Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Késő van ugyan, de muszáj egypár dologgal foglalkoznunk, mert nem gondoltam, hogy megint ilyen késő éjszaka fogunk kultúráról vitatkozni, de ezt nem hagyhatjuk ki, hogy néhány dolgot ne tegyünk tisztába (Arató Gergely: A házelnöknek tessék szólni!  Csárdi Antal: Nem mi állítottuk össze a napirendet.), különösen Arató és Csárdi képviselőtársaim felszólalását követően. Bár Arató képviselőtársam, azt hiszem, most kifejezetten igyekezett tárgyilagos lenni; Csárdi képviselőtársam, nem is tudom, miről beszélt. A Citadella, csak úgy halkan jegyezzük meg, állami tulajdon; Arató képviselőtársamnak is mondom, hogy 2014-ben került az államhoz vissza, négyévnyi küzdelem után, azt követően, hogy egyébként szépen egy szocialista érdekkörbe tartozó cégnek kijátszották: a kerületi önkormányzat szocialista vezetése olyan trükkökhöz folyamodott, hogy valójában az állam ne tudja ezt az ingatlant visszaszerezni. Ez egy nagyon hosszú küzdelem volt, gondolom, mindenki számára ismert.

Pontosan fordított a helyzet, mint amit Csárdi képviselőtársam elmondott: a mi kormányunk volt az, amelyik visszaszerezte a Citadellát, és a mi kormányunk az, amelyik a Citadellát föl akarja újítani. A Citadellában egyébként nem lakik senki, tisztelt Csárdi képviselőtársam, az nem egy lakóház, úgyhogy nem is értem, hogy ön miről beszélt!

De menjünk végig néhány fontos dolgon! Először is, Arató képviselőtársam azt mondja a tervtanáccsal kapcsolatban, hogy más szemmel nézik a műemlékes szakemberek az ingatlanokat, mint az építészek. Arató képviselő urat szeretném arról tájékoztatni, hogy a műemlék épületek felújítását is építészmérnökök tervezik meg, és a műemlék épületek felújítását is építőmérnökök vezénylik le, és ugyanolyan kőművesek dolgoznak egy műemlék épület felújításán, mint egy új épület fölépítésén.

Itt nincsen érdekellentét, tisztelt képviselőtársaim! Jól képzett, kiváló magyar építészmérnökök azok, akik megtervezik a műemlék épületek felújítását. Éppen az a célunk, hogy ne is legyen érdekellentét, és egyébként egy város esetében szervesen tudjon fejlődni egymás mellett az új épületekből álló városrész, meg a régi épületekből álló városrész. Számtalan példáját tudjuk mondani annak, amikor ez nem így történt, különösen a szocializmus időszakában, amikor olyan kiváló építészek  és a „kiválót” most, a jegyzőkönyv kedvéért mondom, hogy idézőjelben értettem , olyan kiváló építészek, mint a budai Várban az ICOMOS által még most is érdekes módon védett teherelosztót tervező építész, akinek a szocializmusból a Havanna lakótelepet köszönhettük, vagy a székesfehérvári Lenin lakótelepet, a szocializmus után meg a rendszerváltozást követően a Kálvin téri üvegpalotát, amellyel szépen sikerült eltakarni a Nemzeti Múzeumot, de egyébként neki köszönhetjük a Naphegy téren az MTI-nek azt a csodálatos épületét is, amivel a szocialisták által ledózerolt Tabánt végképp sikerült elcsúfítani.

Úgyhogy szerintem mindenki a maga háza táján söprögessen, ha arról van szó, hogy ki milyen mennyiségű műemléket pusztított el vagy mennyi műemléket mentett meg.

Csárdi képviselőtársam megnyugtatására szeretném mondani: én személy szerint nem egy ingatlan esetében kezdeményeztem a műemlékké való nyilvánítást, ahol az indokolt volt. Magántulajdonú ingatlanokról beszélek, mert azt gondoltam, hogy érdemes őket műemléki védettséggel az utókor számára megőrizni. Ugyanakkor államtitkárként magam kezdeményeztem nemegyszer azt, hogy bizonyos ingatlanoknál, amelyek műemléki védettsége teljesen indokolatlan, azokról meg vegyük le a védettséget.

Ez nem egy konstans dolog, tisztelt képviselőtársaim! És a vezérszónoki felszólalásomban is arról beszéltem, hogy önmagában az, hogy valamilyen ingatlan rajta van egy műemléki listán, még egyáltalán nem garantálja annak az ingatlannak a megmaradását, vagy egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ingatlan föl lesz újítva vagy jól lesz hasznosítva.

Nagyon fontos dolog ebben a törvényjavaslatban, a vezérszónoki felszólalásban arról nem beszéltem, hogy amikor fölülvizsgáljuk a műemlékállományt, akkor igenis különös tekintettel kell megnézni az elmúlt hét és fél évtizednek, az 1945 óta eltelt időszaknak azon ingatlanjait, amelyeket valamilyen érdek mentén helyzetek fel ezekre a listákra. Ha már az előbb a teherelosztóról beszéltem a budai Várban, szerintem semmi nem indokolja az ilyen épületek védelmét. Tudomásul kell vennünk azt, hogy a kortárs építészet bizonyos alkotásainak az élettartama esztétikai értelemben, egyébként technológiai értelemben is sokkal rövidebb, mint mondjuk, egy 200-300 évvel ezelőtt épült épület élettartama. Esztétikai értelemben mindenképpen így van.

Nem gondolom, hogy arról vitát nyitnánk itt most egymás között, hogy a Havanna lakótelep épületei szépeke vagy nem szépek. Szerintem önök is azt mondják a parlamenti patkó túloldalán, hogy nem szép épületek és nem időtálló épületek. Nagyon sok olyan szocialista irodaházat és monstrumot, betonépületet tudnék mondani, amelyekről valószínűleg önök is azt gondolják, hogy nem szépek. Egyébként pedig azt ajánlom Arató képviselőtársamnak is, hogy a szocialista időszak nagy építészeti teoretikusának, Trautmann Rezsőnek olvassa azokat az írásait, amelyekből egyértelműen megtudhatjuk azt, hogy például a panelépítészet mögött is milyen társadalompolitikai és esztétikai csúfító megfontolások húzódtak meg.

Amikor Arató képviselőtársam azt mondja, hogy az állami elővásárlási jog szűkítése vagy szabályozása tulajdonképpen egy védelem fölszámolását jelenti, ne haragudjon, képviselőtársam, ez butaság. Éppen arról beszéltem itt a vezérszónoki felszólalásban, hogy egy sor esetben csak lassítja az adásvétel folyamatát, mert 100 esetből 99 esetben az állam egyáltalán nem él az elővásárlási jogával, nem is nyilatkozik róla. De mondok önnek egy életszerű példát. Budapest, mondjuk, VII. kerület, vagy legyen az ön választókörzete, Csárdi képviselőtársam, V. kerület, műemlék homlokzatú társasház. A benne levő, mondjuk, 150 lakás  kis garzonok is és az összes többi  amiatt, hogy a ház műemlék, ezért a lakások is műemléki védettséget élveznek. Ezeknek a lakásoknak az adásvétele úgy történik, hogy ön eladja az V. kerületi 35 négyzetméteres lakását, mondjuk, nekem, és utána arra várunk, mivel műemlék társasházban van ez a lakás, hogy az állam nyilatkozzon arról, hogy éle vagy nem él az elővásárlási jogával. És emiatt jó ideig húzódik az adásvétel. Ön nem jut a pénzéhez, én pedig nem jutok hozzá az ingatlanhoz, nem tudok abba beköltözni. Értelmetlen, ilyen esetekben teljesen fölösleges az elővásárlási jognak az ilyen szigorúan való érvényesítése, de mindez nem azt jelenti, ami a törvényjavaslatból kiderül, hogy mi el akarnánk törölni az állami elővásárlási jogot.

Mert én is azt gondolom, hogy ha egy 300 éves gyönyörű szép, vidéki kastély, amely magántulajdonban van, és adott esetben egy magyar nemzeti szempontból akár nemzetbiztonsági kockázatot is fölvető külföldi tulajdonoshoz kerülhet hozzá, és az állam élni akar az elővásárlási jogával, persze, hogy éljen.

(23.00)

Hozzá kell tennünk, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az a jó, ha a műemlékek nagy része az államnál van, mert az állam se feltétlenül tudja a műemlékeket felújítani ennyi vagyonelemmel. Én emlékszem, amikor egyszer a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-be bementem, és mondtam a vezérigazgatónak, hogy tudjae azt, hogy a tési szélmalmoknál  Bakony, ha esetleg nem tudnák, hogy hol van  a kis családi ház portáján ülő bácsi árusítja a 200 forintos belépőjegyeket, amelyekre az van rányomva, hogy Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., vagyis akkor még nem Zrt. volt ráírva, hanem csak Rt., mert egyébként a tési szélmalmok a magyar állam tulajdonában vannak, és az MNV Zrt. üzemelteti őket. Önmagában ez is életszerűtlen és nonszensz, nyilvánvalóan sokkal jobban járnánk, ha egy helyi civil szervezetnek odaadnák, és akkor ők hasznosítanák. Maradjon állami tulajdonban, mert nagyon szépek a tési szélmalmok, és ipartörténeti szempontból jelentősek, de hogy az üzemeltetésüket nem az állam nagy vagyonkezelő cégének kell elvégezni, az biztos.

Amikor a nemzetivagyon-törvény vitája volt itt a 2010 és 2014 közötti ciklusban, akkor én felvetettem, és ezt a mai napig is tartom, hogy a kiemelt állami műemlékek esetében is nyugodtan oda kéne adni 50 meg 100 évre magántulajdonosoknak akár ingyen, de nem tulajdonba. Erre pozitív példát is tudunk, lásd a fehérvárcsurgói kastély, amely a család alapítványának a kezelésében van, és úgy újítják fel mint volt tulajdonosok, hiszen Károlyi Györgynek, az alapítvány alapítójának a nagyapja, Károlyi József Fejér megyei főispán volt a kastély tulajdonosa, és a második világháborút követően vették el tőlük a kommunisták a kastélyt. Tehát az unoka családi alapítványa működteti ezt a kastélyt, a felújításához nemzeti, európai uniós és saját forrásokat is igénybe véve, és neki ez egy szívügye, ez egy lelki ügye, hogy a nagyapjának meg a dédapjának meg az ükapjának a kastélyát rendbe tegye és jó állapotban tartsa. Tessék elmenni! Gyönyörű, rendben van, és hála a Jóistennek, az állam segítségével folytatódni is fog a felújítása.

Tisztelt Képviselőtársaim! Igenis, azt is meg kell fontolnunk, hogy ezt a hihetetlen sok állami tulajdonban lévő műemléket, amivel az állam nem tud mit kezdeni, nem biztos, hogy jó, ha nem adjuk oda olyan magántulajdonosoknak, nem tulajdonba, hanem vagyonkezelésbe, akik egyébként felújítják és hasznosítják. (Csárdi Antal: Pont ez nincs benne a törvényjavaslatban!) Tessék megnézni, hogy működnek Skóciában a kastélytúrák! Ha a kastélytúrák esetében önök elmennek meglátogatni egy kastélyt, vagy menjenek el Franciaországba, és a Loire menti kastélyokat nézzék végig, a legtöbb esetben magántulajdonú kastélyba fognak bemenni, belépőjegy ellenében. A magánlakosztályokat nem tudják megnézni, de a könyvtárat, a hallt, a fogadóteret, a lépcsőházat, esetleg még a konyhát is meg tudják nézni, és bizony ezt nálunk is meg lehetne oldani. Sorolhatnám önöknek a nagy értékű állami ingatlanokat, amelyekhez évtizedek óta nem nyúltunk hozzá, és valószínűleg a nemzeti költségvetésből meg az uniós költségvetésből se lesz elég forrásunk mindegyiknek a felújítására.

Helyi önkormányzatok. Hát, Arató képviselőtársam, teljes félreértés az, amit ön mond, hogy az állam eltolja a felelősséget, és ráhárítja az önkormányzatra a terhet. Hát, ez csacskaság! Sőt, ez a törvényjavaslat lehetőséget nyújt arra, ha elfogadjuk, hogy a helyi védettség még erősebb legyen, és a helyi védettséget ne becsüljük le.

Mondok önöknek egy példát. Amikor sok évvel ezelőtt még nem voltam képviselő, dolgoztam a Velencei-tó környékének szőlő- és borkultúrájáról szóló könyvön Lukács László néprajzprofesszorral és Ambrus Lajos barátommal közösen, és akkor én évekig fotóztam a Velencei-tó környéki régi présházakat és pincéket. Azt csináltam, hogy lefotóztam ősszel őket, aztán télen, aztán tavasszal, különböző évszakokban és különböző szituációkban, és volt olyan az egykori védett pincesoron, amit még a VÁTI a ’70-es években mért föl, volt olyan gádoros pince  nem tudom, ez a fogalom monde önöknek valamit , amely gádoros pincét lefotóztam ősszel, majd tavasszal mentem, hogy szép időben újra lefotózzam, és nem volt ott a pince. Felhívtam a polgármestert, és mondtam, hogy nagy baj van, polgármester asszony, ez és ez a pince eltűnt; tudtam a helyrajzi számot is, mert ott volt előttem a VÁTI-nak a felmérési rajza. A polgármester asszony visszahívott negyedóra múlva, és azt mondta, hogy Laci, semmi gond nincsen, minden rendben van, hiszen volt engedélyük az elbontásra. És mondom, polgármester asszony, akkor félreértett engem, hát éppen ez a probléma, hogy ezen a pincén még helyi védettség sem volt; ez lett volna a polgármesternek meg az önkormányzatnak a felelőssége.

A miáltalunk előterjesztett törvényjavaslat ebből a szempontból nagyobb mozgásteret jelent az önkormányzatoknak, és reméljük, hogy élni is fognak vele az önkormányzatok. Egy sor értéknek nem állami védettséget kell kapnia, hanem helyi védettséget, a helyi közösség vagy a helyi közösség által megválasztott vezető tudja eldönteni azt, hogy mi az, ami ténylegesen védelemre szorul, és nem kell minden ilyennel az államot terhelni. Nem a felelősséget toljuk át, hanem a lehetőséget adjuk át, hogy a saját értékeiket megvédjék.

Úgyhogy, tisztelt képviselőtársaim, én azt gondolom, hogy itt nagy-nagy félreértések vannak, és főleg azok, amiket Csárdi képviselőtársam mondott, ilyen légből kapott politikai lózungok, amelyeket unos-untalan elmondanak, hogy a mi gazdasági érdekköreinknek a kiszolgálása. Nem, tisztelt képviselőtársam, hanem azon lehetőségnek a biztosításáról van szó, hogy a műemlék ingatlanokat felújítsuk, így is végzetes állapotban van nagyon-nagyon sok magyar műemlék. Higgye el, tisztelt képviselőtársam, hogy nem arról van szó, mint amikor például a műemléki szabályokon lazítunk bizonyos esetekben, nem arról van szó, hogy tulajdonképpen azt akarjuk, hogy ne legyenek felújítva, hanem azt szeretnénk, ha a műemlék tulajdonosát nem gátolnák abban, hogy egyébként a lehetőségeihez, a pénztárcájához, a körülményeihez, az adott technológiai eljárásokhoz igazodóan újítsa fel az ingatlanját.

Szerintem ma, ha már odáig eljutunk, hogy például a vidéki kiskúriák esetében a tetőszerkezeteket… Tessék végigjárni Somogy megyét! Tessék megnézni a Somogy megyei kis kúriákat! Tessék megnézni az Ormánságot, hogy milyen épületek és kúriák vannak ott! Tessék megnézni a magyar népi műemlékállományt, hogy milyen állapotban vannak! Nem véletlen az, hogy elindítottuk egyébként, ahogy hallottuk Nacsa képviselőtársamtól, a határon túl a Rómer Flóris-programot, idehaza elindítottuk a népi építészeti programot, elindítottuk a nemzeti Hauszmann-tervet, a nemzeti kastély- és várprogramot. Mindezek olyan programok, amelyek jelentősen hozzájárulnak a műemlékállomány felújításához.

A szocialista időszakban, tisztelt képviselőtársaim, amikor önök kormányoztak, tisztelt Arató képviselőtársam, akkor végképp azt láthattuk, hogy pusztult a műemlékállomány. Az elmúlt tíz évben sokkal többet fordítottunk műemlékmegóvásra, nemcsak állami, hanem magántulajdonban lévő műemlékek megóvására is, mint az azt megelőző két és fél évtizedben összesen. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)