képvi­selőknek ez ellen tiltakozni kell. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

BALCZÓ ZOLTÁN európai parlamenti képvi­selő: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Itt a házszabály csapdájába estünk, mert azt hiszem, az lenne az indokolt, hogy ha egy frakció egy vitanapot kezdeményez, akkor elsőként előterjesztőként ő szóljon, mert ebben az esetben talán részben elkerülhető lenne, amit Dömötör Csaba államtitkár úr rázáporoztatott a Jobbikra, hogy mit képzel el, amiről természetesen szó sincs, hogy elképzelnénk. Nincs szó arról, hogy azt gondolnánk, hogy az Európai Unió fogja meghatározni, hogy egy országban mennyi legyen a bér vagy a minimálbér. Természetesen nemzeti hatáskörben marad mindez. De akkor egyáltalán mit akarunk? És azért ezt a vezérszónokaik elmondták: igen, azon keresztül, hogy a kohéziós alapok megmaradjanak, sőt növekedjenek, és az Európai Unió teljesítse azokat a magasztos célokat, amelyeket hivatalosan megjelölt, és azoknak a pénzeknek a felhasználása célszerűen történjen meg ennek a régiónak az országaiban, jelentős mértékben lehetne közelíteni a béreket a nyugat-európaiakhoz viszonyítva.

Hadd idézzek abból, hogy vajon milyen módon igaz az az állításom, hogy e célok léteznek! Menjünk vissza az alapító atyák egyikéhez, Robert Schumant nagyon sokan idézik, ő azt mondta, hogy a kohézió, a koordináció, az összetartó erő és az összehangolt tevékenység jelenti Európa jövőjét. Nem volt célja, hogy egy államok feletti államot hozzon létre ‑ ér­dekes módon, pedig hivatkoznak rá ‑, ő azt mondta: Európát nem lehet valamely közös szerkezet kialakításával integrálni, amit most Brüsszel akar, de kijelentette, hogy a fő cél a kohézió. Egyébként pedig ha idézem az Európai Uniónak az alapszerződéseit, sorra ott van a működéséről szóló szerződésben mindaz, hogy a cél a társadalmi, területi kohézió, a tagállamok közötti szolidaritás, a népek életkörülményeinek folyamatos javítása, a különbségek csökkentése, tehát mindarról van szó, amivel az eredmény, ami megvalósult, éppen szembement. Egyébként ez a 8 ország ennek akar érvényt szerezni. És miért van ez veszélyben?

Önök jól tudják, a kohéziós alapok ebben a költségvetési ciklusban 8,4 százalékkal csökkentek ‑ ilyen még nem volt. Hát akkor hogyan várhatunk el felzárkóztatást? 2007 és ’13 között az úgynevezett centrumországok és a periféria közötti szakadék növekedett. Néhány példa még, visszamegyek 2012-re, itt a parlamentben Pálinkás József, amikor beszámolt a magyar tudomány helyzetéről, azt mondta, hogy a 12 bekerült új tagország a források 4,5 százalékát kapja, és 95,5 százalékot a 12-ek, mert egyetlen céljuk van: a tudományban, az innovációban az előnyüket megőrizni, szemben a bekerült tagországokkal.

(16.40)

Creţu asszony, a román régiós biztos ezelőtt pár héttel a brüsszeli Bizottság ülésén elmondta, nem kell megijedni, a fejlett országokat a kohéziós pénzből ugyanúgy fogjuk támogatni, mint a gyengébben fejletteket. Természetesen nem várható el, hogy a fejlett országok ne kapjanak forrásokat, de pont a kohéziós összeg való arra, hogy a fejlett országokat támogassuk?

A római szerződés hatvanadik évfordulója, ünnepi pillanat, magasztos eszmék; egyetlen konkrétum hangzott el, hogy a kétsebességes Európa az, amit építeni akarunk. Hát, hol vannak itt azok a célok, amit ez a kezdeményezés számon akar kérni az Európai Unión? Az pedig, hogy a kormány elmondta, hogy milyen eredményeket mutatott fel, általában a dinamikáról szólt. Egy példát hadd mondjak: az egy főre jutó fogyasztás, tehát amit a GFK Hungária piackutató mér, az egy főre jutó vásárlóerő jelenleg 40,6 százaléka az átlagnak, messze előttünk van Szlovákia, Csehország és még Lengyelország is.

Tehát arra van szükség, hogy önök támogassák a kezdeményezést, hogy az Európai Unió vegye komolyan a céljait, ez a régió forrásokhoz jusson, azt pedig úgy használjuk fel, hogy valóban a munkabérek emelkedjenek, ne pedig a saját klientúra korrupciós pénzére használják fel. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)