Felszólalás adatai

ERKEL TIBOR, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Az elmúlt tíz év alatt a hazai betegellátás területén szabályozatlan és heterogén módon jelentek meg a magánvállalkozások, és 2000-ig 15,8 százalékra emelkedett a vállalkozások aránya a gyógyító-megelőző ellátások területén. Rendkívül időszerű és fontos tehát, hogy a kormány az önkormányzatok részéről követelően jelentkező privatizációs szándékokat törvényes mederbe terelje.

A T/5047. számú törvényjavaslat az egészségügyi rendszer korszerűsítését, szerkezetátalakítását, továbbá minden szintjére kiterjedően az egészségügy privatizációját kívánja szabályozni. Kétségtelen, hogy elsősorban a kórházi betegellátás területén jelentkező pénzhiány miatt az önkormányzatok részéről jelentkezik bizonyos türelmetlenség a magánosítással kapcsolatban, és sokan azt képzelik, hogy a tulajdonviszonyok megváltozása jótékonyan fogja befolyásolni a finanszírozási rendszer hibáit; pedig egyértelmű, hogy a finanszírozási rendszer korrekciója nélkül a tulajdonosváltás nem fog csodákat művelni. Az önkormányzatok és az állam szabadulni kíván az egészségügy területén sokasodó problémáktól, de őket nem elsősorban a betegellátási kötelezettség, hanem a megoldhatatlan feladat zavarja.

A jelenlegi önfelszámoló finanszírozási rendszer - mindenki tudja, hogy rossz, ennek ellenére mégsem korrigálják - a Világbank és a Valutaalap által követelt ágyszámcsökkentést szolgálja, amelyet már 1996-ban az egészségügy korszerűsítésének programjában közzétettek. A kívánt ágyszámcsökkentés 16 ezer ágyra vonatkozott, de ebből a Horn-kormány még csak tízezret teljesített. Tehát véleményünk szerint az alapellátás kivételével a jelen finanszírozási rendszer nem alkalmas a privatizáció általános végrehajtására.

A törvényjavaslat lehetővé teszi az állami, önkormányzati vagyon elidegenítését nyilvános pályázat útján. A privatizáció az egészségügyi ingatlan értékesítésével vagy anélkül a tulajdoni és a működtetési jog szétválasztása révén volna lehetséges. Az állami és önkormányzati létesítményekben feladatellátási szerződés értelmében a működtetési jog átruházásáról van szó. Ezt a formát nevezhetnénk bérleti szerződésnek is, mindjárt közérthetőbb volna. A feladatellátási szerződés az alapellátás balsikerű funkcionális privatizációját idézi, mert vagyoni privatizáció nélkül az állami, illetve önkormányzati tulajdon megőrzése mellett adja át a működtetés, a betegellátás kötelezettségét a befektető pályázó részére.

Az ingatlan értékesítése esetén az egészségügyi szolgáltató feladatátvállalási szerződést köt, melynek keretében az adásvételi szerződés megkötése is lehetővé válik. Bár a törvényjavaslat 8. § (3) bekezdése szerint az alapellátás kivételével egészségügyi közintézmény, egyház és közhasznú szervezet köthet csak feladatellátási, illetve -átvállalási szerződést, a 12. § (3) bekezdése szerint egészségügyi közintézménynek minősül egy kht. is, amelyben az állam vagy az önkormányzat többségi tulajdonnal rendelkezik.

A törvényjavaslat 8. § (3) bekezdése az alapellátást kiemeli az betegellátás egyéb területei közül, eszerint a háziorvosok vásárolhatnak, illetve bérelhetnek praxist. Ez megfelel az európai gyakorlatnak, és ezzel a Magyar Igazság és Élet Pártja egyetért. Ugyanakkor a törvényjavaslat nem tartalmazza az alapellátás vagyoni privatizációjával kapcsolatos és szükséges egyéb szabályozást. Például hiányzik az önkormányzati felelősség tartalma, a praxisnyitás engedélyezési rendszere s a többi.

Az önkormányzatok feladata a területi ellátási kötelezettség határainak megállapítása, ezek módosítása, az adott terület praxisszámának meghatározása, mivel egyértelmű, hogy korlátlanul nem nyitható háziorvosi praxis. Legalább egy paragrafust megérdemelt volna az alapellátás privatizációjának szabályozása.

A feladatellátási, illetve a feladatátvállalási szerződés két lehetősége alkalmas jogi megoldás az alap- és járóbeteg-szakellátás privatizációjához, a fekvőbeteg-ellátás vonatkozásában azonban ezt már aggályosnak tartjuk. A szerződések tartalmi követelményeit a törvényjavaslat tartalmazza ugyan, de nem tartalmaz garanciát a hosszú távú működés feltételeire, a betegellátás minőségének javítására, a betegellátás szakmai spektrumának megőrzésére vonatkozóan. Minden kht. azt az osztályt, részleget szüntetheti meg, amelyiket kedve tartja? Ugyanakkor ezek a szerződések alkalmasak lehetnek arra, hogy a gazdasági társaság tőkeemeléssel a tulajdonosi arányok kedvezőtlen változását idézze elő, amely az önkormányzati vagyon veszélyeztetését jelenti.

Ha nincs valódi privatizáció, nincs vagyonértékesítés annak minden előnyével, kockázatával és felelősségével, felmerül a kérdés, hogy vajon miért köt egy egészségügyi szolgáltató kht. feladatellátási szerződést, illetve az állami szerv miért hirdeti meg a pályázatot a szerződés megkötése céljából.

Bár a miniszter úr interpellációnkra adott válaszában azt mondta, "szó sincs arról, hogy a magyarországi kórházak működési zavarral küzdenének", az állami szervek mégis nyilvánvalóan a betegellátással kapcsolatos nyomasztó és kilátástalan pénzügyi gondjaiktól való megszabadulást remélik a mazochista tőkebefektetőktől. A pályázó pedig nyerni szeretne. Többet remél, mint amennyit invesztál, nem képzelhető el ugyanis, hogy egy tőkeerős pályázó kht. mint irgalmas szamaritánus merő áldozatkészségből áldoz százmilliókat - Szeged esetében 1,5-2 milliárdot ígértek - az általa felvállalt, eddig veszteséges eü-intézményre a nyereség, illetve a befektetés megtérülésének a legkisebb reménye nélkül.

Hogyan lehet az ilyen nagy arányú befektetéseket a betegellátás területén a jelen finanszírozási rendszer mellett visszanyerni, illetve nyereséget termelni? A kórházi tevékenység során a bevétel kizárólag a szolgáltatások bővítése, tehát a diagnosztikus és terápiás többlettevékenység révén növelhető, ez pedig az indokolatlan, felesleges és drága vizsgálatok és beavatkozások veszélyes növekedésével jár, ahogyan ezt a MIÉP interpellációiban már kifejtette. A privatizált intézményeknek megvan a lehetőségük arra, hogy kontroll nélkül hatalmas összegeket vonjanak ki az OEP-kasszából a többi ellátó kárára. A nyereség biztosításának másik módja a leépítés, a kevésbé jól fizető szakmák megszüntetése, illetve az egészségügyi személyzet létszámának kritikus csökkentése.

A kht.-k révén tehát gazdasági, szakmai és egyedi egészségkárosító veszélyességgel kell számolni, amely a betegellátás egészét fenyegeti. A betegellátás területén ugyanis a gazdasági szempontok nem lehetnek kizárólagosak, az orvos szakmai szempontok háttérbe szorulása kockázatos és elfogadhatatlan.

(11.20)

Ezt bizonyítja, hogy például Kiskunhalason az önkormányzat 650 millió forintért mondana le a kórház működtetési jogáról, miközben azon gondolkozik, hogy az egész megye ellátását biztosító fertőzőosztályt, amely évi 60 millió forint úgynevezett veszteséget okoz, egyszerűen felszámolják. Létezhet-e egyáltalán olyan befektető, amely maradéktalanul magáévá tudná tenni a betegellátás érdekeit? Meggyőződésünk, hogy nem. A fekvőbeteg-ellátás területén Európa országaiban a magántulajdon aránya sehol nem is haladja meg a 10 százalékot.

A privatizáció pályázat útján történő nyilvános meghirdetésével egyetértünk, hiányzik azonban a törvényjavaslatból, hogy a pályázatok elbírálása során ki dönt. Egyedül a tulajdonos állam, illetve az önkormányzati gazda? Bár a pályázat elbírálása során ki kell kérni a MOK, az érintett betegek érdek-képviseleti szervei, valamint a kórházi felügyelőtanács véleményét, a törvényjavaslatból a vélemények súlya, konzekvenciája hiányzik. Nagyobb biztosítékot jelentene az elbírálás szempontjából a MOK és az ÁNTSZ egyetértésének az előírt szükségessége.

A szektorsemleges finanszírozás törvényi megfogalmazását örömmel üdvözöljük.

Az egészségügyi célvagyon fogalma bizonyos fokú védelmet jelent az ellátóhálózat megmaradását illetően, amellyel egyetértünk. A célvagyon köréből azonban a háziorvosi praxisokat ki kell emelni. Például a háziorvos halála esetén az örökösnek lehetővé kell tenni a praxis bezárását, ha ingatlanukat - amelyben a praxis működött - nem kívánják eladni. A háziorvos által épített praxis sem vonható az egészségügyi célvagyon körébe.

A 13. § az egészségügyi közintézmények szakmai fejlesztésiprogram-készítési kötelezettségét írja elő. Nem világos, hogy mi a szakmai fejlesztési program célja. Ezek készítése során ki kell kérni az egészségügyi hatóságoknak - melyeknek? -, valamint a kórház felügyelőtanácsának a véleményét, fel kell terjeszteni a közszolgáltatásról gondoskodó szervhez és az Egészségügyi Minisztériumhoz is. De arról már szó sincs, hogy ezt a programot be kell-e tartani, és ennek a betartását ki ellenőrzi. Elegendő, ha ezeket előírás szerint - mint korábban - megírják?

Az egyetemi klinika definíciójával kettéválik az egyetem, és külön szervezeti egységként jelenik meg a klinikai központ, ugyanakkor megjelenik a graduális és posztgraduális oktatás összevonásának a szándéka. Az egyetemekre vonatkozó átszervezésekkel a MIÉP nem ért egyet. Egyrészt az oktatási és gyógyító funkció a klinikák esetében nem választható el, ugyanis az oktatás a betegágy mellett történik, másrészt aki egy kicsit is ismeri a klinikák tevékenységét, az tudja, hogy a medikusképzés egészen más, mint az orvosok továbbképzése. Az orvostudomány alapjainak az oktatása minőségileg más, mint a tudomány legújabb eredményeinek a szakorvosok részére történő közvetítése. Időben is elképzelhetetlen, hogy ugyanaz az oktatógárda vállalja a medikusképzés és az orvostovábbképzés terhét a folyamatos betegellátás mellett.

Nagy szerencse, hogy a 15. § az egyetemi autonómia tiszteletben tartása mellett csak lehetőséget nyújt a kht.-ként létrehozandó klinikai központok szervezésére. Az egyetemi klinikák kht.-ként való működését a MIÉP nem támogatja.

Az orvosok egységes jogállásának a szükségessége nem vitatható. A szabadfoglalkozású orvos fogalma lényegében azonos a vállalkozó orvos fogalmával, tevékenységét szakmailag önállóan, saját felelősségére végzi, szerepel a nyilvántartásban és szakvizsgával rendelkezik. Változatlanul nem világos, hogy milyen célt szolgál akkor a megkülönböztetés. A törvényjavaslat szerint a szabadfoglalkozású orvos az egészségügyi szolgáltatóval kötött megbízási szerződés értelmében szerződő fél, aki az egészségügyi szolgáltatónak okozott kárért felelős, de a betegnek okozott kárért az intézmény felel. Egy ilyen megbízási szerződés legfeljebb a járóbeteg-szakellátás területén képzelhető el, mert egy kórházban feltétlenül szükségesnek tartjuk a felelősséggel párhuzamos szakmai hierarchiát. Nem képzelhető el, hogy bármilyen kórházi osztályon egy szabadfoglalkozású orvos a főorvostól függetlenül saját felelősségére tevékenykedjék.

A törvényjavaslat az önálló tevékenységet csupán a szakvizsga tényéhez köti, szakmai gyakorlati idő megszabása nélkül, pedig egy frissdiplomás szakorvos az önálló betegellátó munkára alkalmatlan. Számtalan példával bizonyítható, hogy elegendő tapasztalat hiányában, megfelelő kontroll nélkül milyen súlyos hibák és mulasztások fordulnak, fordulhatnak elő a betegellátás területén.

Bár az orvosi tevékenység ellátásáról szóló szerződésben szerepel a szabadfoglalkozású orvos és az intézmény vezetése, valamint más egészségügyi dolgozókkal való munkakapcsolat - ha tehát a szerződés mégiscsak beiktatja a szabadfoglalkozású orvost a hierarchiába, akkor miért nem alkalmazott? Milyen intézmény és milyen osztály fogja vállalni a szabadfoglalkozású orvosok foglalkoztatását? Milyen alapon dönthető el, hogy egy adott osztályon, részlegben ki lesz alkalmazott és ki lesz szabadfoglalkozású?

Az általános indoklás az egyéni felkészültség és képességek kibontakoztatásának nagyobb lehetőségével magyarázza a szabadfoglalkozású orvoslás bevezetését. Nem hisszük, hogy az egyéni képességek kibontakoztatásának eddig súlyos akadályai lettek volna.

Összefoglalóan: a törvényjavaslat elfogadását ebben a formában a MIÉP nem támogatja. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A szektorsemleges finanszírozásra és a privatizáció pályázat útján történő meghirdetésére vonatkozó részek mellett ennek módosítását, átdolgozását és az alap-, illetve járóbeteg-szakellátásra korlátozását javasoljuk. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a MIÉP-frakció soraiban.)