Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

SZABÓ TIMEA, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! „Karsai Dániel vagyok, 46 éves ügyvéd, alkotmányjogász, jelenleg már teljesen önellátásra képtelen halálos beteg. Az állapotom miatt helyesebb úgy bemutatkoznom, hogy Karsai Dániel vagyok, egyéves ügyvéd, alkotmányjogász, hiszen etetnek, pelenkáznak, bekapcsolják nekem az esti mesét  akarom mondani, focimeccset.

Valamiért jelen helyzetemben beugrott nekem Dínóka. Dínóka nagyiék halála után ránk maradt. Ördögi teremtmény, egy fekete uszkár volt. A világ legrosszabb kutyája, imádtuk, magas kort, tizenhat évet élt meg. A végén rákos lett mindenhol. Már csak nyüszíteni tudott a fájdalomtól. Pár nap iszonyatos vívódás után elaltattuk. Az állatorvoshoz Dínókát elvivő Apu elmondása szerint Dínóka tudta, hogy a műtőasztalon mi fog történni vele. Végtelen hálával nézett fel Apura, mielőtt elment. Kérdezem a tisztelt képviselőnőket és képviselő urakat, feltéve, de nem megengedve, hogy az emberi lét magasabb rendű egy kutyáénál, az emberi méltóságnak miért van kutya nehéz dolga. Engem és sorstársaimat engedjenek Dínókához csatlakozni, vagy indokolják meg, hogy miért nem.”

Ezt a levelet kérte Karsai Dániel, hogy a mai napon olvassam itt fel önöknek, és azt gondolom, hogy ez a megrendítő levél talán még átélhetőbbé teszi azt a kérdést, amiről itt szó van, hogy hányunknak kellett tulajdonképpen már elbúcsúzni akár egy háziállattól, egy kutyától, egy macskától, akit családtagnak tekintettünk, hányan éltük meg azt a tragédiát, hogy el kellett vinni az állatorvoshoz, és ott el kellett altatni. És micsoda fájdalmat éltünk át akkor. De az, ami vigasztalt minket ezekben a helyzetekben, az pont az, hogy tudtuk, hogy tulajdonképpen egy elviselhetetlen fájdalomnak és szenvedésnek vetünk véget. Ez vigasztalt és vigasztal mindenkit ezekben a percekben.

(22.50)

Amit Karsai Dániel a levelében felvet, az egy nagyon jogos kérdés, és teljesen mindegy ebből a szempontból, hogy vane Isten, nincs Isten, ki dönt az életről. A valódi kérdés az az, hogy ha egy szeretett kutyáról, macskáról, állatról mi, emberek dönthetünk, az életéről vagy a haláláról, akkor a saját életünkről vagy a saját halálunkról miért nem tehetjük meg ugyanezt.

A franc se akar meghalni  mondta korábban Karsai Dániel, és szerintem ezzel mindannyian így vagyunk. Annyira erősen kapaszkodunk az életbe, hogy senki nem akar önként és magától meghalni. A kérdés igazából az, hogy ha már akkora, olyan elviselhetetlen a szenvedés, olyan elviselhetetlen a fájdalom, akkor azt lehete még életnek nevezni.

Amikor az életvégi döntésekről vagy az eutanáziáról beszélünk, akkor egy, az Alaptörvénybe is foglalt, korlátozhatatlan alapjogról, az emberi méltósághoz való jogról beszélünk. Érdekes, hogy önök is felhozták itt többször az Alaptörvényt meg hogy Alaptörvénybe ütközik. Hát, eddig tizenkétszer módosították az Alaptörvényt, most van benyújtva tizenharmadszorra. Hogyha lenne politikai akarat, akkor lehetne módosítani az Alaptörvényt, hogy két alapvető jog ne ütközzön ebben.

De itt most az a kérdés, hogy az eutanázia engedélyezése abban az esetben, amikor tudjuk, hogy gyógyíthatatlan betegségről van szó, tudjuk, hogy nincsen visszaút, hogy biztos a halál, hogy biztos a pokoli szenvedés, akkor hajlandóak vagyunke az emberi méltóságot tiszteletben tartani. Szerintem erre egyetlen válasz van, nemcsak az, hogy hajlandónak kelle lennünk, hanem az, hogy kötelező tiszteletben tartanunk az emberi méltóságot. Nincs más választásunk.

Beletartozike ebbe az alapvető emberi méltóságba az, amikor valakit már etetnek, pelenkáznak, amikor már nem tud kinyitni egy könyvet, de még a tévét se tudja bekapcsolni, amikor már nem tud egyedül enni, amikor már szondával táplálkozik? Amikor a háziállatokról beszélünk, és átérezzük ezt, akkor nyilván rengetegen vagyunk olyanok is, akik saját szeretteikkel, családtagjaikkal, rokonaikkal élték végig ugyanezt a szenvedést, és látták azt, hogy meg lehetett volna rövidíteni ezt a szenvedést, hogyha a jog megengedi.

A magyar társadalom többsége is úgy gondolja, ahogy a Párbeszéd-Zöldek, hogy igenis jogunk van az életvégi döntésekhez, jogunk van az emberi méltósághoz ebben a tekintetben. 2023 októberében az Opinio piackutató cég által végzett reprezentatív közvéleménykutatás szerint a magyarok 79 százaléka támogatja az eutanáziát; a Medián ’23 októberében végzett szintén egy reprezentatív kutatást, ott a magyarok kétharmada támogatta az eutanáziát.

Tehát van erre egy társadalmi igény, de önök a Karsai Dániel és Karsai Péter által benyújtott népszavazási kérdést is lesöpörtették a Választási Bizottsággal. Ott fideszes többség van, és hamis érveléssel nem engedik, hogy a magyarok beleszóljanak ebbe az alapvető kérdésbe, hogy hogyan akarják befejezni az életüket. A Párbeszéd-Zöldek szerint igenis joga van erről dönteni a magyar embereknek, joga van arról társadalmi vitát kezdeményezni, jogunk van erről beszélni, hogy élete az a szenvedés, amit az ALS-betegek például elszenvednek.

Önök is a Fideszben, némileg egymásnak ellentmondó módon ugyan, de elismerték, hogy már létezik passzív eutanázia, ha például egy rákos beteg lemond a kezeléséről, az megengedett. Viszont egy olyan betegség esetében, amire nincsen gyógymód, nem ismer a mai tudomány gyógymódot, ott nincs megengedve ez a kérdés. Ez egy nagyon súlyos diszkriminatív helyzet, és többek között erre hivatkozott Karsai Dániel a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságon is.

Miért van az, hogy a magyar jogban az egyik ember dönthet, ha rákos, akkor dönthet arról, hogy meg akar halni, de ha például ALS-beteg, akkor nem? Ezen a diszkriminatív helyzeten is változtatnunk kell. Mi a Párbeszéd-Zöldekkel amellett érvelünk, hogy ezt a helyzetet meg kell szüntetni, és igenis engedélyezni kell Magyarországon az eutanáziát.

Elhangzott itt néhány ellenérv azzal kapcsolatban, hogy miért lenne veszélyes ezt mégis bevezetni. Elhangzott, hogy vissza lehet élni vele. Mi is azt mondjuk, hogy csak nagyon-nagyon szigorú szabályok között vagy szabályozásban lehetne ezt engedélyezni.

Itt elhangzott a belga példa, ami szerintem pont nem jó példa arra, hogy nem jó a szabályozás, mert ott a gyógyíthatatlan betegeknek a kezelőorvosával többször és alaposan át kell beszélni a helyzetet, a kezelőorvosnak egy másik orvossal is meg kell vitatnia a beteg helyzetét, igazolnia kell, hogy a beteg gyógyíthatatlan betegségben szenved, hogy a fájdalmai állandóak, csillapíthatatlanok és elviselhetetlenek. Ez a második orvos az első orvostól független kell hogy legyen, sőt az eutanázia elvégzése után egy bizottság vizsgálja ki, hogy minden jogszerűen történt. Tehát el lehet kerülni a visszaéléseket.

Hollandiában, ez elhangzott, Szabó Rebeka képviselőtársam elmondta, hogy tízből csak három esetben engedélyezik az eutanáziát. Tehát nem az van, hogy nyakra-főre mindenki ezt akarja, nem igaz ez az érvelés.

A hippokratészi esküvel kapcsolatban is elhangzott, hogy senki nem kényszeríti az orvosokat arra, hogy eutanáziát hajtsanak végre. Ugyanúgy, ahogy az abortusznál sem kényszeríthető egy szülész-nőgyógyász, hogy azt elvégezze, az eutanáziánál sem kötelező ez bárkinek, csak aki erre hajlandó.

A harmadik érvként Balog Zoltántól is felmerült a hospice-ellátás kérdése mint alternatíva. Szeretném mondani, hogy 2019 és ’23 között összesen 11 százalékkal nőtt a hospice-ellátásra fordított állami kiadás, miközben, mondjuk, volt egy 70 százalékos élelmiszer-infláció. A hospice-ellátással kapcsolatban az Orvosi Kamara is elmondta, az Orvosi Kamara elnöke, Álmos Péter, hogy azért jobban tisztában kéne lenni a jelen helyzettel. A Független Egészségügyi Szakszervezet alelnöke, Fördős Andrea is azt mondta, hogy a hospice-ellátásban kevés nővér van, harminc betegre két ápoló jut. Ez nem hospice-ellátás, ez nem emberhez méltó viselkedés és emberhez méltó jog. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Mi azt kérjük a kormánytól, azt kérjük önöktől, mi jogalkotók vagyunk  egy mondat még, elnök úr , hogy jogalkotóként igenis van lehetőségünk változtatni a magyar jogszabályokon. Tartsuk tiszteletben az emberi méltóságot, és ne hosszabbítsuk meg azt a szenvedést, ami életnek már nem nevezhető. Köszönöm. (Taps a Párbeszéd, a Momentum és a DK soraiban.)