Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt jobbikos Képviselőtársaim és tisztelt Államtitkár Úr! ‑ hiszen más jelen pillanatban már nem tartózkodik a teremben. Az egész félresiklatott rendszerváltás jelképévé vált annak idején a bős-nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás, és annak következményeként, hogy Magyarország az utolsó előtti pillanatban kiszállt ebből az államközi szerződésből, ennek következményeképpen Szlovákia 25 évvel ezelőtt, 1992. október 25-én elterelte a Dunát a saját területére. Egy üzemi csatornába vezette a Duna teljes vízhozamát, és a Szigetközben jó néhány hónapig szinte csak csordogált a víz, és egészen addig, amíg a fenékküszöb meg nem épült, szinte semmit nem tudtak a szigetközi emberek tenni azért, hogy legyen legalább némi víz a szigetközi Duna-ágakban, a Mosoni-Dunában.

Mi történt az azóta eltelt 25 évben? Volt egy hágai nemzetközi bírósági döntés 1997-ben, egészen pontosan húsz éve, amit azóta sem sikerült végrehajtani. Azt hiszem, egészen példátlan a nemzetközi bíróságok történetében, hogy húsz év elteltével sem lehet egy ilyen ítéletet végrehajtani, annak érvényt szerezni, egész egyszerűen azért, mert a kormányok nem tudnak és nem is nagyon akarnak egymással megegyezni. Szlovákiának miért volna fontos ez a megegyezés, miért volna sürgős, amikor ő élvezi a bős-nagymarosi vízlépcsőben termelt energia hasznát, a Duna az ő oldalán folyik, míg gyakorlatilag mindenféle környezeti kár és egyéb hátrány a magyar oldalra esik.

Tehát gyakorlatilag kizárólag a magyar diplomácia tehet arról, hogy jelen pillanatban is még ez a helyzet áll fenn. Kormányok jöttek, kormányok mentek, különböző kormánybiztosokat és miniszteri biztosokat neveztek ki, hogy oldják meg a problémát, de igazából érdemi lépés az elmúlt 25 évben nem történt, ugyanúgy szenved a Szigetköz a vízhiánytól. Különböző álmegoldások, toldozások-foldozások történtek, de valódi előrelépés nincs, s ugyanúgy szenved egész Magyarország a vízgazdálkodás problémáitól.

S azt is mindig el kell mondani, amikor ezzel a témával kapcsolatban felszólalunk, hogy Magyarországon azóta sincs rendes, normális vízgazdálkodás, azóta sem sikerült túllépni azon a tabukérdésen, hogy lehet-e duzzasztani, nem lehet-e duzzasztani, hogyan lehet normális vízgazdálkodást, vízvisszatartáson alapuló gazdálkodást folytatni egy országban. Mert lehetne, és ha tudnánk, akkor bizony nem lenne negatív az ország vízmérlege, nem száradna ki egyre jobban az ország. A Duna-Tisza közén, a homokhátságon az egy súlyos probléma, de a Nyírségben is, hogy egyre inkább eltűnik a kutakból a talajvíz, egyre mélyebbre kerül a vízszint. A Dunánál szintén probléma, hogy a Duna medre egyre mélyebben vágódik be, s abból adódóan, mivel a Duna már nem szállít ide hordalékot a felsőbb szakaszon épült vízlépcsők miatt, a hajózás is egyre problémásabb, az év egy részében egyáltalán nem lehet, vagy csak korlátozásokkal lehet a Duna magyarországi szakaszát hajózni.

Amióta én itt vagyok a parlamentben, 2010 óta, de már sokkal régebb óta, 25 éve, ezek a problémák mindig is problémák voltak, és évről évre egyre nagyobb probléma. Minden alkalommal elmondom, hogy ezen változtatni kéne, végre egy olyan vízgazdálkodást kellene meghonosítani Magyarországon, amely nem kizárólag az árvizek és a felesleges vizek minél gyorsabban történő levezetésére fókuszál, hanem a vízmegtartásra is, hiszen az aszályos időszakokban nagyon jól jönne, ha nem csak a termőföldjeink 2 százalékát tudnánk öntözni. A magyar mezőgazdaság felvirágoztatásának egyik kulcsa lehetne, ha normális öntözőcsatorna-rendszerek lennének kiépítve Magyarországon.

Az pedig, hogy a nálunk keresztülfolyó vízmennyiségnek mindössze az 5 százalékát tudjuk hasznosítani, szintén nagyon jól jellemzi a magyarországi vízgazdálkodás állapotát. Nem beszélek most az ener­giatermelésről, hiszen az energiatermelésben ab­szolút értékben jelentős szerepet valóban nem tud ját­szani Magyarországon a vízenergia, de a jelenleginél jóval nagyobb szerepet tudna játszani. És erre is megvannak már a megfelelően fejlett technikai megoldások, ám a kormány akár politikai tabu, akár más okán ezt sem akarja felfogni, nem akarja alkalmazni, hanem a saját jól felfogott érdekével ellentétesen dönt ezekben a kérdésekben, még azóta is, amióta már Illés Zoltán nincs a kormány tagjai között, aki ezt tudatosan és erőteljesen akadályozta, hogy a Mo­soni-Dunán, a dunakiliti zsilipnél beépítésre kerüljenek azok a bizonyos áramtermelő berendezések.

Összefoglalóan elmondható, hogy ha nem történik érdemi lépés, ha a magyar külügyi vízdiplomácia továbbra is ilyen impotens módon viselkedik, és továbbra sem sikerül Szlovákiával dűlőre jutni ebben a kérdésben, akkor bizony Magyarország igen kritikus helyzet elé néz vízgazdálkodási szempontból, és nemcsak az éghajlatváltozás, hanem a saját tehetetlen magatartása miatt is.

Várom államtitkár úr válaszát. Remélem, hogy érdemi választ kapok a felvetéseimre. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)