Felszólalás adatai

A javaslat összhangban áll az Alkotmánybíróság nemzetközi büntetőjogra vonatkozó gyakorlatával, továbbá szintén összhangban van a polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozó genfi egyezmény szabályaival is. A javaslat kidolgozásáért és az ügy fáradhatatlan képviseletéért köszönet illeti dr. Gellért Ádám nemzetközi jogászt.

Ugyan a javaslat elfogadása akár egy egyszerű jogtechnikai megoldásnak is minősíthető, mégis kár lenne vitatni, hogy az előterjesztő szándéka szerint a javaslat többről szól, mint hogy csupán nemzetközi jogi kötelezettségünknek tegyünk eleget. A javaslat arra irányul, hogy a rendszerváltozáskor a Zétényi-Takács-törvény megsemmisítése által lehetetlenné tett méltányos és helyénvaló büntető igazságtétel elmaradását követően két évtizeddel nyissuk meg e lehetőséget abban a szűk körben, ahol ez alkotmányosan lehetséges, és tekintettel az azóta eltelt időmúlásra is helyénvaló.

Nem vitás, hogy a legszerencsésebb, ha egy diktatúra bukását követő egy évtizeden belül ezek az ügyek lezárhatóak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha ez bármely okból nem így történt, akkor ma már indokolatlan lenne helyes választ adni a két évtizede levegőben lógó kérdésre. Ezek a cselekmények éppen azért nem évülnek el, mert a nemzetközi büntetőjog alapvető szabályait megalkotóknak is az volt a véleményük, hogy ha valaki tervezetten, borzalmas eszmék és idegen hatalmak szolgálatába állva gyilkoltatja meg polgártársait vagy a gyilkolásban közreműködik, akkor neki nem keletkezhet joga ahhoz, hogy valaha az időmúlásra hivatkozva mentesüljön a büntetőjogi felelősségre vonás alól.

Arról se feledkezzünk meg, hogy a Zétényi-Takács-törvény alapgondolata volt és ezt a német szövetségi alkotmánybíróság a magyarral szemben jogilag jelentőséggel bíró szempontként vette figyelembe, hogy az elévülést azok javára indokolt figyelembe venni, akikkel szemben a cselekményt követő büntetőeljárás legalább elviekben lehetséges volt.

Az 1956-os megtorlások esetén azonban ugyanaz a cselekmény fosztotta meg életétől az ártatlant, és változtatta fizikai erőszakkal diktatúrává a forradalomban megnyilvánuló szabadságvágyat. Átvitt értelemben ugyanaz a kéz szorongatta hálásan a forradalmat vérbe fojtó orosz katonák kezét, mint ami a kötelet az oroszokkal szemben helytálló forradalmárok nyakába tette. Egyszerre követték el a bűncselekményeket, és remélhették az így megszerzett hatalom birtokában azok elévülését.

Az új alaptörvény a nemzetközi joggal összhangban rögzíti, hogy nem ismerjük el a totalitárius diktatúrák által elkövetett bűntettek elévülését. Itt nem a diktatúra működtetésében való egyszerű részvételről beszélünk, hanem az emberölésekről, a gyilkosságokról, a halált okozó kínzásokról és kegyetlenkedésekről, amelyek elévülés nélküli üldözésére Magyarország nemzetközi jogi kötelezettséget vállalt.

Szeretném egyértelművé tenni, hogy ez nem jelenti a büntetőjog területén a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmának átlépését, mivel az Alkotmánybíróság már 1993-ban egyértelművé tette, hogy az emberiesség elleni bűncselekmények el nem évülhetőségére tett nemzetközi jogi kötelezettségvállalás nem sérti a visszamenőleges büntetőjog tilalmát, mivel az e tárgyban született ENSZ-egyezmény a büntethetőségnek a belső jogoktól való függetlenségét a büntethetőség időtartamára is kiterjeszti.

(21.20)

Azért sem tartjuk elfogadhatónak, hogy ezen a területen ne legyen gyökeres változás, mert elutasítjuk a kettős mércét. Elfogadhatatlannak tartjuk azt, hogy míg az egyik szélsőséges eszme nevében elkövetett bűncselekmények esetén a büntető igazságszolgáltatás még hat és fél évtizeddel a történtek után is büntetőeljárást indít, addig ma is magas állami nyugdíjjal békében tengethetik mindennapjaikat azok, akik nem a legalsóbb szintű végrehajtói, hanem a legmagasabb szintű elrendelői és közreműködői voltak a forradalmárok Magyar Szocialista Munkáspárt általi legyilkoltatásának és bebörtönzésének.

Itt érdemes egy pillanatra megállni. Képzeljük el a fordítottját annak, ami ma a magyar valóság. Képzeljük el, hogy elfogadhatónak találná bárki, hogy miközben végül egyébként megalapozatlannak bizonyuló vád alapján büntetőeljárás folyna egy közkatonával szemben a kommunista rémuralom alatt elkövetett bűntett miatt, addig Szálasi helyettese a Rózsadombon magas nyugdíjjal élvezné a békés öregkort. Aki nem mér egyenlő mércével két tömeggyilkos diktatúra bűnei esetében, az azokat segíti, akik bármelyiket relativizálni akarják.

Bízom benne, hogy ez az elismerésre méltó ötpárti támogatás, ami e törvényjavaslatot az emberi jogi bizottságban övezte, mindvégig fennmaradhat a parlamenti vita során is. Ne felejtsük el, hogy a forradalom utáni megtorlás szavakban leírhatatlan brutalitása bármely kor bármely, az emberi méltóságot semmibe vevő totalitárius diktatúrájának megtorló gépezetével párhuzamba állítható.

Marosi Endre "1956 - fiadnak hagyd örökül" című könyvéből szeretnék röviden idézni, amelyben a szerző részletesen foglalkozik a megtorlások számtalan áldozatának szenvedéstörténetével.

"De nem a kivégzés volt a szenvedések tetőpontja. Volt, akiket kivégzésük előtt összevertek. A foglyok tudomása szerint a halálra ítélt Dudás Józsefet és Szabó Jánost cellájukban verték agyon. A rendszerváltozás után elvégzett igazságügyi orvos szakértői vizsgálat a csontok másodlagos töredezettsége alapján a súlyos megveretés tényét bizonyítva látta. Békéscsabán 1957. február 2-án kivégezték Mány Erzsébetet és Farkas Mihály tartalékos honvéd főhadnagyot, akik Gyulavári községben a pufajkásokkal szemben fegyveres ellenállást szerveztek, bár harcra nem került sor. Őket is és velük elfogott társaikat is mind a katonai bírósági eljárás időszakában többször súlyosan bántalmazták. A Kisfogház siralomházának adatlapján nevük mellett két szó áll: halálra kínozták. Ez nem teljesen így történt. Halálra ítélték őket, de kivégzésük előtt úgy összeverték mindkettőjüket, hogy többé lábra állni nem tudtak. Mány Erzsébettől szülei a kivégzés előtt elbúcsúzhattak. Lányuk a hordágyon fekve mondta el nekik, hogy gyógyíthatatlan nyomorékká verték. A két magatehetetlen fiatalt fához kötve lőtték agyon."

Röviden összefoglalva azt mondhatjuk, vagy nincsenek el nem évülő bűntettek, vagy pedig ezek azok voltak, ezért arra kérek minden pártot, hogy vegyen részt az e témakörben folyó parlamenti vitában, mivel bízom abban, hogy ha fenn tudjuk tartani ezt az ötpárti egyetértést, amelyet az emberi jogi bizottságban a javaslat élvezett, akkor az Országgyűlés legalább e területen a lehető legszélesebb támogatással zárhatja le a múltat, és törlesztheti a rendszerváltozás óta fennálló erkölcsi adósságunkat.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban. - Dr. Schiffer András tapsol.)