Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

BÓDIS JÓZSEF innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek, Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! Amióta itt vagyok, két felszólalásban is érintették az oktatást, kiemelten a felsőoktatást; Hiller elnök úr a köznevelés elmúlt tíz évéről is beszélt.

Való igaz, hogy egy olyan hosszú periódus után vagyunk most itt, amikor több mint tíz év ügyeiről is tudhatunk beszélni. A köznevelés tekintetében annak az átalakítása egy aktuális helyzet koncepcionális megoldásáról szól. Igen, strukturális átalakulással és minden egyébbel járt ez együtt.

Azt azért előlegezzük meg az akkori döntéshozóknak, hogy a legjobb szándékkal tették ezt. Látható volt, hogy az önkormányzati alapon működő köznevelés nem jól működött, helyenként szétesett, és az is látható volt, hogy végtelenül kiegyensúlyozatlan volt. Ennek valóban egy struktúraváltás lett a következménye, amelyik akár államosításként is felfogható. A Klebelsberg Intézményirányító Központ felállt, a kezdeti problémás működését kiküszöbölte, és azt gondolom, hogy ma egy stabil, működő köznevelési rendszerről tudunk beszélni.

Abban talán egyetértünk mindannyian, akik itt jelen vagyunk, hogy általában az oktatás-nevelés egy állandóan változó, dinamikus rendszer, amely kell hogy stratégiák, koncepciók mentén működjön, de az is kell, hogy ha észleljük a problémát, akkor megfelelő módon korrigáljunk. Én azt gondolom, hogy el kell fogadni azokat a felméréseket, ebben jelentős számú a nemzetközi felmérés, amik nem túl jó helyet mutatnak a teljesítmény tekintetében.

De például a sokszor idézett PISA-felmérés másodlagos adatelemzése felszínre hozott pozitív jeleket. Ilyen például az, hogy a mi kisdiákjaink digitális készségek tekintetében az egyébként nagyra becsült és nyilván jól működő német közoktatásban tanuló diákokat meg tudták előzni. Ez pont a XXI. században, amikor minden a digitalizációval és a komputertechnikával összefüggő, azok használatával összefüggő dolog, egy olyan pozitív eredmény, amire fel kell figyelni és örülni kell neki.

És azt gondolom, abban is egyet tudunk érteni, hogy az a sok száz, sok ezer pedagógus, tanár, aki a közoktatásban működik, magas szakmaisággal és komoly pedagógiai munkával végzi a tevékenységét, de nyilván van mit továbbfejlődni ezen a téren.

Itt Hiller képviselő úr negatív jelzővel illette, hogy az önkormányzati rendszerből az államosítás felé mentünk. Ha a felsőoktatásra áttérünk, akkor ott egy más irányú jelenséget kifogásol, amikor az állami szereplő egy lépést hátrébb lép, és polgárjogilag nyilván magánegyetemként kell aposztrofálni azokat, amelyek most létrejöttek, de minthogy komoly állami megrendelést és finanszírozást kapnak, én inkább azt gondolom, hogy jobb lenne egy olyan kategóriaként említeni ezeket az újonnan modellváltó egyetemeket  a Corvinust kivéve, az egy tipikus magánegyetemi irány , de az összes többi kapcsán van egy ilyen kategória a nemzetközi szakirodalomban , hogy government-related private university. Nem tudnám jól megmondani magyarul, mert hátha félreérthető lenne, de azt gondolom, hogy ez a fogalommeghatározás kifejezi azt az irányt, ami most megjelent a felsőoktatásban.

Akárhogy is vesszük, az előző évtized első felében komoly problémákkal küszködött a felsőoktatás, ebben a finanszírozási problémák is benne voltak.

(15.50)

Lehet azt mondani, hogy a korábbi gazdasági és pénzügyi válság begyűrűzött a felsőoktatásba  azt gondolom, hogy begyűrűzött minden szektorba, így a felsőoktatásba is. 2012-től valóban például a tudományos normatíva már nem ment az egyetemeknek, mert máshol volt arra szükség. Én akkor rektor voltam, tehát nem örömmel abszolváltuk ezt az időszakot, de az igaz, hogy elkezdtünk gondolkodni azon, hogy egyébként van egy forrásszűke, van egy Áht. és egyéb más törvények, amelyek az állami rendszerben nehezítik a működést, és milyen fejlődési irányok vannak.

Körülbelül négy és fél évvel ezelőtt a Corvinuson felkértek a Rektori Konferencia akkori elnökeként egy előadás megtartására, ami arról szólt, hogy mutassam meg, milyen kitörési pontok vannak a felsőoktatásban. Akkor ott én vázoltam ezt a lehetséges alapítványi megoldást.

Egyetértek Hiller képviselő úrral, elnök úrral, miniszter úrral, hogy a világban vannak nagyon jól működő és topon lévő állami egyetemek, vannak topon lévő alapítványi egyetemek, egyet viszont muszáj nekünk itt átgondolni. Igen, most látszólag állami egyetemekből a magánegyetemek irányába lépünk, és ez igaz. De ebben a társadalmi és gazdasági környezetben az Oxfordi Egyetem nem tudom, hogy itt hogy tudna működni; az MIT nem tudom, hogy itt hogy tudna működni. Akár állami, akár alapítványi viszonyokat mondunk. A magyar valóságban kell a magyar egyetemeknek úgy teljesíteni, hogy nemzetközi porondon megállják a helyüket. Egyébként szerintem nem teljesítenek rosszul, de szeretnénk, hogy jobban teljesítsenek.

Miben nem teljesítünk rosszul? Például a miniszter úr által citált „Fokozatváltás a felsőoktatásban” egy stratégiai anyag volt, amiből aztán törvény, sok minden lett, és az célul tűzte ki a gazdasági stabilitást, célul tűzte ki a nemzetköziesítést és sok minden egyéb ügyet. Célul tűzte ki azt is, hogy az egyetemek ne elefántcsonttoronyba elzártan működjenek, hanem a környező társadalomra, gazdaságra úgy hassanak, hogy azok lássák a munkájuk értelmét  mármint az egyetemek munkájának értelmét.

Azt gondolom, az, hogy gyakorlatilag öt év alatt megháromszoroztuk a Magyarországon tanuló külföldi hallgatók számát  tehát a 10 ezres értékről fölmentünk, most 37 ezer körül van a külföldi hallgatói létszám a 280 ezres összlétszámban , az egy komoly teljesítmény. Én a saját egyetememen abban a helyzetben voltam, hogy láttam, hogy a magyar hallgatói létszám megy le. És akkor jött volna a második periódus, ahol megmérettem magam mint rektor, és elgondolkodtam azon, hogyan állok az egyetem közvéleménye elé, hogy közben fogy az egyetem, főleg a hallgatók. Kitaláltunk az összes hiányproblémánk ellenére  most kérem, hogy államtitkár úr ne figyeljen!  egy olyan alapot, ami a nemzetköziesítést szolgálta. Durván 2-4 milliárd között mozgott az éves hiányunk, és még 200 milliót áldoztunk a nemzetköziesítésre. Ennek az lett a hatása, hogy az 1000-1200 között mozgó külföldi hallgatói létszám 2008-ra, amikor a rektorságot átadtam, 4500-4600 közé ment. Életem egyetemi vezetőként elért legnagyobb eredménye volt. És azt látom, hogy természetesen több egyetem tudott ilyen lépést megtenni, de nem mindenki. Mások is megtehetnék, és akkor nem 30-40 ezer közötti, hanem, mondjuk, 80-100 ezer közötti külföldi hallgatóról beszélnénk.

Nehogy azt higgye bárki, hogy ez csak pénzügyi kérdés! Nem. Azt javaslom bárkinek, hogy jöjjön el Pécsre, menjen ki a Széchenyi térre vagy a sétálóutcára  most már kinyitottak a teraszok , hallgasson bele egy picit a beszélgetésekbe: általában idegen nyelven folynak, a város atmoszférája megváltozott, egyébként a nem túl jó gazdasági helyzetben lévő város és környék a három-négyszeres korábbi létszámhoz viszonyított külföldi hallgatóktól atmoszférájában megváltozott. Ha a magyar felsőoktatás sikeresen hajtja végre ezt a változást, ezt a programot, akkor atmoszférájában fog megváltozni. Más egy nemzetközi egyetemen tanulni, mert a nemzetközi standardok szerint akkor beszélünk nemzetközi egyetemről, ha a hallgatók tíz vagy annál nagyobb százaléka külföldi hallgató. Hál’ istennek, több egyetem ezt elmondhatja. Tehát az atmoszféra más, és egyébként nyilván financiálisan is egy stabilabb helyzetet teremthet.

Beszéljünk erről az 1500 milliárdról! Én szívesen beszélek róla, mert én komolyan veszem, de azt talán senki sem veheti komolyan, hogy ha ez az 1500 be lett ígérve, akkor például a jövő évi költségvetésben ez ott lesz az egyetemeknél. 1500 milliárd annyi pénz, amivel  én kijelentem  az egyetemek most nem tudnának mit kezdeni. De mit kezdtek vele? Elkészítették az intézményfejlesztési tervüket. Az intézményfejlesztési tervükben ott van az infrastrukturális és eszközfejlesztési programjuk és humánerőforrás-programjuk. Az volt a javaslatunk az egyetemek felé, hogy ha iksz mennyiségű forrásban gondolkodnak, akkor falakban csak 50 százalékban gondolkodjanak, a többi műszerre és humán erőforrásra kell hogy fordítódjon. Az egyetemek a programot összerakták, azon kereteken belül, amiket javasoltunk.

Természetesen minden olyat vissza kell utasítanom, hogy presszió, zsarolás, bármi más lett volna. Igen, informálódás volt, információkat adtunk. Az egyetemek saját hatáskörben döntöttek. Azt gondolom, hogy az egyetemi szenátorok teljesen autonóm lények, művelt, komoly, okos emberek, és ennek alapján hozták meg a döntéseket. Én minden egyetemet végigkövettem, de kiemelten a saját egyetememet, minden elhangzott mondat, minden elhangzott vita, kritika, támogató megjegyzés és maga a szavazás is emelt fővel vállalható volt. És talán nem árulok el titkot, hogy az a megtiszteltetés ért, hogy felkértek arra, hogy legyek a leendő kuratórium elnöke, amit emelt fővel fogok vállalni, és szeretném bebizonyítani, hogy autonómiakorlátozás nélkül, a kinyíló más mozgástérrel lehet egy progresszív, modernebb, jobb egyetemet csinálni. Én egyébként biztos vagyok abban, és az egy dolog, hogy nem RRF-ből, bár azért ismereteim szerint még nem teljesen zárult le ez a kérdés, de akkor más forrásból ezek a fejlesztések meglesznek.

Még egy fontos dolog. Mindig beszélünk arról, hogy az egyetemi tudás hasznosuljon, nemcsak a diplomákban egyének szintjén, hanem az a tudományos teljesítmény, ami az egyes egyetemeken megjelenik, az hasznosuljon és legyen gazdasági, társadalmi haszna. A tudományos-innovációs parkok  régebben science parkokról beszéltünk  pont ennek a koncepciónak az értelmében szerveződnek. Jelen pillanatban készül a kormány-előterjesztés a TIP-parkok esetében, azért, mert kormánydöntéseket várunk az egyedi tudományos-innovációs parkok vonatkozásában, mert akkor lesz megfogható és végrehajtható program, amely mögött ott van a forrásvonzat is.

(16.00)

Most akkor azt el kell döntenünk, hogy egyik oldalról az államosítás egy negatív irány volt, mondjuk, a köznevelés oldaláról, egyébként a szakképzést is átalakítottuk, csak úgy jelzem, és én emelt fővel tudom vállalni mindazt, ami a szakképzésben történt, és akkor a felsőoktatásban meg ez a  mondjuk  privát irány, az meg negatív. Én úgy gondolom, hogy mind a kettőt az élet hozta a tornyosuló kérdésekre és problémákra válaszként, de azt nem hiszem, hogy varázspálca bármelyik.

Azt gondolom, hogy nagyon sok munka és energia kell ahhoz, hogy mindezt sikerre vigyük, és ezért élünk és dolgozunk szerintem mindannyian, akik a felsőoktatásban aktívak. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)