Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Lehet, hogy én vagyok a parlament legnaivabb tagja, mert tényleg azt gondolom, hogy azokban a cselekményekben, amelyek kirívóan emberellenesek, tehát az állatkínzásban, állatgyilkosságban nincs pardon ebben a Házban. Tényleg azt gondolom, hogy nincs olyan tagja ennek a Háznak, aki akár el tudná fogadni, hogy vannak ilyen események.

Abban van talán különbség közöttünk, hogy mit gondolunk reagálni ezekre az eseményekre. Nagyon örültem volna, ha egy olyan javaslat van előttünk, ami érdemben reagál a legtöbb dologra, és jól reagál ‑ ez sajnos nem ilyen. Ennek ellenére van hitem abban, hogy ez a helyzet meg fog változni, mert őszintén szólva én még nem láttam olyan embert, aki azt gondolta volna, hogy igen, kicsit még jobban kellene kínozni a macskákat vagy a kutyákat; vagy hogy igen, helyén van a jelenlegi rendszer; igen, jó az, ha a homokozóba valaki szögeket tesz a kutyakajába. Tehát nem láttam még ilyen embert, nem találkoztam még ilyen emberrel. Azt gondolom, ez csak szűk része a társadalomnak.

Azonban minden jóhiszeműségem ellenére azt kell hogy mondjam, valóban súlyos probléma az, hogy a mai napig nem születnek érdemi lépések olyan ügyekben, amelyekben a társadalom egésze mond valamit, a társadalom egésze állít valamit, azt, hogy az állatkínzásnak vagy az állatgyilkosságnak megálljt kell parancsolni.

És az a vita, ami itt lezajlik, sem méltó ehhez az ügyhöz. Én tényleg nem gondolom azt, hogy a kormányzó pártoknak nincs álláspontja ebben a kérdésben. Én tényleg nem gondolom azt, hogy a velünk szemben lévő padsorokban ülő képviselőknek nincs véleménye erről a kérdésről. Én valóban nem gondolom azt, hogy a pártok között nincsenek akár, valóban jó szándékon alapuló, akár szakmai viták is ebben a kérdésben. Az, hogy ezt nem látjuk, viszont baj. Baj, mert a jogalkotás olyan, hogy úgy tud jó lenni, ha mindenki elmondja a véleményét ‑ ez azonban itt nem látszik. Ha mi komolyan gondoljuk, hogy a Fidesznek vagy a KDNP-nek van valós társadalmi támogatottsága, márpedig a közvélemény-kutatások szerint van, akkor azért azt gondolom, a pártokat is érdekelhetné például az, hogy az ő választóik mit szeretnének és mit gondolnak erről a kérdésről. Néhány Mahatma Gandhi-idézet nem fog senkit meggyőzni arról, hogy helyén van a szabályozás. Elnézést kérek, naivság azt gondolni, hogy ez így van, gondolom, önök sem hiszik ezt érdemben.

Nagyon nehéz erről a kérdésről vitatkozni, mert például arra sem kaptunk választ, ami nagyon jó lett volna a vita elején, hogy követi-e ezt a másik jogalkotás. Nem kaptunk választ a felvetések némelyikére, mert például ha az a kormányzati válasz, hogy azokat a szabályokat, amelyek kétértelműek, amelyek láthatóan nem szolgálják ezen előterjesztés szándékát, valóban kigyomlálják, átalakítják, megvizsgálják, akkor nyilván megint más az ember viszonyulása ehhez a jogszabályhalmazhoz, mint ha a szokásos hallgatásba burkolózást láthatjuk.

Előttem szóló jobbikos képviselőtársaim nagyon érdekes kísérletet tettek arra vonatkozóan, hogy azt bebizonyítsák, hogy a Btk. megnyitása nélkül mennyire nem elképzelhető az ügy kezelése. Abban biztos, hogy van vitám velük, hogy az állatkínzás ezen kiterjesztő szabályozása jó irány vagy nem jó irány, de én igyekszem úgy érteni azt, amit Szilágyi képviselőtársam is és többen is elmondtak, hogy anélkül, hogy a Btk.-t nem nyitjuk meg, ez biztosan rossz irány. Ugyanis az a probléma, hogy a Btk. egy bizonyos definíciórendszerrel dolgozik, és ebbe a definíciórendszerbe ezek az új definíciók egészen egyszerűen nem illeszthetők bele. Ez a probléma.

Nem arról van szó, hogy probléma lenne azzal, hogy a kormányzat ki akarja tágítani az állatkínzás definícióját ‑ ennek nagyon örülök ‑, hanem az a prob­léma, hogy inkoherencia jön létre a Btk. meg az állatvédelmi törvény között, úgy, hogy egyébként a Btk.-ban sincsenek megnyugtatóan rendezve ezek a de­finíciók. Mert a fő baj az, hogy a Btk. jelen szabályozása sem alkalmas, egyrészt azért, mert túl alacsony büntetési tételekkel dolgozik, de ez csak az egyik része a dolognak. A másik, hogy maguk az eljárási cselekmények sincsenek kellőképpen kidolgozva.

Nyilván senki nem gondolja komolyan, hogy egy állatkínzásért, amely nem jár az élőlény halálával, ugyanaz a büntetési tétel adható, mint az állatgyilkosságért. Jelen pillanatban azonban a Btk.-ban nincsen megnyugtatóan kidolgozva az állatkínzás, állatgyilkosság megfelelő körülhatárolása. Jelen pillanatban nincs megoldva az, hogy mi az, amikor egy állat sérelmére történik valami.

Amikor nyáron megkaptam azt a kérdést egy sajtóterméktől, és pestiesen szólva kicsit megállt bennem az ütő, hogy mi a véleményem arról, hogy valaki, azt hiszem, egy szamárral élt szexuális életet, és kommentáljam ezt a hírt, megmondom őszintén, első pillanatban rögtön kijött belőlem, hogy undorító ez a dolog. És később az ember jogászi fejjel próbálta körülhatárolni, hogy ez pontosan milyen bűncselekmény is. És nem akarom ezt a profán hasonlatot idehozni, csak ez a kérdés is jól mutatja, hogy tökéletesen kidolgozatlan a Btk. jelen rendszere.

És akkor, amikor önök egyfajta értelmezést tesznek, nyilván jó szándékból, ugyanakkor a Btk.-s lába nincs meg a dolognak, akkor ez igazából egy végrehajthatatlan definíció, akár egy túlterjeszkedő definíció lesz. Hiszen abszurdum, de a disznóvágás is lehet állatkínzás ebben az esetben, és nem pedig az a disznóvágás, ami a disznó indokolatlan szenvedésével jár. Tehát a kettő között nyilván van különbség.

Ezért nem lehet megkerülni, hogy a Btk.-t kinyissuk, nem lehet! Tehát ha önök tényleg komolyan akarják gondolni, hogy megoldják az ügyet, akkor a Btk.-t ki kell nyitni. Ezerféle irányban meg lehet ezt tenni. Az a kiterjesztett definíció, amivel önök itt operálnak, nekem szimpatikus irány, másoknak nem tetszik ‑ lehet róla vitatkozni. Hogy hány deliktumot építünk be a Btk.-ba ‑ lehet róla vitatkozni. Hogy ezeket hogy büntetjük ‑ lehet róla vitatkozni. De anélkül, hogy ezt nem nyitjuk meg, anélkül ez a dolog egész egyszerűen nem megoldás semmire.

Nem megoldás semmire, ha nem nyitjuk meg a büntetőeljárásról szóló törvényt. De ezeket lehetne sorolni, akár az oktatási jogszabályokról, az oktatási szabályozó eszközökről, a tantervekről is beszélhetünk. Nagyon helyesen ismeri fel ez az előterjesztés, hogy a felelős állattartásra nevelés egy kulcsdolog az állatkínzás megelőzésében, mert nemcsak akkor kínozzuk az állatot, ha szándékosan, valamiféle torz lelkülettől vezérelve, az ő sérelmére hajtunk végre valamit, hanem például akkor is, ha nem győződünk meg arról, hogy megfelelően tudjuk-e őt tartani, és mégis tartjuk; ha olyan élelmiszerrel etetjük, egyébként kedvességből, szeretetből, amitől szegény szenved vagy elpusztul ‑ ezek mind-mind állatkínzások.

(14.30)

Nyilván az oktatás, a nevelés segít ezen. A most túlterhelt gyerekek hetvennyolc órája után rakjunk be egy hetvenkilencediket felelős állattartás címén, vagy hogy oldjuk ezt meg? Adekvát, gyors válaszok erre nyilván nincsenek, de választ kell erre találni ‑ erről egy mondat nem hangzik el.

Aki az állatvédelemben dolgozik, az egész egyszerűen nem nevet akkor, amikor az ivartalanítás szóba kerül, nem nevet, nem is értettem ezeket a reakciókat, és az aktuálpolitikai pingpongot sem értettem. Ugyan Sallai képviselőtársam téved akkor, amikor a macskák ivartalanításának fajeltűnési következményeiről beszél, ez egyébként néhány földrészen, Ausztráliában és Új-Zélandon igaz, Európában kevésbé, de én mint macskavédő is tudom azt, hogy a macskák elszaporodásának az egyik legfontosabb oka az, hogy az ivartalanítás kérdése nincsen megoldva.

Amikor arról beszélünk, hogy kutyák falkába verődve veszélyeztetnek embereket, és azt mondja valamelyik képviselőtársam, hogy ez több vidéki településen is előfordul, a III. kerületben, a választókörzetemben tudok ilyen eseményeket, Budapest III. kerületéről beszélek. És akkor, amikor erre az a generális válasza a mai magyar jogalkotásnak, hogy lőjük ki a kutyákat, akkor nagyon jól érzi Bárándy képviselőtársam, hogy ez nincs rendben, mert ezeknek az állatoknak valamikor nem szabadna megszületniük. Zárójel: elnézést kérek a profán hasonlatért, valamikor annak a gazdának nem szabadott volna megszületnie, aki azt gondolta, hogy ezeket az állatokat magához veszi, majd utána kizavarja az utcára. Tehát ezeken nagyon komolyan változtatni kell.

Kérem, államtitkár úr, a válaszában térjen ki arra, és nyugtasson meg legalább engem, aki még próbálok önnek, önöknek hinni, nyugtasson meg arról, hogy ebben a ciklusban lesz még jogalkotás, lesz még olyan törvény, amely előttünk lesz, amely ezt a kérdést ennél generálisabban próbálja kezelni, hogy nem kipipáljuk az ügyet azzal, hogy az Uniónak kell hat-hét-nyolc év után valamit írni, akkor írunk valamit, majd ráfogjuk, hogy ez a papír az, ami jó lesz majd nekik. Ennél sokkal többre van szükség, sokkal többet érdemelnek azok az állatok, amelyekről most beszélünk, és azok a néhány tízezrek, akik próbálnak nap mint nap saját pénzükből a mostoha sorsuk kapcsán is tenni azért, hogy ezeket az állatokat jobb sors tudja életük kedvezőbb szakaszában érni, és ne menhelyen, több század magukkal várják az éppen arra járó gazdit vagy egyébként a kényszerűen elszenvedett sorsukat.

Kérem, vegyük komolyan egy kicsit ezt a témát, és ne azzal foglalkozzunk, hogy ki mit termelt, meg nem termel, meg ki hogy jár be, meg ki hogy nem jár be, hanem a téma komolyságára való tekintettel érdemben beszéljünk az előttünk álló javaslatról. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és a Jobbik soraiban.)