Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sokkal fontosabbnak tartom ezt a témakört annál, mint amekkora figyelem övezi ezt a Házban. Gyakorlatilag a sajtójelentések is nyilván egyfajta élelmiszer-rendészet bevezetéséről fognak 80 százalékban szólni, én ezt jósolom, ahol ugye, gumibot, gázspray, szolgálati kutya és bilincs lehet az élelmiszerrendőrök vagy élelmiszerrendészek eszköztára. Nyilvánvalóan sokat fognak lamentálni azon, hogy ezt mikor ki, milyen körülmények között használhatja majd. De a lényeg, ami emögött húzódik, sokkal súlyosabb, és sokkal nagyobb bajokra vezethető vissza.

Ugye, államtitkár úr, még a Fogyasztóvédelmi bizottságban kezdtünk el munkálkodni 2010-ben, akkor ugyanis volt külön Fogyasztóvédelmi bizottsága ennek az Országgyűlésnek, ezt később beintegrálták a Gazdasági bizottságba, azóta nyilvánvaló módon a terület a jelentőségét elvesztette, legalábbis a kormányzat szemében, és azt látjuk, hogy az élelmiszerbotrányok tekintetében, bár a kormány is próbál tematizálni, nem is olyan régen a nyugati piacokon és a magyar piacon ugyanolyan márkanévvel, de különböző minőségben fellelhető termékek kapcsán, azt látjuk, hogy ezzel párhuzamosan a fogyasztóvédelmi intézményrendszer nem erősödött. Itt a gumibot, gázspray kérdésénél nyilván felmerül, hogyha annyira rázós razziára kerül sor, akkor bizony miért nem hívnak rendőrt, vagy miért nem értesítik azokat a szerveket, akik amúgy is ki vannak erre képezve. Tehát talán fölöslegesnek tűnik ezzel bonyolítani a rendszert. Én nem azt mondom, hogy önmagában baj felszerelést adni eljáró személyek kezébe, azt mondom, hogy ennek akkor van értelme, ha ez hatékonysággal párosul.

Amikor nem olyan régen egy több tonna romlott vagy lejárt húst forgalmazó, mondjuk úgy, hogy vágóhíd vagy legalábbis közvetítő tekintetében lecsaptak ‑ és egyébként ez piacokra szállított, tehát nem multicégekhez, nem az általam mindig agyonszidott multihálózatok tagjaihoz, hanem olyan piacokra, ahol közvetlenül a vásárló lényegében ellenőrzés nélkül juthatott az élelmiszeripari szeméthez ‑, azt mondom, hogy indokolt a beavatkozás, és majdhogynem nincs olyan keménységi foka, amit ne támogatnék. Hiszen annál nagyobb merénylet, mint egy mezőgazdasági országban, az előttünk, a családunk asztalára jutó élelmiszert elszennyezni, igen kevés van.

De hát azt is látjuk, hogy az eszközrendszer sokkal jobban szélesíthető lenne. Itt az előterjesztésben előttünk van, hogy kiegészül a Nébih honlapján megtalálható lista, nyilvántartás a vállalkozásokról, az élelmiszer-vállalkozások tevékenységi körének és telephelyeinek listájával. Hát, nagyon sok új adatot ebből, ugye, nem nyerünk, hiszen a cégnyilvántartás is tartalmazza mindezeket az adatokat. Egy kicsit talán strukturáltabban kerül majd az érdeklődők elé, de alapvetően ennek kereskedelmi szempontból van és lehet jelentősége. Tehát az élelmiszeripari termékekkel, terményekkel kereskedők számára hozhat ez néminemű adminisztratív könnyítést, de azért rendszerváltásként ezt ne kezeljük ezen a területen. Mint ahogy az internetes próbavásárlások esetén is, ugye, az ellenőrzést követően eddig vissza kellett adni a terméket a forgalmazónak, a jövőben ez nem lesz így. Tehát az ellenőrzések rendszere egy kicsit költséghatékonyabbá válik, ami egyébként nem rossz dolog, de megint csak nem rendszerszintű változás.

Alapvetően én támogatom azt, hogy az eljárás díja minden esetben jogsértő ügyfeleket terheljen és ne egy állami apparátust. Az állami apparátusnak a rendelkezésre álló költségvetését pedig fordítsuk a laborrendszer bővítésére vagy más értelmes célokra. De azt látjuk, hogy a pozitív lista is kozmetikai jellegű segítséget jelent.

Ami engem nagyon érdekelne, és egy kérdés­cuna­mival kell hogy előálljak, mert a válaszok hiányában nem lehet dönteni erről az előterjesztésről. Nagyon érdekelne bennünket a magyar laborrendszer összetétele, tehát hogy saját kézben milyen laborkapacitást tudunk, ismerünk. Érdekelne annak az indoklása, hogy bizonyos feladatokat miért tart hasznosnak a kormányzat a közigazgatáson kívül megoldani. Ennek pusztán költséghatékonysági okai vannak vagy egyebek? Számomra sokkal megnyugtatóbb lenne egy állami hátterű, tulajdonú laborrendszer, ahol adott esetben nem azok végzik a vizsgálatokat, akiknek áttételesen a termékeit vizsgáljuk. Hiszen azért bőven merültek fel ilyen aggályok az utóbbi tíz évben. Azt mondom, hogyha egy kicsit többet fordítunk egy állami hátterű szisztémára, de viszont kevesebb hasonló átfedést engedünk a rendszerben, akkor a piaci hasznunk több lehet a végén, és az állampolgárok biztonságérzete, sőt objektív biztonsága is javulhat.

Azt is meg kell tudnunk, hogy ezen arány tehát milyen, mennyi állami laborral foglalkoznak, dolgoznak együtt, mennyi kapacitást bérelnek jelen pillanatban. És értem én, hogy ez a 705 ellenőrzés soknak tűnik egy évben, viszont ha megvizsgáljuk azt, hogy mennyi termék és milyen összetételű kerül a polcokra, akkor azt látjuk, hogy nagyon sok esetben a piacokon vásárolt, általam amúgy biztonságosabbnak tartott termékek semmiféle ellenőrzésen nem esnek át, a multiláncok polcain található, sokszor élelmiszeripari szemét pedig utólagos és szúrópróbaszerű ellenőrzésnek van alávetve. Nyilván nem lehet elvárni nem csak ettől a kormánytól, senkitől, hogy minden egyes tételt előre és darabonként ellenőrizzen, mert akkor két és félszer annyiba kerülne talán minden termék, tehát nem a lehetetlent kérjük önöktől, hanem azt a szankcióval való fenyegetettséget, amellyel minden gyártó és forgalmazó szembesül, szembesülhetne, aki adott esetben a fogyasztói bizalommal visszaélve helyez ki termékeket a polcra, tehát olyan mennyiségű és minőségű ellenőrzést, amelyek után, hogyha hibás vagy silány terméket találunk, akkor a szankció igenis elrettentő erejű.

Ennek nyomait én nem a 390 millió forintnyi bírság függvényében vizsgálnám, hiszen ezt valamihez képest érdemes megvizsgálni. Azt is látjuk, ugye, hogy a nem csak Magyarországra kiterjedő vizsgálatok az utóbbi hónapokban azt hozták ki, hogy az összes terméktömeg 2,8 százaléka emlékeim szerint valamifajta vegyszermaradvánnyal szennyezett. Ezek jellemző módon határérték alatti szennyeződések. Hozzáteszem zárójelben, hogy a határértékeket nem is olyan régen azért fölfelé jól megtolták, pontosan annyival, hogy ez a statisztika azért még kezelhető berkeken belül maradjon. És azt is látom, hogy igen, egy zöldségféleségből lehet, hogy 20 vagy 30 kilót kéne egyszerre elfogyasztani, hogy komoly károsodás érje az emberi szervezetet, de azért hosszú távon ezeknek az anyagoknak az emberi szervezetre gyakorolt hatása elvitathatatlan. És most a héten is folyt itt a parlamentben olyan vita, amikor ‑ egyik képviselőtársunk felvetése nyomán ‑ máshol már betiltott, mezőgazdaságban használt vegyszerféleség kapcsán gyakorlatilag a kormányzat nem tudott reagálni arra, hogy van-e stratégiája, egyébként az Unió sem tudott reagálni arra, hogy van-e stratégiája a veszélyesnek mondott ágens kivezetésére vagy sem.

Ugyanilyen vita közöttünk a genetikailag módosított vagy inkább szennyezett komponensek fellelhetősége. Sokan még mindig abban az illúzióban élnek, hogy ezek nincsenek ott a magyar piacon. De bizony a takarmányozáson keresztül igen kevés termékről, végtermékről mondható most már el, hogy az garantáltan mentes mindenféle genetikailag módosított összetevőtől. Azt is látjuk, hogy a termesztéssel foglalkozó cégek most már területek összevonásával kísérleti termesztésbe is kívánnának fogni. Nyilván hosszú távon szeretnék elszennyezni egész Európát, hogy az amerikai versenyhátrány legalábbis csillapodjon. Ezt semmiképpen nem szabad megengedni, de azt is látnunk kell, hogy a takarmányozásból valamilyen úton-módon ki kellene tolni, lökni a genetikailag módosított összetevők minél nagyobb hányadát. Az ezzel kapcsolatos stratégia, bár látszólag és szavakban megvan, hiszen már az előző ciklusban a Mezőgazdasági bizottság többsége elszántságot mutatott ezen a területen, a végeredményt illetően azért még mindig viták vannak közöttünk.

(15.20)

Ami engem viszont sokkal jobban zavar még ezeknél is, pedig ezek is zavarnak, az két terület. Az egyik az ugyanolyan gyártók által, mondjuk úgy, hogy kettős minőségben előállított termékek köre. Itt a vizsgálatok körül a leginkább vérlázító az volt, amikor Magyarországon, magyar gyártelepen ugyanazon cég ugyanolyan csomagolású terméke Magyarországon és Ausztriában került forgalmazásra ‑ még egyszer mondom, mind a kétféle terméket itt gyártották ‑, és a magyar piacra terített mégis silányabb minőségű volt, az osztrák piacra terített pedig jobb minőségű. Ilyen elképesztő aránytalanságokkal szem­ben nem fellépni semmilyen módon, ez katasztrófa. Lényegében semmit nem csinált Magyarország az utóbbi években. Legalább a védjegytörvény olyan módosítását kellene keresztülvinni. Most mondok egy elnagyolt dolgot: egy 30 centis marha nagy plecsnivel el lehetne látni azokat a termékeket, ahol kettős minőségben készült, bármilyen egyéb felirattal. Jelezni lehet a vásárló felé, hogy öreg, itt át vagy verve, itt meg vagy vezetve ezen és ezen multicég által. Nyilvánvaló módon nem lehet csak a forgalmazókon elverni a port ilyen esetben, a gyártókat kellene arra kényszeríteni, hogy adott esetben tényleg változtassanak.

De azt is meg kell jegyezni, hogy amikor a Jobbik a béruniós kezdeményezéséről beszél, akkor meg akarja szüntetni azt a problémát is a magyarországi bérek lassú felzárkóztatásával, hogy a magyar fogyasztók bele legyenek kényszerítve abba, hogy csak álpreferenciáik alapján hozzanak fogyasztói, vásárlói döntéseket. Tehát amíg kiszolgáltatott, kivéreztetett a társadalom ‑ egy adat: 854 ezer, létminimum alatt élő nyugdíjas van ma Magyarországon ‑, hát evidens módon az alapján fognak dönteni a közértben, hogy mi az olcsóbb. Viszont ha ilyen döntésekbe kényszerülnek, akkor nyilvánvaló módon a gyengébb minőségű élelmiszer fog kikötni az asztalukon, adott esetben az élelmiszeripari szemét. Ezt kellene tehát megakadályozni. A kettős minőségben való terítés ellen pedig igenis lehetne hathatós eszközöket kitalálni itt együtt a parlamentben is. A védjegytörvény módosítását szerintem minden parlamenti párt tudná támogatni ilyen irányban. Önmagában az Unió irányába történő bejelentés, hát hagyjuk, hogy milyen eredménnyel kecsegtet. Tulajdonképpen azon méregkeverőktől akarjuk a segítséget kérni, akiknek a boszorkánykonyhájában ellenünk ezt a szisztémát kisütötték. Tehát ez reménytelen játék. Nyilvánvaló módon a magyar kreativitást kellene elővenni.

Ami pedig további kérdéseket vet fel, és aminek a megválaszolása nélkül szintén nem lehet dönteni erről az előterjesztésről érdemben, az a magyar közétkeztetés helyzete. Nagyon örülök, hogy az államtitkári expozéban ez szóba került. A közétkeztetés tekintetében ugyanis nemcsak a rendszer rugalmassá tételéről kellene beszélnünk, hanem a hazai hányadról is. Nagyon jó lenne százalékos pontossággal tudni, hogy a magyar közétkeztetésben milyen minőségű élelmiszerforrások fordulnak elő, mekkora a magyar termények, termékek hányada, ugyanis a pontos statisztikák megosztását a közvéleménnyel ez a kormányzat megspórolta.

Feltettem négy-öt kérdést, nem kívánok többel bombázni, ha ezekre választ kapunk, akkor már érdemben lehet közelíteni az arra való válaszadáshoz is, hogy adott esetben élelmiszer-rendészet felállításának van-e bármiféle értelme, vagy az ellenőrzések mennyiségét elég növelni, vagy a minőségét is kellene, adott esetben a laborkapacitás elég-e vagy bővítendő, a cégnyilvántartásban már meglévő adatok egy listára felpakolása segít-e vagy sem. Tehát azt kell mondjam, hogy ezekre válaszokat kell kapnunk.

A jobbító módosító szándékot talán látják, érzik rajtunk. Teljesen egyértelmű, hogy pártkérdések, pártpolitikai kérdések fölött álló kulcsterületről van szó. Én a fogyasztóvédelem egészét ilyennek tartom, de ezen belül az élelmiszer-biztonság kérdése minden egyes magyar ember húsba és hasba vágó kérdése kell hogy legyen. Én vélelmezem, hogy az is, ennek szellemében várjuk a minőségi válaszokat a felvetett kérdésekre. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)