Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Vezérszónoki felszólalásomban említettem, hogy egy kicsit kitérek majd arra is a következő felszólalásomban, hogy Magyarországon mekkora problémát, válságot jelent a lakásállomány, a lakhatási válság, és mennyire fontos problémáról beszélhetünk.Hetedik éve készíti el a Habitat szervezet a lakásszegénységről a jelentését, hogy hogyan is állunk évről évre a meglévő lakásállománnyal, és mit tapasztal ez a szervezet, mert ugyebár olyan jelentést készít el, amit szerintem a kormánynak lenne kötelessége elkészíteni évről évre, és látjuk  ugyanúgy, mint ahogy 2015-ben kivezették a szegénységi jelentést a KSH által , ugyanúgy nem kapunk megfelelő tájékoztatást, hogy hogyan is állunk Magyarországon a lakásproblémával.

Ebből néhány mondatot engedjenek meg, hogy felolvassak, és meg fogják érteni. Ellenzéki képviselőtársaim érteni fogják (A kormánypárti képviselők felé fordulva:), önöknek meg egyik fülükön bemegy, a másikon kimegy, de meg lehet ebből érteni, hogy miért is tiltakozunk mi ez ellen az önálló indítvány ellen és ez ellen a törvénymódosítás ellen, hogy miért nem lenne szabad ezt megszüntetni.

A 2018-as lakhatási jelentés egyik legfontosabb megállapítása az utóbbi évekhez hasonlóan az, hogy Magyarországon egyre mélyül a lakhatási válság. Másfél millióan élnek olyan lakásban, amellyel súlyos lakásminőségi problémák vannak. Az ilyen zsúfolt, nedves, alacsony komfortfokozatú lakásokban élő embereknek a legtöbb esetben nincs pénzük felújítani a lakásukat.

4,4 millió magyarországi lakóingatlan nagyjából 80 százaléka nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak, azaz a magyarok többségének lakhatási költségeit és életminőségét különösen rosszul érintik az épületállomány fizikai jellemzői. Minden harmadik háztartás lakhatással összefüggő megfizethetőségi problémákkal küzd, tehát jövedelméhez képest irreálisan sok pénzt költ rezsire, bérleti díjra vagy lakáshitelek törlesztésére.

Az idei jelentésben a tavalyi évhez hasonlóan azokat tekintjük lakhatási szegénységgel érintett háztartásoknak, akik megfizethetőségi, lakásminőségi és energiahatékonysági területi, illetve jogi szempontból az átlagosnál rosszabb, kiszolgáltatottabb helyzetben élnek. Egy lakásszegénységben élő háztartás a fentiek közül nagy eséllyel több csoportba is beleesik, ezért óvatos becslések szerint országosan 2-3 millió ember él lakásszegénységben, vagyis tapasztalja a négy lakhatási probléma valamelyikét. A lakhatási szegénység részproblémái pedig egymással összefonódó, olyan ördögi kört alkotnak, amelyet lakásszegénységi csapdának nevezünk.

Ideális esetben az állam feladata lenne, hogy a lakásszegénységi csapdát megszüntesse, a lakásszegénységből származó hátrányokat csökkentse. Az idei lakhatási jelentés is arra a következtetésre jut, hogy a lakhatásra fordított közpénzek döntő többsége a tehetősebb családokat támogatja, például a családi otthonteremtési kedvezmény, azaz a CSOK.

Számításaink szerint a rászorultsági alapon nem célzott lakhatási célú kiadások a központi költségvetésben nagyjából kilencszeresen fölülmúlják. Tehát a CSOK-programra, ami egy elég szűk réteghez ér el, kilencszer annyi, mint mondjuk a nehéz helyzetben lévő családok támogatása, akik lakhatási válsággal küzdenek. (Sic!)

Az állam tehát egyre inkább kivonul a lakásszegénység megoldásából, valamint nem megfelelő módon avatkozik be. Ennek következménye a lakásszegénység mélyülése és a társadalmi különbségek növekedése. Amikor elkészült ez a jelentés, akkor pedig még nem is tudtuk, hogy ezt a törvénymódosítást be fogják nyújtani.

Az előttem szólók is elmondták, hogy magukba kellene szállniuk, és meg kellene nézni, hogy milyen üzenete van ennek a törvénymódosításnak a fiatalok számára. Elmondták önök itt a vitában is, hogy mennyire súlyos a demográfiai helyzet, és hogy minden intézkedésük  célzottan a családbarát év  azt szolgálja, hogy ezt a súlyos válságot megoldja. Hozzáteszem, most már kilencedik évbe léptünk, hogy kormányoznak, és még mindig arról beszélünk, hogy a demográfiai helyzet mennyire súlyos probléma Magyarországon. Semmit nem tudtak javítani Magyarországon demográfiai kérdésben.

2008-ban, amikor a válság kitört, több mint 99 ezer gyermek született. Mindig elmondom, amikor felszólalok, hogy 2011 volt az a mélypontja a születésszámnak, amikor alig több mint 88 ezer gyermek született Magyarországon. Némiképp tudott javulni a statisztika, mert felment 93 ezerre a születésszám, de nem tudjuk ezt most már fokozni. Ennek nagyon sok oka van. Az egyik oka, hogy a szülőképes korú nők száma drasztikusan csökken Magyarországon; emellé minden hatodik magyar gyermek most már nem Magyarországon születik meg, hanem külföldön, és minden tizedik szülőképes korú nő nem Magyarországon tartózkodik most már, hanem külföldön.

Azt gondolom, hogy pontosan nekik kellene üzennie a kormánynak olyan intézkedésekkel, amelyek arra ösztönöznék ezeket a magyar fiatalokat, hogy segíti a kormány, és próbálja azt üzenni, hogy érdemes Magyarországra gyermeket szülni, érdemes Magyarországon gyermeket nevelni. Döbbenetes, amikor önök ilyen törvénymódosításokat hoznak be a parlament falai közé, és azt üzenik a fiataloknak, hogy minket nem érdekel, hogy ti vagytok, minket nem érdekel, hogy léteztek, minket nem érdekel, hogy ti mit csináltok, nem foglalkozunk veletek. Egy dolog a fontos: hogy mi boldoguljunk.

Hát, képviselőtársaim, ez nem megy most már! Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)