Felszólalás adatai

Egy olyan ágazatról beszélünk, amit az elmúlt húsz évben folyamatosan érintettek a különböző megszorítások és leépítések. Az elmúlt húsz évben az az igen gazdag kulturális intézményrendszer-hálózat folyamatosan leépítésre került, amely ma jelenleg még éppen hogy az életéért küzd, és a különböző szakmai szervezetek, illetve a szakszervezetek vagy más véleményformáló szervezetek már a tavalyi évi költségvetésnél is a vészharangot kongatták.

Szeretném külön felhívni a figyelmet a közgyűjteményekre, amelyekre tavaly 11 milliárd forintot költött az állam, most ez 8 milliárdra esik vissza, és ezen belül is a személyi juttatások esetében 8 milliárdról 6,3 milliárd forintra csökken ez az összeg. Egy ilyen szintű visszavágást a személyi kifizetéseknél nem lehet másféleképpen levezényelni, mint hogy jelentős létszámleépítésekre szorítkozunk, márpedig ezeknek rövid távon költségvetés-növelő hatása lenne. El nem tudom képzelni, hogyan lehet ilyen mértékben visszanyesni a személyi kiadásokat ezen a területen.

További óriási probléma a megyei intézményrendszer államosítása, amellyel kapcsolatosan nem szeretném most a vitát külön lefolytatni, csak szeretném jelezni azt, hogy ebben a költségvetési tervezetből nem lehet kiolvasni azt, hogy honnan lesznek finanszírozva ezek az intézmények, amelyek ezen túl már az állam, illetve a kormányhivatalok alá kerülnek. Nyilván ugyanazzal az összeggel kellene hogy működtessük ezeket, mint tavaly, legalább azokkal az összegekkel. Ám a kulturális bizottság költségvetést megtárgyaló ülésén három minisztérium képviselői sem tudták elmondani azt, hogy melyik költségvetési sorban kell nézni azt az összeget, amelyek a jelenleg megyei fenntartású kulturális intézmények finanszírozását fogják jelenteni, immár az új rezsimben, tehát az államosítás után.

Ugye, ez a kormány előszeretettel hívja magát a nemzeti kormánynak, és hivatkozik a nemzeti kultúránk büszkeségére. Azt gondolom, hogy a nemzeti kultúrát nem a kulturális államtitkárság vagy a miniszterelnök úr hozza létre, hanem az a gazdag intézményrendszer, amely éppen most a költségvetés legnagyobb vesztese lesz.

Ha valóban ezek a számok megvalósulnak, akkor tulajdonképpen nemcsak egyszerűen a tönk szélére jut a magyar közművelődés helyzete, hanem alapvetően újra kell gondolnunk, hogy mit gondol az állam arról, hogy van-e szükség egyáltalán ezekre az intézményekre. Például a salátatörvény kapcsán nagyon érdekes, hogy kivennék a törvényből a dokumentumvásárlási kötelezettséget, ami azt jelenti, hogy nem biztos, hogy a könyvtárak fognak tudni egy darab könyvet is vásárolni a következő évben. Vagy például a kultúrát érintő módosításoknak az egyike az, hogy a szakmai továbbképzések, amelyek kötelezőek lennének, ezeket a közgyűjteményi dolgozók esetében szintén megszüntetik. Jelenleg a közalkalmazottak között a közművelődési területen dolgozók keresnek a legkevesebbet. Legutóbb egy kormányrendelet még azt a lehetőséget is elvette tőlük, hogy ingyen mehessenek múzeumba - nyilván ez óriási költségvetési tétel volt -, és most már a szakmai továbbképzéseket is elveszítik.

Különösen nyomasztó ez a fajta költségvetési megvonás annak tükrében, hogy azok a kulturális területek, amelyek olyan szerencsések, hogy nem a kulturális államtitkárság alá kerültek, hanem a kormányzati struktúrában valamelyik másik minisztérium területéhez kerültek, azokat nem érinti ilyen súlyos költségvetési megvonás. Ilyen például a film helyzete, ami szerencsére - legalábbis anyagi értelemben - rendeződni fog a következő évben, vagy például a külföldi magyar intézetek, amelyek nem a kulturális államtitkársághoz, hanem a Közigazgatási Minisztériumhoz tartoznak, szintén nem kell hogy elszenvedjenek ilyen óriási költségvetési megvonást.

Ebből én csak arra tudok következtetni, hogy annál rosszabb a kultúrának, minél inkább kötődik a kulturális államtitkársághoz, amely az elmúlt időszakban folyamatosan asszisztált a zárolásokhoz és most a magyar kulturális költségvetést teljes mértékben a tönk szélére juttató új költségvetési tervezet benyújtásához. Ebből azt a következtetést is le lehet vonni, hogy a kulturális ágazat érdekérvényesítő képessége ebben a kormányzatban nagyon alacsony, és itt - túl a személyi konzekvenciákon - szerintem azon is el kell gondolkodni, hogy van-e értelme egy ilyen óriási, mamutminisztériumnak, mint amilyen a Nefmi, ami csak arra jó, hogy a különböző, gyengébb érdekérvényesítési képességű ágazatokat lenyomja egy ilyen költségvetési vitában.

Ha ezt a költségvetést így megszavazzuk, akkor a magyar nemzeti kultúra legrosszabb éve lesz a 2012-es az elmúlt szerintem ötven évben.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az LMP soraiból.)