Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

V. NÉMETH ZSOLT földművelésügyi mi­nisz­té­riumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisz­telt Képviselőtársaim! Sallai képviselő úr kifejezetten kérte, hogy vegyek részt a vitában, és ne csak zárszót mondjak. Ezért is szólásra emelkedem. Először az ő gon­dolataival kezdem.

Amikor az NHKV Zrt.-ről sommásan beszélünk, és szembeállítjuk a közszolgáltatás korábbi rend­sze­rét, akkor azért kérem azt, hogy árnyaltan fogal­maz­zunk. Mert valamennyien ismertük azért azt a vilá­got, mikor 140 körüli közszolgáltató cég működött az országban, a négytelepülésestől a több százig, és hangsúlyozom, szó nincs arról, hogy ezek a cégek kiegyensúlyozottan, szakmailag kiválóan működtek volna országszerte, hanem volt ilyen is, meg volt olyan is. Volt olyan cég, amely nyereséget képezve a lakosságtól beszedett díjból akár futballcsapatot és mást finanszírozott, és kivitte a profitot, kiszedték a tulajdonosok, és mi úgy gondoltuk, hogy ez nem helyes. Nem helyes, hogy lakossági szolgáltatási díjból profitot képezzenek, hanem a lakosság csupán annyit fizessen, amennyi a közszolgáltatásban meg­testesült munkának az értéke, díja.

(17.30)

És manapság is van olyan, ma is van olyan közszolgáltató cég, amely százas nagyságrendű településen szolgáltat, 1 milliárdos tartaléka van, és egy huncut vasért nem fordult még a kormányzathoz veszteségfinanszírozásért. Tehát különbözőek a cégek, és úgy látjuk, hogy ez megengedhetetlen.

Az NHKV Zrt.-ről lévő sommás adatok egyébként, amelyek természetesen a mai Indexről származnak, tehát lehet olyat csinálni, hogy az Index négy-öt órával ezelőtti cikkét ‑ nagyon közel kerültek önök, úgy látom, újabban ehhez a hírportálhoz ‑ fel­olvassák, de akkor hadd mondjam én a másik részét például a budapesti tartozásokra! Az FKF-nek való szolgáltatási díj első összegét, legnagyobb tételét, 5,5 milliárdot március 21-én kifizette az NHKV Zrt., április 28-án 1 milliárdot, május 2-án újabb 1 milliárdot, ez összesen 7,5 milliárd, erről a cég egyébként márciusban megegyezett, tehát szó nincsen lejárt követelésről, tartozásról.

Továbbmenve Sallai képviselő úr gondolataihoz, akivel egyetértek abban, hogy a hulladékhierarchiának megfelelően a legnagyobb energiát a hulladékok keletkezésének megelőzésére kell fordítanunk. Számos ilyen intézkedés van, például a legkisebb súlyú, ultravékony műanyag zacskók tekintetében hozott intézkedések eredményesek voltak. Magyarország egyébként e tekintetben messze Európa élvonalába tartozik, kivezették az áruházak ezt a fajta hulladékot vagy ezt a terméket, nem jelenik meg ma már olyan mértékben, tehát vannak ilyen törekvések.

Hogy olyan egyszerűen megoldhatnánk, hogy inkább a betétdíjra térjünk át, és ne a visszagyűjtésre, itt hadd mondjam el, hogy a betétdíj nem ördögtől való, számos ország betétdíjjal eredményes hulladékgazdálkodást végez. De mi nem erre az útra léptünk jó tíz évvel ezelőtt, ugyanis az európai uniós támogatási rendszerekben mi a szelektív gyűjtés útjára léptünk, a gyűjtésre, a begyűjtésre, a négy hulladékáramra, különösen üvegre, műanyagra, fémre és papírra, azt nem lehet megcsinálni, hogy kiépültek ezek a rendszerek, szállítóeszközök, gyűjtőkapacitások, és akkor azt mondjuk, hogy jó, még a fenntartási időszak van, de egy másik utat választunk, a betétdíjasat. Egyébként annak is számos hátránya van, üveg esetén egy normál üveg olyan háromszori töltést bír ki, hármat, a negyedikre már ott is újra kell tölteni, nem feltétlenül azért, mert élelmiszer-higiéniai okokból, a repedések miatt, meg hogy baktériumok lehetnek benne, és nem lehet tisztítani, esztétikai okok miatt is ma már lecserélik ezeket az üvegeket, sajnos ez az irány, és arról vita van, alapos szakmai vita, hogy vajon érdemes-e levegőt szállítani az üvegekkel oda-vissza, tehát hogy az ökológiai lábnyomra melyiknek van nagyobb hatása, az egyutas üvegeknek összetörve, elszállítva, vagy éppen újratöltögetve az üvegeket.

A biológiailag lebomló hulladékok esetén van mulasztás, szerintem az egyik legnagyobb tartalék ebben van a hazai hulladékgazdálkodásban, és egyetértek a képviselő úrral, szerintem is a települési önkormányzatok bevonásával kell itt lépéseket tenni. Vannak javaslatok, a vidékfejlesztési programban például a települések vásárolhatnak aprítógépeket a külterületi utak rendben tartására, ezek remekül felhasználhatók kistelepüléseken az aprításra, amit még jelenleg a magánháztartások nem tudnak elvégezni, de ez a megoldás nem használható egy nagyvárosban, ott egészen biztosan a szolgáltatónak kell belépnie. Én úgy vélem, hogy az elkövetkező időben lesz lehetőség arra, hogy egyedi megállapodásokkal egy ilyen irányt vegyen a biológiailag lebomló hulladék hasznosítása.

Termékdíj: 72 milliárdot szedünk be, és 11 milliárdot fordítunk erre. Egyrészt lehet egy ilyen szemlélet is, de nem ez az általános sehol sem. Legitim díj és adó, beszedünk legitim módon, és legitim kiadásokra fordítjuk. Szó nincs arról, hogy természetesnek kellene lennie, hogy ugyanarra a területre fordítódjon, egyrészt ez a válaszom. Másrészt természetesen erre fordítjuk, ugyanis 2800 milliárd ebben a programozási időszakban csak a környezet- és természetvédelemre fordított forrás, ennek a hazai társfinanszírozása messze több évekre bontottan, mint a termékdíjnak a befolyó értéke.

Heringes Anita képviselő asszony kérdezi a hasznosítási arányokat. Kétféle számról is beszélünk. Itt fontosnak tartom elmondani, hogy ami európai uniós kötelezettség, az a települési hulladék körébe tartozó papír, fém, műanyag és üveg, ennek a négy anyagáramnak a hasznosítási százaléka, az elvárás itt 50 százalék. 2015-ben 42 százalékon tartottunk. Viszont van egy olyan szám is, amely az össz­hul­la­dék­hoz, tehát az iparihoz és a lakosságihoz képest, tehát a csomagolási tekintetében iparihoz és lakosságihoz képest fogalmaz meg elvárásokat, e tekintetben az üvegnél van elmaradás: 36 százalék, és 60 szá­zalékos az elvárt arány. Ezért kellett az a beavatkozás, amelyet ebben a törvényjavaslatban javasoltunk.

És akkor én megvárom a válaszokat, és majd a zárszóban még kitérek a hiányzó elemekre. Köszönöm szépen.