Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képvi­selőcso­port­ja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisz­telt Képviselőtársaim! Talán azzal kezdeném, hogy egy ilyen napirend és egy ilyen ügy módosítása min­den­koron egyfajta emelkedettséget kellene hogy je­lentsen, egyfajta ünnepnapot kellene hogy jelentsen itt a Magyar Országgyűlésben, különösen, mondjuk, 2017-ben. Hiszen ez azt jelentené, hogy a rend­szer­váltás egyfajta szimbolikus ünnepe zajlana.

De ki kell sajnos ábrándítani magunkat, ez nem ünnep, ez egy szégyen és gyalázat. Az az egész, amit ‑ és nem megsértve, és nem akarom minősíteni az ott dolgozókat, de a törvényi keret, amit önök lét­re­hoztak a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kapcsán, na, az a szégyen és gyalázat! Ezt arra hozták létre, hogy garantáltan soha semmikor senkiről semmi ne derüljön ki. (Szilágyi György: Úgy van!) Erről szól a Nemzeti Emlékezet Bizottsága.

És önök ne hazudják tele Lengyelországot, ne ha­zudják tele a magyar közéletet azzal, hogy mi min­dent teszünk az antikommunizmus jegyében, és hogy a Fidesz-KDNP milyen antikommunizmusnak meg­felelő tevékenységet folytat a törvényhozás szintjén! Nem! Egyszer vegyék a fáradságot, és menjenek el Len­gyelországba az önök által olyan sokat hivat­ko­zott Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetébe, és néz­zék meg annak a törvényi szabályozását! De már tud­ják, mit? Ki sem kell oda menniük. Én ugyanis ki­men­tem. Kimentem több esetben, sőt meg is láto­gat­tam a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetét fiziká­li­san. Elmondták, és megnéztem saját szememmel, hogy hogyan működik ott a lusztráció, és hogyan zár­ták le a lengyel kommunista múltat. Na, az rend­szer­váltás. Az lusztráció. Az antikommunizmus. Az, amit önök tesznek, az meg mindennek az ellenkezője.

Nézzék meg, és már ki sem kell menniük, le­for­dít­tattam, lefordítottam a Lengyel Nemzeti Em­lé­ke­zet Intézetéről szóló törvényjavaslatot, és 2017 már­ciusában önök olvashatták, benyújtottam. Répássy képviselőtársam ott ült az Igazságügyi bizottságban, amikor önök ezt csont nélkül leszavazták, bár egyet­len­egy érvet nem tudtak fölhozni ellene. Egyet­len­egyet sem, ha egyáltalán elolvasták. Önök úgy sza­vaz­ták le, hogy talán el sem olvasták. De semmi gond ezzel, csak akkor az ’56-os emlékév kapcsán a milli­ár­dos díszletekbe öltözve ne hazudjanak anti­kom­mu­nizmust, és ne hazudják azt magukról, hogy mi mindent megteszünk a bűnösök elszámoltatása ér­de­ké­ben, és mindent megteszünk az áldozatok tiszte­lete érdekében! Mert pontosan őket köpik szemen minden ilyen gittegyletről szóló javaslattal.

Mert hogy működik a Lengyel Nemzeti Em­lé­ke­zet Intézete? És akkor ezt hasonlítsák össze az önök által létrehozott Nemzeti Emlékezet Bizottságával! Ha oda bemegy valaki egy írásos dokumentummal, például egy újságíró; bemegy egy újságíró ‑ ahol én jártam, például Bydgoszczban ‑ a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézet vajdasági központjába, és azt mondja, visz egy papírt, a szerkesztősége igazolását, hogy cikket kívánok írni X., Y., Z.-ről. Hozzáteszem zárójelben, Lengyelországban a tettesek személyiségi jogai a lőtéri kutyát nem érdeklik. Aki az elmúlt rendszerrel együttműködött, aki tevékeny részese volt akár a Harmadik Birodalom, akár a Szovjetunió javára a lengyel elnyomás kapcsán, annak a sze­mélyiségi jogai huszadrangú kérdések.

Nem így ná­lunk. Gulyás Gergely hányszor el­mondta: hát a tet­teseknek is vannak jogai! Hát nem lehet azt csak úgy nyilvánosságra hozni! Hát oda kell figyelni az euró­pai normákra! Persze, oda kell fi­gyelni, csak tegyünk fontossági sorrendet. Szóval, ha valaki bemegy a Lengyel Nemzeti Emlékezet In­té­zetének bármelyik vajdasági központjába, és azt mondja, hogy X., Y., Z.‑ről, legyen az újságíró, legyen az egy hatósági ember, legyen az egy politikus, akár önkormányzati szinten, akár európai parlamenti szinten, akár országgyűlési szinten, azt mondja neki az intézet munkatársa: tisztelt hölgyem, uram, 12. sor, 3. polc, X., Y., Z. fiók, és megkapja eredetiben a teljes aktát.

(12.10)

Na, ez a feltárás, ez a nyilvánosság! És a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete ‑ és akkor most megint ülnek, nem kell megkapaszkodni ‑ saját hatósági jogkörrel bír, saját ügyészséget tart fenn, hogy annak a kutatómunkának, amit ők végeznek, garantáltan jogi következménye lesz. Lengyelországban nincs olyan, hogy valaki megússza azt, hogy az elmúlt rendszerben negatív értelemben mit tett. És akkor nézzük csak meg, Magyarországon ez hogyan működik! A mai napig például Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet főfője Orbán Viktor feleségével az oldalán mindennap vagy hetente, vagy havonta ‑ legutóbb éppen Egerben ‑ szalagokat vág át. Egy III/III-as gazemberről beszélünk.

Ez a magyar elszámoltatás, ez az önök antikommunizmusa. Nézzünk szét az államtitkárok sorában? Ott is találunk III/II-est! Miről beszélnek önök?! És van képük évről évre október 23-án, november 4-én kiállni és azt mondani, hogy „mi vagyunk az antikommunisták”, és azt mondani, hogy „milyen fantasztikus munkát végzünk”, és azt mondani, hogy „elszámoltattunk”. Mit számoltattak el? Senkit és semmit!

Csak legyen már akkor bátorságuk és mondják azt, hogy: túl sok áldozattal járna akár a mi sorainkban is, túl sok emberről derülne ki, akár a holdudvarunk, legyen az gazdasági vagy politikai, akár a tagságunk tekintetében, ha teljes terjedelmében nyilvánosságra hoznánk például az ügynöklistákat. És önök milliószor leszavazták. És nem ez fáj, hogy leszavazták, mert én nem várok önöktől semmit e tekintetben, mert pontosan látjuk 1990 óta, hogy mit művelnek ebben a kérdésben. Amikor felhatalmazást kaptak például 1998-ban, mit tettek annak érdekében, hogy akár az ügynöklisták, akár a lusztráció bármilyen foka megvalósuljon? Semmit!

Amikor 2010-ben kétharmados többséget kaptak, mit tettek annak érdekében, hogy egyszer és mindenkorra lezárjuk a kommunista múltat? Semmit! Létrehoztak egy gittegyletet. Létrehozták a Nemzeti Emlékezet Bizottsága nevű gittegyletet, ami garantáltan arról szól, hogy csak meg ne tudjon bárki bármit. És ez fáj nekem, nem az, amit tesznek, hanem az, amit hazudnak magukról ‑ amikor évről évre október 23-án, november 4-én televíziókban, újságokban, rádiókban és különböző nagy, impozáns színpadokon arról beszélnek, hogy micsoda hazafiak maguk, arról beszélnek, hogy micsoda antikommunisták maguk, és arról beszélnek, hogy mennyire tisztelik az áldozatokat meg az áldozatok emlékét. Nem, tisztelt hölgyeim és uraim, maguk szemen köpik az áldozatokat, és védik a bűnösöket! Ez az igazság, és ezzel kéne egyszer és mindenkorra szembenézni.

És ne hivatkozzanak folyamatosan a lengyel példára, mert mindig azt hozzák alapul, hogy: a lengyel mintát vettük a magyar törvényjavaslat alapjául. Persze! Nevében. Két szó stimmel. Nemzeti Emlékezet Intézete helyett Nemzeti Emlékezet Bizottsága, csak nem lengyel, hanem magyar. De tartalmilag belenéztek egyszer is? Tartalmilag megnézték, hogy hogyan működik? Kíváncsiak arra, hogy Lengyelországban ez miért nem téma? Mert megvalósult a lusztráció! Mert ott már nem lehet belpolitikai tőkét kovácsolni azzal, hogy valakiről van‑e valamilyen akta; hogy valakiről kiderülhet‑e még valami. Mert ott a rendszerváltás akkor történt, amikor minden egyes parlamenti frakció megkapta azt a bizonyos listát.

Nem tudom, bizonyára emlékeznek rá, hogy a Wałęsa-féle kormány mitől mondott le és hogyan. Minden, a lengyel szejmben helyet foglaló frakció és független képviselő egy este megkapta a teljes ügynöklistát; másnap reggel lemondott a kormány, minden egyes tagjával. Nem kellett bizalmatlansági indítvány. És azóta ez nem kérdés, és a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete saját hatóságként a mai napig ‑ a mai napig! ‑ minden egyes kutatómunkájának eredményét azonnal publikálja, nem is kell, hogy az újságírók vagy az oktatási intézményekben akár tanítók, akár tanulók bemenjenek. Mert évről évre vajdaságonként évkönyvekben, fényképpel, névvel, arccal, évszámokkal, tevékenységgel mindenkiről jön minden, akinek az előző rendszerhez, a diktatúrához bármilyen szinten ‑ fenntartóként, hozzájárulóként ‑ köze volt. És azzal a lendülettel, ahogy ezt a munkát elvégezték, a saját ügyészsége megteszi a szükséges jogi lépéseket, és eljárás indul. Ott nincs megúszás, mint itt!

És ezek után milyen minősége és milyen morális alapja van az önök szembenézésének? Milyen minőséget képviselnek 27 évvel az úgynevezett rendszerváltás után, amikor most is mindent megtesznek annak érdekében, hogy garantáltan senkiről ne derüljön ki semmi? Lapozgatták önök a Nemzeti Emlékezet Bizottsága bármelyik kiadványát? (Dr. Répássy Róbert: Igen! Mi igen! Te nem!) Mind olyanokról szól, akik már… Képviselő úr, nyugodtan nyomjon gombot (Dr. Répássy Róbert: Nyomtam!), és mondja el! Mutasson nekem egy ma funkcionáló embert, akiről lehoztak valamit, és azután jogi következmény lett! Mert egy ilyen intézménynek ez lenne a feladata, ahogy feladata az Lengyelországban.

Elhiszem, hogy idegesek, Répássy képviselő úr, mert az igazsággal nagyon nehéz vitatkozni, de az igazság az, hogy önök konzerválják azt az állapotot, amit 1990-ben megörökölt Magyarország. Önök mindent megtesznek annak érdekében, hogy véletlenül se essen bántódása senkinek, aki a kommunizmusban Magyarországon az elnyomó rendszer, diktatúra oldalán tevékenyen és fenntartóként részt vett. Ez az igazság. És nem ilyen csip-csup módosításokkal kellene szórakozni, hanem olyan jogi keretet biztosítani, amely garantálná a lusztrációt Magyarországon. Nem furcsa, hogy egész Kelet-Közép-Euró­pában a volt Varsói Szerződés országai közül egyedül Magyarországon nem történt a lusztrációnak semmilyen szintje? Nemhogy lengyel mintát nem követtek; önök még a cseh mintát sem követték; a román mintát sem követték, amely nagyon messze van, vagy nagyon messze vannak a lengyel mintától, de mennyivel előttünk vannak!

És akkor itt vagyunk a 2017. év végén, impozáns, emelkedett keretek között ‑ milyen antikommunista törvénykezést végeznek önök? Egyszer az életben lelkiismeretesen vagy csak képzeletben tegyék már a kezüket a szívükre, és mondják azt, hogy mindent megtettünk, és most is javaslom önöknek, hogy a parlament honlapján az irományok között a nevem mellett vagy a már tárgyalt irományok között nézzék meg azt a beadványt, ami egyébként a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének szó szerinti magyar fordítása, értelemszerűen a magyar Alaptörvénynek megfelelően, a magyar jogrendbe illesztése után olvasható. És ha majd ahhoz egy kicsit is csírájában hasonló törvénykezést végeznek, vagy ahhoz csírájában hasonló törvényjavaslatot benyújtanak, akkor mi leszünk az elsők, akik támogatni fogjuk, mi leszünk az elsők, akik kiállnak önök mellett, és mi leszünk az elsők, akik akár a négyötödöt is biztosítanánk.

De ilyen semmitmondó javaslatokra, mint ez is, meg amilyenre sikeredett a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ne tekintsenek már úgy, mint ami a rendszerváltást vagy az antikommunizmust megtestesíti, ami szembenézés lenne a múlttal! Ez nem a múlttal való szembenézés, ez a múltra néző kicsi és nagykapu bezárása, a roló leeresztése. És így lehetnek Magyarországon akár államtitkárok, közéleti szereplők, segélyszervezetek, újságírók, és ki tudja még, akár a gazdasági életben, akár a politikai életben nagyon magas szintű szereplők olyanok, akik egyébként tevékeny részesei voltak az 1990 előtti időszaknak, és önök velük karöltve szónokolnak minden év október 23-án vagy november 4-én az áldozatok emlékéről.

(12.20)

Nem visszás ez egy picit? Nem felháborító? És tényleg, az áldozatok emlékére legyenek már olyan szempontból tekintettel, hogy ne hazudjanak! De ha nem tudnak szembenézni, akkor legalább engedjék meg másoknak, hogy szembenézzenek, és ne gátolják a valódi antikommunista törvénykezést. Mert mond­hatnak akármit, ez minden, csak nem az. Ez a szégyen és a gyalázat! Ezért nem lehet sem ünnepi, sem emelkedett egy ilyen vita, ami a rendszerváltás ünnepléséről kellene hogy szóljon, mert pont az ellenkezőjét teszik. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)