Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor azt mondom, hogy régi adósságunkat rójuk le egy olyan magyar társadalmi csoport, sőt Magyarország tartópillérei iránt, akkor nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a régi adósság itt nálunk körülbelül ezeréves, az emberiség történetében meg úgy 12 ezer éves. Valóban, az emberiség története, civilizációja, kultúrája akkor indult el, amikor valahol ott a Közel-Keleten, ahol ma is háború dúl, és ahol nem akar béke lenni, de ahol az emberek egyszer rájöttek arra, hogy lehet úgy földet mívelni, hogy arra kultúrát, civilizációt lehet építeni; akkor indultunk el valami felé, az emberiség jövője felé.

Magyarországon akkor, amikor megteremtettük ezt az országot, létrejött ez az ország, nagyon rövid idő alatt, mintegy másfél évszázad alatt kialakult egy olyan társadalmi rend, ahol léteztek azok, akik a társadalmat fenntartották, eltartották, dolgoztak keményen azért, hogy a társadalom egésze megmaradjon, és csak kevés avagy semmilyen joggal nem rendelkeztek. Igen, ők voltak a földmívesek, akiket nevezzünk csak a nevén, egyszerűen ők voltak a paraszti társadalom. Ez a társadalom volt az, amelynek abban a tudatban kellett élnie, hogy az ő jövőjét nem maga, hanem mások határozzák meg; akinek abban a tudatban kellett élnie, hogy csak fölötte valók vannak, ők valahol alattvalók. Azt gondolom, hogy ez a társadalom, ez a társadalmi forma hosszú évszázadokon keresztül azért tudott fennmaradni, mert ebben a társadalmi rétegben még így is benne volt egy erős hazaszeretet, egy olyan erős hazaszeretet, amely számtalanszor bizonyította, hogy igen, ők a haza megtartóerői.

Gondoljuk csak végig történelmünk néhány nagy eseményét! Gondoljuk végig: vajon lehetett volna Bocskai-szabadságharc a magyar paraszt, a magyar földmíves nélkül? Lehetett volna Rákóczi-szabadságharc a magyar paraszt, a magyar földmíves nélkül? És nem ők harcolták végig azokat a háborúkat, amelyek minden ellenkező híreszteléssel szemben nemcsak az osztrák birodalom, hanem Magyarország megtartó részei is voltak? Igen, ilyen volt akár az örökösödési háború, a hétéves háború, a Napóleon elleni háborúk, mind megtartóerejű háborúk voltak ezek, ahol a magyar paraszt helytállt, ahol a magyar paraszt nemcsak az élelmet biztosította, nemcsak az anyagiakat adta, hanem hősiesen harcolt is. És erről szólt a két világháború is, még minden értelmetlensége mellett is. Amikor egy-egy hősi emlékművet megtekintünk valahol, bármelyik településen, bármelyik falun, mégis mit látunk ott fölvésve? Nem a helyi földmívesek, a helyi parasztemberek neve van ott, akik az életüket áldozták azért, hogy ez az ország megmaradjon?

Arról szól hát ez a mai javaslat, hogy adjunk ennek a társadalmi rétegnek egy méltó emléknapot, adjunk egy olyan napot, amely napon arra emlékezünk, hogy a magyar társadalomnak ma is van egy olyan rétege, van egy olyan társadalmi és magyartudattal megáldott rétege, amely hajlandó áldozni ezért az országért, hajlandó ennek az országnak áldozni az élete nagyobb felét.

Tisztelt Ház! Azt gondolom, amikor erről a társadalmi rétegről beszélünk, akkor nem egyszerűen a mai földművesekről beszélünk, akkor én a magyar faluról is beszélek. Minden embernek, aki ott él ebben a közegben, és aki a földművelésnek szenteli így vagy úgy az életét, az életformáját, valahol itt ebben az emléknapban benne kell hogy szerepeljen. Azt gondolom, még ennél is többről van szó. A magyar társadalomnak az a része, amelyet ma szeretünk értelmiségnek nevezni, még ha gyakran nem is úgy viselkedik, mintha értelmiség lenne, nos, a magyar társadalomnak ez a nagyobbik része vajon honnan jön, honnan jött? Onnan, ahonnan a mi paraszti őseink jöttek. Onnan, ebből a társadalomból jöttek, és ezek a megtartóerői most is, és maradnak ennek az országnak szilárd pillérei a jövőben is. Erről is szól akkor, amikor azt kérjük az Országgyűléstől, hogy ezt az emléknapot szavazza meg az Országgyűlés.

És miért Nagyatádi Szabó István? Talán egy felirattal tudnék válaszolni, amelyet szeretnék pontosan idézni. Erdőcsokonya református temploma melletti szoborkertben áll egy Nagyatádi-szobor, és ezen van egy felírás: „Az én politikai működésem nyomán sem vér, sem könny nem fakadt”. Erről az emberről van szó, arról, aki elsők között vagy talán legelsőként bekerült abba a politikai közegbe, amit döntéshozónak szeretünk nevezni. Kikerült abból a közegből, ahonnan egy hatholdas parasztembernek akkor kivergődnie majdnem olyan nehéz volt, mint ma is. Igen, egy hatholdas parasztembernek el kellett jutnia addig, hogy ebben az országban a döntéshozók közé kerüljön.

A sors úgy hozta, hogy a magyar tragédia olyan helyzetet teremtett 1920-ban, hogy az a Kisgazdapárt, amelyen tegnap egy immáron törpepárttá alakult baloldali párt olyan jót mosolygott, nevetett, nos, az a Kisgazdapárt akkor meghatározó ereje volt ennek az országnak. Senki, Bethlen István sem indíthatott volna kormányt a Kisgazdapárt nélkül, és Nagyatádi Szabó Istvánnak, akinek többsége volt abban a parlamentben, volt annyi szolgálatkészsége a haza iránt, hogy azt tudta mondani, hogy igen, elfogadom, hogy ez a közösség, ez a keresztény és ez a paraszti közösség úgy fogja ezt az országot szolgálni, tudja szolgálni olyan módon is, hogy mi talán kevesebbet, egy kicsit kisebbet kapunk a hatalomból, mint amennyit megérdemelnénk a szavazatok alapján. Ez az igazi nagylelkűség, és ez az, ami ebben az országban oly ritka.

Igen, tisztelt Ház, én azt gondolom, hogy ez a Nagyatádi Szabó István méltán lesz majd a megemlékezések középpontjában a jövőben is. Méltán lesz ott azért, mert ebben az országban sok mindenre szükség van, de a méltóságra és az ezzel párosuló szerénységre talán a leginkább, és nagyon gyakran éppen ott, ahonnan a frusztráció hozza azt, hogy nagyon nehéz szerénynek lenni, tudom, de meg kell próbálni.

(13.00)

Tisztelt Ház! Az elkövetkezendő időben én azt remélem, hogy évről évre valamiben majd egyet tudunk érteni. Évről évre egyet tudunk abban érteni, hogy a magyar társadalom csak akkor tud igazán fennmaradni, hogyha azt az építő és tartó pillérét, amelyet ez a társadalmi réteg, a magyar földműves társadalmi réteg jelent, ezt megtartjuk, erősítjük, és fejlesztjük. Nem voltam, és nem vagyok híve annak, soha nem is leszek, hogy a földműves-társadalmat valahogy úgy határoljuk be, hogy az ne legyen nyitott az egész magyar társadalom irányába. Ez az egész magyar társadalom számára elérhető és nyitott olyan pálya kell legyen, amely meghatározóan vesz részt az ország életében.

Tisztelt Ház! Végül el kell mondanom azt is, hogy az, hogy ma itt vagyunk, és én azt gondolom, kötelességem ezt elmondani…  valakinek, aki sokáig itt volt a Házban, és akinek a személye oly ambivalens sokak előtt, és akinek köszönhettem személy szerint jót is rosszat is, mégis elindított egy gondolatot, a földművesek napja gondolatát, igen, dr. Torgyán Józsefről van szó. Ő volt az, aki először úgy gondolta, hogy ezt a napot ide kell hozni a Ház elé.

És én örömmel teszek eleget ennek a kötelezettségemnek, függetlenül attól, hogy mi történt, a személy és a személyek közötti összecsapások, különbözőségek semmit nem számítanak, ha a hazáról van szó. Semmit nem számítanak akkor, ha a megtartóerőről van szó, mert a következőkben is arra van szükségünk majd, hogy az Isten adjon jó termőföldet, ahhoz jó esőt, megfelelő napsütést és kellő észt és bölcsességet annak a parasztembernek, földművesnek, aki majd megadja a mindennapi kenyerünket. Kérem, támogassák a javaslatot. (Taps a kormánypártok soraiból.)