Felszólalás adatai

A Velencei-tótól északra, a Pákozd-Sukoró-Pátka háromszögben vívott csatában Móga altábornagy seregei vereséget mértek a Jellasics horvát bán által vezetett seregre. A győzelem jelentős katonai következményein túl erkölcsi, politikai hatása miatt vált a magyar honvédelem jelképévé.

A Habsburg Birodalom keretein belül nem létezett önálló magyar hadsereg, a magyar ezredek az egységes császári hadrendbe tartoztak. A magyar katonák a birodalom teljes területén teljesítették szolgálatukat, nem csak Magyarországon. A Batthyány-kormány elsőként a Nemzeti Őrsereg felállítását kezdeményezte, majd 1848 májusától az önálló magyar hadsereg szervezésébe is belefogott. A munka hatékonyságát jól mutatja, hogy fél éven belül már százezer főből állt a magyar honvédség.

Nem véletlen, hogy a szabadságharc fegyveres konfliktusa nem a császári hadsereg, hanem a horvát bán, Josef Jellasics támadása miatt robbant ki. Jellasics, aki a Batthyány-kormány minden tiltakozása ellenére pozíciójában maradhatott, 1848 augusztusának végén fegyveres provokációt kezdeményezett Magyarország ellen: először megszállta Fiumét, majd szeptember 11-én átlépte a Drávát, hogy - az uralkodó állítólagos parancsára hivatkozva - "rendet tegyen" Pesten. A honvédség tehát teljes zűrzavarban várta Jellasics érkezését, miközben mindenki tisztában volt azzal, hogy a magyaroknak két lehetőségük van: vagy legyőzik a horvátokat, vagy ellenkező esetben a bán bevonul Pestre, és megsemmisíti az eddigi vívmányokat.

Az, hogy Pákozd mellett végül az első forgatókönyv valósult meg, a szeptember 16-án megalakuló Országos Honvédelmi Bizottmány érdeme volt, mely a dunántúli visszavonulással egy időben, Kossuth Lajos vezetésével toborzásba kezdett az Alföldön, és szeptember 28-áig megközelítőleg 16 ezer újoncot mozgósított. Ezen a napon Jellasics már Székesfehérvárt is elfoglalta, a királyok városától északra azonban felsorakozott a magyar sereg, amely körülbelül 27 ezer főt és 80 ágyút tudott harcba küldeni. A szeptember 28-ai haditanácson a magyar oldalon harcoló császári és királyi tisztek Móga János személyében megválasztották a küszöbön álló csata főparancsnokát, az altábornagy utasítására pedig a honvédek a Pátka-Sukoró-Velence vonalon még aznap elfoglalták állásaikat. Mivel Jellasics mind létszámban, mind a csapatok képzettségét tekintve fölényben volt, Móga nem vállalta a támadás kockázatát, de a bán esetleges támadása esetén - ami szeptember 29-én reggel be is következett - hajlandó volt megvívni az ütközetet.

Jellasics pákozdi haditerve a következőképpen épült fel: a bán a Pátka mellett állomásozó magyar jobbszárny visszaszorítása után frontális támadást akart indítani a honvédek centruma ellen, majd - egy bekerítő hadművelet segítségével - később a Velencei-tóba szorította volna Móga seregét. Az ütközet kezdetben Jellasics várakozása szerint alakult, ugyanis a Kempen vezette balszárny sikeresen kiűzte Guyon Richárd egységeit Pátkáról, ám a döntő roham két alkalommal sem hozott eredményt. Jellasics seregei megtorpanását látva úgy határozott, kockáztat, ezért megindította a frontális támadást a magyar centrum ellen, de a honvédek tűzereje nyomán az offenzíva újra és újra kudarcba fulladt. Bár közelharcra ezen a szakaszon nem került sor, a horvát bán a délutáni órákban - Kempen tábornok sürgetésére - úgy döntött, visszavonul, fegyverszünetet kér Mógától.

Miután az ütközet a császári oldalon 200, a magyar oldalon pedig mindössze 7 áldozatot követelt, a menekülést semmi sem indokolta, ugyanakkor viszont bebizonyosodott, hogy a magyarok jóval nagyobb katonai potenciállal rendelkeznek, mint azt előzetesen Jellasics gondolta. A pákozdi ütközetnek ilyen módon tehát inkább politikai szempontból volt jelentősége, hiszen a győzelemmel Magyarország megőrizte az áprilisi törvényekkel kivívott szuverenitását, ezzel egy időben azonban az is világossá vált, hogy Bécs és Pest-Buda elmérgesedő konfliktusában hamarosan a fegyverek veszik át a szót.

(23.40)

Pákozd után néhány nappal tehát a békés rendezés maradék reménye is elveszett. Bécsben ismét a forradalom tört ki, melyet a tétovázó magyar hadvezetés nem használt ki a maga javára. A császári ellentámadással kezdődő szabadságharcot pedig számos dicsőséges ütközet ellenére 1849 nyarára elveszítette. Mindennek dacára a pákozdi diadal történelmünk egyik legfényesebb győzelmének számít, amely méltó nyitánya volt a magyar szabadságért folytatott heroikus küzdelemnek.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)