Felszólalás adatai

HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos törvény tárgyalásához kezdtünk, ami próbatétel az Országgyűlés számára. Egy speciális törvényről van szó, egy egészen különleges törvényről, ahol tulajdonképpen nem a parlamenti pártok egymáshoz való viszonya, egymással való egyetértése a kérdés, hanem az, hogy a parlament a saját pozícióit hogyan alakítja ki az Európai Unió Tanácsában vagy az Európai Tanácsban tárgyaló kormánydelegáltakkal kapcsolatban, az ő viszonyukban.

De lássuk, hogyan is jutottunk el idáig! A Magyar Köztársaság tíz évvel ezelőtt, 1994. április 1-jén nyújtotta be csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz. '98. március 31-én indultak meg, és 2002 decemberében fejeződtek be a csatlakozási tárgyalások. Aztán 2003. április 12-én egy olyan ügydöntő népszavazás részesei lehettünk, amely egy hatalmas legitimációt, társadalmi támogatottságot adott a csatlakozási folyamatnak. Ezen lépések eredményeképpen május 1-jétől, 24 nap múlva a Magyar Köztársaság az Európai Unió részévé fog válni, teljes jogú tagállam lesz. Tehát az elmúlt tíz esztendő arról tesz számomra és számunkra tanúbizonyságot, hogy azok a kormányok és azok a parlamentek, országgyűlések, amelyek érintettek voltak a folyamat eddigi részében, az elvárásoknak megfelelően jól teljesítettek, és a szükséges és megfelelő lépéseket időben megtették.

Az előbb mondtam, hogy egy különleges, speciális törvényről van szó, ami európai uniós ügyekben a kormány és a Magyar Országgyűlés viszonyát fogja szabályozni. De nézzük meg röviden áttekintve, hogy hogyan is néz ki a nemzeti parlamentek és kormányok viszonya, és hogyan néz ki az Európai Unió vagy az Európai Közösség viszonya a nemzeti parlamentekhez. 1957-ben, amikor az Európai Közösséget létrehozó szerződés megfogant vagy életre kelt, akkor a nemzeti parlamentek szerepe még meglehetősen kicsiny volt, azt gondolták, hogy a döntéshozatalban a nemzeti parlamenteknek nem kell jelentős szerepet tulajdonítani. Aztán az egységes európai okmány 1986-ban még tovább csökkentette a nemzeti parlamentek befolyását és lehetőségeit az európai közös jogalkotás és döntések folyamatában. Azonban az Európai Unióról szóló szerződés, a maastrichti szerződés 1992-ben alapvető változást hozott ebben a viszonylatban, és egyre nagyobb és egyre jelentősebb szerepet hárított a nemzeti parlamentekre.

Az amszterdami szerződéshez csatolt 9. számú jegyzőkönyv részletesen szabályozza, hogy milyen dokumentumokat milyen határidővel kell a nemzeti parlamenteknek megküldeni, részletesen szabályozza, hogy milyen törvényjavaslatokat kell a kormányok számára megküldeni. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti parlamentek és a nemzeti kormányok szerepe az európai uniós döntések előkészítésében, megalkotásában és elfogadásában egyre nagyobb szerepet kap és egyre jelentősebb. Tulajdonképpen így képes a szubszidiaritás elve valójában érvényesülni, és így képes ez az eljárás azt a demokratikus deficitet, amiről Szent-Iványi képviselőtársam említést tett, minél jobban visszaszorítani, és ezt a nemkívánatos jelenségek minél inkább kiiktatni az európai közéletből.

Lássuk, hogy az európai gyakorlat mit mutat, az Európai Unió tagországai milyen gyakorlatot követnek! Vannak olyan országok, ahol a végrehajtó hatalom, vagyis a kormány által javasolt közösségi politikát módosíthatják és elvethetik a törvényhozás résztvevői. Külön álláspontot, saját álláspontot alakíthatnak ki, amelyektől a kormányok képviselői az európai intézményekben semmilyen esetben, sem indokolt esetben, sehogy sem térhetnek ki. Ez jellemzi például a dán és a brit törvényhozást, a dán és a brit parlament munkáját.

Létezik a közösségi ügyekre csekély vagy semmilyen hatással nem bíró törvényhozások sora, amelyek a kormány döntését nem módosíthatják, nem utasíthatják el, nem pótolhatjuk saját álláspontjukkal. Ebbe a körbe tartoznak például a spanyol, az ír és az olasz törvényhozó testületek. Mi meglehetősen régen kezdtünk hozzá ennek a törvénynek a megalkotásához, és sajnos máris késésben vagyunk, hiszen ha jól emlékszem - és akik részesei voltak ennek a folyamatnak, azok tudják -, szerettük volna, ha ez a törvényjavaslat január 1-jére olyan állapotba kerül, hogy kipróbálhassuk május 1-jéig, hogy vajon kiállja-e az idő próbáját, vagy pedig majd módosítani kell rajta.

Az előbb ezeket a nemzetközi példákat azért hoztam fel, mert a két szélsőséges esetet akartam bemutatni - amikor egyáltalán nincs a törvényhozásnak befolyása a döntéshozatalra, és a végrehajtó hatalomé minden lehetőség, és ennek a fordítottját is -, és ezzel csak azt kívánom érzékeltetni, hogy mind a két modell működőképes, mind a két modellt alkalmazó országok az Európai Unióban jól egzisztálnak, és jól tudnak boldogulni. Én azt gondolom, hogy az általunk most tárgyalt törvényjavaslatban, amelyet a kormány terjesztett be, van a sorsnak egy furcsa kis fintora, hiszen az a testület terjesztette be ezt a törvényt, amelynek az ellenőrzéséről szó van, és az a testület, amely nyilván nem túlzottan érdekelt abban, hogy mozgásterét az Országgyűlés jelentősen korlátozza, de beterjesztett egy törvényjavaslatot.

(11.10)

Az előbb, amikor a bevezetőben arról beszéltem, hogy ez egy speciális törvény, itt tulajdonképpen a négy parlamenti pártnak abban egyet kell értenie, hogy a törvény megalkotása az ő feladata, annak ellenére, hogy a kormány a beterjesztő, de igen hosszú időre meghatározza a kormány és az Országgyűlés viszonyát. Ahogy Szent-Iványi képviselőtársam elmondta, volt már itt mindenki kormányon, és volt mindenki ellenzékben, és nagy valószínűséggel lesz is. Tehát itt pillanatnyi érdekeket szem előtt tartani, hogy éppen most kinek milyen a pozíciója, nem túl szerencsés és nem túl előremutató, hiszen itt egészen másról van szó, itt a parlament és a kormány viszonyáról van szó. Én ezt nem győzőm hangsúlyozni. Tehát az a speciális helyzet lehet ez, ahol a parlament pártjai a szokásosnál nagyobb arányban vagy módon kell hogy egyetértsenek, hiszen itt közös érdekekről van szó.

A törvény, amely előttünk fekszik, szerintem jelen formájában is kiállná a gyakorlat próbáját. Nem gondolom, hogy ez egy rossz és elutasítandó törvény, de egyúttal azt sem állítom, hogy nem szorul bizonyos pontokon és bizonyos helyeken módosításra.

Az előkészületek során - amelyek talán technikailag lehettek volna jobban előkészítettek, ahol talán nagyobb szerepet kaphatott volna a négy parlamenti frakció az előkészítés során, talán úgy, hogy szűkebb körben, nem a kormány képviselőjének a jelenlétében, hiszen ott olyan viták gerjedtek, amelyeket meglehetősen nehéz volt kezelni és helyre tenni, félrevitte a vitát és az előkészítést -, azt hiszem, az álláspontok meglehetősen jól közeledtek egymáshoz. Végül egy olyan pontra jutottunk, amikor úgy nézett ki, hogy egészen közel vagyunk a megállapodáshoz és a megegyezéshez. Végül is a hét elején megtartott nagybizottsági ülésen egy olyan hétpontos javaslat került az asztalra, amelyben a parlamenti pártok többé-kevésbé, nagyjából egyetértettek. Az, hogy a kormány képviselője ott néhány kérdésben nem értett egyet, egy helyénvaló dolog, de azt hiszem, nem különösebben fontos, hogy ezeket a négy párt az elfogadás során figyelembe vegye.

Én már a házbizottság ülésén is kértem, és most is kérem, hogy ha lehet, az általános vitát ne zárjuk le. Tehát az általános vitát hagyjuk nyitva, hiszen ameddig az általános vita lehetőségei ezt számunkra megengedik, újabb négypárti egyeztetést kezdhetünk és folytathatunk, hogy olyan négypárti egyetértést bíró módosító indítványokat nyújtsunk be, amelyek a törvény elfogadását nagymértékben segítik elő. Erre a Magyar Demokrata Fórum természetesen nyitott.

Sokkal fontosabb számunkra, hogy ez a törvény megszülessék, mint hogy az esetleges politikai viták okán ennek a törvénynek a létezéséről lemondjunk. Sokkal fontosabb, hogy létezzen ez a törvény, mint hogy politikai viták áldozatává váljon. Ezért a Magyar Demokrata Fórum a négypárti egyeztetés előtt nyitott. Bízom abban, hogy erre sor fog kerülni, és végül olyan négypárti módosító indítványokat tudunk benyújtani, ami lehet, hogy esetleg a kormánynak nem lesz kedves és nem fog jólesni, de azt hiszem, a parlamenti pártok és az Országgyűlés érdekét, alkotmányban rögzített jogosítványainak érvényesülését és érvényesítését fogja szolgálni.

Amennyiben ez nem történik meg, akkor nagy baj történik. A felelősség minket, a magyar parlament minden tagját fogja terhelni, ugyanis az alkotmány 35. §-a előírja, hogy a kormány az Országgyűlésnek felelős. Ráadásul a tavalyi alkotmánymódosítás ezt a jogot, ezt a felelősséget tovább szűkítette, hiszen a 35/A. § (1) bekezdése így szól: az európai integrációval összefüggő ügyekben az Országgyűlés vagy bizottságai ellenőrzési jogkörének, az Országgyűlés és a kormány között folytatott egyeztetésnek, továbbá a kormány tájékoztatási kötelezettségének részletes szabályairól a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény rendelkezik. A hatálybalépés természetesen, a dolog lényegéből adódóan az európai uniós csatlakozás, tehát május 1-je.

Azt gondolom, amit én a bevezetőmben mondtam, hogy az előző parlamentek és az előző kormányok tulajdonképpen 1994-től napjainkig jól teljesítették feladatukat - hiszen azokat a lépéseket, amelyek előttük voltak, meglépték, azokat a cselekedeteket megcselekedhették, ezért juthattunk ide, hogy május 1-jétől teljes jogú taggá válunk -, mi sem maradhatunk el tőlük. A mi feladatunk az, hogy május 1-jéig ezt a törvényt elfogadjuk, ezt a törvényt megszavazzuk, és szabályozzuk az európai uniós ügyek során a kormány és a parlament viszonyát. Ha ezt nem fogjuk megtenni, akkor az 1989. esztendei XXXII. törvény - amely az Alkotmánybíróságról szól - előírásainak nem fogunk megfelelni. Ez a törvényi passzus így szól, a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet foglalja magában a 49. § (1) bekezdése: ha az Alkotmánybíróság hivatalból, illetőleg bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető szervet határidő megjelölésével felhívja feladatának teljesítésére. Aztán a mulasztást elkövető szerv a megjelölt határidőn belül köteles a jogalkotói feladatának eleget tenni, ez a (2) bekezdés.

Nagyon bízom abban, hogy a Magyar Országgyűlés nem lesz a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség elkövetője. Nagyon bízom abban, hogy nem kell az Alkotmánybíróságnak sem hivatalból, sem bárki bejelentésére ezt a mulasztásos törvénysértést megállapítani és a Magyar Országgyűlésre kimondania. Még egyszer mondom: a Magyar Demokrata Fórum abban érdekelt, hogy ez a törvény megszülessék, és nyitott arra, hogy a négy parlamenti párt, a négy frakció a következő napokban egyeztessen, és olyan négypárti módosító javaslatokat nyújtson be, egyetértésben és konszenzussal, amelyek a törvény elfogadását garantálják.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)