Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egymást követően három törvényjavaslat áll a tisztelt Országgyűlés előtt. A három törvényjavaslat logikai kapcsolata világos. Egyiket a másik nélkül nem érdemes tárgyalni. Megértem, hogy miért három külön törvényjavaslat, de háromszor elmondani ugyanazt fölösleges, így aztán jelzem, hogy most elmondandóm erre a törvényjavaslatra és logikusan az azt követő kettőre is vonatkozik, minthogy összekapcsolódnak.Én abból indulok ki, hogy mindenki, aki felelősséget visel a magyar felsőoktatásért, az a magyar felsőoktatás színvonalát erősíteni, azt javítani kívánja. Ezért a kritika, ha van, arra kell hogy vonatkozzon, hogy az az út, amelyet törvényjavaslat vagy törvényjavaslatok mutatnak, az én megítélésem, a mi megítélésünk szerint ezt szolgálja, vagy nem.

Kétféle módon szokták írni a krimiket. Az elsőben látjuk az elkövetőt, és végig drukkolunk a nyomozónak, hogy amit mi már tudunk, arra ő is rájöjjön, és közben néha fel-felkiáltunk, hogyhogy nem jött rá már arra, ami egyébként napnál világosabb. A másik az, amikor mi sem tudjuk, hogy ki az elkövető, találgatunk és hol a nyomozónak van igaza, hol nekünk, de azért általában megegyezünk abban, hogy mi előbb rájöttünk, mint a nyomozó, csak még egy kicsit néztük, hogy befejeződjék a film.

Ezt a látszólag ide nem illő hasonlatot azért hoztam, hogy bemutassam, itt most az első esetről van szó. Tudniillik már lehet látni, hogy ebből mi lesz, és még mindig drukkolunk, hogy most már jöjjenek rá önök is: még nincs vége az egész előadványnak, de azt kell mondjam, hogy következtetések már levonhatók. Ezért annyira szeretném, hogy ha arra, amire egyébként a szakma legjava már rájött, hogy ezt ki milyen hangnemben, ki milyen közegben mondja el, ez valóban különböző, de a szakma nagyon nagy része erre már rájött, és nem azért jött rá, mert a politikától, akár az ellenzéki politikától ezt átvette, hanem mert önmaga is rájött. Ráadásul fordítva van, mert leginkább mi képviseljük azt a szakmai véleményt a magyar Országgyűlésben, amit ők értelemszerűen itt, ebben a Házban nem tehetnek meg.

Arról akarok beszélni, hogy önmagában, ahogy az előttem felszólaló alelnök úr, Brenner Koloman is elmondta, azzal, hogy egy intézmény alapítványi fenntartású, a szakmához egy kicsit is értő és jó szándékú ember nem vitatkozik- mert lehet. A probléma akkor van, amikor az a forma, amit önök itt alapítványi fenntartásúnak mondanak, az egyébként a nyugati vagy amerikai, más tekintetben délkelet-ázsiai, szingapúri alapítványi fenntartással rokoni kapcsolatban sincs. Ettől még lehetne jó, csak az a probléma, hogy nem jó.

Amikor először az alapítványi fenntartást a magyar felsőoktatásban ebben a ciklusban fölvetették, akkor az egyik legnevesebb és legszínvonalasabb magyar felsőoktatási intézményt, a Corvinus Egyetemet alakították, ezt a vitát akkor is megvívtuk, de emlékszem, a vitában az is elhangzott, hogy kétségkívül van ebben az átalakításban rizikó, ám szolgál olyan tapasztalatokkal, minthogy egy színvonalas felsőoktatási intézményről van szó, amely tapasztalatok aztán más intézmények számára megfelelő okulással szolgálhatnak, és így kitaposható a magyar felsőoktatás jövőjének az az ösvénye, amin érdemes közösen haladni.

(18.20)

Most szögezzük le, hogy egy teljes tanév telt el azóta, a második még messze nem fejeződött be, ráadásul kétségkívül  mindannyiuktól, önöktől is függetlenül  különleges körülmények között kell hogy folyjék, de olyan felsőoktatás a világon nincsen, amely egy tanév alapján olyan következtetéseket enged, amely aztán számos más intézmény átalakítására precedens. Ilyen nincs! A szakma azt mondja, hogy legalább három teljes tanévnek el kell telnie ahhoz, hogy bármilyen következtetés levonható, így aztán biztonsággal alkalmazható más intézményre. Ez itt nem történt meg, miközben ezt a formát sorban alkalmazzák más, tematikában, regionalitásában és hagyományában is egymástól eltérő felsőoktatási intézményre.

Akkor most nézzük konkrétan, ami itt történik, tudniillik annak a felvetése, ami kétségkívül hosszabb ideje, messze nem ebben az évtizedben és messze nem csak a politikai, választási ciklusban felvetés, évtizedes múltja van, hogy a magyar agrár-felsőoktatásnak, akkor nem így hívták, hogy integrációja, de egységesítése megtörténjen. Ebben tehát új nincsen. Tehát ami itt kísérlet, hogy tudniillik a magyar agrár-felsőoktatásnak egy integratív modellje jöjjön létre…  még egyszer mondom, az alapítványi dolgot most már letudtam a felszólalásomban, még egyszer, hogy világos legyen, én ezzel így nem értek egyet, nem az alapítványi formával, hanem a megvalósítással nem értek egyet, és álságosnak tartom azt a felvetést, hogy van már olyan felsőoktatási intézmény, amelyik precedensül szolgál, mert nincs, egy év alatt nincs.

Akkor nézzük ennek az egésznek a megvalósítását! Érdemes megnézni, hogy mi az, ami benne van, és mi az, ami nincsen benne. Aki egy kicsit ismeri a magyar felsőoktatást és azon belül a magyar agrár-felsőoktatást, kétségkívül kitűnő színvonalú intézmények, nagy múltú képzés, nagyon különböző időszakokban jártak ide, máskor a Georgikonba és máskor, mondjuk, Mosonmagyaróvárra külföldről, Közép-Európából és nem csak Közép-Európából megnézni, hogy hogyan csinálja ezt a magyar agrár-felsőoktatás. És ahogy itt nevek is elhangzottak, a távoli múltból vagy a közeli múltból is tudunk mondani olyan professzorokat, akiknek elismertsége messze túl az országhatáron vagy akár a kontinens határain túl is eljutott.

Ha megnézzük, hogy mi van a most a kiegészítésekkel együtt létrehozandó agrár-felsőoktatási intézményben, erről Pósán elnök úr beszélt. Arról nem, hogy mi az, ami még benne van, meg arról sem, hogy mi az, ami kimaradt. Mert ez, ami itt létrejön, tisztelt Országgyűlés, tisztelt államtitkár úr, nem valósítja meg azt a célt, hogy a magyar agrár-felsőoktatásnak egy integratív intézménye jöjjön létre, hiszen evidens, hogy vannak olyan karok, vannak olyan felsőoktatási intézmények, ahol a továbbiakban is ugyanabban és változatlan formában folyik az oktatás, ezért föl kell tenni, ha az a nagy kitűzött cél, hogy egy egységes agrár-felsőoktatási intézmény legyen Magyarországon, akkor az alma matere az igen tisztelt elnök úrnak, ahol most is jeles tevékenységet végez, a Debreceni Egyetem, ahol nem is akármilyen agrárképzés is van, a kar egészének megítélése, azt gondolom, hogy messze inkább pozitív, mint nem; vagy hogy Szegedről ne is beszéljek, ahol minden ilyesfajta kutatásnak évtizedes múltja és nemzetközi híre van  az akkor hol van?

Még mielőtt félreértenék, én egyáltalán nem szeretném, ha a Debreceni Egyetemből vagy a Szegedi Egyetemből kiszakítanák az idetartozó intézményrészeket, azért nem, mert én ebben az egész koncepcióban nem hiszek. De ha már önök ezt tárják a magyar Országgyűlés elé, hogy akkor ez egységes, akkor mégiscsak számot kell adni arról, hogy miért nem egységes. Mert akkor vagy azt akarják, hogy egységes, vagy beismerik, hogy igazából nem akarják, hanem csak valamit, amit lehetett, össze akarnak rakni.

Mert nem úgy van, hogy ezt mindenki akarja. Idézem a Veszpresszó  ez egy veszprémi honlap  néhány nappal ezelőtti írását az egyetem struktúraváltásáról, ahol dr. Gelencsér András rektor úr, mindannyian ismerjük, nyilatkozott. Azt mondja az írás: „A rektor tájékoztatása alapján a Rektori Tanács korábban egyhangú döntést hozott arról, hogy az egyetem nem kívánta önmagától kezdeményezni a modellváltást, hanem kivárt volna addig, amíg nem látszanak egyértelműen az új modell előnyei az állami működési formához képest.” Ez egy szebb megfogalmazása, egy retorikusabb megfogalmazása annak, amit én az előbb elmondtam, magyarán, azt mondták a keszthelyiek: amíg nem látszik, hogy mi folyik itt, például a Corvinuson, mint mintában, addig ők nagyon köszönik ezt a lehetőséget, de ezzel nem kívánnak élni.

Most folytatom az idézetet, idézem a rektor urat: „Erre már nem kerülhet sor. Úgy tűnik, a döntés nem az intézmény kompetenciája lesz.” Na most, kérem szépen, igazán nem akarom az időt azzal tölteni, hogy belemenjünk már többször megvívott csatasorozatunk egy újabbik állomásába, hogy mit jelentett az egyetemi autonómia az elmúlt hét évszázadban, de azt sejteni vélem, hogy bármikor, ha az egyetem legitim vezetése és annak élén álló rektor a saját, mögötte álló testületével együtt  ami itt Rektori Tanács  egyhangú döntéssel azt mondják, hogy ők ezt nem akarják, akkor, ha mégis ennek az ellenkezője történik, azt azért az egyetemi autonómiával való nagy barátkozásnak nem tekinteném, ebben az esetben sem. Magyarul, igenis sérti az egyetemi autonómiát.

Azt is szeretném elmondani, hogy ebben az esetben teljes mértékben és ugyanarról van szó, mint a Színház- és Filmművészeti Egyetem esetében, csak ez legfeljebb kimúlik a Veszpresszónak adott nyilatkozattal, a Színház- és Filmművészeti Egyetem esetében meg ez tartósabb és helyesen egyébként bátor kiállásként nagy nyilvánosságot kap, de jellegében teljesen ugyanaz, pontosan ugyanaz.

Nézzük meg, túl azon, ami kimaradt, hogy mi van benne! Például az integrált agrár-felsőoktatási intézmény falain és keretén belül ott van a kaposvári művészeti képzés, dramaturgia, színház és színházi rendező és más művészeti képzési formák. Na most, én messze elismerem, és személyesen is számos kitűnő agrárszakembert ismerek, azt kell mondjam, hogy kitűnő emberek, ragyogóan értenek az agrárium minden ágához-bogához, de azt kell mondjam önöknek, hogy a színházi dramaturgia nem tartozik az agrárium még legtágabban értelmezett tudományterületéhez sem, akkor meg mit keres itt. Ha éppen egy intézmény-összevonás történik, lehetőség lett volna arra, hogy profiltisztítás is. A kérdés egyébként prózai, mert pontosan értem, hogy miért nem.

De mivel itt van az államtitkár úr, én meg ellenzéki képviselő vagyok, csak meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a felsőoktatásért felelős államtitkár, elismert professzor azt elmondja, hogy hogyan keveredik az agrár-felsőoktatásba a művészet.

(18.30)

És még valami: azt a formát is értem, a személyi konstrukciót és az intézményi megoldást is, amelyik azt mutatná vagy azt gondolja, hogy ez erős és megváltozhatatlan bebetonozása egy politikai szándéknak. Akkor, hogy legyen világos az utolsó három másodpercben: van és lesz arra jogi megoldás, hogy ha abban a helyzetben vagyunk, akkor azt az elvet, amelyet mi képviselünk, és amelyet minden ilyen jelenlegi törvényjavaslatban előterjesztett, általunk megítélve a színvonalat nem képviselő megoldás helyett életbe léptessünk. Ennyit szerettem volna elmondani. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)