A felszólalás szövege:

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem véletlenül választottam Dsida Jenő sorait felszólalásom címéül, a Jobbik ugyanis a magyar történelem egyik legtragikusabb és legfájóbb dátumaként tekint 1920. június 4-ére. Ezen a napon az óriási véráldozatokkal járó vesztes világháború után a telhetetlen szomszédaink, a rövidlátó nagyhatalmak és még ki tudja, milyen, háttérben megbúvó erők szétzúzták a történelmi Magyarországot. A közvélekedéssel ellentétben nem a területünk kétharmadát, hanem egész pontosan 72 százalékát rabolták el tőlünk, 3,3 millió magyart, nemzetünk egyharmadát helyezték idegen uralom alá. Nekünk, magyaroknak bizony konkrét tapasztalataink vannak arról, hogy milyen következményekkel járhat idegen népek tömeges betelepítése, akik a kereszténység védőpajzsaként elszenvedett példátlan vérveszteségeik pótlására kénytelenségből, de sok esetben bizony saját politikai és gazdasági elitünk szűklátókörűsége okán özönlöttek be hazánkba, hogy néhány generációval később már maguknak követeljék azt a földet, ahol a török elől menekülő nagyapáik letelepedtek és védelmet kaptak.

Sokan felteszik a kérdést, hogy miért kell ezzel foglalkozni, hiszen majdnem egy évszázada történt mindez. Mert sokan még ma is hajlamosak elfelejteni, hogy Trianon következményei a mai napig is velünk élnek, és alapvetően határozzák meg sorsunkat, hiszen ma is még minden negyedik-ötödik magyar gyermek az elszakított területeinken szüleik. Emlékezni és emlékeztetni kell tehát. Ezért volt fontos lépés a nemzeti összetartozás napjának elfogadása, még akkor is, ha mi, jobbikosok úgy gondoljuk, hogy ezen a napon nem ünnepelni, hanem inkább emlékezni volna ildomos.

(13.40)

A mai napon ezért ismét benyújtjuk Farkas Gergely képviselőtársammal azon határozati javaslatunkat, miszerint a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójához közeledve kezdjük meg a felkészülést a környező országok vad ünneplésére, és állítsuk szembe igazságunkat az ő hazugságaikkal idehaza és nemzetközi téren is. Sajnos, javaslatunkat annak idején azzal söpörte le a kormánypárti többség, hogy majd tavaly októberben egy saját javaslattal állnak elő, erre azonban azóta sem került sor.

Mi ismét szeretnénk felhívni a figyelmet ennek az ügynek a fontosságára, hiszen már csak néhány hónap, és elérkezünk a Trianonhoz vezető események első állomásainak 100. évfordulójához, így például Károlyi Mihály ország- és nemzetvesztő kormányának megalakulásához, amely kormány hadügyminisztere akkor nem akart több katonát látni, amikor összes szomszédunk fegyverrel készült minél nagyobbat szakítani a világháborúban kivérzett Magyarország erőtlen testéből. De hamarosan itt van az elszakadást kimondó nemzetgyűlések, Túrócszentmárton, Újvidék és Gyulafehérvár centenáriuma is.

Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar nemzeti közösségek jogaiért folytatott küzdelemnek nagyon fontos mérföldköve a Minority Safe Packhez összegyűjtött egy és negyed millió európai aláírás. Ez önmagában azonban nem az autonómiához, hanem a jogbővítéshez és bizonyos nyelvi és nemzetiségi jogok garantálásához vezető út fontos lépése. A népek önrendelkezési jogának magasztos elve, amelyre hivatkozva a nagyhatalmak feldarabolták történelmi hazánkat, valójában a nemzetközi jog egyik legnagyobb hazugsága. 1920-ban ugyanis nekünk, magyaroknak nem járt az önrendelkezés joga, és bizony a mai napig sem jár. Erre ugyanis nincsenek nemzetközi garanciák, és sok esetben a szándék sem létezik.

Az autonómiát nekünk magunknak kell majd kiharcolnunk, hogy az olyan jól működő modellek, mint Dél-Tirol vagy az Åland-szigetek autonómiája Közép-Európa térségében is békét teremthessen az együtt lakó népek között.

Tisztelt Képviselőtársaim! A rendszerváltás óta minden kormánynak voltak ezen a téren mulasztásai, a 2010 utáninak is. A Jobbik álláspontja az az autonómia kapcsán, alapítása óta, hogy a tömbmagyarságnak területi, a szórványnak pedig kulturális autonómia jár. A Fidesz is ezt mondja egyébként, de leginkább csak itthon teszik ezt. Mi úgy gondoljuk, hogy ennek érdekében minden követ meg kell mozgatni, és nem csak Magyarországon befelé kommunikálni ebben az ügyben. A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr által hangoztatott tételt ki kellene vinni, sőt már ki kellett volna vinni a kétoldalú és a nemzetközi színtérre is. Ami másoknak jár, az nekünk is jár, abszolút egyetértünk ezzel. Folytassunk hát szabadságharcot az EU-ban, például a székely autonómia érdekében!

Tisztában vagyunk azzal, hogy milyenek a pártpreferenciák, milyen pártpreferenciákkal rendelkezik a külhoni magyarság, ez azonban számunkra soha nem volt pártpolitikai kérdés. A Jobbik úgy gondolja, hogy az autonómiaküzdelmek támogatása érdekében, de az elszakított területeinken élő magyarság ügyeit általánosságban véve is erősebb konszenzusra van szükség. Nem rajtunk fog múlni, államtitkár úr, ígérhetem. Erősebb konszenzusra van szükség nemcsak ennek hangoztatására, alapvető viták ugyanis az itt ülők között, leszámítva Gyurcsány Ferenc gyűlölködő és magyarellenes pártját, nyilvánvalóan nincsenek. (Az elnök csenget.)

Ellenzéki pártként a magyar nemzetpolitika konstruktív alakítói kívánunk lenni a következő ciklusban. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Nagyon rövid megjegyzést szeretnék tenni államtitkár úr irányába. Örömmel hallottam azt, hogy a kormány milyen elkötelezett a magyar-mongol kapcsolatok fejlesztése tekintetében, illetve hogy alapvetően államtitkár úr nagyon jónak és szorosnak értékeli ezeket a kapcsolatokat. Én magam is így gondolom, egy országról van szó, ahol pozitívan néznek ránk, szeretnek minket, sőt rokonunknak tekintenek. Én arra szeretném csak kérni önöket, de inkább a Fidesz frakcióját vagy akár Balla képviselő urat mint az IPU elnökét hadd kérjem meg, hogy magam is így gondolom a mongol kapcsolatok fontosságát, ezért is léptem be az előző ciklusban a magyar-mongol IPU baráti tagozatba, ha valóban ennyire fontos önöknek ez kapcsolatrendszer, akkor kérem, mondjuk egy olyan fideszes képviselő vezesse a következő ciklusban, aki ezzel az üggyel foglalkozni is szeretne.

Az előző négy évben a magyar-mongol IPU tevékenysége egyetlenegy alakuló ülésben és nagykövet asszonnyal való találkozásban merült ki. Azt hiszem, négy év alatt többet lehetett volna tenni parlamenti szinten is ezért az ügyért. Továbbra is szívesen veszünk részt ennek a tagozatnak a munkájában. De ha valóban ilyen fontos ez a viszonyrendszer, én magam is így gondolom, akkor kérem fideszes képviselőtársaimat, hogy mondjuk, ebben a parlamenti dimenzióban is egy kicsit nagyobb súllyal jelenítsük meg a Mongóliával való kapcsolatok fontosságát. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ugye, egy kétoldalú, magyar-szlovák szerződés fekszik előttünk. És bár tudjuk, hogy ennek elfogadása magyar érdek is, Somoskőújfalu fontos érdeke, egy percre, ha már képviselőtársam tett egy kis kitérőt a téma kapcsán, akkor hadd tegyek én is, bár ekkora kitérőt nem fogok tenni.Hiszen nem mehetünk el szó nélkül a mellett a tény mellett, hogy azzal a Szlovákiával kötünk most egy államközi szerződést, amely továbbra is súlyosan korlátozza a területén élő magyarság jogait. Az állampolgárságról szóló törvény alapján, aki egy más állam állampolgárságát felveszi, az elveszíti a szlovák állampolgárságát, elveszíti az ezzel járó egészségbiztosítását, munkahelyét, szavazati jogát. Ez a XXI. században egy európai uniós jogállamban elfogadhatatlan gyakorlat. Ebben az ügyben önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, 8 év alatt az égvilágon semmilyen eredményt nem értek el, bár különösebben nem is törték magukat.

De máig érvényben vannak a felvidéki magyarságot hátrányosan megkülönböztető, diszkrimináló és másodrendű állampolgárrá tévő Beneš-dekrétumok, máig tisztázatlanok a dunaszerdahelyi rendőrattak körülményei. Az elmúlt években számos alkalommal kérdeztem a kormány képviselőit, még annak idején Martonyi Jánost. Többször is ígértek ez ügyben előrelépést, nem történt meg. Súlyosan korlátozzák a magyar nyelv használatát, és Esterházy Jánost a mai napig nem rehabilitálta egyetlen szlovák bíróság sem. Arról nem is beszélve, hogy milyen messze áll a felvidéki magyar közösség a megmaradásukat szavatoló, világos európai formákon vagy alapokon nyugvó területi autonómiától.

Ilyen körülmények között vizsgáljuk meg tehát ezt a kétoldalú szerződést, és rögtön egy elképesztő méltánytalansággal, egy szemet szúró kitétellel találkozhatunk. Mi a Jobbik részéről, államtitkár úr, súlyosan felháborítónak tartjuk azt, hogy a szerződés következetesen szlovák településekként utal olyan színmagyar vagy döntő többségében magyar határ menti településekre, mint Ipolyszalka, Ipolykiskeszi, Ipolyszakállas, Szete vagy Ipolyság.

Ez ügyben módosító javaslatot kívánunk benyújtani, és azt kérjük, hogy a szerződésben következetesen „a Szlovák Köztársaság területén lévő”-re változtassuk a szóhasználatot. Ez egy kétértelmű kitétel. Értem én, hogy itt nyilván arra gondolunk szlovák településként, hogy Szlovákia területén fekvő, de úgy gondolom, itt az olvasónak az az érzése támadhat, hogy itt a határ két oldalán két nép él, holott pontosan tudjuk, hogy ez nem így van. Úgy gondolom, hogy ez a megfogalmazás ezeknek a falvaknak, de a teljes felvidéki magyarság számára súlyosan sértő és bántó. Kérjük, hogy az ezzel kapcsolatos módosító javaslatunkat fogadják meg, fontolják meg.

Világos, mint ahogy itt elhangzott, hogy a szerződés aláírása Somoskőújfalu érdeke, hiszen a szennyvízelvezető telepük, a csatornájuk a határ túloldalára is átnyúlik. Ugyanakkor fontos lenne, és nem teljesen értjük, hogy ez miért nem történt meg, a határszakasz többi részének vizsgálata is, pláne, hogy ez a szerződés még a nagy Orbán-Fico barátság közepette köttetett még meg.

A bős-nagymarosi vízlépcső kapcsán ugyanis, szeretném erre felhívni a figyelmüket, a hágai nemzetközi bíróság 1997-es ítélete kimondja, idézem: „A szlovák és a magyar félnek a Duna elterelésével létrejött status quót Magyarország javára módosítania kell jóhiszemű tárgyalások útján.” Erre azonban a mai napig nem került sor. Elvileg egyeztető tárgyalások folyamatosan folynak, de erről a kérdésről ebben a szerződésben mégsem olvashatunk semmit az ezzel kapcsolatos területi intézkedésekről vagy azok szükségességéről.

Szeretném megkérdezni államtitkár urat, és kérem, hogy zárszavában válaszoljon arra, ezek a tárgyalások most miként állnak, és erre a kérdésre a jelen megállapodás miért nem tér ki. Amennyiben a tárgyalások nem jutottak még olyan szakaszba, hogy erre a megállapodásban kitérjünk, akkor miért nem rendeztük ezt a kérdést egyben, vagy miért nem vártuk meg, hogy ez a kérdés is megnyugtatóan rendeződjön?

Ennél sokkal súlyosabb ügy, hogy Magyarország határát ezen a nyomvonalon a Duna fősodorvonala alkotja, legalábbis a számunkra meglehetősen megalázó 1947-es párizsi békeszerződés értelmében. A fősodorvonalat, pontosabban a Dunát azonban a szlovák állam annak idején egyoldalúan elterelte, ezzel megváltozott a fősodorvonal. Ennek alapján pedig felvetődhet az a kérdés, hogy három település, Dobrogaz - 2011-ben 428 lakosából 299 magyar, 109 szlovák -, Vajka - 460 lakosából 327 magyar, 122 szlovák - és Nagybodak - 317 lakosából 306 magyar - nem kellene-e akkor Magyarországhoz tartozzon, hiszen a fősodorvonal elterelésével e települések elvileg kívül kerültek Szlovákia államhatárán.

Nyilván tudjuk, hogy a szlovák-magyar alapszerződés is létezik, amiben Magyarország lemondott a Szlovákiával szembeni területi követelésekről, azonban mégis úgy érezzük, hogy ezt a helyzetet tisztázni kellene. Várjuk ezzel kapcsolatban a kormány álláspontját. Ameddig az általam felvetett kérdésekben nem tudunk tisztán látni, addig a Jobbik csak tartózkodó álláspontra tud helyezkedni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A vajdasági parlament tegnapi ülésén született döntés arról, hogy november 25-e, az ezer éve ősei földjén élő délvidéki magyar közösség kisebbségbe szorításának egyik mérföldköve, ünnepnap lesz a tartományban, ekkor mondta ki ugyanis 1918-ban az újvidéki szerb népgyűlés hazánk déli területeinek elszakítását. Tették mindezt úgy egyébként, hogy az általuk igényelt területeken akkor csupán a lakosság harmadát alkották. De ez a parlamenti döntés még egyet rúgott a magyarságba: december 1-jét, Erdély elszakításának napját is vajdasági ünneppé tette a szerbiai románok kérésére. Miért nem lett akkor már legalább március 15-e vagy augusztus 20-a is ünnepnap?A szerb-román magyarellenes összefogáson talán annyira nem lepődünk meg, nem ez az első példa rá a történelemben, az azonban egészen mélyen fölháborító, hogy a kisantant idejét idéző előterjesztést büszkén támogatta a Vajdasági Magyar Szövetség, a Fidesz helyi fiókszervezete is, de talán nem túlzás, ha inkább csak vazallus pártnak minősítem őket. Igen, büszkén vállalták ezt a nemzetárulást, nincsen erre jobb szó.

A magyar kormány pedig nemhogy nem tiltakozott a magyarellenes provokáció kapcsán, hanem sokak véleménye szerint maga adott utasítást a VMSZ-nek arra, hogy ne terheljék a Szijjártó Péter szerint történelmi csúcsponton lévő magyar-szerb kapcsolatokat. Ha így volt, akkor ez elképesztő gyalázat önökre nézve, kormánypárti képviselőtársaim, akik ketten tartózkodnak már a teremben; ha pedig nem így volt, és a VMSZ saját jószántából köpte szembe az általa képviselni szándékozott magyarságot, akkor az még nagyobb árulás.

A Fidesz itthon még úgy-ahogy eltűri a többpártrendszert, külhonban azonban már nem. A saját klientúrájukon kívül eső szervezetek és személyek véleményét még meghallgatni sem hajlandóak, legyen szó bármiről. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Mozgalom példának okáért már számos alkalommal felhívta rá a figyelmet, hogy a Magyar Nemzeti Tanács jogköreinek súlyos szűkítésére készül a szerb hatalom. Döntéshozatali jogkörei az MNT-nek már lényegében semmilyen ügyben nem maradnak, de a véleményezési jogkör is csak bizonyos területekre szűkülne, a nyelvhasználati jogokat is korlátoznák, és akkor még csak a legdurvább példákat említettem. A Fidesznek azonban még sincs egy szava sem ahhoz, ahogy a VMSZ ebben az ügyben is kollaborál a szerb hatalommal.

(Szilágyi Györgyöt a jegyzői székben Tordai Bence váltja fel.)

De a délvidéki magyar emberek negyede által támogatott VMDK és MM jelzéseire a Fidesz továbbra sem hajlandó hallgatni, sőt szóba sem állnak velük. Ez a két szervezet még a magyar-magyar párbeszéd alapvető fórumairól is ki van rekesztve, azzal a mondvacsinált indokkal, hogy egy helyi választáson egy kisebbségi horvát párttal indultak közösen. Érdekes, az már nem jelent ekkora problémát a Fidesz számára, hogy a VMSZ Belgrádban egy szerb képviselőt delegált a helyi városi tanácsba. Horvátokkal együtt indulni a választásokon, az gond, de korábban magyarellenes szerb szélsőjobbal együtt kormányozni, az nem probléma, sőt kifejezetten kívánatos önök szerint. A VMSZ miért nem minősül vegyes pártnak? Megmondom, képviselőtársaim! Csak azért nem, mert a mindenkori magyar kormány lekötelezettjei. Sokadik példája ez annak, hogy a Fidesz nemzetpolitikája a legkevésbé sem következetes. Önök egyetlenegy elvet követnek csak, hogy ki az, aki száz százalékig lefekszik önöknek, és ki az, aki a legkisebb mértékben is kritikus, és ez alapján gyártanak magyarázatokat és indokokat.

Az önök számára egyáltalán nem fontos minden magyar. Önök nem a nemzeti érdekeket, hanem csak a pártpolitikai szempontokat nézik, ezt itthon már megszokhattuk. Nagyon szomorú, hogy a nemzetpolitikában ugyanezt művelik. Éppen ezért a VMSZ-nek is elnézik, hogy a szerb kormánykoalíció tagjaként megalkuvó, és a magyar közösség legalapvetőbb érdekeit elárulva lapítanak a betelepítések kapcsán. Igen, betelepítésekről beszélünk, Délvidék magyar településeire ugyanis továbbra is folyik a Koszovóból elmenekült, többségükben anyanyelvű és muszlim vallású cigányok beköltöztetése. Jelenleg a legkomolyabban érintett település egyébként Martonos, és ez ellen az ijesztő folyamat ellen a magyar kormánynak egyetlenegy szava sincsen, ami már csak azért is mélyen felháborító, mert látjuk azt, hogy hogyan zajlik és hogyan dübörög a migránsellenes kampány Magyarországon, de amikor a Délvidéken magyar falvak etnikai viszonyainak az erőszakos megváltoztatásáról van szó, önöknek ehhez nincsen szavuk azért, mert a VMSZ a szerb koalíció része, ők pedig a pénzért és a hatalomért ezt az árat sem tartják túl drágának a hallgatásukhoz és a szerb hatalommal való együttműködéshez.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök nemzetpolitikája végtelenül egyszerűvé és egysíkúvá vált. Számolatlan mértékben öntik a pénz külhonba, sokszor teljességgel ellenőrizhetetlen módon, és szépen begyűjtik a szavazatokat, cserébe viszont a külhoni magyarság valódi problémáiról és a szomszédos országok kisebbségellenes jogsértéseiről szemérmesen hallgatnak, nehogy valamilyen fennakadást okozzanak a kiváló magyar-szerb vagy éppen magyar-szlovák kapcsolatokban. Önöknek sajnos tényleg fontosabb Orbán Viktor miniszterelnök európai ambícióinak kiszolgálása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mint a magyar nemzeti érdekek és a külhoni magyarság ügyének védelme. Szégyelljék magukat, hogy senki nincs itt a kormány részéről, aki minderre válaszoljon! Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön a februári évértékelőjén úgy fogalmazott, hogy antikommunisták vagyunk és hazafiak. Engedjen meg néhány cáfolatot ezzel kapcsolatban. Mi úgy gondoljuk, hogy ha önök valóban antikommunisták lennének, akkor már régen nem lenne Óbudán Lukács György utca, átnevezték volna például a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat, a Schönherz Zoltán Kollégiumot, a Rajk László Szakkollégiumot vagy éppen a XIX. kerületi Károlyi Mihály Gimnáziumot. Ha önök valójában antikommunisták lennének, akkor miért tartják fenn még mindig a Sztálin emlékét törvénybe iktató, a magyarországi németeket kitelepítő és a padláslesöpréseket elrendelő moszkovita gazember, Nagy Imre hamis kultuszát, miért nem takarítják el innen a szobrát a Parlament mellől a szoborparkba, és állítják oda vissza a helyére a Vörös Hadsereg, pontosabban a vörös terror áldozatainak korábban ott állt emlékművét? De önöknek még arra sem volt bátorságuk, hogy végre eltakarítsák a magyar szabadság teréről a Vörös Hadsereg díszoszlopát.

Miközben Magyarországon magyar nyugdíjasok milliói nyomorognak, aközben az egykori kommunista vezetők a mai napig is luxusnyugdíjakat, százezres és milliós luxusnyugdíjakat kaphatnak. Ön, miniszterelnök úr, állítólagos antikommunistaként olyan személyeket tűr meg a pártjában és a kormányában, mint például a saját családtagjait is lelkesen besúgó Szita Károly, vagy például mint rendészeti államtitkára, a volt III/II-es Tasnádi László. De a fideszes pártállam szervilis kiszolgálói körében is bőven találunk olyanokat, akik ugyanilyen lelkesen szolgálták az előző pártállamot, az MSZMP-t is, mint például a CÖF nevű pénznyelőt irányító egykori vállalatigazgató, Csizmadia László, a kommunista belügy által kitüntetett Stefka István, a Népszabadság Pártélet rovatának egykori munkatársa, Bencsik András, vagy éppen a korábbi III/III-as ügynök, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, Lehel László.

Miniszterelnök úr, kinek van még ilyen jellegű takargatnivalója az ön környezetében? Mikor hajlandó végre a kormány nyilvánosságra hozni az ügynöklistákat és az ügynökaktákat?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): A kérdésem elsősorban az ügynökaktákra és a kommunista múlttal való szembenézésre vonatkozott, miniszterelnök úr, ezzel kapcsolatban ön semmilyen választ nem adott. Egyébként meg hivatkozhat itt a saját maga ’89-es elődjére, miniszterelnök úr, kevés olyan dolgot tudnék felsorolni, amiben ön valamikor még az életben hitt, és azt ne tagadta volna meg. Egyébként pedig nemcsak szimbólumokban, hanem a hatalomgyakorlásban sem áll már önöktől túlzottan messze az előző rendszer. Lassan már odajutottunk Magyarországon, hogy egy vidéki takarítónői álláshoz is Fidesz-tagnak kell lenni, a jogot ismét a politika szolgálólányává tették, megszállták a médiát, a közmédiából már csak a mocsok, a kormánypropaganda folyik, és az ellenzék lejáratása, az önök ügyészsége üldözés helyett pártolja a bűnt.

Odáig jutottunk, államtitkár úr, bocsánat, miniszterelnök úr - egyébként itt a beszélgetésünk nem a mi hitelességi problémáinkról szól, hanem az önökéről, mert ezzel kapcsolatban kérdeztem önt -, hogy ebben a parlamentben egyetlenegy hiteles antikommunista párt van, az pedig mi vagyunk, miniszterelnök úr. Az ön kormányzásának… (Derültség és közbeszólások a kormánypártok soraiban. - Az elnök csenget.) Miközben a Fidesz korábban még atlantista pártként határozta meg magát, ahhoz képest mára önök az orosz érdekek első számú európai kiszolgálójává váltak. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Két dolgot szeretnék csak megjegyezni. Tisztelt Államtitkár Úr! Hiller képviselő úr már célozgatott arra, amit szerettem volna megkérdezni, és amit megkérdeztem egyébként a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásáról szóló törvény ’11-12 környékén zajló vitájában. De ezt szeretném nagyon hangsúlyosan még egyszer idehozni, államtitkár úr. Mi lesz a Ménesi úti épülettel? Mi lesz az épülettel? De ami ennél érdekesebb kérdés, hogy mi lesz a telekkel, mert az a telek ott háromszor annyit ér, mint a rajta lévő épület. Egyébként nagyon érdekelt ez a kérdés minket már 6-8 évvel ezelőtt is, akkor sem kaptunk rá választ. Roppant kíváncsi lennék rá, hogy az állam fogja valamilyen módon hasznosítani, vagy előbb-utóbb valahogy Garancsinak, „Pénztáros” Lőrincnek vagy valakinek a közelében fog majd az a telek kikötni, ugyanis komoly hátsó gyanúként ez a kérdés itt többünket foglalkoztatott már a törvény vitájában is annak idején, hogy miért kell egyáltalán ezt az ingatlant, a volt Államigazgatási Főiskola épületét, ahová egyébként nekem is volt szerencsém járni, elköltöztetni.

A másik meg, államtitkár úr, az a probléma, hogy itt elhangozhatnak nagyon fontos felvetések meg szakmai kérdések, de azt, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem mennyire nincsen jó helyen a Miniszterelnökségen, pontosan jól jelzi az, hogy önre bízták ennek az ügynek a tárgyalását. Ön ugye, nemzetpolitikai államtitkár, ahhoz a témához kiválóan ért  mint tudjuk, majd mindjárt fogunk is erről beszélni , ehhez a kérdéshez meg nem. Ha így lenne, akkor kérem, hogy cáfoljon meg annyiban, államtitkár úr, hogy szíveskedik felállni, és itt a Hiller, illetve Brenner képviselőtársam által elmondott, meglehetősen fontos kérdésekre szíveskedjen egy vita formájában válaszolni, hogy erről a fontos ügyről vitatkozni tudjunk itt, és ne csak úgy, hogy bejön, elolvassa azt, amit előre megírtak önnek, majd pedig elolvas valami zárszót, mert ez nem vita.

Amennyiben ön ezt nem tudja megcsinálni, államtitkár úr, és ezekre a kérdésekre nem tud válaszolni, azzal egy dolgot bizonyít, hogy mennyire jó helyen van a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a Miniszterelnökségen. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha már a kollégiumok most szóba kerültek, tekintve, hogy a Ludovika Campus bővítése és a kollégiumépítés, az új kollégium megépítése során is természetesen lehetőséghez jutottak Garancsi István és „pénztáros” Lőrincnek a cégei is, másrészről pedig azért, mert az előbb nem kaptam választ a kérdésemre, ezért szeretném megkérdezni az államtitkár úrtól, hogy mi lesz a Ménesi úti épület, illetve a telek sorsa. (Dr. Apáti István: Kiképzőtábor!) Köszönöm szépen.

SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Elég méltatlan magához a témához meg a vitához is ez a sugalmazás, amit most Zsigmond képviselő úr tett a felszólalása elején, majd egyébként a végén is, hogy a Jobbik nem támogatta a Bethlen Gábor Alap létrehozását. Emlékeim szerint egyébként tartózkodtunk, nyilvánvalóan nem azért… (Nacsa Lőrinc: Ezt mondta!) Nyilvánvalóan nem azért, amit ön sugalmazott itt egyébként, még egyszer mondom, szerintem tényleg méltatlan módon, mert magával az üggyel ne értenénk egyet. Most nem volt már időm, kerestem itt gyorsan, hogy kikeressen, de nyilván az alap működésével, struktúrájával és pénzosztási módszereivel voltak kritikáink akkor is, meg egyébként azóta is, és beadtunk számos módosító javaslatot, amiből önök egyetlen egyet sem fogadtak el. Ez már a történeti igazsághoz hozzátartozik, de még egy-két témára egyébként itt ki fogok térni, amire nem is biztos, hogy feltétlen akartam volna, de ha már egyébként ennek a témának a kapcsán Potápi államtitkár úr is kihasználta a lehetőséget arra, hogy a kormányzati nemzetpolitika teljes spektrumáról beszámoljon, aminek egyébként feltétlenül sok köze nincs az előttünk fekvő javaslatokhoz, akkor bátorkodom én is, hogy ezt megtegyem, illetve majd erre reagáljak.

Annál is inkább, mert egyébként arról, hogy miről szól maga a törvényjavaslat, illetve az egyes módosításoknak mik az okai, arra egyébként különösebben részletesen sem az előterjesztők, sem ön, Zsigmond képviselő úr mint fideszes vezérszónok és az államtitkár úr sem tért ki. Itt azért egy-két kérdés lenne, ami érdekelne minket, azzal együtt egyébként, hogy azt azért szeretném előrebocsátani az elhangzottak ellenére is, hogy különösen sok problémánk nincs a javaslattal, ezt akár még támogatni is fogjuk tudni, de egy-két ügyet azért szeretnék idehozni, illetve egy-két dologra rákérdezni.

Azt csak mellékesen kérdezem meg, bár nem igazán értem, hogy egy ilyen alapvetően technikai jellegű módosításokat tartalmazó javaslatot a kormány miért nem vette a nevére, ezt kérdezem az államtitkár úrtól. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem önök ketten görnyedtek napokon meg éjszakákon keresztül egy laptop előtt, hogy összehozzák ezt a javaslatot, hanem a Miniszterelnökségről a kezükbe nyomták. Mindegy, ezt már megszoktuk, ezt most egyébként különösebb felhang nélkül kérdezem, csak tényleg nem értem, hogy ezt miért nem vette a kormány a nevére, miért kellett ezt képviselői indítványként benyújtani, de ezen most elegánsan lépjünk túl.

Alapvetően nyilvánvalóan technikai módosításokról van szó. Egy-két olyan kérdés, ami már eddig is így működött, de nem volt a törvényben rögzítve, ez megtörténik, illetve van egy-két olyan változtatás, amely bár a centralizáció irányába hat, ami azért mindig veszélyes szokott lenni az önök gyakorlatában, de ezekben az esetekben még akár észszerűnek is látjuk, és egyet is tudunk ezzel érteni.

Az 1. § foglalkozik azzal, hogy az alapból nyújtott bármely támogatás esetén lehet az alapkezelő szerve a kedvezményezett. Eddig ez csak a Magyarság Házának a támogatásával kapcsolatban lehetett. Ezzel egyébként mi egyet tudunk érteni, ez egy észszerű módosítás, mint ahogy ilyen a 2. és a 3. § is.

A 4. § pedig leszögezi azt, hogy az alapkezelő vezérigazgatóját a bizottság javaslatára a nemzetpolitikáért felelős miniszter nevezi ki és menti fel, illetve bekerül az eddigi gyakorlat úgymond törvényesítésére, hogy a további vagy egyéb foglalkoztatottak felett a munkáltatói jogokat a vezérigazgató gyakorolja  úgy néz ki, hogy ez rendben van , másfelől tisztázzák, hogy az alapkezelői feladatok vagy azok egy részének ellátása érdekében az alapkezelő más jogi személyt létrehozhat, abban alapítói jogokat, részesedést szerezhet vagy közreműködő szervezetet megbízhat; ezenfelül pontosíthatják az összeférhetetlenségi szabályokat is. Tehát jól értjük, akkor alapvetően az eddigi gyakorlat kerül nevesítésre a törvényben bizonyos kiegészítésekkel.

A 6. § foglalkozik azzal, hogy az alapkezelő az alap kezelésén túlmenően központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat vagy esetleg más elkülönített állami pénzalapkezelő szervi vagy lebonyolító szervi feladatait is elláthatja jogszabály alapján. Ezt azért egy picit jobban kifejthették volna, hogy ez pontosan mit jelent vagy itt mire van szükség. Én nagyjából érteni vélem, de ha különböző minőségükben hárman is hozzászóltak már ehhez a törvényhez, akkor ezt talán egy picit jobban is ki lehetne fejteni, hogy konkrétan milyen ügyekről van szó.

Én magam konzervatív és egy picit etatista emberként egyébként alapvetően híve vagyok az észszerű és racionalizált központosításnak akkor, ha ez valóban észszerűen és racionálisan történik, és nem egyfajta hatalmi öncélt szolgál ki, mint amire egyébként az elmúlt 8 évben számos alkalommal láthattunk az önök esetében vagy az önök törvényhozási gyakorlata esetében példát. Sőt, én magam vagyok az, aki tényleg sok éve elmondom, kritizálom és teszem kritika tárgyává a nemzetpolitikai támogatások széttagoltságát.

Potápi Árpád államtitkár úr itt is beszélt róla, és egyébként a Bethlen Gábor Alapról szóló törvényben is benne van a Bethlen Gábor Alap működése kapcsán, hogy ennek a célja az, hogy egységbe fogják a különböző támogatásokat. Ebbe az irányba tesz most egy kis lépést ez a javaslat, a magunk részéről természetesen egyet tudunk ezzel érteni, annak a kifejtésével együtt, hogy továbbra is úgy látjuk, hogy ezek a pénzeszközök és az ezzel kapcsolatos feladatok ellátása még mindig túlzottan széttagoltan működik a kormányzati struktúrán belül.

Annyit kérek még államtitkár úrtól azzal kapcsolatban, hogy az alapkezelő a kormányrendeletben vagy nyilvános határozatban meghatározott ingatlant is jogosult megszerezni, fenntartani, üzemeltetni, erről egy szó nem hangzott el viszont sem az előterjesztésben, sem az államtitkári hozzászólásban. Azért ez, úgy gondolom, igényelne némi magyarázatot, államtitkár úr vagy kedves előterjesztő képviselőtársaim, hogy itt miről van szó.

Annál is inkább nagyon örülnék, ha megnyugtatnának azzal kapcsolatban, hogy még véletlenül sem kell arra gondolnunk, hogy itt állami pénzből megvásárolt telkekkel vagy épületekkel akarják a külhoni fideszes klientúrát valamilyen módon továbbhizlalni, és azért van szükség ennek a passzusnak a megjelenítésére. Nyugtassanak meg, kérem, hogy nem erről van szó!

Egyébként meg nem vagyok különösebben rosszindulatú, ha ilyesmire gondolok, lásd tusnádfürdői kemping felújítása, az is megér egy misét. Egyébként ez ügyben meg is kérdezném államtitkár urat, hogy az ezzel kapcsolatos vizsgálat hogy áll, illetve a háromszorosan elmaradt vagy elhalasztott beszámolási kötelezettsége kapcsán ennek a Németh Zsolthoz közelálló alapítványnak, amelyik 150 millió forint közpénzzel zsonglőrködik már évek óta, az elszámolása végre mikor lesz végleges, nyilvános és átlátható, és az ezzel kapcsolatban korábban feltett kérdésekre majd mikor fogunk tudni választ kapni. Ennyit a telek- és ingatlanügyekről. Azért ez mindig ingoványos talaj a Fidesz esetében, nincs ez máshogy sajnos a külhoni támogatások esetén se. De menjünk tovább!

A 8. § egységes felsorolást alkalmaz arra, mit és hogyan kell közzétenni a Bethlen Gábor Alap honlapján, pontosan itt a hogyanról már kicsit kevesebb szó esik. Itt lenne egy konkrét módosító javaslatom, ami kapcsán kérem az államtitkár urat vagy az előterjesztőket, hogy fontolják meg. Ha már egyébként is utaltunk arra, hogy a mostani javaslat több olyan pontot tartalmaz, amely valójában csak a meglévő gyakorlat törvényesítése, mint ahogy erre egyébként önök is bólogattak, kormánypárti képviselőtársaim, akkor hadd kérjem önöktől, hogy a meglévő gyakorlat szerint törvényesítsük azt is, hogy hogyan és milyen módon kell kereshetővé tenni bizonyos adatokat a Bethlen Gábor Alap honlapján, ugyanis ez a korábbi években teljesen kezelhetetlen volt, csak a különböző bizottsági döntések pdf dokumentumai voltak feltöltve. Ha valaki szeretett volna utánanézni, hogy milyen szervezet, mikor, mennyi pénzt és hogyan szerzett, az meglehetősen körülményes volt.

Én a korábbi években, már ameddig még volt itt a parlamentben vita a Bethlen Gábor Alapról szóló beszámoló kapcsán  ezt is önök száműzték már a bizottság elé, na, mindegy, szóval, amíg erről vita volt , erre mi magunk úgy tudtunk felkészülni, hogy a szorgalmas kollégáim az összes vonatkozó jegyzőkönyvet kinyomtatták, és saját maguk készítettek egy nagy Excel-táblázatot róla, hogy lássuk, hogy egyáltalán az elmúlt egy év során ki mennyi támogatást kapott. És miután egy jó három-négy éven keresztül cirkuszoltam ezen, végre sikerült ezt a kérdést megoldani, illetve nem sikerült, hanem valamilyen oknál fogva mégis mutatkozott erre politikai szándék, amit ezúton is üdvözlök. Egyébként nagyon szépen működik most már ez a keresőprogram a Bethlen Gábor Alap honlapján, reméljük, hogy ez a jövőben is így lesz.

(16.50)

S ha már egyszer az eddigi működő gyakorlatok „törvényesítése” is megtörténik ebben a javaslatban, akkor arra szeretném kérni államtitkár urat, hogy fogadják el azt a módosító javaslatunkat, hogy beszéljünk itt arról, hogy bizonyos adatoknak a nyilvánosságra hozása egy egyszerűen elérhető és kereshető adatbázisban történjen a továbbiak során is.

A 9. §-ból kikerül egy fél mondat, amit nem értek. Pontosabban: a 9. § rendelkezik az eredeti törvény egy fél mondatának kihagyásáról. A bizottság különös méltánylást érdemlő esetekben eltekinthet a szerződésben rögzítettektől eltérően felhasznált támogatás visszafizetésével kapcsolatos kamat felszámításától, szól az eredeti rendelkezés. A mostani módosítás pedig kihagyná azt, hogy szerződésben rögzítettektől eltérő felhasználás esetére vonatkozzon csak ez a lehetőség. Miről van itt szó pontosan, államtitkár úr? Bevallom őszintén, hogy sokat tanakodtunk rajta, de nem teljesen sikerült megfejtenünk, hogy itt pontosan mi a szándék, kinek és miért akarnak ezzel kedvezni. Nem feltételezek semmilyen rossz szándékot ezzel kapcsolatban, csak nem értem, ezért kérem, hogy erre térjünk ki egy picit.

A 10. § szól arról, hogy az egyházi és a nemzetiségi pályázatok is most már EMET-től a Bethlen Gábor Alaphoz kerüljenek. Van némi rossz érzésünk ezzel kapcsolatban, de alapvetően nem kritizáljuk, tehát ezt el tudjuk fogadni, van ebben racionalitás. Bízunk benne, hogy azért az átláthatóság ezzel kapcsolatban a továbbiakban sem fog sérülni.

Itt két dologra szeretném felhívni a figyelmüket, ha már az átláthatóságnál és a pályázati források széttagoltságánál vagyunk. Továbbra is sokadjára és ezt a fórumot is kihasználom arra, hogy kérem önöket, államtitkár úr, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy egy határon túli célra Magyarországról egy helyről lehessen forrást szerezni. Legyen az a Bethlen Gábor Alap, legyen az akármelyik miniszternek a nem tudom milyen kerete, legyen az a házelnöki keret, legyen a Nemzeti Együttműködési Alap kerete, de nagyon jó lenne most már véget vetni annak a gyakorlatnak, hogy egy-két élelmesebb határon túli magyar politikai vagy oktatási vezető  ha például Kárpátaljára gondolunk , akik lehet, hogy nagyon fontos dolgokat csinálnak, sőt azt csinálnak, csak éppen a Jóisten pénze nem elég nekik, és kihasználják a mindenféle fideszes kapcsolatrendszerüket arra, hogy ebből a minisztériumból is ennyit, meg amabból is annyit, meg mindenhonnan összeokoskodjanak, sokszor egyébként valójában ugyanazokkal a célokra, és mondjuk ki bátran, ugyanazon vagy megdöbbentően hasonló elszámolások alapján. (Sic!)

Ez a kérdés felmerül akkor is, ha az egyházi és a nemzetiségi támogatások a Bethlen Gábor Alaphoz kerülnek. Örülnék, államtitkár úr, ha erről majd egy kicsit hosszabban, mondjuk, egy bizottsági ülésen tudnánk beszélgetni. Mindenesetre szeretném javasolni, hogy ez ügyben valamiféle egyeztetés vagy feladatleosztás történjen a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap között, mert sok esetben nem vagyok benne biztos, hogy itt világosan el fognak válni bizonyos feladatok, és nem tudnak létrejönni olyan átfedések, amelyekre eddig adott esetben még nem volt lehetőség addig, ameddig ezek a keretek nem a Bethlen Gábor Alapban voltak, illetve nem onnan lehetett pályázni.

Tizenöt perc az időkeretem, elnök úr?

ELNÖK: Igen, képviselő úr.

SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tehát alapvetően azt tudom mondani, hogy ha erre a néhány kérdésünkre kapunk egy viszonylag megnyugtató választ, akkor a magam részéről a javaslat támogatását tudom kérni a Jobbik frakciójától. De van itt azért egy-két olyan kérdés, amelyekben homályosan látunk. Örülnék, ha ezekre az ügyekre, akár az ingatlanokra, a kötelezettségvállalásokra és egyebekre, vagy éppen a Nemzeti Együttműködési Alaphoz való viszonyra vissza tudnánk térni. Számos olyan ügy elhangzott még államtitkár úr részéről a Bethlen Gábor Alap kapcsán, amire szeretnénk még reagálni, de akkor ezt egy külön felszólalás keretében megteszem. A vezérszónokimat pedig meghagyom azoknak a kérdéseknek, amelyeket kifejezetten szorosan érintett a javaslat. Várom a válaszukat, és kérem a módosító javaslatunk elfogadásának a megfontolását. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Örülök, hogy normálisan feltett kérdésre normálisan megfogalmazott válaszok vannak, viszonylag ritkán fordul elő ez már itt mostanában a házunk táján. Azt, hogy ilyen visszaélésekre lehetőség van, sőt, hogy ilyenek vannak, maga Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr ismerte el bizottságunk múltkori ülésén, úgyhogy akkor biztassa a miniszterelnök-helyettes urat is feljelentésre, ő valószínűleg több mindent tudhat, mint én, meg több konkrétumot.

Képviselő úr, ennek nem ez a módja, hogy itt feljelentéseket teszünk. Én nem fogom feljelenteni sem a Kárpátaljai Magyar Főiskolának a rektorát, sem az RMDSZ-nek az egyik politikusát, a VMSZ-nek az akárkicsodáját, nem akarok konkrét lenni, senkit nem fogok feljelentgetni ez ügyben, mert az mégis hogy nézne ki. Szüntessék meg azokat a kiskapukat, amelyek vannak, és hozzanak létre egységes, normális, átlátható ellenőrzést arra vonatkozóan, hogy ha én egy ilyen programot akarok csinálni, akkor erre innen kérek pénzt, és nem az van, hogy felhívom az egyik államtitkár ismerősömet, a másik főosztályvezető haveromat, meg a harmadik, nem tudom, milyen ismerősömet, akivel valamelyik falunapon összecimboráltam, hogy akkor légyszi, ebből meg abból az alapból toljatok már még ide ennyi meg ennyi pénzt.

Röviden és tömören erről van szó, ezeket a kiskapukat kell bezárni, nem kell itt senkit feljelentgetni, mert ez nem célunk, sőt én még azt sem voltam kétségbe egyébként, képviselő úr, hogy ezeknek a pénzeknek a felhasználása rossz célok vagy rossz ügyek mentén történik, mert egyébként nem erről van szó, sőt a legtöbb esetben nem erről van szó. Ha igen, az megint egy másik történet, de itt maga az elv a lényeg. Ha önök arról beszélnek, és már arról beszéltek 2010-ben is egyébként, hogy egységes, átlátható, központosított s a többi, akkor az legyen egységes, átlátható és ne csak központosított, mert az nagyon megy, az mindig nagyon megy, de akkor a központosított mellett legyen egységes is meg átlátható is ezeknek a forrásoknak a kezelése, mint ahogy egyébként ebből a szempontból a mai napig nem az. Az egy dolog, hogy nagyon jól kereshető, de az még nem jelenti azt, hogy feltétlen átlátható.

Sok minden elhangzott, az előző felszólalásomban próbáltam arra koncentrálni  igazából csak túlbeszéltem az időmet, valljuk be magunk között , hogy mik azok a kérdések, amelyek a javaslatban benne vannak, és ezek alapján próbáljuk ezt megítélni, ami azért mindig nagyon nehéz, valljuk be. Például ebben igaza van Molnár Zsolt képviselő úrnak, mert amikor bármilyen törvényük, legyen szó bármiről, idekerül elénk, akkor egy ellenzéki képviselőnek nemcsak azt kell megnéznie, hogy ebben mi van benne, hanem azt, hogy mi az, amit még ebbe bele kellett volna tenni, vagy mi az, ami ebből hiányzik, és ilyenkor azért nagy a csábítás, hogy ez alapján ítéljük meg a javaslatot. Szerintem a Szocialista Párt rosszul jár el, hogy ez alapján mond nemet, hogy mi hiányzik ebből a törvényből, és nem csak azt vizsgálják, ami egyébként konkrétan benne van.

Ettől függetlenül itt azért néhány dolgot kellene hogy idehozzak, államtitkár úr, és ezeknek egy részét egyébként már ön is érintette. Ha már egyszer, gyakorlatilag most már egy-két évente a Bethlen Gábor Alap valamilyen formában ide tud kerülni az Országgyűlés elé, akkor én azt gondolom, hogy egy sokkal szélesebb körű módosítást, javaslatcsomagot is behozhattak volna. Ha annyira fontosnak gondolják a nemzeti együttműködést, mint ahogy egyébként nem, csak mondják, akkor egyébként erről esetleg valamilyen egyeztetést is tarthattak volna akár az ellenzékkel, akár az érintett határon túli magyar szervezetekkel, hogy no, eltelt hat-hét év, sőt nyolc most már, azt hiszem, 2010-ben volt a Bethlen Gábor Alap létrehozása, eltelt hét-nyolc év, tekintsük át, hogy mi az, amiben változásra érett a rendszer. Lett volna nekünk is egyébként bőven ehhez ötletünk, nem feltétlen csak politikai jellegű, amit már milliószor átbeszéltünk  én mindig elmondom, önök meg mindig elmondják, hogy miért van az jól úgy , hanem akár a konkrét működést érintve is.

Azért ami kritikaként fennáll a részünkről, és ez továbbra is fennáll, és láthatóan önök ezen továbbra sem hajlandóak változtatni, ha már az átláthatóságról beszélünk, az az egyedi pályázatok elfogadhatatlanul nagy aránya. Tehát ez elvileg egy olyan rendszer, ahova pályázni lehet, és pályázati alapon lehet összegekhez jutni. Gyakorlatilag a pénzek 90 százalékát valójában egyedi kérelmek alapján döntik el, amelyek egyébként széles lehetőséget nyújtanak a különböző visszaélésekre, mutyizásokra és a határon túli klientúra kitartására. Sok esetben  mint ahogy az idézett tusványosi példából is láthattuk, de számos más ügy van  gyakorlatilag elég egy néhány oldalas leírás több tíz, de akár több száz millió forintok elnyeréséhez is, miközben egyébként a különböző pályázati rendszerekben egy civil szervezetnek Magyarországon még akár néhány száz ezer forintnak a megszerzése is, miután a különböző politikai szűrőkön átment, ami nem könnyű, sokszor meglehetősen nehéz, bürokratikus akadályokba bonyolódik.

Továbbra is azt tartanánk jónak és helyesnek, ha az alap rendelkezésére álló, egyébként jelentősen megnövekedett pénzeszközök között sokkal több olyan lenne, amelyre közvetlen, nyílt pályázat alapján pályázni tudnának a határon túli magyar civil szervezetek, legyen szó egyházi szervezetekről, legyen szó hagyományőrzőkről vagy éppen ifjúsági szervezetekről, amelyek kapcsán egyébként idehozta az államtitkár úr. Valóban örülünk annak, hogy ez ügyben egy olyan javaslatot meg tudtunk önöknek fogalmazni, amely meghallgatásra talált, és örülünk annak, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonít a kormány a külhoni magyar közösségeken belül a magyar fiataloknak és a magyar ifjúsági szervezeteknek. Nélkülük nincsen jövő; ez meglehetősen elcsépelt, de annál mélyebb igazság.

Az oktatási-nevelési támogatás ügyét hozta ide az államtitkár úr. Én ezt nem hoztam volna, de tudja, államtitkár úr, hogy ez mindenképpen azért egy vitára sarkalló ügy több szempontból is. Igen, ezt ön is elismerte  én tudom, hogy önben megvolt a jó szándék ezzel kapcsolatban, többször beszéltünk erről. Nem tudom, hol bukott meg ez a dolog, nyilván a kormányzaton belül is úgy működik a döntéshozatal, mint ahogy az átlagpolgár hozzááll az államhoz: ha valamikor valami méltánytalanság történik, az átlagpolgár is haragszik az államra, sose tudja, hogy igazából ki ezért a felelős, meg hova kapjon, meg kinél reklamáljon. Ennek is nyilván van egy felelőse, amit lehet, hogy soha nem fogunk megtudni.

Én azért biztatom államtitkár urat, hogy egy új ciklus kezdetén vegye fel ezt a küzdelmet ismét az oktatási-nevelési támogatás megreformálása kapcsán, annál is inkább, mert nyilvánvalóan egyetértünk ebben, ez a korábbi beszélgetésünkből kiderült, hogy ez a rendszer így nem jó, és nemcsak hogy nem jó, hanem egyébként lassan most már kevés is kezd lenni.

Ne haragudjon, államtitkár úr, azt azért én nem tartom sikernek, amit ön egyébként sikerként értékelt pár héttel vagy egy-két hónappal ezelőtt egy bizottsági ülésen, hogy miután korábban elvettek egy csomó pénzt a határon túli magyar szülőktől, 22 400 forintról 17 200 forintra csökkentették az oktatási-nevelési, illetve vele együtt a taneszköz-támogatást, 22 400-ról 17 200-ra ment vissza ez az összeg, önök ezt néhány év után visszaemelték, és most már megint 22 400 forintot kapnak a családok; úgy 22 400 forintot, mint ahogy azt egyébként 2001-től kezdve a mai napig is, tehát 17 éve változatlan a nevelési-oktatási támogatás összege.

Valóban úgy gondolom, maga az összeg is megérett arra, hogy változtassunk rajta, vagy egyáltalán az egész struktúrát újragondoljuk, akár egy problématérkép segítségével, hogy vajon ez a pénz  tehát önmagában maga az összeg, amely mondjuk, a Felvidéken már messze nem ér annyit, mint tizenpár évvel ezelőtt, Kárpátalján még csak-csak, talán, de a Felvidéken például már nem feltétlen  még egyáltalán motivále magyar iskolába való íratásra. Tehát ez a magyar gyerekeket, a magyar szülőket motiválja-e, vagy adott esetben már csak a cigány gyermekek szüleit motiválja például Kelet-Felvidéken?

Beszéljünk világosan erről az ügyről! Én évek óta próbálok erről az ügyről világosan beszélni, soha nem törte át különösebben a médiafalat, de legalább annak idején, tavaly megtette Balog miniszter úr is, lett is belőle nagy purparlé, pedig tökéletesen igaza volt. Ki kell mondani azt, hogy a nevelési-oktatási támogatás sok helyen a Kárpát-medencében bizony már nem feltétlen a magyar gyermekek magyar iskolába íratásának az eszközévé vált, hanem abba az irányba ment, hogy éppen hogy szegregátumok jöjjenek létre. Sőt továbbmegyek  ezt ismét és sokadjára szeretném elmondani az ügyben, ugyanis az égvilágon semmi nem változott , Délvidéken olyan magyar iskolák is vannak, ahova Koszovóból érkezett, muszlim vallású, albán anyanyelvű cigány gyermekek járnak a 20 ezer forintért a magyar iskolába, amit egyébként lelkesen támogat az önök délvidéki szövetségese, a VMSZ, mármint ezeknek a cigányoknak a magyar falvakba telepítését, ami azért szerintem némileg ellentmond a magyar kormány vehemens migránsellenes politikájának  zárójel bezárva.

(17.20)

S még egy gondolat a nevelési-oktatási támogatásokról. Szintén egy sokéves magányos küzdelmem némi kevés eredménnyel, az az OTP szerepe ebben a kérdésben. A legnagyobb magyar bank, akivel bízunk egymásban ugye, aki azért továbbra sem hajlandó arra, hogy minden külhoni magyar fiókjában megtisztelje a magyar nemzetiségű ottani polgárokat, sőt ügyfeleit azzal, hogy anyanyelvi feliratokat használ és anyanyelven szolgálja ki őket, vagy például anyanyelvű ügyintézőt biztosít a Bethlen Gábor Alapon keresztül érkező különböző támogatások, leginkább vagy legfontosabbként a nevelési-oktatási támogatás felvételében.

Szijjártó Péter miniszter úr beszélt erről legutóbbi meghallgatásán, hogy állítólag ő Csányi elnök úrral személyesen egyeztetett. Némi előrelépést látunk, tehát azért igazságtalan nem szeretnék teljesen lenni az OTP-vel szemben, de szerintem fog még azért nekem munkát adni az ő tevékenységük a következő néhány hónap során is. Egyébként például pont most hallottam, csak hogy egy példát idehozzak, mert ha az ember egy példát hoz, akkor az mindig könnyebben megoldódik, mintha általánosságban beszél. Információink szerint a vágsellyei OTP-ből éppen nemrégiben küldték el az utolsó olyan alkalmazottat, aki magyarul beszélt; egyébként egy 20-30 százalékos magyar lakosságú városról beszélünk. Tehát ahelyett, hogy bővítenék a magyar nemzetiségű és a magyar nyelven is kommunikáló alkalmazottak körét, inkább elküldik az utolsót is. Lehet, hogy ennek valamilyen más oka volt, de ettől függetlenül állítólag ez történt.

Azért összességében  most már lassan fogy az időm  egy picit magáról a támogatások összességéről beszéljünk abból a szempontból, államtitkár úr: örvendetes az, hogy az elmúlt évek során hogyan növekedett évről évre és hogyan terjedt ki különböző területekre azoknak a támogatásoknak az összege, amelyekkel a magyar állam és a magyar kormány a külhoni magyar közösségeket segíti. Sokszorosa most már az az összeg, főleg ha belevesszük a gazdaságfejlesztési támogatásokat, amit akár 2010-12 között folyósítottak, arról nem is beszélve, amely összegekkel ezt a területet a szocialista kormányzat korábban támogatta.

Ez nyilvánvaló. Csak a gond az, hogy kezdjük egyre inkább azt látni, államtitkár úr és kedves képviselőtársaim, hogy valahogy minden más elfogy közben. Mintha egyre inkább már csak arról lenne szó, hogy a pénz minden, a pénzzel bármilyen más kiállást, külpolitikában, diplomáciában elvárható fellépést a kormány ki akar váltani. A pénz nem minden, képviselőtársaim. Az, hogy különböző területeken növekszik a külhoni magyaroknak juttatott támogatások összege, az jó. Az, hogy emellé egyre inkább kezd egy olyan filozófia társulni a kormányzat részéről, hogy bizonyos kérdésekben nem vállalja a konfrontációt a környező országokkal; bizonyos, magyarokat hátrányosan érintő jogszabályok elfogadása esetén nem a diplomáciai kiállást választja akár nyílt színen, akár a háttérben egyeztetve, hanem egyre inkább az a módszer kezd lenni, hogy jól van, majd kifizetjük. Ilyen Csekonics módon. Bezárják a kisiskolákat Felvidéken? Jól van, majd kifizetjük. Nem sikerül megoldani azt, hogy legyen önálló magyar orvosképzés Marosvásárhelyen? Jó, akkor menjen át a Sapientiára, majd a magyar állam kifizeti.

Én ezt tévútnak tartom, államtitkár úr. Ebben a formában ezt egy nemzetpolitikai tévútnak tartom. Szeretném hangsúlyozni, a támogatások növekedése jó, azt azonban nem tartjuk jónak, ha azt látjuk, és egyre inkább egyre több példa alapján kezdjük azt látni, hogy önök a pénzzel akarnak megoldani határon túl mindent. Ezt nem lehet. Több szempontból sem lehet, nagyon mélyen pszichológiai meg szociológiai meg egyéb vonatkozásai is vannak ennek a kérdésnek; most egyelőre maradjunk annyiban, hogy nem lehet. Vannak bizonyos ügyek, amik elől nem lehet kitérni. Vannak bizonyos ügyek, amiknél nem lehet fontosabb a Robert Ficóval való európai együttműködés. Vannak bizonyos ügyek, aminél nem lehet fontosabb az, hogy mekkora cimboraságban vagyunk éppen az egykori csetnikekből verbuválódott mostani szerb kormánnyal.

Arra kérem önöket, még akkor is, ha ez nem föltétlenül államtitkár úr reszortja, de erről a kérdésről nagyritkán itt a parlament nyilvánossága előtt tudunk beszélni és nem csak bizottsági ülésen, hogy kérem, ezt fontolják meg. Nem lehet a magyar kül- és nemzetpolitikának az a célja vagy az az eszköze, hogy minden konfliktus elől kitérve újabb és újabb…  egy perc hosszabbítást kérhetek, elnök úr? (Az elnök jelzésére:) köszönöm szépen , nem lehet célunk az, hogy minden konfliktus elől kitérve inkább újabb és újabb feladatokat vállalunk át a szomszédos államoktól olyan területeken, amelyekben egyébként a magyar nemzetiségű polgárok adójából működtetni kellene a magyar intézményrendszert is. Tényleg ennek a legeklatánsabb példája a felvidéki iskolaügy volt. Amikor tombolt és csúcson volt a magyar-szlovák kiváló jó viszony, és Orbán miniszterelnök úr, miután ezt megkérdeztük tőle, világosan megmondta, hogy a magyar kisiskolák egyharmadának a bezárása nem olyan ügy, amivel ő oda tud menni Ficóhoz. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Akkor mivel tudott volna odamenni?

Örülünk a támogatások növelésének, de mellé tegyünk oda egyfajta nemzetpolitikai határozottságot, álljunk ki a magyarok jogsértései ellen és álljunk ki a magyar autonómiatörekvések mellett. Ezt szeretném kérni tisztelettel önöktől és a kormánypárti képviselőktől. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a válaszokat, államtitkár úr. Három rövid reakció. A világért nem akarom meghazudtolni önt, de nekem ez az 1 milliárd forint borzasztó kevésnek tűnik. (Potápi Árpád János: Annyi!) Nem tudom, 1 milliárd forintból hogyan lehet, nem tudom, hány tíz vagy száz iskolát elműködtetni. De egyébként nem az összegről volt itt szó, államtitkár úr, hanem az elvről, ezt kérem, hogy értse meg. Tehát az tök jó, hogy nekünk van erre 1 milliárd forintunk, a magyar államnak, meg legyen is erre, hogyha erről van szó; én azt kifogásoltam, államtitkár úr, hogy a miniszterelnöknek nem az volt a természetes, hogy leül a legnagyobb országos, közép-európai cimborájával, és azt mondja neki, hogy tisztelt miniszterelnök úr, Robert, kedves bátyám, ne csináld már ezt, légy szíves; értem én, hogy nem erről van szó, meg racionalizálás, meg más iskolákat is érint, meg s a többi, de amit te itt akarsz, annak az a lényege, hogy hazavágod a magyar kisiskolák harmadát. És a miniszterelnök azt mondta, hogy ezt nem csinálja meg, merthogy egy ilyen üggyel nem mehet oda a szlovák miniszterelnökhöz  csak akkor nem tudom, hogy mivel mehet oda, hogyha ezzel nem. A szándék és a hozzáállás itt a kérdés és a problémám ezzel, ami volt.

Azt üdvözlöm, és nagyon örülök neki, és amiben mi itt ellenzékből ebben a küzdelmében tudjuk az államtitkár urat támogatni, hogy a nevelési-oktatási támogatások rendszerével legyen valami, azt én bátran megígérem, hogy meg fogjuk tenni a magunk részéről. De azért járjunk el óvatosan, mert az a rendszer, amit ön mondott, az a bizonyos alapítvány a Pázmány Alapítvány volt a Felvidéken, amit a szlovák állam ellenállása miatt kellett megcsinálni, azért az legyen jó példa, annak a működési visszásságai, hiszen akkor nem tudtak közvetlenül eljutni ezek a pénzek a családokhoz, hanem ez az alapítvány költötte el, aminek aztán az lett a vége, hogy az alapítványban részt vevő meg közelálló szülőknek a ruhaboltjából 15 eurós tornatrikókkal ruházták fel a gyermekeket több százasával, meg olyan dolgokat vásároltak, amikre nem is volt feltétlenül szükség, de legalább néhány vállalkozó jól járt ezzel. Tehát azért legyen példaként előttünk az, hogy az sem volt föltétlenül egy jól működő modell!

Keressük és kutassuk meg akkor azt, vagy vitassuk meg vagy vitassák meg az érintettek, hogy hogyan lehetne ezt a kérdést jobban csinálni, és mi lenne az az összeg, amely valóban segítség lenne külhonban arra vonatkozóan, hogy a magyar családok magyar iskolába írassák a gyermekeiket. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Molnár képviselőtársamra annyit hadd reagáljak először, hogy tudja, képviselő úr, azért a kritikái egyrészt akkor lennének hitelesek, hogyha önök ezt az ügyet alapvetően máshogy kezelték volna, de azért ez ebben a formában nem igaz.Az, hogy a Szocialista Pártnak pedig... (Korózs Lajos: A Bethlen Alapítvánnyal kell foglalkozni ennél a napirendnél, ugye?  Az elnök csenget.)

ELNÖK: Korózs képviselő úr, nem adtam önnek szót! Majd ha bejelentkezik, akkor fogok adni, ezt az időkeretbe pedig be fogjuk számítani. (Korózs Lajos: Attól még igazam van!) Parancsoljon, képviselő úr!

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Attól még lehet, hogy igaza van, Korózs képviselő úr, én is kíváncsi vagyok a mondanivalójára, úgyhogy biztatom, hogy majd utánam nyomjon gombot.Szóval az, hogy a Szocialista Pártnak mindig fontosak voltak a határon túli magyarok, az valahogy a Comedy Centralnak az esti műsorsávjába való kijelentés volt, képviselő úr (Dr. Molnár Zsolt: Fideszes duma!), ezt nagyjából azért itt mindenki érzi ebben a teremben.

Szóval, a kritikái akkor lennének jogosak, hogyha ezt a kérdést önök önmagában és alapvetően máshogy csinálták volna. Alapvetően azért nem csinálták máshogy, mert önöknek is ugyanígy megvoltak a liebling szervezeteik határon túl, mint ahogy most a Fidesznek megvannak. Az önök idejében is megvoltak azok a kiválasztott határon túli magyar vezetők, akik felküldték a listákat Budapestre, és véleményezték, hogy ki kaphat pénzt, és ki nem kaphat politikai alapon, mint ahogy ez most is így van.

Más kérdés  és azért ezt is el kell ismerni , hogy önök azért legalább nem akartak mindenki mást kinyírni annak idején, mint amilyen tendenciákat azért mostanában látunk. Tehát legalább nem kellett mindenkinek éhen halnia, aki nem volt hajlandó önöknek befeküdni. De azért ez még nem azt jelenti, hogy sokkal erkölcsösebb volt ez a fajta pályázatbírálási mechanizmus. Arról nem is beszélve, hogy azokat a forrásokat, amelyek most rendelkezésre állnak, még csak meg sem közelítette az az összeg, amelyeket önök erre a célra annak idején fordítottak.

Ugyanakkor persze, ezzel együtt nyilván van igazság is abban, amit ön elmondott. Mi a magunk részéről az elmúlt hat évben azért meglehetősen sokszor tettük kritika tárgyává a pályázatok elbírálásának a rendszerét, a zárt pályázatok, tehát az egyéni elbírálással kiosztható pályázati pénzek rendkívül magas arányát, amelyen továbbra sem hajlandó a kormányzat változtatni. Továbbra is találkozhatunk olyan gyakorlattal, hogy kormányzathoz közel álló személyek és szervezetek néhány oldalas, összehányt pályázatra 100-200 millió forintokat kaphatnak, amelyekkel aztán utána nem nagyon akaródzik nekik elszámolni, vagy azt több éven keresztül halasztják. Mint ahogy például a tusnádfürdői kempingnek a felújítását, amelyikkel kapcsolatban mi azért most már lassan szeretnénk látni, hogy Németh Zsolt alapítványa mit zsonglőrködött ezzel a 150 millió forinttal, illetve hogy végül is sikerülte magánkezekbe átjátszani az ebből a pénzből felújított kempinget, vagy végül is ezt csak megakadályozta az államtitkárság. Ennek most már lassan utána fogunk nézni, azt hiszem, most augusztusban a harmadik módosított elszámolási határidő is le fog járni, úgyhogy bízom benne, hogy államtitkár úrék nem fognak adni több lehetőséget az elszámolás elszabotálására.

Ugyanakkor  és akkor most térjünk rá azért a konkrét javaslatra  nehéz kérdés az, amit Molnár képviselő úr felvet. Ha jól értem, az MSZP-nek az a baja ezzel a javaslattal, hogy mi hiányzik belőle, és hogy mi az, amilyen irányba el lehetne vinni még a Bethlen Gábor Alap működését.

Ez azért nehéz kérdés, mert ebben van igazság, és nagyon sok olyan kérdés van, aminek a szabályozását mi is szívesen látnánk vagy a változtatását mi is szívesen látnánk, és az ember szívesebben támogatna egy olyan javaslatot, amiből visszaköszönnek bizonyos olyan változtatási igények, amelyek adott esetben már az elmúlt évek során több alkalommal is megfogalmazódtak.

Ugyanakkor mi a magunk részéről úgy döntöttünk, hogy mégiscsak azt fogjuk nézni, hogy mi van a javaslatban, és ez alapján fogjuk meghozni a döntésünket. Azzal együtt, hogy el kell hogy mondjam, hogy sok hiányérzetünk van, és most jelenleg azt fontolgatjuk, hogy ezzel együtt is a magunk részéről majd az ősz folyamán be fogunk nyújtani egy olyan törvénymódosítást, amiben ezeket a kérdéseket rendezni szeretnénk.

De most akkor koncentráljunk arra, amit a javaslat tartalmaz, és itt azért többségében alapvetően technikai jellegű módosításokról van szó. Ezekre én részletesebben kitértem már a vezérszónoki felszólalásomban, amikor a javaslatot elkezdtük tárgyalni, ezt most nem szeretném megtenni. Egy kérdésről szeretnék ugyanakkor beszélni, ez pedig a Határtalanul! program.

(11.40)

Államtitkár úrnak is régóta ez a véleménye, és ebben a véleményünk megegyezett egymással már az elmúlt évek során is, hogy ennek a programnak nem az EMMI-ben kellett volna lennie, hanem a Miniszterelnökségen, és ez a program most idekerül. Mi ezzel a magunk részéről egyetértünk. Úgy gondolom, hogy a Miniszterelnökség ennek a programnak jobb gazdája lesz, mint az EMMI volt.

Ugyanakkor nagyon határozottan szeretném államtitkár úr figyelmét felhívni és kérni azt, hogy ön is pontosan tudja, hogy ennek a programnak milyen problémái voltak az elmúlt évek során. Amikor ön még bizottsági elnök volt, a Nemzeti összetartozás bizottságának elnökeként is ezzel az üggyel sokszor foglalkoztunk, az ezzel kapcsolatos problémák többször bekerültek a bizottságunk elé, és tudjuk azt, hogy milyen alapvető problémák voltak például az adminisztrációval, a pályázatelszámolásokkal, egyáltalán a pályázatok időben történő kiírásával. Sok év után sikerült ezen csak változtatni, de a problémákat teljesen megszüntetni a mai napig sem sikerült.

Én arra kérem államtitkár urat, hogy ha már egyszer mi a magunk részéről megelőlegezzük önnek azt a bizalmat, hogy ennek a programnak jobb gazdája lesz, mint az EMMI, akkor valóban tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ez így is legyen. Azt kérem önöktől, hogy tekintsék át a program eddigi működési zavarait, leginkább azt, hogy hogyan lehetne a pályázatok elszámolását egyszerűsíteni. Érthetetlen, túlbürokratizált a pályázati elszámolás. Sokszor olyan igazolásokat és olyanfajta számlákat kérnek a pályázóktól, amiket nem könnyű beszerezni, és ez a mai napig is talán most már kevesebbeket, de higgye el, államtitkár úr, a mai napig is sokakat visszatart a pályázattól az az elképesztő bonyolultság és adminisztrációs bürokrácia, amit ez a pályázat jelent.

Meggyőződésem, hogy itt még vannak pontok, ahol ezen lehetne egyszerűsíteni, ezért fordulhatott elő az a korábbi években is, hogy egész egyszerűen nem fogyott el a pályázati keret. Ilyen azért viszonylag ritkán van Magyarországon, hogy van egy rendkívül nagy pályázati keret, de igazából mindegy, hogy mekkora, de van egy pályázati keret, amit egész egyszerűen azért nem sikerül elkölteni, mert nincsen rá elég pályázó. Azért nem volt elég pályázó, mert sokakat elrettentett ennek az egész pályázatnak a módja, az adminisztrációja és az elszámolása. Tehát azt kérem, hogy erre figyeljenek oda.

A másik, amit egy kicsit nehezen értünk: az ezzel kapcsolatos ellenállást az önök részéről. Összesen egyébként egyetlenegy darab módosító javaslattal élt a Jobbik. Az is egy olyan jellegű volt, amely a törvényből magából már következik, hiszen maga a törvényjavaslat több, most meglévő gyakorlatot jelenített meg a törvényben, vagy olyan dolgokat szerepeltet, amelyek eddig is így működtek, csak éppen törvényben nem szerepeltek. Például leszögezi a javaslat azt, amit eddig is tudtunk, hogy a Bethlen Gábor Alapnál a munkáltatói jogokat az alap vezetője gyakorolja. Én ugyanúgy kértem azt, a már meglévő és egyébként általunk sokszor kritizált gyakorlatot végre megváltoztatva egy kicsit jobban kereshető, átláthatóbbá vált a Bethlen Gábor Alap honlapja. A korábbi években gyakorlatilag lehetetlen volt egy-két napos munka ráfordítása nélkül utánajárni és kinyomozni azt, hogy milyen szervezet milyen döntések alapján mikor és mennyi pénzt kapott a Bethlen Gábor Alapból. Ezt évente háromszor elmondtuk mindenféle bizottsági üléseken. Ezt nagyon jól megcsinálták, el kell ismerni. Tehát egy jól kereshető adatbázisa van most éppen jelenleg a Bethlen Gábor Alapnak, és mi szeretnénk is, ha ez így maradna. Szerettük volna, ha ez a fajta tájékoztatási kötelezettség törvényben is megjelent volna, ezt önök mégsem támogatták. Számunkra kicsit nehezen érthető, hogy emögött milyen cél húzódott meg. Mindenesetre úgy gondoljuk, hogy erre a kérdésre még a jövőben szeretnénk visszatérni.

Ezzel együtt, az elmondott kritikáinkkal együtt és annak a szemléletnek a megfontolásával együtt, amit az előbb Molnár képviselőtársam felé is jeleztem, a Jobbik úgy döntött, hogy ezt a javaslatot támogatni fogja, de szeretnénk hangsúlyozni, nem azért, mert a Bethlen Gábor Alap működésével vagy gyakorlatával egyetértenénk, hanem azért, mert most pusztán azt szeretnénk nézni, hogy ez a törvényjavaslat milyen irányú változásokat fog tenni, és azokkal pedig alapvetően egyet tudunk érteni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! „Azért fontos, hogy igaz magyarok legyünk, hogy jó horvátokká tudjunk válni.” „Horvát vagyok, tehát magyar!”  vallotta Zrínyi Miklós, a költő, politikus és hadvezér, akit mindkét nép büszkén és joggal vallhat hosszú, jeles alakokban bővelkedő történelmében magáénak. Magyarország és Horvátország történelme ugyanis nem pusztán azért kapcsolódott össze több mint 800 éven keresztül, mert a két nép egymás mellett élt. A Szent László királyunk által megszerzett horvát területekre és annak népére uralkodóink sohasem leigázandó, kizsigerelendő, minél hamarabb beolvasztandó tartományként tekintettek, hanem társországként és társnemzetként. Nem véletlen, hogy Horvátország a magyar koronán belül egyedülálló módon mindig bizonyos fokú önállóságot élvezett, és maguk a horvátok is tevőlegesen részt vállaltak nagy nemzeti céljaink megvalósításában. Elég, ha csak a már említett Zrínyiek vagy éppen a velük egyébként rokonságban álló Frangepánok történelmi szerepére utalunk. Habár a Habsburgok intrikái, illetve a délszláv egység fantazmagóriája rövid időre szembe is tudott bennünket állítani, az egymásrautaltság, a szabadságszeretet és a függetlenség iránti vágy annál erősebben kapcsolt össze bennünket 1990 után, hisz Magyarország az elsők között nyújtott tevőleges segítséget a szabadságáért küzdő Zágrábnak, és elsőként is ismerte el az új, független horvát államot.

Nyilván a fentiek miatt sem kell csodálkoznunk azon, hogy a magyarság szinte egy emberként szurkolt néhány nappal ezelőtt a horvát nemzeti válogatottnak. És bár a 2018-as labdarúgó-világbajnokság döntőjét szomszédaink végül elbukták, káprázatos játékukkal, kitartásukkal, alázatukkal és elképesztő akaraterejükkel mindannyiunk szeretetét és megbecsülését kivívták. Innen, a magyar parlamentből is szeretnék gratulálni nekik a horvát futballtörténelem eddigi legjobb eredményéhez, a világbajnoki ezüst megszerzéséhez. A két egykori csehszlovák és a két magyar ezüstérem mellé ezzel Horvátország is megszerezte a maga ezüstjét. Bízunk benne, hogy rövidesen a világbajnoki trófea is megérkezhet majd szűkebb régiónkba. Reméljük, hogy ha így lesz, akkor azt a tornát már a külhoni magyarság is mindenki számára elérhető, magyar nyelvű közvetítéseken keresztül tudja majd figyelemmel követni, amely probléma megoldását a magyar kormány már hosszú évek óta ígérgeti.

Tisztelt Országgyűlés! A nagyszerű eredményt némileg beárnyékolja azonban, hogy a horvát futballt ugyanúgy körüllengik a korrupciós botrányok, mint a magyart, és bizony sok tízezer horvát szurkoló gondolta úgy, hogy ez ellen csak úgy tudnak hatásosan tiltakozni, ha nyíltan a horvát labdarúgó-válogatott ellen foglalnak állást. De legalább ennyire szomorú az is, hogy bizony maga Orbán Viktor miniszterelnök is részesévé válhat a horvát futballt érintő korrupciós botránysorozatnak, legalábbis személyes strómanján, „Pénztáros” Lőrincen keresztül, aki éppen Eszéken épít stadiont az általa felvásárolt helyi futballklub számára.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az Interparlamentáris Unió magyar-horvát baráti tagozata leköszönő alelnökeként ugyanakkor nem hallgathatom el azon véleményemet sem, hogy az elmúlt években súlyosan leértékelődött Horvátország fontossága a magyar Balkán-politikában. Orbán Viktor és a magyar diplomácia azzal a Belgráddal törekszik a lehető legszívélyesebb kapcsolatokra és hangsúlyozza a történelmi megbékélést, amely ma is koszovói albán cigányok betelepítésével próbálja megváltoztatni a magyarlakta délvidéki települések nemzetiségi összetételét. Azzal a Szerbiával folytatunk egyoldalú gesztuspolitikát, amely nemhogy területi autonómiát nem biztosít a Trianonban elszakított nemzetrészeink számára, de még az egyébként csak korlátozott kulturális autonómiát jelentő nemzeti tanácsok jogköreit is erőteljesen szűkíteni kívánja.

A Jobbik részéről már számos alkalommal jeleztük, hogy természetesen magunk is fontosnak tartjuk a jó magyar-szerb viszonyt, de ezzel kapcsolatban világosan jelezni kellene, hogy melyek azok az ügyek, amelyekből a magyar fél nem engedhet. A területi autonómiának pedig ilyennek kellene lennie. A Jobbik szerint a MOL-lal kapcsolatos huzavona sem indokolhatja azt, hogy az egyébként a helyi magyarsággal szemben meglehetősen nagyvonalúan bánó Horvátország ennyire leértékelődjön diplomáciánk számára. Természetesen mi is fontosnak tartjuk a probléma mielőbbi rendezését, ám azt is, hogy megszűnjön a magyar külpolitika egyoldalú, nem mellesleg a délvidéki magyarság számára semmilyen eredménnyel nem járó kiegyensúlyozatlansága. Még akkor is így gondoljuk ezt, ha a Horvátországban élő őshonos nemzeti közösségek képviseletét és annak jogköreit egy népszavazási kezdeményezés elfogadhatatlan módon szűkíteni szándékozik. Ez ügyben bízunk Grabar-Kitarović elnök asszony, Plenković miniszterelnök úr, valamint a horvát politikai pártok józan belátásában.

Tisztelt Országgyűlés! A magyar és a horvát nemzet nyolc évszázadon át élt közös hazában. Arra kérem az Országgyűlést és a kormányt, hogy ne felejtsük el ezt, és törekedjünk országaink között a lehető legjobb kapcsolatok kialakítására. A Jobbik ehhez minden támogatást meg fog adni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A vajdasági parlament június 19-ei ülésén született döntés arról, hogy november 25-e, Délvidék elszakításának és az ezer éve ősei földjén élő magyar közösség kisebbségbe szorításának évfordulója ünnepnap lesz a tartományban. Sőt, ugyanez a parlamenti döntés még egyet rúgott a magyarságba: december 1-jét, Erdély elszakításának napját is vajdasági ünneppé tette a szerbiai románok kérésére.

A szerb-román magyarellenes összefogáson talán meg sem lepődünk, az azonban egészen mélyen felháborít, hogy a legújabb kori kisantant döntését büszkén helyeselte a magát a magyar közösség első számú, sőt egyedüli képviselőjének tartó Vajdasági Magyar Szövetség, a Fidesz helyi fiókszervezete is; igen, büszkén, hiszen Pásztor István pártelnök már a szavazást megelőzően bejelentette a magyarságot porig alázó döntés támogatását.

Szijjártó Péter miniszter úr több alkalommal elmondta, hogy ha a délvidéki magyarságot valamilyen jogsérelem éri, akkor azt majd a VMSZ önöknek jelzi. Remélem, ez után a gyalázatos döntés után már az önök számára is világos, hogy délvidéki hűbéresük nemhogy nem jelez, de még partner is a magyarellenes döntések meghozatalában. Ennek fényében nyilván érthető, hogy a VMSZ miért nem tájékoztatta önöket arról sem, aminek kapcsán egyébként a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, valamint a Magyar Mozgalom már számos alkalommal és idejében szót emelt: a Magyar Nemzeti Tanács jogköreinek súlyos szűkítésére készül a szerb hatalom.

A nyár elején egyébként el is fogadott törvény szerint az MNT-t minden területen megfosztották egyetértési jogától, de még a megmaradt véleményezési jogkörök is bizonyos területekre szűkültek, korlátozták a nyelvhasználati jogokat, valamint azon szervezetek körét is, amelyekkel a nemzeti tanácsok együttműködést alakíthatnak ki, a magyar kulturális autonómia felszámolását pedig a VMSZ belgrádi képviselői megszavazták. De a Fidesz helyi vazallusai szerint a fentiek alapján nyilván az sem probléma, hogy ezrével folyik koszovói, muszlim vallású, albánul beszélő cigányok betelepítése a délvidéki magyarlakta településekre, többek között Martonosra, Kishegyesre és a bánsági szórvány falvaiba. De az etnikai viszonyok erőszakos megváltoztatásával szemben az európai szintű bevándorlásellenes propagandát folytató magyar kormánynak mindeddig egy árva szava sem volt.

A fentiek alapján kérdezem az államtitkár urat, hogy mi a kormány véleménye a VMSZ és a szerb hatalom újabb gyalázatos döntéséről, Délvidék elszakításának ünnepnappá tételéről. Budapesti sugallatra döntött-e a VMSZ az igen mellett, mint ahogyan azt sokan sejtik és sejtetik? Miért nem tiltakozott a kormány már akkor, amikor a szerb hatalom a nemzeti tanácsok jogköreinek szűkítését tervbe vette? Miért nem tiltakoztak a vonatkozó törvény elfogadása ellen sem? Végül pedig miért nem tiltakozik a kormány a délvidéki magyar falvakba történő koszovóicigány-betelepítések ellen, ezzel pedig az etnikai viszonyok erőszakos megváltoztatásával szemben? Kérem, államtitkár úr, hogy az előzőekkel szemben a kérdéseimre válaszoljon, Szotyori-Lázár Zoltán sztoriját meg már hallottuk egypárszor. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Nagyon köszönöm, államtitkár úr. Némileg sikerült meglepnie, de tényleg köszönöm, hogy érdemi válaszokat adott azokra a kérdésekre, amiket fölvetettem. Jó lenne, ha ez máskor is így történne. Nagyon gyorsan: nagyon örülök, hogy figyelemmel kíséri a magyar kormány a koszovói cigányok betelepítését a magyar falvakba. Az én kérdésem arra vonatkozott, hogy miért nem tiltakoznak ez ellen. Miért tartják önök azt jónak és helyesnek, hogy idegen kultúrkörből érkezett, idegen vallású személyekkel és családjukkal borítják föl a magyarlakta települések etnikai egyensúlyát? Önök a VMSZ-szel tárgyalnak, mert őt tartják legitimnek. De legitimációja nemcsak a VMSZ-nek van, a Délvidéken még egyelőre többpártrendszer van, bár gondolom, ez nem föltétlen tetszik önöknek, de egyelőre az a helyzet még ott is, meg itt is.

A kisebbségi jogban visszalépés nem történt? Államtitkár úr, ez egész egyszerűen nem igaz. Tehát amit ön mond, az nem igaz. Elmondom még egyszer: a Magyar Nemzeti Tanácsot minden egyetértési jogától megfosztották, és az eddigi egyetértési jogokat csupán véleményezési jogkörré degradálta az a törvény, amelyet az önök szövetségesei is megszavaztak.

Nem tudom elfogadni a választ. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy kis jelentőségűnek tűnő, de mégis nagyon fontos ügy fekszik most előttünk, amelynek azért nyilvánvalóan van egyfajta szimbolikája is, amit különösen fontos az elmúlt évek történései fényében vizsgálnunk. Egy olyan híd újraépítéséről fogunk szavazni és dönteni, amelyet  el is árulom előre  mi természetesen támogatni fogunk, amely két régiót, két magyarlakta régiót köt össze, két olyan régiót, amelyeket annak idején az Ipoly folyón keresztül, magam is kikerestem, amit fideszes képviselőtársam mondott, 47 híd kötött össze, és magam is azt a számot találtam, hogy ezek közül mindössze csak négy maradt az ötvenes évekre. Ezek a hidak kötötték össze a régió magyar lakosságát, azt a magyar lakosságot, amelyet aztán 1920-ban a trianoni békaszerződés szétszabdalt és elválasztott egymástól. Jó és helyes, hogy ilyen infrastrukturális beruházások történnek. Fontos a magyar-magyar kapcsolatok építése. Fontos az, hogy a Kárpát-medence magyar közösségeit minél több szállal tudjuk egymáshoz kötni, és ennek természetesen vannak infrastrukturális feltételei is.

(11.00)

Hasonlóan fontos lenne egyébként, egy mondat erejéig szeretném azt idehozni, hiszen erről számos alkalommal szót ejtettünk már a Házban, a vasúti összeköttetések fejlesztése is, nemcsak felvidéki-magyar vagy szlovák-magyar, hanem a többi elszakított terület vonatkozásában is. Több alkalommal kértünk már ez ügyben előrelépést a kormánytól, egyelőre úgy látjuk, hogy kevesebb a szándék arra vonatkozóan, hogy a vasúti közlekedésben is ehhez hasonló fejlődéseket elérhessünk.

Államtitkár úr csak egy mondat erejéig említette, illetve maga az előterjesztés is csak szégyenlősen fogalmaz azzal kapcsolatban, hogy az ennek a hídnak az újjáépítéséről szóló megállapodás 2012-ben már megköttetett. Azért azóta eltelt hat év, kedves képviselőtársaim, kedves államtitkár úr. Mi történt abban a hat évben? Úgy gondolom, az előterjesztői beszédben talán erről is kellett volna szót ejteni. Annál is inkább kellett volna szót ejteni, mert az Ipoly-híd vagy az Ipoly-hidak, hiszen többről is beszélhetünk, többnek az újjáépítése, fejlesztése is tervben van a következő években, egy olyan pont volt a kormányzati nemzetkommunikációban, amelyre folyamatosan sikertörténetként hivatkoztak.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A 2010-es évek elején számos felszólalásban bíráltam, kritizáltam és kértem számon a kormányt a magyar-szlovák kétoldalú kapcsolatokban a felvidéki magyar közösség számára sérelmes ügyek nem kellő képviselete miatt. Nem egy, nem két csörtém volt Németh Zsolt államtitkár úrral annak idején, amikor egy-egy interpellációban vagy kérdésben sorjáztam azokat az ügyeket, amelyekkel kapcsolatban úgy láttuk, hogy a magyar kormány több év elteltével sem, és hozzáteszem, egyébként azóta sem ért el előrelépéseket. Legyen szó Malina Hedvig ügyének az elhalásáról, legyen szó a felvidéki nyelvtörvényről, zászlótörvényről, legyen szó a DAC-szurkolók most már sok évvel, évtizeddel ezelőtti brutális szlovák rendőri szétveréséről.

És a legfontosabb az állampolgársági törvény. Az az állampolgársági törvény, szlovák állampolgársági törvény, amelynek megváltoztatása kapcsán önök az égvilágon semmilyen eredményt felmutatni nem tudnak. Sőt, a kormányzati kommunikáció annak idején az volt, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr mondta, hogy az a megoldás, hogy át kell jönni Magyarországra, és itt kell fölvenni mintegy titokban a szlovák (sic!) állampolgárságot.

Nos, amikor ezeket a kérdéseket sorjáztam számos alkalommal, és sajnos most is mindegyiket meg tudom tenni, mindig az volt a válasz, kicsit olyan Kovács László-i érzület lengte be a termet, hogy nekünk azokra a pontokra kell összpontosítanunk, ahol együtt tudunk működni, ahol sikereket tudunk elérni  közben megjött a beszédem, de szerintem egész jól helytálltam így fejből is eddig… , azokra a pontokra kell összpontosítanunk, amelyekben úgy látjuk, hogy van lehetőség az együttműködésre, és például nem a sérelmes dolgokkal kellene állandóan foglalkozni, hanem azzal, hogy milyen jó az európai uniós együttműködés, meg épülnek az új Ipoly-hidak.

2012 óta éveken keresztül azt hallgattuk, hogy milyen fontos vagy mennyire helyesebb inkább az olyan jól sikerült projektekre összpontosítani, mint az épülő Ipoly-hidak. Na most, azóta eltelt hat év, és én szívesen hallottam volna néhány mondatot azzal kapcsolatban államtitkár úrtól, hogy ebben a hat évben miért nem sikerült előrelépni. Na, ez nem csak a mi hibánk egyébként, tegyük hozzá, illetve a mienk biztos, hogy nem, de nemcsak az önök hibája. Kicsit utánanézve a dolognak, látjuk, hogy azért az önök szlovák barátaiban sem volt meg feltétlenül a lángoló jó szándék ennek az ügynek a minél gyorsabb lezárását tekintve.

A megállapodás megkötését követő két évben főleg Nyitra megye volt az, legalábbis a Magyar Nemzet annak idején készített egy meglehetősen jó összefoglalót erről, annak járt utána még az igazi Magyar Nemzet, azt derítette ki, hogy Nyitra megye részéről voltak akadékoskodások. Aztán 2014-et követően egy alkalommal a szlovák kormány is visszadobta ennek végrehajtását, mondván, hogy nincs jól előkészítve és nincs jól indokolva. De vannak olyan hírek is, és ezeket azért hozzuk ide ebbe a vitába, hogy problémát okozott az is, hogy miközben önök nagyszerű barátságot, illetve Orbán Viktor nagyszerű barátságot ápol Robert Ficóval, és ennek oltárán egyébként fel is áldozott mindent a felvidéki magyar ügyek kapcsán, eközben paradox módon nem hajlandó és önök sem hajlandóak szóba állni a szlovák kormány, a baráti szlovák kormány egyébként magyar vagy félig magyar párt által delegált tagjaival, hanem inkább a parlamenten kívüli MKP-t tekintik csak stratégiai partnernek.

Ezt a logikát mi nem feltétlenül vitattuk, mármint ami a stratégiai partnerséget illeti, és azt sem, hogy a nemzetpolitikában alapvetően etnikai alapokra kell támaszkodni, és magyar etnikai pártokkal kell elsősorban a magyar kormánynak szövetségesi vagy partneri viszonyt fenntartani. De azért ez nem kellene kizárja azt, hogy mondjuk, szakértői szinten, ha egy nemzeti érdekről van szó, adott esetben egy Ipoly-híd megépítéséről, akkor ott bizony együtt kellene jobban működni az egyébként a Híd által vezetett szlovák közlekedési tárcával is. Egyes hírek szerint ugyanis ez is akadályozta az ügyek előrehaladását, hogy önök egy ilyen durcás elvi hozzáállásból erre az együttműködésre nem voltak hajlandóak kellő mélységben.

Aztán hogy hová vezetett ez a nagy barátság Ficóval és a kormányával, erről még egy félmondatot azért hadd tegyek ide, mert ennek van aktualitása. Tegnap Gyöngyösi Márton képviselőtársam is kitért rá a Sargentini-jelentés kapcsán. Miközben önök ezeket a kérdéseket mind feláldozták például az épülő Ipoly-hidak oltárán, aközben Robert Fico minden egyes adandó alkalommal, amikor Magyarország mellé kellett volna állni az európai színtéren, akkor ezt nem tette meg. Nem tette meg egyébként a kötelező kvóták elfogadása kapcsán, ott sem követte Orbán Viktor ebben a küzdelemben, jogos küzdelemben, azért ezt szeretném hangsúlyozni. Átböngésztem az Európai Parlament honlapját országonként megnézve, ki hogy szavazott, és az a szomorú hírem önöknek, hogy a Fico vezette SMER képviselői ebben a kérdésben sem álltak önök, vagy ha úgy tetszik, Magyarország mellé.

Eközben pedig Szijjártó Péter külügyminiszter úr úgy fogalmazott idén márciusban: „Bár Magyarország és Szlovákia között összetett volt a kapcsolat, mára olyan jó ez az együttműködés, amire korábban még sosem volt példa.” Biztos e miatt a kiváló együttműködés miatt akarták Felvidéken egy évvel ezelőtt bezárni a magyar kisiskolák egyharmadát, kedves képviselőtársaim. A magyar kisiskolák egyharmadának bezárása egy olyan történet, ami feszültséget okoz, ezzel nem kell foglalkozni, foglalkozzunk inkább a sikeres projektekkel, mint például a hat év alatt meg nem épült Ipoly-híd, ugye. Erről egyébként megkérdeztem miniszterelnök és miniszterelnök-helyettes urat annak idején egy nemzetpolitikai fórumon, kérve, hogy ha már egyszer ilyen kiváló a barátság Robert Ficóval, menjen már oda hozzá, és ugyan mondja már meg neki, legyen kedves, hogy ha már ilyen jóban vagyunk, tegye már meg azt a gesztust, hogy nem zárja be a magyar kisiskolák egyharmadát Felvidéken, mert ez magyar nemzetpolitikai szempontból meglehetősen tragikus lepés lenne.

Erre a magyar kormánynak, a magyar nemzetpolitikának az volt a válasza, kedves képviselőtársaim, hogy majd akkor kifizetjük. Majd akkor mi átvállaljuk ennek a költségeit. Tehát nem vagyunk olyan kapcsolatban Robert Ficóval, hogy ilyen kéréseket tegyünk feléjük. Inkább kifizetjük. Ez a magyar nemzetpolitika teljes tévútja, kedves képviselőtársaim. Aztán a dolog azért oldódott meg egyébként, csak Magyarországon már erről kevés szó esett, főleg a kormányzati sajtóban, mert a Híd kormányra került, és a Híd kormányra lépésének egyik feltétele az volt, hogy ezt a törvényt módosítsák úgy, hogy a magyar kisiskolák egyharmadát ne kelljen bezárni.

Tehát nem kell szeretni a Hídat, nem kell szeretni a hídas politikusokat, csak bizonyos realitásokkal tisztában kellene lenni. Ha Szlovákiában egy olyan párt irányítja a közlekedési tárcát, amelynek döntő befolyása van az ilyen projektekre, amely ráadásul magát legalább félig magyarnak határozza meg, de ha nem magyarnak határozza meg, akkor is, a magyar nemzeti érdek az, hogy ha ennyire jól együttműködünk Szlovákiával, főleg ilyen jóban vagyunk a szlovák kormánnyal, akkor nem ilyen pitiáner pártlogikai szempontok alá kellene rendelni a nemzeti ügyeket, nemzeti kérdéseket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezekkel együtt, mindezen inkább csak kiegészítő vagy az elmúlt évek tisztánlátását segítő kritikáinkkal együtt természetesen a javaslatot támogatni fogjuk, felhívva ismételten arra a figyelmet és nem elfelejtve azt, hogy számos másik hasonló projekt van még folyamatban, számos Ipoly-híd felújításáról még szó lehet.

(11.10)

2012-ben is Németh Zsolt nem egyről, hanem négy vagy öt Ipoly-hídról beszélt. A másik négyről még mindig nincs szó. Államtitkár úr, ha megtenné  nyilván nem tenné meg, de nekem az a dolgom, hogy elmondjam és megkérjem rá , szóval, ha megtenné, hogy a zárszavában szót ejtene arról, hogy a másik három-négy-öt Ipoly-híd, amelyekkel Németh Zsolt már 2012-ben vitézkedett, újranyitásával kapcsolatban mi a helyzet, akkor nagyon örülnénk.

Tehát van még feladatunk, van még lehetőségünk. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél átjárhatóbb legyen a Kárpát-medence, a határ túloldalára került, Trianonban lassan száz évvel ezelőtt szétszabdalt magyar közösségek közötti kapcsolattartás minél könnyebb legyen. Ezen sokat segítenek ezek az Ipoly-hidak, de sokat segítene az is, ha ezekben a kérdésekben önök lényegesen pragmatikusabb politikát folytatnának.

Még egy megjegyzés: hírek voltak arról is, lévén, hogy ott európai uniós források bevonásáról is van szó, hogy nem feltétlen csak Nyitra megye meg a szlovák kormány akadékoskodása volt a probléma, hanem egyébként a pályázati ügyintézésekkel kapcsolatban a környékbeli fideszes polgármesterek sem voltak feltétlenül a helyzet magaslatán. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 1920. június 4-én írták alá a trianoni békediktátumot, amely a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiáját, legtragikusabb dátumát jelenti. Ezen a napon vált hivatalossá az, hogy nemzetünk közel egyharmadát a szövetséges, az első világháborúban győztes hatalmak a szomszédos államok uralma alá kívánják hajtani. Azóta az idegenbe szakadt magyarok mint kisebbség élnek a saját földjükön. Erre a dátumra szeretnénk már egy jó ideje felhívni a figyelmet, erre a dátumra szeretnénk már egy jó ideje valamiféle konszenzust teremteni itt a Házban. Ennek a dátumnak a kapcsán mondjuk azt most már itt a Jobbikban lassan másfél éve, hogy erre a dátumra Magyarországnak, a magyar kormánynak is fel kellene készülnie. Ez a dátum ugyanis a szomszédos országok számára ünnepnapot jelent, és ehhez a dátumhoz a környező országok nyilván majd így is fognak viszonyulni. Erről a dátumról tehát nekünk méltó módon kellene megemlékeznünk, és méltó választ kellene adnunk arra a várható hazugságáradatra, amit a környező országok  különösen Románia  majd ennek a dátumnak és az ehhez az eseményhez vezető, különböző időpontok százéves évfordulói kapcsán mondani fognak. Ezek a százéves évfordulók, azon események századik évfordulói, amelyek a trianoni békediktátumhoz vezettek, hamarosan, ezen az őszön ugyanis elkezdődnek. Hamarosan elérkezünk az első világháború lezárásának századik évfordulójához, majd következnek azok a tragikus események, amelyek végül hozzájárultak a történelmi Magyarország széteséséhez, köztük azok a dátumok most ősszel, amelyeken csekély legitimitású nemzetgyűlések Újvidéken, Turócszentmártonban vagy éppen Gyulafehérváron kimondták történelmi hazánk feldarabolását, szétszakítását. Ezért javasoltuk Farkas Gergely képviselőtársammal azt, hogy 2020 egy Trianon-emlékév legyen, amely megadja a méltó válaszokat az általam előbb említettekre.

Önök eddig a bizottsági szinten három alkalommal szavazták le ezt a javaslatot, miközben egyébként tudjuk azt, hogy a külhoni magyar közösségek megerősítése, a külhoni magyar közösségek támogatása és általában az ezzel kapcsolatos szimbolikus ügyek tekintetében túl sok vita nincsen köztünk. A Jobbik korábban is támogatta a legfontosabb nemzetpolitikai lépéseket, ezért mi is úgy nyúltunk ehhez a kérdéshez  ezt is sokszor hangsúlyoztuk, megteszem ismét , hogy pusztán egy javaslatot, egy keretet szeretnénk lefektetni, lehet ezen vitatkozni, lehet ehhez más módon is hozzányúlni. Azt kértük önöktől és a fideszes képviselőtársainktól  akik egyébként valamennyire sajgó lelkiismeretükről tanúbizonyságot téve csak tartózkodtak ennek a javaslatnak a leszavazásakor , hogy valamilyen módon próbáljunk ebben a kérdésben konszenzusra jutni. Ehhez tettünk mi egy ajánlást a magunk részéről.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezen szimbolikus dátum kapcsán a magyar parlament tegyen egy szimbolikus nyilatkozatot egyik részről, másrészről pedig határozza meg azokat a konkrét módokat, cselekvési lehetőségeket, ahogy erre a nemzeti tragédiára, a száz évvel ezelőtti nemzeti tragédiára emlékezni fogunk.

A környező országok  mint említettem  fognak emlékezni és emlékeztetni is minket, és garantálható, hogy sorozatban fogják megalázni Erdély és a többi régió elszakított magyarságát, akár Délvidéken, akár más régiókban, rákényszerítve őket az ünneplésre. Látjuk ennek már az előszelét akkor, amikor Kelemen Hunortól, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökétől megvontak egy magas állami kitüntetést, sőt még a román állampolgárságának a megvonása is szóba került pusztán azért, mert ő azt mondta, hogy nekünk, magyaroknak ezen a napon nincs mit ünnepelnünk.

Természetesen ezt nekünk meg kell értenünk, a szomszédos országok számára ezek örömünnepek, területet szereztek, országot szereztek ezeken a dátumokon, nekünk azonban ezzel az alkalommal nincs mit ünnepelnünk, mint ahogy egyébként a magunk részéről továbbra sem értünk egyet azzal, ahogy önök általában Trianon ügyéhez viszonyulnak, hiszen még az előző nemzetpolitikai kormányzat által meghatározottak vannak érvényben, miszerint énekelős, táncikálós, vidám módon kell ehhez a dátumhoz hozzáállni. Mi úgy gondoljuk, hogy itt nincs helye az ünneplésnek, hanem inkább szembe kell nézni Trianon máig ható, szomorú valóságával.

Mindig is támogattuk tehát a kormányzatnak a legfontosabb nemzetpolitikai törekvéseit. Egyetértünk azzal, hogy fontosak és szükségesek azok az anyagi támogatások, amelyek határon túlra irányulnak, ugyanakkor azt látjuk, hogy bizonyos konfliktusos ügyeket is fel kell vállalni. Ha a szomszédos országokkal nem értünk egyet nemzetpolitikai ügyekben, akkor azokban a kérdésekben igenis ki kell állni, és adott esetben kell vállalni olyan ügyeket, amelyeket konfliktusosnak érezhetünk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Önök ezt a kérdést nyilván így kezelik, ezért nem szeretnének ezzel foglalkozni. Nagyon fontosak az anyagi támogatások, de a pénz nem minden, néha ezekkel a kérdésekkel is foglalkozni kell, és világos választ kellene adni. Jobb lenne, ha ezt együtt tudnánk tenni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném megköszönni először is a támogató hozzászólásokat Keresztes László Lóránt LMP-s, Tordai Bence párbeszédes és Dúró Dóra független képviselőnek. Úgy néz ki, hogy azért volt értelme ezt a kérdést fölvetnünk. A parlamenti frakciók többsége úgy gondolja, hogy erről érdemes párbeszédet folytatni, és sajnálom, hogy az MSZP-nek nincs bent képviselője, de a legjobb tudomásom szerint ők is támogatólag állnak ehhez az ügyhöz, legalábbis Molnár Zsolt képviselő úr a tárgysorozatba vétel vitájakor erről beszélt, emellett érvelt, illetve jelezte egyetértését.Molnár képviselő úr is egyébként azt mondta a Nemzeti összetartozás bizottságában, hogy azért nem konfrontatív javaslat, és erről a kérdésről, a trianoni trauma feloldásához vezető lehetőségekről érdemes valamilyen párbeszédet folytatni.

(17.50)

Odajutottunk tehát, tisztelt kormánypárti képviselőtársam, hogy nemzeti sorskérdésekben a környező országok által fontosnak tartott és vélhetően hazug vádakkal kapcsolatban Magyarországon, a magyar parlamentben nemcsak a Jobbik, hanem még az LMP, az MSZP, sőt még a Párbeszéd is úgy gondolja, hogy ezekről a kérdésekről érdemes valamilyen érdemi vitát folytatni, erre egyedül a kormánypárti képviselők nem hajlandók. Ez az önök lelkén fog innentől kezdve száradni, képviselőtársaim.

Pánczél elnök úr, ismerjük jól egymást, régóta dolgozunk együtt, pontosan tisztában vagyok az ön elkötelezettségével ezzel az üggyel kapcsolatban, mégis elfogadhatatlannak tartom, hogy önök még ennek a kérdésnek a megvitatásától, az érdemi párbeszédtől is elzárkóznak. Vegyük tudomásul, hogy 1920-ban egy páratlanul gyalázatos és igazságtalan békeszerződés született a magyarság kárára. Ezt a békét Románia egy igazságos döntésnek fogja bemutatni, ezzel a békével kapcsolatban meg fogják alázni az erdélyi magyarságot  ez a folyamat már elkezdődött , és önök, a kormánypártok úgy gondolják, hogy ebben a helyzetben, ebben az évfordulóban abban a környezetben, amikor Románia az egész nemzetközi közvéleményt tele fogja majd harsogni azzal, hogy milyen igazságos döntés született és milyen kisebbségi mintaállamként működnek, önök úgy gondolják, ezzel kapcsolatban elegendő válasz az, hogy az Alaptörvénybe valamit nyolc évvel ezelőtt beírtunk.

Mi úgy gondoljuk, hogy ez kevés. Nagyon sajnáljuk, hogy önök még az érdemi párbeszédtől is elzárkóznak egy ilyen fontos nemzeti, nemzetpolitikai ügyben. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar reformkor legjobbjai 1848 tavaszán rendi államból parlamentnek felelős kormány által vezetett, a polgári szabadságjogokat és a jogegyenlőséget garantáló, modern Magyarországot teremtettek, példát mutatva ezzel Európának és a nagyvilágnak. A feudalizmus sorvasztó béklyóit lerázó, évtizedes küzdelemben nemzetünk saját önerejére támaszkodva tudott sikeres lenni a Habsburg-uralkodóházzal szemben. Széchenyi, Eötvös vagy Deák sikerének gyümölcseit azonban nemcsak a magyarság, hanem a Kárpát-medence összes népe élvezhette. A bécsi udvar azonban a korlátlan uralkodói abszolutizmus visszaállításában volt érdekelt, ezért hamis jelszavakkal, az ősi „oszd meg és uralkodj” elvét alkalmazva szembeállította a magyarságot a vele sorsközösségben élő Kárpát-medencei nemzetiségekkel. Ezzel pedig a véres, pusztító és a térség népeinek egymáshoz való viszonyát azóta is meghatározó polgárháborút generált, elsősorban a vegyes etnikai összetételű Délvidéken és Erdélyben.

Szeptemberben Jellasics horvát bán már közvetlenül a fővárosra és az ott dolgozó törvényes magyar kormányra támadt hadseregével. A szélsőségesen magyarellenes népvezérek és pópák befolyása alá került erdélyi románság pedig rövidesen lángba és vérbe borította Erdély földjét, tucatszámra gyújtva fel a magyar falvakat, városokat, és ezrével öldökölve a védtelen magyar lakosságot. A kirobbanó román népfelkelés az erdélyi szászokhoz hasonlóan a bécsi udvarhoz kötötte sorsát, hátbatámadással fenyegette a Jellasiccsal harcoló kormányt, és ezzel a ’48 tavaszán megteremtett polgári Magyarországot.

Tisztelt Országgyűlés! E kétségbeejtő helyzetben gyűlt össze pontosan 170 esztendővel ezelőtt, 1848. október 16-án Berzenczey László székelyföldi kormánybiztos hívására 60 ezer székely Agyagfalván, megoldást keresni arra, hogy „miként lehessen testvériesen helyreállítani a békét, s ennek áldásaiban megvédeni a királyi széket s az ország megtámadott belcsendét”.

A gyűlés ennek jegyében már az első napon rögtön kinyilvánította, hogy békésen viszonyul Erdély minden lakójához, de elvárja a felfegyverzett románoktól és a szászoktól is, hogy „kebelükben minden törvényellenes bujtogatásokat megszűntetvén, a bujtogatókkal statárialiter bánjanak”, vagyis fejezzék be az értelmetlen lázongást, büntessék meg a főkolomposokat és állítsák helyre Erdélyben a békét.

Másnap az agyagfalvi székely nemzetgyűlés egyhangúlag állást foglalt az áprilisi törvények védelmében, és fegyverkezni kezdett az Erdélyben tartózkodó császári csapatok és a Bécs által megtévesztett, ám annál nagyobb kegyetlenséggel tomboló erdélyi román népfelkelőkkel szemben.

A székelység áldozatvállalása nem csupán a szabadságharc katonai megsemmisülésének elkerülését és ezzel az egyébként a törvényesen működő Országgyűlés és kormány munkájának folytatását tette lehetővé, de megvédte Erdély békés polgári lakosságát az osztrák katonák, valamint a hozzájuk csatlakozott román népfelkelők önkényeskedéseivel, fosztogatásaival szemben.

A döntés lélektani hatásai pedig még a közvetlen katonai erőviszonyokban bekövetkezett változás jelentőségén is alaposan túlmutatnak. A székelység egységes kiállása ugyanis pozitívan hatott mind a csatatereken harcolókra, mint pedig azokra, akik a hátországban segítették a magyar forradalom és szabadságharc ügyét, nem utolsósorban pedig véglegesen kijelölte a székelység helyét az egységes magyar polgári nemzetben.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A fentiek okán ma reggel határozati javaslatot nyújtottam be annak érdekében, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa október 16-át, az agyagfalvi székely nemzetgyűlés kezdőnapját a magyar-székely összetartozás napjává.

(8.50)

Indítványom szövegét természetesen nem végleges változatnak szánom, nem kívánok egyedül maradni előterjesztőként, és  mivel láttunk már rá számos rossz példát  főleg nem szeretnénk ezt az emléknapot kisajátítani. Épp ellenkezőleg, azt szeretnénk, hogy kezdeményezésünk végleges formájában már a parlamenti pártok közös előterjesztése lehessen.

A sors fintora, hogy éppen ma, ezen a kerek évfordulón fog tárgyalni az Országgyűlés egy olyan kezdeményezést, amely a székelyeket önálló népcsoporttá, hazai nemzetiséggé nyilvánítaná. Ezzel mi nem értünk egyet, sőt ennek az ellenkezőjét gondoljuk: összetartozunk. A székelység az agyagfalvi gyűlésen is bebizonyította azt, hogy a legnagyobb fenyegetések, megpróbáltatások és szenvedések közepette és mindezek ellenére is egységesen kiáll a magyar nemzet mellett és annak részeként tekint magára. Bízom benne, hogy az Országgyűlés is hasonló egységet, valódi nemzeti konszenzust fog tudni felmutatni a magyar-székely összetartozás napja kapcsán.

Ezen konszenzus megtalálásának őszinte szándékával kérem a kormány támogatását, valamint a parlamenti pártok egy-egy képviselőjének előterjesztőként való csatlakozását.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő, a székelyek honos népcsoporttá nyilvánításáról szóló határozati javaslatot a Jobbik képviselőcsoportja sem fogja támogatni, több okból sem. Mi, jobbikosok a pártunk alapítása óta valljuk, hogy a külhoni magyar közösségek hosszú távú megmaradását kizárólag a tömb számára biztosított autonómia, területi autonómia, illetve a szórvány számára megadott kulturális autonómia jelentheti. Meggyőződésünk, és a dél-tiroli tapasztalataink is azt erősítették, hogy az anyaországnak az autonómiát kellene a nemzetpolitikai céljai közül a legfontosabbá tennie. Az így helyben maradó adókkal és más bevételekkel együtt nemcsak felzárkózni tudnának ezek a közösségek, de fenntartó növekedési pályára is állhatnának, ez is lehetővé válna számukra.

Jól tudjuk sajnos, hogy a magyar kormány nem teljesen így gondolkodik, még akkor sem, ha egyébként kommunikál ezzel, mármint az autonómiával kapcsolatban. Önök önmagában dicséretes módon az elmúlt évek során többszörösére emelték a külhoni magyarságra fordított pénzek összegét, amit mi természetesen üdvözöltünk is, még akkor is, ha az elosztás módjával a kedvezményezettek körét, jól körülhatároltságukat tekintve sok mindent kritizáltunk is. Csakhogy arra is minden alkalommal felhívtuk a figyelmet, hogy önmagában a pénz nem minden, alapvető fontosságú lenne a külhoni magyarság megmaradásának segítését közjogilag is körülbástyázni. Nyilván a különböző autonómiamozgalmak sikerre vitele nehezebb feladat, de úgy gondoljuk, hogy az elmúlt nyolc évben erre bőven lett volna idő és mód, akár az önök számára oly fontos jószomszédi viszony ápolása mellett is lett volna lehetőség arra, hogy előmozdítsák, ha mást nem, a székely autonómiatörekvéseket, vagy legalábbis a nemzetközi térben, például az Európai Parlamentben megjelenítsék azt, felhíva a figyelmet Trianon 100. évfordulójához közeledve arra is, hogy az etnikai kérdés a Kárpát-medencében valójában a mai napig sincs sehol sem megoldva; még akkor sem, ha a románok az elkövetkező két-három évben ezzel a hazugsággal fogják majd telekürtölni Európát és a fél világot. Ehhez képest a Fidesz Gyurcsányékkal együtt inkább leszavazta a Trianon centenáriumának emlékévvé nyilvánítását célzó jobbikos javaslatunkat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára sok, nemzetben gondolkodó magyar ember számára lehet szívmelengető érzés egy, a székelység önálló népcsoporttá nyilvánítását célzó kezdeményezést olvasni, de a székelyek nemzetiséggé nyilvánítása súlyos következményekkel járna mind az erdélyi magyarság, mind a székelység megmaradása szempontjából nézve. Az ötlet nem új keletű, ugyanis Nicolae Ceauşescu román kommunista diktátor már a hetvenes-nyolcvanas években az önálló székely nép létrehozásával próbálta megosztani és meggyengíteni Erdély magyarságát, egyébként sikertelenül. S más securitatés módszerek mellett ez az ötlet sem merült feledésbe a rendszerváltás után sem Romániában. Bukarest legutóbb 2011-ben próbálkozott azzal a népszámláláson, hogy mesterségesen csökkentse ily módon a magyarság számát és arányát. Tervük szerencsére ez alkalommal sem sikerült. Az Erdély területén élő mintegy 650-700 ezer székelyből mindössze ezren vallották magukat székelynek a kérdezőbiztosok előtt.

A helyi közösség részéről tehát nincs igény e nemzetiségi kategóriára, hisz a székelység a magyar nemzet szerves részeként tekint saját magára. Még akkor is így van ez, ha néhányan a saját identitásuk megélése és hangsúlyozása miatt ezen önállóság mellett kardoskodtak. A jó szándékukat mi nem szeretnénk vitatni, de láthatjuk azt, hogy csupán egy törpe kisebbség véleményét bírják.

Ha ez a javaslat, amely előttünk fekszik, itt és most többséget kapna, akkor Románia számára teremtenénk hivatkozási alapot és precedenst arra, hogy még tovább aprózza az amúgy is megfogyatkozott erdélyi magyarságot. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a magyarnyelv-használat joga Romániában a 20 százalékos küszöbhöz van kötve, és bizonyos településeken már akár néhány főnek a székely népcsoportba való átsorolásával is veszélybe kerülhetnek a sok esetben csak papíron meglévő, de legalább papíron meglévő magyar nyelvi jogok, a nyelvhasználat lehetősége.

Tisztelt Országgyűlés! Mindezek ismeretében vajon kinek állhat érdekében, hogy ilyen tartalmú javaslatot nyújtson be a Nemzeti Választási Bizottsághoz? Az eredeti kezdeményező egy Székelyek Világszövetsége nevű szervezet, amely azonban csak nevében mutatja jelét bármiféle közösségi működésnek, világszintű szervezettségről meg szó sincs az esetükben. Valójában egy Amerikában, az Amerikai Egyesült Államokban, Texas államban működő baráti társaságról van szó. A jó szándékot persze az ő esetükben sem vitatnám, meg a téma iránti elkötelezettségüket, de a legfinomabban fogalmazva is azt mondanom, hogy minimum nem megfelelően mérlegelték a várható következményeket a javaslatuk benyújtásakor, illetve a kezdeményezés elindításakor. Merthogy később, 2017 júniusában egy olyan magánszemély, akinek a neve már elhangzott, nyújtotta be ezt a javaslatot a Nemzeti Választási Bizottsághoz, aki korábbi meggondolatlan, sőt kontraproduktív akcióival, román zászló égetésével vagy az 1848-as román népfelkelés vezetőjét, Avram Iancut ábrázoló bábu felakasztásával már többször vonta magára a hatóságok figyelmét. Ennek ellenére valamilyen rejtélyes oknál fogva éveken át dolgozhatott továbbra is a román adóhatóság munkatársaként. Mára ő nemzeti körökben teljesen diszkreditálódott, nevet változtatott, és sajnos negatív értelemben vett túlbuzgóságában most éppen ezt a kezdeményezést karolta fel.

Kedves Képviselőtársaim! Mi, jobbikosok úgy gondoljuk, mint ahogy erről már ma is szót ejtettünk, hogy az éppen ma 170 évvel ezelőtt megkezdődött agyagfalvi székely nemzetgyűlésen bizonyították be a székelyek, hogy az egységes modern polgári magyar nemzet részei, és közös ügyeinket akár fegyverrel és vérük árán is hajlandók megvédelmezni. Ezért mi a mesterséges különválasztásukat nem támogatjuk, sőt inkább az összetartozásunk erősítését tűztük ki célunkként. Ezért javasoltuk a mai napon, hogy október 16., az agyagfalvi székely nemzetgyűlés 170 évvel ezelőtti évfordulója váljék a magyar-székely összetartozás napjává. Reméljük, hogy e mögött a kezdeményezésünk mögött végre valódi nemzeti konszenzus jöhet majd létre. Ehhez kérem továbbra is a kormány támogatását, illetve felkértem a mai napon hivatalos levél formájában is minden országgyűlési képviselőcsoportot, hogy minden frakció egy-egy tagja előterjesztőként is csatlakozzon ahhoz a javaslatunkhoz, amely az előttünk fekvő indítvánnyal szemben épp hogy a magyarság és a székelység összetartozását hivatott kiemelni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz házi civil szervezeteként számontartott, a kormány mellett békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum 2016 végén több mint félmilliárd forintot kapott a Magyar Villamos Művektől. Rögtön ezután pedig elindult a CÖF bohócos plakátkampánya Vona Gábor lejáratására és összemosására azzal a Gyurcsány Ferenccel, akinek a pártjával együtt önök néhány hete leszavazták a 2020-as Trianon-emlékévre vonatkozó kezdeményezésünket. Csizmadia László és a CÖF vezetőinek többsége annak idején ugyanolyan lelkesen szolgálta ki a kommunistákat, mint amilyen szervilis módon teszik ezt a Fidesz-rezsim esetében. Mindezért persze most is megkapják a maguk fizetségét, bár ezek a derék elvtársak először 2017. május 10-i közleményükben nyilvánosan letagadták, hogy egyáltalán közpénzt kaptak volna 2010-2016 között. Egy nappal később azonban már le is buktak a hazugságukkal, ugyanis az Átlátszónak köszönhetően kiderült, hogy egy 508 millió forintos támogatás érkezett a Magyar Villamos Művektől. A CÖF persze egyenes válasz helyett tovább kamuzott és azt állította, hogy a százszázalékos állami tulajdonban lévő energetikai óriástól kapott támogatás nem közpénz, ezzel persze még gyanúsabbá téve a történteket.Magam 2017. május 19-én ezért hűtlen kezelés miatt feljelentettem a Fidesz álcivil szervezetét, amit azonban a Fővárosi Főügyészség természetesen elutasított, majd közérdekű adatigénylést is benyújtottam az MVM-hez a támogatás iratait kikérve, amit ők visszautasítottak, mondván, a támogatás nem közpénzből történt. 2017. szeptember 19-én megkeresésemre megérkezett Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének válasza is, amelyben világosan jelezte, az MVM közpénzt kezel, ezért fel is szólította a vállalatot, hogy 15 napon belül tegye lehetővé az iratokba történő betekintést. Miután az MVM ennek ellenére továbbra sem volt hajlandó közzétenni az iratokat, a parlamentben pedig ismét alpári hazudozást és sorosozást kaptam egyébként Fónagy államtitkár úrtól ezzel kapcsolatos napirend előtti felszólalásomra  örülök, hogy ön is így emlékszik, államtitkár úr , ezután ismét feljelentést tettem ezúttal közérdekű adattal való visszaélés alapos gyanújával. Mondanom sem kell, hogy ezt ismét elutasították.

Hogy kerek legyen a történet, később egy szóvivői elszólásból az is kiderült, hogy a CÖF támogatásáról annak idején valójában nem is az MVM-ben, hanem a Rogán Antal propagandaminiszter által irányított Nemzeti Kommunikációs Hivatalban döntöttek. Az Átlátszó megpróbálta kiperelni, hogy pontosan mire is költött el félmilliárd forintot a CÖF, jogerős ítélet azonban nem túl meglepő módon csak az országgyűlési választások után négy nappal érkezett meg. A jogerős bírósági ítéletnek megfelelően engedélyezett iratbetekintésen végül kiderült, hogy az 508 millió forint oroszlánrészét, mintegy 443 millió forintot összesen négy db mintegy hétpercnyi amatőr kisfilm készítésére és reklámozására költötték el, amellett, hogy Brüsszel-ellenes brüsszeli tüntetéseket finanszíroztak. Ráadásul mind a négy kisfilm ugyanazzal az egyperces felvezetővel kezdődik, valójában tehát négy és fél percre költött el ennyit az MVM a propagandaminiszter utasítására. Csak összehasonlításképpen mondom, hogy a legjobb élőszereplős kisfilm kategóriájában Oscar-díjat nyert Mindenki című alkotást percenként 400 ezer forinttal támogatta a Filmalap, ezzel szemben a CÖF filmjei percenként 98 millió 400 ezer forintjába kerültek az adófizetőknek, azaz 246-szor drágábbak voltak.

Ha nem lenne az egész történet már így is elég vérlázító, akkor még hozzáteszem azt is, hogy a filmeket a TV2 megbízásából egyébként megbízást máshonnan sehol nem kapó és sehol nem jegyzett Fidesz-közeli Magno Studio Kft. készítette, vagy legalábbis ők számlázták le.

(9.50)

Az egyébként jórészt a korábbi rendezvények felvételeiből összevagdosott videó kulcsmondatai szerint a CÖF missziója segítségével kerülhet minél több itthoni termék az asztalokra, illetve az önkormányzati gyermekétkeztetésben elengedhetetlen az újszerű technikák elsajátítása korszerű receptek alkalmazásával. Erre az önreklámra sikerült elkölteni közel félmilliárd forintot, miközben a CÖF honlapja szerint ezen összeg töredékét sem fordították valójában ezen tevékenységek tényleges elvégzésére.

Arról nem is beszélve, hogy Csizmadiáék annak idején még véletlenül sem erre, hanem a rejtélyes és köznevetség tárgyává vált civilitika tudományának kidolgozására kérték ezt a félmilliárd forintot. Beszámolójukat az MVM mégis elfogadta. Döbbenetes és felháborító ez a fajta elképesztő pofátlanság, ezért én a mai napon ismét feljelentést fogok tenni csalás, sikkasztás és hűtlen kezelés gyanújával az MVM vezetői ellen, ők ugyanis annyira hülyének néznek mindannyiunkat, hogy azt gondolják, elhisszük majd, hogy a 443 millió forintot négy amatőr videóra költötték és nem arra a bohóckampányra, ami egyébként a fideszes rágalomhadjárat bevezetése volt annak idején.

Államtitkár úr, továbbra is úgy gondolja-e, hogy megfelelően hasznosult ez az MVM-es félmilliárdos támogatás? Ön szerint felvetik-e a történtek a hűtlen kezelés vagy más bűncselekmények gyanúját? Továbbá alkalmasnak tartják ilyen fokú sumákolás és hazudás után Csizmadia Lászlót a Nemzeti Együttműködési Alap elnöki pozíciójára és a magyarországi civil szervezetek pénzeinek kezelésére? Ha megfogadnak egy javaslatot, ezek után én az önök helyében még Oscar-díjra is felterjeszteném.

Köszönöm szépen. (Derültség és taps az ellenzéki padsorokban.)

SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Elnök úr, képviselőtársaim, kérem, engedjék meg, hogy a felszólalásom elején, mivel máskor nem tehetem meg, csak egy nagyon rövid kitérőt tegyek annak érdekében, hogy e helyről is tisztelettel adózzak gróf Tisza István egykori miniszterelnökünk emlékének. 1918. október 31-én tört ki Budapesten az őszirózsásnak mondott forradalom, és az ezt követően hatalomra jutott vezetők tehetetlensége vezetett ahhoz a tragédiához, amely a Tanácsköztársaságban, majd végül Trianonban csúcsosodott ki, és éppen száz esztendővel ezelőtt, 1918. október 31-én gyilkolta meg Tisza Istvánt a Károlyi Mihály által felheccelt vörös csőcselék. Áldott legyen az emléke! (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Bocsánat, képviselő úr, ugyan nem tartozik a témához, de méltányos a mai naphoz.

SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a megértést, elnök úr, kormánypárti képviselőtársaimnak úgyszintén. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat kapcsán magam is azt szeretném leszögezni, amit Zsigmond Barna Pál képviselőtársam is megtett. A Jobbik kezdettől fogva úgy gondolta, hogy a magyar állampolgárság minden magyarnak jár, és a magyar állampolgárságnak pedig elválaszthatatlan része a szavazati jog.

A szavazati jog egyenlősége szenvedett még az eddigiekben bizonyos csorbát. Most az előttünk fekvő javaslatnak, illetve majd az ezt követő napirendi pontnak köszönhetően ezt a csorbát fogjuk tudni kiküszöbölni. Ezzel mi elviekben természetesen egyet tudunk érteni. Tulajdonképpen nem is jogkiterjesztésről van szó valójában, hanem egy eddigi hiányosság biztosításáról, egy eddigi egyenlőtlenség feloldásáról. Erre egyébként több lehetőséget is ad az európai parlamenti képviselők választásáról szóló tanácsi határozat, amelynek a kihirdetéséről most döntünk.

(13.20)

Ilyen a harmadik országbeli lakóhellyel rendelkező állampolgárok előtt a szavazás megnyitása, amelyről majd a következő napirendi pontban fogunk tárgyalni. Ugyanakkor szeretném kiemelni a tanácsi határozat egy másik mondatát is: „Az európai parlamenti választásokon szavazóként való részvételre való ösztönzés és a technológiai fejlődés nyújtotta lehetőségek maradéktalan kihasználása érdekében a tagállamok rendelkezhetnek többek között az előzetes szavazás, a levélben szavazás, az elektronikus szavazás és az internetes szavazás lehetőségéről, az alkalmazandó uniós joggal összhangban biztosítva különösen az eredmény megbízhatóságát, a szavazás titkosságát és a személyes adatok védelmét.”

Csupán annyi problémám van ezzel a javaslattal, kedves képviselőtársaim  és akkor hadd ismételjem Zsigmond Barnát , hogy ez egy keret, amely jelentős mozgásteret ad az egyes tagállamok számára. Most ebből a keretből és ebből a jelentős mozgástérből önök egyetlenegy dolgot tartanak fontosnak kivenni, ez pedig a levélben szavazás intézményének a bevezetése, illetve ennek a biztosítása az uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok számára. Azzal együtt is, még egyszer mondom, tehát nem fognak tudni minket azzal vádolni, hogy bármilyen nemzetpolitikai kérdésben érzéketlenül állnánk ehhez az ügyhöz, mert természetesen egyetértünk az elvvel, de nehéz nem látni azért az emögött megbúvó sanda szándékot, főleg Kárpátalja és Délvidék esetében, amellyel szemben egyébként azért némi politikai kompenzációt jelenthetnek majd azok a Nyugatra vándorolt tíz- és százezrek, akik egyébként először az MSZP, majd azt követően az önök katasztrofális gazdaságpolitikája miatt hagyták el az országot.

Van ugyanis több százezer olyan magyar állampolgár  több százezer talán nincsen, nem is tudom a pontos számokat , de bizony tízezres nagyságrendben vannak olyan magyar állampolgárok szerte a világban és akár például Svájcban  kérdés, hogy mi lesz most az Egyesült Királysággal , akik eddig nem, de ezentúl majd részt vehetnek a választásokon. Próbáltam ennek utánajárni, de nem tudtam  ha államtitkár asszony erre tud válaszolni, azt megköszönöm vagy akár más képviselőtársam , hogy az Egyesült Királyságban élő magyarokra most mi fog vonatkozni, hiszen Angliában, illetve Nagy-Britanniában már nem fognak uniós képviselőket választani, ugyanakkor az Uniónak még része Nagy-Britannia, úgyhogy ennek nem sikerült utánajárnom, hogy most ott mi fog történni, mi fog vonatkozni az ott élő magyarokra, ők szavazhatnak-e akkor már a magyarországi pártokra.

Szóval, csak a levélben szavazás lehetőségét említi a javaslat, miközben ott van az internetes szavazás is. Képviselőtársaim, én tudom azt, hogy vannak ezzel kapcsolatban félelmek, a magyar társadalmon belül főleg, meg ez Kelet-Európában egyébként is jellemző. Megismerve úgy általában a Fidesz hatalomgyakorlási módszereit meg a választásokhoz való hozzáállását, ez nyilvánvalóan azért érthető, hogy gyanakvással tekintenek sokan az internetes szavazásra, de mégiscsak a XXI. században vagyunk most már lassan két évtizede, mi továbbra is azt mondjuk, és továbbra is azt szorgalmazza a Jobbik  és ezt már számos alkalommal megtettük egyébként az elmúlt évek során , hogy ennek a lehetőségét Magyarországon is meg kell teremteni.

Ha itt államtitkár asszony és fideszes képviselőtársam is felsorolták azokat a példákat, amelyek alapján a levélben szavazás lehetőségét biztosíthatjuk, hogy mely más európai országban működik ez a rendszer, akkor lehetne példákat sorolni arra is, hogy mely európai országban vagy a világ mely országában működik tökéletesen az internetes szavazás lehetősége. Ebben egyébként Észtország az élenjáró Európában, ha jól tudom. Kellően komoly garanciákkal és biztonsági elemekkel ennek a lehetőségét meg lehet teremteni. Ez sokkal olcsóbb is lenne, és valószínűleg lényegesen magasabb választási részvételt, ezáltal pedig a választásoknak nagyobb legitimitást tudna biztosítani.

A levélben szavazás kérdésénél nyilván nem tudjuk megkerülni azt  bár nem idetartozik szorosan, de kénytelen vagyok erről beszélni , hogy ezzel együtt önök továbbra is következetesen fenntartják azt a diszkriminációt az országgyűlési választások során, amely a lakcímmel rendelkező és lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok választójogának a gyakorlása között van.

Tehát miközben a döntően, 90 százalékot meghaladó módon a kormánypártokra szavazó külhoni magyarok, lakcímmel nem rendelkezők kényelmesen, levélben szavazhatnak a világ bármely pontjáról, addig a külföldön dolgozó százezrek, akik, hangsúlyozom még egyszer, jórészt az önök gazdaságpolitikája miatt és az önök kormányzása idején hagyták el Magyarországot, és jóval kisebb arányban szavaznak nyilvánvalóan a kormánypártokra még az országos átlag alatt is, nemhogy a határon túliakhoz viszonyítva, az ő számukra ez a lehetőség nincsen meg. Nagyon sokan ezzel nem is tudnak élni, nem tudják vállalni a több száz kilométeres utazást, a szabadnapot, az ezzel járó költségeket, hogy egy nagykövetséget, illetve egy konzulátust felkeressenek.

Miközben egyébként ennek a lehetőségnek a biztosításával szemben érvként elhangzott sok minden más mellett az is, hogy ez technikailag azért nehezen lenne kezelhető, hogy több tíz- vagy százezres nagyságrendben gyűjtsön be Magyarország akár a világ távoli pontjáról is szavazási levélcsomagokat. Mi ezt továbbra is fontosnak tartjuk, és ezért továbbra is küzdeni fogunk, hogy ezt a diszkriminációt fel lehessen oldani, annál is inkább, miközben egy másik szavazásnál, az európai uniós szavazásnál éppen ez ügyben történik egy kiterjesztés és egy továbblépés, éppen ebbe a körbe vonunk bele ismét több tízezer vagy inkább százezer magyar állampolgárt.

Szeretném még kiemelni a 9/A. cikket, miszerint a tagállamok meghozzák az annak biztosításához szükséges intézkedéseket, hogy az európai parlamenti választásokon történő kettős szavazásra hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciók vonatkozzanak. Rendben van, hogy ezt szankcionáljuk, csak ebben a mondatban számomra az az elrettentő, hogy maga a javaslat ismeri el ennek az elvi lehetőségét, hogy valamilyen elvi lehetőség van a kettős szavazásra. (Arató Gergely: A lopásra is van elvi lehetőség!) A lopásra is van elvi lehetőség, meg ezt gyakorolják is elég sokan itt az urak. De itt mégiscsak az a kérdés, hogy ezt a rendszert miért nem lehet úgy kidolgozni, hogy ennek az elvi lehetőségét is bezárjuk. Tehát nem vagyok benne biztos, hogy itt föltétlen a szankciókra kellene helyezni a hangsúlyt, hanem azt kellene megvizsgálni, hogy hogyan lehet még az elvi lehetőségét is kizárni annak, hogy egy bármilyen európai uniós állampolgár valamilyen módon kettő szavazatot tudjon leadni.

Én szeretném is megkérdezni, hogy egyébként milyen ilyen elvi lehetőségeket lát a kormány, és mit kíván tenni annak érdekében, hogy ezeket a lehetőségeket bezárjuk. Nyilvánvalóan az az érdeke mindenkinek  egyébként meggyőződésem, hogy a kormánypártoknak is , hogy a választások tisztaságához semmilyen kétség ne férhessen, hogy csak komolytalanul tudjunk elmenni az olyan vélemények mellett, amelyek ezt megkérdőjelezik, hogy komolytalanul tudjunk elmenni az olyan vélemények mellett, amelyek felvetik és egyébként már az országgyűlési választásokon is felvetették annak a lehetőségét, hogy bizonyos személyek, legyenek azok magyarországiak vagy határon túliak, valamilyen módon két szavazatot tudtak leadni. Ez ügyben, azt hiszem, hogy nagyon világos és egyértelmű rendelkezésekre lenne szükség.

Az előzővel összefüggő a 9/B. cikk, miszerint minden tagállam kijelöl egy kapcsolattartó hatóságot, amely a választókra és a jelöltekre vonatkozó adatoknak a többi tagállam ilyen hatóságaival való cseréjéért felelős. Ezzel kapcsolatban pedig azt szeretném kérdezni államtitkár asszonytól, hogy ez pontosan hogyan fog történni, ki lesz ez a hatóság, milyen biztonsági garanciák lesznek erre vonatkoztatva.

Illetve itt a javaslat egy hathetes időponttal számol, tehát a választási időszak első napja előtt legkésőbb hat héttel megkezdi  mármint ez a hatóság  a többi tagállam ilyen hatóságai részére azon uniós állampolgárokra vonatkozó megjelölt adatok továbbítását, akiket az állampolgárságuktól eltérő tagállamban vettek fel a választói névjegyzékbe, illetve az állampolgárságuktól eltérő tagállamban indulhatnak jelöltként.

Itt az a kérdés, hogy miután megtörténik ezeknek az adatoknak a cseréje, akkor  hogy visszautaljak az előző problémafelvetésre  van-e elvi lehetősége annak, hogy miután ezeknek az adatoknak a cseréje megtörtént, valamilyen uniós állampolgár lakcímet változtasson, akár úgy, hogy bejelentkezik az Európai Unió területén egy lakcímre úgy, hogy eddig nem volt ilyen lakcíme, vagy akár úgy, hogy egy másik országba jelentkezik be, akár úgy, hogy feladja az előző lakcímét, ezek után történik-e valamilyen ellenőrzés. Ugyanis, ha ezeknek az adatoknak a cseréje megtörténik hat héttel a választások előtt, akkor  és ez a fő kérdésem  mi garantálja azt, hogy ezek után még nem lesz lehetőség ilyen jellegű visszaélésre, és valaki nem tud-e esetleg így egy másik szavazatot is szerezni a lakcímének a megváltoztatásával. Igazából ez lenne a legfontosabb kérdésem, és ezzel kapcsolatban kérem államtitkár asszony válaszát. Köszönöm szépen, elnök úr. (Ungár Péter tapsol.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Nacsa képviselőtársam, az a rossz hírem önnek, hogy az osztrák elnökválasztás szabálytalanságai nem az elektronikus vagy internetes szavazással, hanem a levélszavazatokkal történtek, kedves képviselőtársam, ami azért némileg gyengíti az ön érveit az elektronikus szavazással szemben. Hozzátéve azt egyébként, hogy azokat a példákat kell megnézni, amelyek jól működnek. Miért nem nézzük meg Észtországot? Ott miért lehet ezt megoldani? Észtországban 2009-ben, tehát a 2009-es EP-választáson már lehetett interneten szavazni. A lakosságnak akkor már körülbelül 10 százaléka ezt a lehetőséget választotta, azóta ez az arány jelentősen megnőtt. Soha semmilyen probléma, baj, visszaélés nem volt belőle, egyik párt sem kiáltott csalást. Valahogy ezt a dolgot ők mégis meg tudták oldani, mivel erre akarat volt.A másik: kedves államtitkár asszony, látom, hogy nagyon kényelmesen elücsörög itt, de arra kérem, tiszteljen már meg minket azzal, hogy válaszol a felmerült kérdésekre; és nem csak a zárszóban, mert akkor már nem tudunk egymással vitatkozni. Itt nagyon súlyos kérdések merültek most föl ennek a javaslatnak az elfogadásakor, mégiscsak arról van szó, hogy a Fidesz-KDNP valamilyen módon nekiáll megint babrálni a választójogi törvényt, nyilvánvalóan nem teljesen hátsó szándék nélkül.

Mi ezt a javaslatot  itt Nacsa képviselő úr felrótta a Párbeszédnek, hogy nem mondták meg, hogy támogatják-e a javaslatot, én sem foglaltam még eddig állást, mi ezt a javaslatot  elvileg szeretnénk támogatni, mert magával az elvvel nyilvánvalóan egyetértünk. De itt nagyon súlyos kérdések merültek fel a biztonsággal, a kettős szavazással és az egyebekkel kapcsolatban.

Legyen kedves és tiszteljen már meg minket azzal, hogy erről most valami érdemi vitát tudunk folytatni, vagy ön ezekre a kérdésekre hajlandó válaszolni. Ha nem hajlandó válaszolni, akkor az azt jelenti, hogy nem tudja a válaszokat, akkor lehet, hogy mást kellett volna ideküldeni ön helyett.

De én szeretném hinni azt és szeretném feltételezni, hogy ön rendelkezik azokkal az információkkal, amik egy ellenzéki képviselőt meg tudnak azzal kapcsolatban nyugtatni, hogy bátran meg lehet szavazni ezt a javaslatot. Köszönöm szépen.

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Nos, Zsigmond képviselőtársam, akkor vegyük végig, amiket ön itt mondott, nem föltétlenül már a javaslathoz illeszkedően, de itt azért komoly dolgokról volt szó.Annyival hadd kezdjem, hogy a lehető legtávolabb áll tőlem bármilyen személyeskedés szándéka, soha semmilyen dolgunk államtitkár asszonnyal egymással nem volt még, ettől függetlenül szomorúan kell konstatálnom, hogy államtitkár asszony továbbra sem hajlandó a vitában részt venni és válaszolni a kérdéseinkre.

Létesítsen lakhelyet Londonban  ez az egyik legelképesztőbb, amit évek óta hallgatunk önöktől, fideszes képviselőtársaim. Ez szégyen, ne haragudjanak! Önök arra biztatják tízezrével a honfitársainkat, hogy vágjanak el még egy köteléket Magyarországgal szemben, ami őket Magyarországhoz köti és csak azért, hogy ugyanolyan választójoguk legyen és ugyanolyan szavazatuk legyen, mint a magyarországiaknak, ezért mondják föl a magyarországi lakcímüket. (Közbeszólásra:) De, dehogynem, hát ön ezt mondta, képviselő úr. Szépen végig kioktatott minket, és végigvezette azt, amit egyébként mi is pontosan tudunk, hogy mi a különbség a magyarországi lakhellyel rendelkezők és nem rendelkezők között. Majd azt mondta, így van, hogy akkor azok létesítsenek Londonban lakóhelyet, és akkor majd ők is tudnak levélben szavazni.

Nem, képviselő úr, ne haragudjon, egész egyszerűen az egész hozzáállást tartom elképesztőnek, hogy önök ahelyett, hogy ezt a diszkriminációt feloldanák, és azért nem oldják fel, képviselő úr, teljesen világos ez mindenki számára, mert a határon túli magyarok 95 százalékban önökre szavaznak, akiket meg önök elkergettek ebből az országból, azoknak meg a töredéke sem szavaz önökre. Ilyen egyszerű ez a kérdés, képviselő úr. Önök azért nem akarják ezeknek a választói tömegeknek megadni a könnyebb szavazás lehetőségét, és nyithattak harminc külképviseletet az egész világon, azért ez sok-sok mindent nem oldott meg. Továbbra is az van, hogy ha valahol északon, Skóciában vagy az Egyesült Államok egy távoli vidékén egy albérletben, egy lakásban és egy munkahelyen lakik és dolgozik egy csíkszeredai meg egy budapesti fiatal, addig az a csíkszeredai, aki jó eséllyel önökre szavaz, az szépen oda a postaládájába megkapja a borítékot és hazaküldi; az a budapesti, aki meg sokkal kisebb eséllyel fog önökre szavazni, annak meg el kell utaznia Londonba, mint ahogy nem fog elutazni.

Egyébként pedig, ha már a Magyar Állandó Értekezletet idehozták, amit egyébként már egy gittegyletté silányítottak önök az elmúlt években, elmegyünk mi is és rágjuk mi is a gittet ott önökkel. (Jelzésre:) Tényleg, Ungár képviselő úr hozta ide, jó, mindegy, csak ön reagált rá, igaza van. Szóval, ha már idehozták a Magyar Állandó Értekezletet: a Magyar Állandó Értekezleten önök és a kormánypártok képviselői és miniszterelnök-helyettes úr is elfogadta a Magyar Állandó Értekezlet zárónyilatkozatában azt a javaslatunkat, amely felkéri a magyar parlamentet, hogy ezt a diszkriminációt szüntesse meg. A Magyar Állandó Értekezletnek határozata van erről. Ha önök azt az intézményt egy kicsit is komolyabban vennék most, ha nem arra tartanák azt az intézményt, hogy évente egyszer, ha összehívják a határon túli haverjaikat, mert most már csak azokat, mert aki önökkel nincsen jóban a határon túl, azok nem jöhetnek el most már a MÁÉRT-ra, mert mindenféle mondvacsinált okkal ellehetetlenítették a jelenlétüket; összehívják őket és többoldalas zárónyilatkozatban kell dicsőíteni a kormányt, mert nagyjából erre használják a MÁÉRT-ot, de amikor néha sikerül valami észszerű és előremutató témában is valamilyen konszenzust teremteni, akkor azt utólag megfúrják. Még egyszer elmondom, a Magyar Állandó Értekezleten önök is, a kormánypártok is megszavazták azt, hogy a magyar parlament ezt a diszkriminációt törölje el vagy ez ügyben tegyen lépéseket.

Aztán arról beszél itt képviselő úr, hogy itt vádaskodások hangoznak el választási visszaélésekre a külhoniak irányába. Mi ez ügyben tettünk javaslatot. Varga-Damm Andrea képviselőtársam tett javaslatot, önök meg szépen leszavazták anélkül, hogy bármit hozzáraktak volna ahhoz, hogy Kárpátaljával szomszédos magyar településeken vannak olyan háztartások, ahova 130 meg 150 ember van bejelentve. Tényfeltáró riportok voltak ezek, teljesen egyértelműen voksturizmusról van szó, ezt a voksturizmust fideszes polgármesterek meg azoknak a famulusai szervezik ott a környéken. Tucatjával, százával jelentenek be olyan kárpátaljai magyarokat ezekre a lakcímekre, akik egyébként nemhogy életvitelszerűen nem tartózkodnak ott, hanem még a nyugdíjukat is más viszi át százalékért Kárpátaljára Magyarországról, hogy beszéljünk világosan. (Jelzésre:) De, de, bizony ám, ilyenek vannak, képviselő úr, képzelje el! Ezek után ön pedig arra biztatja a Londonban élő, egyébként még Magyarországra visszatérni szándékozó magyarokat, hogy adják föl a magyarországi lakcímüket és költözzenek ki Londonba. Ne haragudjanak, ez tényleg elképesztő, főleg ha ezt a kettő dolgot egymás mellé rakjuk! (Nacsa Lőrinchez:) Örülök, hogy ezen ilyen jól szórakozik, képviselő úr.

Varga-Damm képviselőtársam beadott egy olyan javaslatot, ami szerette volna megtiltani legalább azt, hogy indokolatlan nagyságban lehessen bejelenteni állandó lakóhelyre bizonyos embereket. Azért itt vannak bizonyos életszerűségi határok, hogy egy 80 négyzetméteres ingatlannál, mondjuk, hány emberről tudjuk elhinni, hogy életvitelszerűen vagy legalább úgy néha-néha ott él vagy ott lakik. Képviselőtársam azt javasolta, hogy ezt 10-ben kellene maximalizálni, de ha önök azt mondták volna, hogy ez legyen 10 vagy 12 vagy 15 vagy 20, akkor azt is elfogadtuk volna.

Önök erről a kérdésről tárgyalni sem voltak hajlandóak. Azért nem, képviselő úr, mert ez a helyzet önöknek jó. Önöknek jó az a helyzet, hogy igenis van lehetőség visszaélésre, igenis van lehetőség a határon túliak szavazatával való visszaélésre. Erről szól! Úgyhogy ön ne sértődjön meg, ha itt az ellenzék arról beszél, hogy milyen visszaélési lehetőségek vannak. Főleg akkor, amikor az államtitkár asszony többedik alkalommal sem hajlandó válaszolni azokra a kérdéseinkre, hogy a jelen javaslat elfogadása esetén fellépő vagy megnyíló újabb visszaélési lehetőséget hogyan kívánják bezárni vagy egyáltalán mik ezek a lehetőségek.

Levélszavazatok, 6 ezer szavazat, ha érvényes lett volna  nem kellett volna az önök haverjainak kibontogatni a borítékokat a Délvidéken, képviselő úr. Ugyanis a délvidéki sajtóban olvashattunk arról, hogy lelkes VMSZ-es aktivistáknak köszönhető egyébként, hogy ennyi sérült boríték visszaérkezett, mert nekik nem volt elég az, hogy a Fideszre 95 százalék szavaz, ők ennél is jobb eredményt szerettek volna kihozni. Ennek mi lett a megoldása? Mi lett a fideszes megoldása ennek az ügynek? Az, hogy önök már ehhez a törvényhez egyébként hozzá akartak nyúlni már a választások előtt is, csak akkor ehhez az ellenzéki támogatást nem kapták meg. Méghozzá azért nem kapták meg az ellenzéki támogatást, mert akkor is azt kértük, hogy oldják föl a levélszavazatokkal kapcsolatban fennálló diszkriminációt. Tehát akkor nem tudtak hozzányúlni, és nem tudtak könnyíteni a külhoniak levélszavazatán.

A választások után, amikor önök ismét megszerezték a kétharmadot, akkor az egyik első dolguk volt, hogy ezt átírták. Ki is vették a törvényből azt, hogy a Választási Iroda által küldött borítékban kelljen visszaküldeni a szavazatokat. Ezzel önök újabb visszaélésnek a lehetőségét nyitották ki. Mert azok a Fidesz helyi emberei által fizetett aktivisták, akik begyűjtögetik a levélszavazatokat; senki meg nem fogja tudni mondani és be nem fogja tudni bizonyítani, ha ott csalás történik, ha azokat a borítékokat nem bontogatják ki, nem szedik ki belőle a nem megfelelő szavazatokat és nem csomagolják újra. (Nacsa Lőrinchez:) Nem tudom, hogy mit tart ezen annyira baromi viccesnek, képviselő úr. Szerintem ez egyáltalán nem az. Önök ezt a törvényt így módosították. Így módosították, hogy erre nyitva legyen az elvi lehetőség. Nem szeretnék ezzel konkrétan megvádolni senkit, de ennek az elvi lehetőségét önök ezzel a módosítással kinyitották, hogy ezeket a leveleket ki lehessen bontani, újra lehessen csomagolni, és adott esetben ebből szavazatokat el lehessen távolítani. Pontosan tudjuk mi is, önök is tudják, meg valószínűleg ellenzéki képviselőtársaim is, hogy hogyan zajlott a levélszavazatok begyűjtése határon túl a mostani, de már az előző, de főleg a mostani választás során.

Önök most azt kérik, hogy az ellenzék támogasson egy olyan javaslatot, amely szintén ilyen visszaélésekre ad lehetőséget. A feltett kérdésekre normálisan nem tudnak válaszolni, jönnek egészen mással, államtitkár asszony meg egyáltalán semmivel nem jön. Azt szeretném önöktől kérni még egyszer, hogy egy kicsit vegyük már komolyabban egymást. Elmondtam magam is, és elmondta itt másik ellenzéki képviselőtársunk is, hogy magával az alapelvvel mi egyet tudunk érteni, ami ebben a javaslatban le van fektetve, de súlyos problémák és fenntartásaink és súlyos kérdéseink vannak, amelyekre választ szeretnénk kapni. Ha ezt nem fogjuk megkapni, akkor ez meglehetősen nehézzé teszi majd számunkra ennek a javaslatnak a támogatását. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

(14.20)

SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szóval, igen, államtitkár asszony, erről beszéltem. Ne haragudjon, nem válaszolt a kérdéseimre! Én nagyon világos, konkrét kérdéseket tettem fel önnek a visszaélések kapcsán, annak kapcsán, hogy miért van benne ez, hogyan lehet egyáltalán kétféleképpen részt venni a szavazáson. Azt kérdeztem öntől, hogy erre milyen biztonsági garanciák vannak, hogyan fog történni egyáltalán ezeknek az adatoknak a cseréje. Azt is megkérdeztem öntől, hogy mi történik azután, miután az adatok cseréje a választást megelőzően hat héttel megtörtént. Ezeket a kérdéseket tettem fel, és én azért kértem öntől, hogy szíveskedjen részt venni a vitában, mint ahogy erre nem volt hajlandó, hogy ha majd olyan választ tud adni, ami nekünk nem elfogadható, akkor arra utána, mondjuk, tudjunk reagálni. (Nacsa Lőrinc: Válaszolt!  Dr. Zsigmond Barna Pál közbeszól.) De képviselőtársaim, ne haragudjanak, ez nem a maguk dolga, egyébként meg nem önöktől kérdeztem, hanem a kormány képviselőjétől. Most az előző napirendnél egyébként némileg belecsúsztunk a mostaniba, úgyhogy talán ez most egy picit rövidebb lesz, mert elég sok minden elhangzott már az előzőben, amit én egyébként alapvetően itt szerettem volna elmondani, csak itt folyamatos válaszra ingereltek fideszes képviselőtársaim. Még azért egy megjegyzést oda szabadjon: igen, Zsigmond képviselő úr, az előző vitában ugyanarról beszéltünk, a felbontott borítékokról, amelyeket újracsomagoltak, amelyekkel kapcsolatban felmerül az a gyanú, képviselő úr, hogy azokat újracsomagolták, ráadásul gyanúsan egy helyről érkezett ezek közül a borítékok közül nagyon sok, méghozzá Délvidékről (Nacsa Lőrinc: Érvénytelen lett!), amelyek nem abban a borítékban voltak. Ezzel kapcsolatban bizony a sajtóban nagyon komolyan merült fel annak a gyanúja, hogy ezt szervezetten bontogatták fel és csomagolták újra. (Nacsa Lőrinc: Érvénytelen lett!)

És képviselő úr  de, majd akkor a jegyzőkönyvet meg fogjuk nézni , ön felszólított: ön azt mondta, hogy aki azt akarja, hogy levélben is tudjon szavazni, az jelentkezzen be Londonban, ön ezt mondta az előző vitában. Jól illeszkedik ez abba a sorba egyébként, amit Tilki Attila képviselő úr is mondott. Sajnálom, hogy nincs itt, de várom majd a Nemzeti összetartozás bizottságának múlt heti jegyzőkönyvét, ahol Tilki képviselő úr arról beszélt nemes egyszerűséggel, hogy akik külföldre költöztek, azoknak a magyarsága egyébként is megkérdőjelezhető, mert itt hagyták Magyarországot. Azért ez az önök tényleges hozzáállása ehhez a kérdéshez.

No de térjünk mégis azért vissza egy picit ahhoz, amiről ez a napirend szól, bár jóval kisebb lelkesedéssel veszek most már részt ebben a vitában az előző tanulságai alapján.

(14.50)

Ugye, ahogy azt az előző napirendnek a vitájában is hangsúlyoztuk, hogy a jogelvvel mi magunk egyetértünk, azt nem kifogásoljuk, nyilvánvalóan lényegében egy jogharmonizációról van szó, hogy ahogy az országgyűlési választásokon lehet lakcím nélkül szavazni, úgy lehessen az európai parlamentin is, mi ezzel is egyet tudunk érteni. Mint ahogy a Jobbik álláspontja kezdettől fogva következetesen az, hogy minden magyarnak jár az állampolgárság, ezt mi sokkal hamarabb is így gondoltuk már, mint ahogy ezt a Fidesz-KDNP megtette volna, de örülünk, hogy ezek a lépések az elmúlt években megtörténtek. Megalakulásunktól fogva azt gondoljuk, hogy minden magyarnak jár az állampolgárság, és ennek elválaszthatatlan része a szavazati jog. Itt gyakorlatilag egy továbblépésről van szó az ő esetükben.

A levélcsomagok kapcsán lévő problémákról az előbb beszéltünk, ebbe nem szeretnék még egyszer belemenni. Amibe viszont szeretnék belemenni, és ezt továbbra is problémásnak tartjuk, az pedig a regisztráció kérdése. Erről eddig még itt nem volt szó.

Önök annak idején úgy alkották meg az ezzel kapcsolatos törvényeket, bármilyen ellenzéki támogatás nélkül értelemszerűen és természetesen, hogy azok, akik lakcímmel nem rendelkeznek és levélben szavazhatnak, egy tíz évre szóló regisztrációt tudnak tenni. Ez azt jelenti, hogy az ő számukra tíz éven keresztül Magyarország postázza a levélcsomagot. Az előző választáson is felmerült már annak a gyanúja, hogy ez gyakorlatilag lehetővé teszi azt, hogy halottak nevében szavazatokat lehessen leadni. Hiszen ha a hozzátartozók  és ez nem is mindig várható el a gyászban, de nem is mindig tudnak erről egyáltalán , ha a hozzátartozók akár egy külhoni magyar, akár egy máshol élő magyar esetében nem értesítik a magyar hatóságokat arról, hogy haláleset történt, akkor az a személy Magyarországon akár még kilenc és fél éven keresztül is regisztrált, választásra jogosult állampolgárként van nyilvántartva. Neki a családja kapja a szavazási levélcsomagot, amely szavazási levélcsomagot egyébként nem ajánlott levélként kell feladni, tehát átveheti más is, mint a címzett, és ezekkel a borítékokkal, ezekkel a szavazatokkal így vissza lehet élni.

Arról nem is beszélve, és ez kiderült akkor, amikor Pálffy Ilonát kérdeztem ezzel kapcsolatban egy rendezvény keretében még valamikor február környékén, és nem tudott rá megnyugtatóan és érdemben válaszolni, hogy nem lehet minden kétséget kizáróan bebizonyítani azt, illetve igazolni azt, hogy a regisztrációnak a meghosszabbítását valójában az adott állampolgár kérte, mert ennek nincsenek meg a technikai garanciái. Azaz, szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy ha valaki a regisztrációt követően nem sokkal elhunyt, akkor utána ő még 8-9-10 éven keresztül regisztrált állampolgár, és az ő nevében akár családtagja, akár ismeretlenek, bárki más ezt a regisztrációt meg tudja hosszabbítani, az ő címére a szavazati levélcsomag kiérkezik.

Na de, ez még hagyján, hogy ez így történik, mondjuk, Erdélyben vagy Délvidéken, na de mi lesz akkor majd külföldön, képviselőtársaim? Majd, amikor Amerikába meg Ausztráliába, meg nem tudom, hova fog még Magyarország az adott illetőnek a regisztrációt követő 9. évben is még levélcsomagokat küldözgetni, amikor az illető már lehet, hogy régóta nem lesz ott, vagy lehet, hogy már régóta meghalt adott esetben? Tehát ezzel az időtartammal mi továbbra sem tudunk egyetérteni.

Értelemszerűen ez az önök politikai céljait szolgálja továbbra is, azért, hiszen a határon túli szavazatok döntő többségét be tudják gyűjteni. Az viszont már sokkal macerásabb lenne, hogy minden egyes választásra újra és újra kelljen mindenkinek regisztrálni. Főleg úgy, hogy pontosan tudjuk, hogy hogyan történt az állampolgárok regisztrálása. Legtöbben azt sem tudták, hogy egyáltalán a választásokon regisztráltak. Választási csalás határát súrolja az, amit a Romániai Magyar Demokrata Szövetség művelt a Minority SafePack-aláírásokkal Erdélyben, amikor az európai kisebbségvédelmi egyezményt támogató aláírásokhoz odaírták alulra apró betűvel, hogy aki ezt aláírja, az egyben egyébként regisztrál a magyarországi választásokra is. Tehát önök ilyen módon toborozták a szavazóikat a határon túlról, hogy csak egy példát mondjak, de tudnék még legalább ötöt egyébként. Értelemszerűen azért, mert nyilván ez a regisztráció nehéz, és inkább benne hagyják a csalásoknak és a visszaéléseknek a lehetőségét.

Ezzel együtt is a legkorrektebb és a legbiztonságosabb továbbra is az lenne, ha minden egyes választás alkalmával, aki a választáson részt szeretne venni, az töltsön ki egy regisztrációt. Aki tényleg részt szeretne venni, és nem az, akit valaki le szeretne a faluból szavaztatni Székelyföldről vagy akárhonnan máshonnan. Tehát, aki magától úgy gondolja, hogy ezen a választáson részt szeretne venni, aki van annyira tudatos állampolgár, hogy érdeklik a magyarországi események, ő valószínűleg fog értesülni a sajtóból és a médiából arról, hogy mikor fog történni a választás, és hogyan kell a választásokon részt venni vagy a választásokra regisztrálni. Értelemszerűen a cél nem ez; a cél az, hogy minél több állampolgárnak az adatát összegyűjtsék, minél több állampolgár számára tudjanak levélszavazatokat kézbesíteni, és közben pedig olyan jogszabályokat alkotnak és olyanokat hagynak életben, amely tág teret nyújt a levélszavazatokkal való visszaéléseknek.

Legyen szó az újracsomagolásról és a felbontás gyanújáról, amit ismét fenntartok, és ismét elmondom, hogy felmerült ez a gyanú, és önök még ráadásul lépéseket tettek annak érdekében, hogy ez még egyszerűbb legyen, és még kevésbé lehessen lebukni, ha valaki erre vetemedne. Legyen szó a halottak nevével vagy halottak szavazataival való visszaélésről, vagy legyen szó arról, hogy egész egyszerűen ezeket a borítékokat, tekintve, hogy nem személyesen kell őket kézbesíteni, ezeket bármilyen módon, bárki be tudja gyűjteni, és ahhoz hasonló visszaéléseket lehet ezzel elkövetni, amelyeket egyébként annak idején a kopogtatócédulákkal el lehetett követni, amely rendszer ellen viszont önök felléptek, és ezt nagyon helyesen megszüntettük. Ugye, emlékszünk arra is, hogy a kopogtatócédulákkal mi történt: feltört postaládák sora. Ugyanúgy van lehetőség sajnos ezekkel a szavazatokkal való visszaélésre is.

Nem túlzottan megnyugtató az, hogy most már ezt a rendszert az egész világra ilyen tömegével kiterjesztjük, hiszen ezt is akkor tízéves regisztrációhoz kell kötni, és akár sok év elteltével is majd a nagyvilágba küldözgetjük szanaszéjjel a szavazási levélcsomagokat olyanoknak, akik már elköltöztek, vagy adott esetben már el is hunytak, csak erről éppen Magyarország nem tud.

Az a kérdésem  közben felmerült egy másik aggály, ez az előző vitában jutott egyébként eszembe , hogy mi van azokkal az európai uniós állampolgárokkal, akik kettős állampolgárok, és egyetlenegy európai uniós államban ennek ellenére nincsen lakhelyük. Velük mi történik? Ön felsorolta, hogy mely országokban lehet ezt a törvényt alkalmazni. Mondjuk, vegyük például Hollandiát, ön ugye említette Hollandiát.

Na most, mi van akkor, ha valaki holland-magyar kettős állampolgár, és most éppen Buenos Airesben lakik már három éve, és ott van az állandó lakcíme, és szeretne részt venni az európai uniós választásokon? Mi a garancia, ki lehet-e szűrni, van-e garancia arra, hogy ki lehet-e szűrni, mondjuk, Hollandia és Magyarország között azt, hogy neki ne legyen kettős szavazata? Lehet, hogy a kérdés egyszerű, és csak nekem tűnik bonyolultnak, de akkor majd megválaszolják. Ez most hirtelen jutott eszembe egyébként, számos más feltevés mellett, amit államtitkár asszony volt szíves nem megválaszolni az előbb sem.

És nem tudok ebben a vitában sem elmenni amellett, hiszen itt most két javaslat szervesen illeszkedik egymáshoz, hogy miközben a tanácsi határozat, amelyet az előbb tárgyaltunk, és amelyre a törvényjavaslat hivatkozik, számos lehetőséget ad és számos lehetőséget biztosít a választásokkal kapcsolatban arra, hogy az egyes tagállamok, így Magyarország bizonyos kötelezettségeket vállaljon vagy bizonyos új intézkedéseket bevezessen. Mi továbbra is problémásnak tartjuk, hogy ezek közül önök egyetlenegyet tartanak csak fontosnak, ez pedig a levélszavazás intézménye, és más kérdésekkel, így például akár az elektronikus vagy internetes szavazás  a kettő nem ugyanaz nyilvánvalóan  lehetőségének a megteremtésével pedig nem szeretnének foglalkozni.

Na, de van a javaslatnak egy másik, ennél lényegesen problémásabb pontja, amire viszont azt mondjuk, hogy ezzel viszont elviekben sem tudunk egyetérteni, és bár próbáltam figyelni, de nem emlékszem rá, hogy államtitkár asszony erre különösebben kitért volna, ez pedig a bírói felülvizsgálat kérdése, kedves képviselőtársaim. Ugyanis a bírósági felülvizsgálat helyébe mindenhol a közigazgatási perindítás kerül akkor, ha valamilyen vita van itt a választási eredmények kapcsán vagy valamilyen csalásnak a gyanúja merül fel, és így mindenhol a közigazgatási bíróságokhoz kerülnek a választási rendkívüli jogorvoslatok. Azokhoz a közigazgatási bíróságokhoz, amelynek az élére önök a NER hű szolgáját és katonáját, Patyi Andrást kívánják ültetni. Így gyakorlatilag a közigazgatási bíróságok lényegében választási különbíróságokként fognak funkcionálni, amelyeknek a függetlenségét mi erősen kérdésesnek látjuk.

(15.00)

Patyi András az elmúlt évek során számos poszton, számos módon bizonyította már feltétlen lojalitását az önök által nemzeti együttműködésnek csúfolt rezsimhez. Ezt a tavaszi kampányban is megláttuk már számos alkalommal; sokunknak égett az emlékezetébe az, amikor még Orbán Viktor miniszterelnök személyesen tette szóvá, hogy te kis bírságbajnok, vagy valahogy így hangzott el ez a vicces, szállóigévé vált mondat.

Emlékszünk arra az ábrázatra, amit Patyi professzor akkor vágott, arra a megszeppent és meghunyászkodó ábrázatra, amit akkor a miniszterelnökkel szemben mutatott, aki kritika tárgyává tette, hogy véletlenül egy alkalommal merészelte megbüntetni, ha jól emlékszem egyébként, azért, mert a miniszterelnök úgy gondolta, hogy 2-3 éves gyermekek közé kell menni kampányolni, és óvodákban kell Rákosi elvtársat megszégyenítő módon kampánytevékenységet folytatnia. Na, önök ehhez a Patyi Andráshoz meg ezekhez a közigazgatási bíróságokhoz akarják telepíteni a választásokkal kapcsolatos jogorvoslatokat. Feltételezem, hogy ezeknek a bíróságoknak a többi tagja vagy a többi bírája is minimum Patyi András-nagyságú és -lojalitású figurákból fog majd állni. Efelől semmilyen kétségünk nincsen.

Ungár Péter képviselőtársam felvetette azt, amin egyébként, őszintén szólva, én is gondolkodóba estem, főleg államtitkár asszony produkciója kapcsán, hogy önök egyáltalán tényleg azt akarják-e, hogy az ellenzék ezeket a javaslatokat támogassa. Mert ha azt akarnák, akkor kapnánk választ a kérdéseinkre. Ha azt akarnák, akkor garanciákat látnánk arra, hogy nincsen lehetőség visszaélésekre. Ha azt akarnák, hogy mi ezt támogassuk, akkor például ebbe a javaslatba, amely alapvetően arról szól, hogy a levélben szavazás lehetőségét biztosítsuk a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők számára, nem raknák bele a saját pártállami rezsimjük építésének egy újabb kockakövét és egy újabb mérföldkövét, mégpedig a közigazgatási bíróságokhoz rendelését a választási rendkívüli jogorvoslatoknak.

Nem gondolom, vagy nehezen tudom elképzelni, hogy az ellenzék bármely képviselője számára elfogadható lenne az, hogy önök pártbíróságok alá akarják rendelni, pártemberek által irányított (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)  és most lehet tiltakozni ellene, hogy jaj, szégyelljem magam, felháborító , pártlojalitással rendelkező emberek által irányított bíróságokhoz akarják rakni a választási jogorvoslatokat, ezzel akár a választások végeredményét is befolyásolva. Ezt elfogadhatatlannak tartjuk. Egy fél percet kérek szépen még, elnök úr, vagy annyit sem. (Derültség a Jobbik soraiból.  Az elnök csenget.) Azt kérem önöktől, hogy fontolják meg ennek a javaslatnak a kettéválasztását. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Három hete nyújtottam be javaslatot azzal kapcsolatban, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa október 16-át, az agyagfalvi székely nemzetgyűlés kezdetét a magyar-székely összetartozás napjává. Az 1848-ban ezen a napon összeült mintegy 60 ezer székely ugyanis egyként foglalt állást az áprilisi törvények által megteremtett modern polgári Magyarország és annak megvédése mellett, és katonai segítséget nyújtottak a szorult helyzetbe jutott magyar szabadságharcnak.Furcsa véletlen okán éppen október 16-án tárgyalt az Országgyűlés egy másik, székelyekkel kapcsolatos javaslatot, amely a székelység önálló magyarországi nemzetiséggé nyilvánítását célozta volna, amely persze sok nemzeti gondolkodású ember szívét megdobogtathatja, de ezt az Országgyűlés, helyesen, elutasította, hisz annak elfogadása csak muníciót adhatott volna Románia számára az erdélyi magyarság további megosztására. Mi ezért is tartjuk fontosnak az összetartozásunk hangsúlyozását. A Jobbik szerint a székelyek a magyar nemzet részét képezik.

Az emléknapnak javasolt dátum napján, október 16-án elmondott napirend előtti felszólalásomban a frakciók egy-egy képviselőjének csatlakozását kértem javaslatunkhoz. Nagy öröm számomra, hogy ezt Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője rögtön megtette, mint ahogy később Molnár Zsolt az MSZP és Kocsis-Cake Olivio képviselő úr a Párbeszéd részéről is csatlakoztak. Köszönöm nekik és frakciójuknak is e helyről is. Potápi államtitkár úr akkor válaszában úgy fogalmazott, hogy megismerkedne a javaslattal, a gondolatot el tudja fogadni.

Én szeretnék bízni abban, hogy az ukrán oktatási törvényt elítélő országgyűlési határozathoz vagy a Minority SafePack melletti egységes kiálláshoz hasonlóan a magyar-székely összetartozás napján is egy valódi nemzeti konszenzust tudunk kialakítani, úgy, ahogy 170 évvel ezelőtt tették a székelyek, amikor egyként álltak a magyar szabadság ügye mellé.

A kérdésem tehát az lenne államtitkár úrhoz, hogy támogatja-e a kormány a magyar-székely összetartozás napjára vonatkozó javaslatunkat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), és számíthatunk-e a kormánypártok egy-egy képviselőjének csatlakozására is. Várom pozitív válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik, valamint szórványos taps a Párbeszéd padsoraiból.)

SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Kevés számú maradék Képviselőtársaim! Mint ahogy elhangzott, egy salátatörvényről van szó, tulajdonképpen négy különböző törvényhez nyúlunk hozzá, látszólag csak apróságok tekintetében, a köziratokról, a közlevéltárakról, a magánlevéltárakról, a muzeális intézményekről, a könyvtári ellátásról, valamint a Művészeti Akadémiáról és a Városliget megújításáról és fejlesztéséről szólóhoz. Első ránézésre nekünk kevesebb minden derült ki ebből a törvényből, mint amennyit megtudhattunk államtitkár úr expozéjából. Mindenesetre most egy picit ambivalens a hozzáállásunk ehhez a kérdéshez, és ezért egy-két dologra szeretnénk választ kapni annak érdekében is, hogy majd a végleges álláspontunkat ki tudjuk módolni. Hiszen elég hosszan volt szó egy-két olyan dologról, amit nem feltétlenül néztünk ki ebből a törvényből elsőre, egy-két dologról viszont nem volt szó, amire pedig kíváncsiak lennénk. Ha megengedik, sorba mennék ezen a négy kérdésen, ezen a négy területen, talán egy kicsit a fontosság tekintetében, vagy legalábbis abból a szempontból a fontosság tekintetében, hogy milyen mélyen nyúlunk bele az egyes törvényekbe.

Először itt van a Magyar Művészeti Akadémia esete. Itt mindössze, ha jól értelmeztük, egy rosszul számozott paragrafusnak a kijavításáról volt szó, ami természetesen teljesen rendben van, bár az kellemetlen, hogy egy ilyen hiba egy hatályban lévő törvénybe be tudott kerülni.

A muzeális intézmények esetén már nyilván szó van érdemi módosításokról. Ezzel alapvetően egyet tudunk érteni, ezt szeretném hangsúlyozni. Egyrészt azzal is, hogy a közművelődési intézményekhez hasonló elbírálás alá essen a közművelődési megállapodás keretében működtetett intézmény is. Ezt államtitkár úr részletesen kifejtette. Ezzel nekünk nincs problémánk. Azt pedig kifejezetten támogatni tudjuk, hogy nyilván szakirányú mesterfokozat kelljen ahhoz, hogy valaki közművelődési intézményben foglalkoztatott szakember lehessen. Igazából az a furcsa, hogy ez eddig miért nem szükségeltetett.

S akkor itt van a másik két törvény, ahol azért már felmerülnek kérdések. Az egyik a Városliget ügye. Ez évek óta tartó, lassan parttalanná váló, bemerevedett frontok mentén zajló szakmai, politikai, szakmainak álcázott politikai érvek alapján folytatott vita, ami lassan háborúskodássá válik, egyesek számára legalábbis. A törvényjavaslat konkrétan mégsem a fejlesztésről szól, úgyhogy ezekbe a vitákba most nem érdemes belemenni. Két kérdés azonban fölmerül. Azt a mondatát nem teljesen értettem államtitkár úrnak az expozéban, hogy ha ezt a törvényjavaslatot elfogadjuk, akkor az miért fogja növelni a zöldfelületet a Városligetben az eddigiekhez képest. Hacsak azért nem, mert akkor így nem kell oda majd építeni még egy épületet. Erről van szó, jól értettem? (Fekete Péter: Igen.) Hát, ez egy kicsit érdekes és sajátos érvelés, de rendben van, akkor ezt most fogadjuk el ekként.

Az azonban nem teljesen világos számunkra, hogy a Városliget Zrt.-nek  egy kicsit utánanézve, mert azért ezt annyira nem fejtette ki államtitkár úr  itt egy bruttó 2100 négyzetméteres, nettó 1321 négyzetméteres irodaépületéről van szó, ha ezzel kapcsolatban jó adatokat találtam. Biztos, hogy szükség van ennyire? Ez azért fölmerül kérdésként.

Másrészt pedig jobban érdekelne az, mert a társadalmi párbeszédnek önök nem különösebben hívei, meg annak se, ha kormányzati döntéssel valakitől valamit el tudnak venni, meg át tudják adni másnak, akkor ott az ellenérdekelt fél véleménye sem jelent meg túl sokszor az elmúlt nyolc év során, ha ilyen üggyel találkoztunk. Államtitkár úr expozéjában egy árva mondatot sem találtunk arról  jó, a törvényjavaslatba nem került be nyilván, meg az indoklásba se, de azért az expozéban érdemes lett volna kitérni arra , hogy egyébként a Petőfi Irodalmi Múzeum mit szól ahhoz, hogy ezt az épületet tőlük elveszik. Úgy fogalmaz a javaslat indoklása ezzel kapcsolatban, hogy az ingatlan vagyonkezelője a Petőfi Irodalmi Múzeum, azonban az ingatlan nem elsődlegesen a Petőfi Irodalmi Múzeum elhelyezési céljait szolgálja, az épületben mindösszesen három-négy múzeumi munkatárs kerül elhelyezésre. Államtitkár úr, hadd kérjek ezzel kapcsolatban egy picit bővebb tájékoztatást, hogy a PIM eddig ezt mire, milyen célokra használta ezt az épületet. Biztos, hogy nem gond nekik, hogy ettől elesnek? Az pedig még jobban érdekelne, hogy egyáltalán megkérdezték-e önök az ő véleményüket arról, hogy ehhez az elvételhez mit szólnak.

Ami ezzel kapcsolatban a Csillag erődről, a monostori erődről elhangzott: itt a kormányzati szándékot mi helyesnek találjuk mind a felújítás, mind pedig a látogathatóság tekintetében.

Ami a legérdekesebb itt, az a Veritas. Ezt nagyon gyorsan letudtuk, mondván, hogy pusztán csak egy apró változásról, egy névváltozásról van szó. Az az első kérdésem, államtitkár úr, hogy biztos így van-e. Biztos, hogy itt csak egy apró névváltoztatásról van szó? Már csak azért is, mert a javaslat szerint csak annyi történik, hogy a Veritas Történetkutató Intézet Levéltára helyett Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár szöveg van. Én azért nem teljesen ugyanannak érzem ezt a két kifejezést. Az egyébként meglehetősen gyanús, számunkra legalábbis, hogy többek között a HVG cikkezett néhány hete arról, hogy az emberminisztérium egy olyan javaslatot készül benyújtani a parlamentnek, amely a Veritashoz rendelné az 1990 után született kormányiratokat. Nagyon világos választ várok, államtitkár úr: erről van most szó vagy nincs erről szó? Tervezi-e a minisztérium ezt vagy nem tervezi? Ez ellen egyébként egy meglehetősen nagy szakmai felháborodás bontakozott ki. A HVG-nek az ügy kapcsán Kenyeres István, a Levéltárosok Egyesületének az elnöke, mellesleg a Budapest Fővárosi Levéltár főigazgatója is nyilatkozott, aki elmondta, hogy a szakma, egész konkrétan a Magyar Levéltári Vezetők Tanácsa az ülésén foglalkozott ezzel a kérdéssel, és erről az elképzelésről, ahogy ő fogalmazott, még vitatkozni sem hajlandók, vitatkozni sem érdemes, mert ezt a szakma olyan szintű szakmai nonszensznek tartja. Ezt természetesen magam is így gondolom.

Ezek után az EMMI benyújtotta ezt a javaslatot, amelyben erről látszólag nincs szó. Esetleg az történt, hogy a szakmai fölháborodás miatt önök elálltak ettől a szándékuktól, és végül csak tompítottak ezen a javaslaton, vagy most még csak egy enyhe verziót nyújtottak be? Konkrétan azt szeretném ismét feltenni, hogy tervezik-e a későbbiekben, államtitkár úr, a Veritashoz rendelni az 1990 után született kormányiratokat. Ez az egyik kérdés. A másik kérdés az, hogy tervezik-e ezeknek az iratoknak a kutathatóságát bármilyen szempontból is korlátozni. Még egyszer mondom, hogy erről itt nincs szó, csak én tökéletesen ismerem önöket. Önt nem, államtitkár úr, de azt a rendszert, amihez ön most művészként a nevét adja, nagyon jól ismerem, meg ennek a rezsimnek a módszereit is nagyon jól ismerem, és ettől a rezsimtől egyáltalán nem idegen az, hogy a nyilvánosságot korlátozzák, egyáltalán nem idegen az, hogy olyan módszerekhez nyúljanak, ami ebből a cikkből is kisejlik, akár a szakmai szervezetek  bármilyen szakmáról legyen szó  tiltakozása ellenére. Szóval, az a baj, hogy abba a fideszes pártállamépítési logikába, ami Magyarországon évek óta zajlik, tökéletesen beleillene az a koncepció, hogy önök ezeket az anyagokat nem a szakmának, hanem az önökhöz közel álló kutatóműhelynek adják át, hogy aztán ezeknek a kutathatóságát politikai okokból különböző szempontok szerint korlátozzák. Amennyiben nem erről van szó, akkor szívesen megkövetek bárkit ennek kapcsán, de szeretnék erre egy nagyon világos választ kapni, államtitkár úr, olyan választ, amit aztán majd később is számon tudunk önön kérni. Van szó erről vagy nincs szó erről, valójában arról szól-e a javaslat, hogy csak egy pontosítást hajtottunk végre az intézet nevében?

(20.00)

Összegezve: amit elmondtam, abból szerintem az derült ki, hogy különösebb fenntartásaink nincsenek a törvénnyel kapcsolatban akkor, ha annak a céljai valóban megegyeznek azzal, amit államtitkár úr expozéjában hallhattunk, és amennyiben ezekre a kérdésekre, amelyeket feltettem, legyen szó akár a Petőfi Irodalmi Múzeumról és leginkább a Veritas Intézettel kapcsolatos kormányzati tervekről és célokról, miután ezekre a kérdésekre választ kaptunk öntől, ezt követően tudjuk kialakítani frakciónk álláspontját, még egyszer mondom, egy olyan javaslat kapcsán, amelyet egyébként elviekben támogatni tudunk, a célja valóban őszintén az, ami itt leírva szerepel, és ami államtitkár úr expozéjában elhangzott.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Nem kívánok senkinek a fogadatlan prókátora lenni, a Veritas Történetkutató Intézet nyilvánvalóan egy kormányközeli tudományos műhely. Ettől még egyébként tudományos műhely. A kormányzati iratoknak nyilvánvalóan nem itt van a helye, de azért a ló másik oldalára se essünk már át, kedves baloldali képviselőtársaim, hogy itt történelemhamisításról beszélünk. Lehet, hogy ott születnek olyan következtetések a történelmi kutatások alapján, ami a marxista történeti hagyományoknak nem biztos, hogy föltétlenül megfelel. Meg arról se beszéljünk már  kár, hogy Kunhalmi képviselőtársam kiment, aki történelemhamisításról beszél, mindegy, azt javaslom neki, innen is üzenem, hogy először a saját háza táján nézzen körbe. Addig, ameddig a Szocialista Pártnak vezető politikusa maradhat az a Havas Szófia, aki tagadja az ’56-os forradalmat, aki tagadja az erőszakos kommunista hatalomátvételt, aki nem szavazza meg Mansfeld Péter emlékművének a felállítását, aki az ’56-os forradalmárokról fasisztákként meg nácikként beszél, és ameddig tökéletesen látszik, hogy a sokszorosan megújult MSZP egyébként a mai napig nem tud ettől a bolsevik múltjától megszabadulni, addig legalább ne az MSZP-s képviselők beszéljenek már történelemhamisításról akkor, amikor egyébként egy tudományos kutatóműhelynek az igazgatója adott esetben bizonyos kérdésekben, még ha az nagy vitát is kivált, mondjuk, adott esetben más következtetésre jut, mint amit a marxista történetírástól megszokhattunk.

Államtitkár úr, a másik pedig: azt szeretném öntől kérni, mint megtudhattuk, ez a szűzbeszéde volt önnek, a következőre hadd hívjam föl a figyelmét. Most kétféleképpen lehet eljárni ebben a vitában. Az egyik az, hogy most végighallgat itt minket, majd amikor már nem tudunk rá reagálni, akkor mond valami választ. Én nem ismerem önt, de még feltételezem, hogy ön ennél elegánsabb és lényegesen elegánsabb, mint a kormány legtöbb tagja szokott lenni ilyen helyzetben, úgyhogy hadd kérjem meg tisztelettel államtitkár urat arra, hogy itt most tényleg egy érdemi párbeszéd ki tudjon alakulni és mi könnyebben tudjunk döntést hozni majd ennek a törvénynek a támogatásáról, hogy legyen szíves és ne a zárszóban, hanem most kapcsolódjon be a vitába.

Legyen szíves, válaszoljon azokra a releváns kérdésekre, amelyek most felmerültek, hogy arra adott esetben mi is tudjunk reagálni. Azt hiszem, ez lényegesen könnyebbé fogja tenni a dolgunkat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és megtudhatjuk abból, hogy önnek valójában mennyire van párbeszédszándéka ezekben a kérdésekben. Úgyhogy kérem, hogy most kapcsolódjon be. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Baj lesz ebből, Hoppál képviselő úr, baj lesz ebből! (Derültség.) Nem szokás azért ez önöknél! Tehát hogyha a Magyar Idők leírja, hogy Adyról mit kell gondolni, akkor Adyról ezt kell gondolni. (Dr. Hoppál Péter: Én pedig ezt gondolom.)Az más kérdés, hogy a Magyar Idők soha semmit nem tud leírni véletlenül. Tehát ha már egyszer erről beszélünk ebben a Házban, akkor azért ezt szögezzük már le, hogy azért ne csináljunk már úgy, és azért ez maradjon meg itt a történelmi emlékezet kedvéért a jegyzőkönyvben, mintha itt bármiféle harc itt a Fideszen belül kirobbant volna, és most itt volt egy-két bátor újságíró, aki aztán most jól meg merte írni, hogy hogyan kellene megváltoztatni a kormányzati kultúrpolitikát. Azért teljesen hülyének ne nézzenek már egy egész országot! Nyilvánvalóan lejátszott és leegyeztetett kérdésekről van szó, és akkor most fel lehet futtatni meg sztárolni egy-két olyan újságírót, aki most aztán jól megmondja a Fidesznek a Magyar Időkön keresztül, hogy kiről mit kellene gondolni innentől kezdve a magyar kultúrpolitikában. Tehát ez teljesen egyértelmű, hogy ilyet nem lehet megcsinálni. A Magyar Időkben nem lehet kormánykritikus véleményt leírni, egy fél mondatot sem, anélkül hogy a Rogán-minisztériumban erre jóváhagyás ne történne.

Egyébként meg természetesen önnel értek egyet, képviselő úr. Ady Endrének külön lehet és kell is választani a költészetét és a politikai munkásságát, ahol például vad geszti bolondról hadovált Tisza István kapcsán, ami meglehetősen távol áll az én róla alkotott történelmi értékítéletemtől, de ez nem Ady Endre költészetéből von le sok mindent.

A Veritashoz még egy mondat erejéig visszatérve: szóval, azért a magyar történelemnek elég sok vitatott eseménye van, jellemző, hogy önök mindig a holokausztba vannak csak beleakadva, és ezzel problémáznak. Szakály Sándornak azért van egy nagyon komoly tudományos munkássága, azért ezt nehéz elvitatni, meg még másoknak is, akik ebben az intézetben dolgoznak. Őt azért szerintem elég méltatlan most egy vagy két vitatott kijelentése miatt támadni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), nem ezzel van a probléma. Azzal van a probléma, hogy az ettől függetlenül mégiscsak egy kormányközeli tudományos műhely, és a kormányzati iratoknak a helye nem ott van véleményünk szerint. Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány általános megjegyzést szabadjon az elején összefoglalásként elmondani. Az egyik ilyen megjegyzés, amit összefoglalásként mondhatunk, hogy ismét  nem először, sőt a civiltörvény történetében sem először  egy olyan javaslat fekszik előttünk, egy olyan javaslattal van dolgunk, amelyben vannak üdvözlendő, jó és helyes elemek, olyan elemek, amelyek valós problémákra és a civil szervezetek valós igényeire reagálnak. Örülök, hogy ebben egyetértünk képviselőtársammal. Abban már nem biztos, hogy egyet fogunk érteni a nekem bólogató Nacsa Lőrinc képviselő úrral, hogy ugyanakkor ebben a javaslatban sajnos olyan elemek is vannak  amelyeket szintén megszokhattunk önöktől , amelyek viszont az átláthatatlanságot növelik, és a fideszes pártállam erősítésének az irányába hatnak. Másrészt megint egy olyan javaslatot láthatunk, amihez most egy olyan kormánypárti hozzászólás hangzott el, amelyről ismét feltételezhető, hogy képviselő úr az ülés előtt nem sokkal kapta meg valamelyik minisztériumból a felszólalását, különben valószínűleg nem mondta volna el kritikátlanul ezeket a dicsőítő mondatokat a javaslat kapcsán.

(13.10)

Nézzük először az anyagiakat, hisz tulajdonképpen erről van szó! Államtitkár úr, egész elképesztőnek tartom azt a szemfényvesztést, amivel ön elkezdte itt a felszólalását azzal kapcsolatban, hogy a polgári kormány micsoda mértékben megnövelte a civil szervezeteknek adható támogatások arányát. (Tuzson Bence és Nacsa Lőrinc: Így van!) 3,3 milliárdról 5 milliárd forintra sikerült ’12-től kezdve emelni azt az összeget, ami a szocialista kormányzás utolsó évében 8 milliárd forint volt, államtitkár úr. Én erre nem lennék annyira büszke az önök helyében.

A Jobbik egyébként minden évben élt módosító javaslattal. Önök reálértéken számolva a szocialista kormányzás alatt erre a célra biztosított összegnek a felét sem adják ma oda azoknak a civil szervezeteknek, ráadásul ennek az elosztásának a módját lényegesen megszigorították. Nyilván ezt is a kormány alá rendelték. Miközben a Nemzeti Civil Alapprogramon kuratóriumában tízből egy kormánydelegált volt, és kilencet a civilek választottak, aközben önök olyan rendszert hoztak létre a Nemzeti Együttműködési Alappal, hogy mind a tanácsban, mind pedig a kuratóriumunkban a kilenc tagból hat tulajdonképpen a Fidesztől nyeri a kinevezését, és ők döntenek az egyébként  még egyszer mondom  feleakkora összegnek az elköltéséről, mint amekkorát a különösebben nem polgárbarát és a civil szervezetek ügyét annyira nem felkaroló vagy legalábbis ezt nem annyira hangoztató szocialista kormányzás tette annak idején.

Ha már a NEA-nál járunk, a Nemzeti Együttműködési Alap élén önöknek tökéletesen megfelel az a Csizmadia László, aki az önök rendszerét és rezsimét is ugyanolyan szervilizmussal szolgálja ki, mint ahogy kiszolgálta annak idején a kommunistákat. Be is fogok adni egy módosító javaslatot, ami arról fog szólni, hogy sem a NEA, sem a tanács, sem a kollégiumok tagjai ne lehessenek olyanok, akik bármiféle szerepet az előző pártállam idején vállaltak, majd pedig az önök nemzeti és keresztény kormányzása ezt majd szépen le fogja szavazni, mert önöknek megfelelnek az egykori szocialista elvtársak, ha önöket is ugyanilyen szervilizmussal kiszolgálják.

Önök tehát arra az emberre bízzák a Nemzeti Együttműködési Alap 5,5 milliárd forintját, aki a CÖF nevű, kamu civil szervezet vezetőjeként folyamatos botrányokba keveredik; éveken át nem volt hajlandó félmilliárd forintnyi, tulajdonképpen közpénzzel  hiszen a Magyar Villamos Művektől kapta  elszámolni. Ehhez önök és a kormány még védelmet is nyújtott neki, hiszen megpróbálták megmagyarázni, hogy a közpénz miért nem közpénz, majd amikor végre évek után sikerült kiperelni belőle némi információt, akkor az derült ki, hogy 443 millió forintot saját maguk reklámozására, 4,5 percnyi kisfilmre költöttek el úgy egyébként, hogy ezekben még korábbról bevágott felvételek is voltak. Ez percenként 98 millió forintjába került, kedves képviselőtársaim az adófizetőknek, miközben a CÖF honlapjáról az derül ki, hogy az önreklámra költött összegnek a töredékét sem fordították az általuk propagált tevékenységek egyébként tényleges elvégzésére. Egyébként ez az összeg, ez a percenként 98 millió forint pontosan 246-szor annyi pénzébe került az adófizetőknek, mint az Oscar-díjas Mindenki című filmalkotásra a Filmalap által szánt percenként 400 ezer forint.

Én a feljelentésemet megtettem csalás, sikkasztás és hűtlen kezelés gyanújával, ez egyébként érinti Csizmadia urat és társaságát, mind pedig azokat a vezetőket, akik a Villamos Művek részéről ezt a kifizetést és annak a teljesítését jóváhagyták. Csizmadia úrnak pedig innen üzenem, hogy pár héttel ezelőtt azzal fenyegetett, hogy jogi következményei lesznek az állításaimnak. Csizmadia úr, legyen kedves és pereljen akkor be, várom, mert akkor talán ki fog derülni, hogy önök mire költötték a félmilliárd forintot. Megismétlem innen is: arra költötték, hogy ebből finanszírozták a Vona Gábort Gyurcsány Ferenccel összemosó és lejárató plakátkampányt. Önök ezt a pénzt erre költötték, Csizmadia úr.

No, nézzük akkor magát a törvényt részletesen és pontok szerint is! Az egyik legfontosabb dolog, amit mi természetesen üdvözölni szeretnénk, erre az előttem felszólalók is részben kitértek: egyrészt az elején megtörténik a normatív és az egyszerűsített támogatás definiálása, ez nyilvánvalóan helyes technikai módosítás. Szövegszerűen is bekerül a törvénybe, hogy ez alatt mit értünk.

Ami mindenképpen jó irány, az, hogy az összegyűjtött adományok után adható normatív támogatás arányát 5-ről 10 százalékra kívánja emelni a javaslat. Ez nyilvánvalóan ösztönzi a civil szervezeteket az adománygyűjtésre, mint ahogy az elhangzott, egyébként az 5 százalék olyan csekély összeget jelentett eddig, hogy tulajdonképpen nem érte meg a bajlódást.

Tehát hogy világos legyen, arról van szó, hogy bizonyos civil szervezetek, ha adományokat gyűjtenek, akkor ennek az adománynak az éves összegének az 5 százalékát pályázás nélkül, normatív támogatásként megkaphatták. Az irány tehát jó, mi viszont az elmozdulást kevésnek tartjuk.

Annak a megfontolását kérem önöktől, államtitkár úrtól és a kormánypárti képviselőktől, hogy ezt az összeget emeljük föl 15 százalékra. Ehhez valószínűleg szükséges lesz a rendelkezésre álló keret növelése is. Tavaly az ilyen formában elnyert összeg egyébként 64 millió forint volt, amely a rendelkezésre álló keretet nem merítette ki; nyilván ezért, mert a javaslat 5-ről 10 százalékra emelné ezt a keretet, mert a rendelkezésre álló összeget nem merítették ki. Azért nem merítették ki, mert az 5 százalék olyan kevés volt, hogy miközben elképesztő bürokratikus akadályokat kell leküzdeni, a legtöbb szervezet számára ez tulajdonképpen nem érte meg. Tehát 64 millió forint volt, államtitkár úr, szeretném felhívni a figyelmét, ha idefigyelne, nem 60 és 70 milliárd. (Tuzson Bence jelzésére:) Nem baj, majd a jegyzőkönyvben benne lesz. Tehát nem 60 és 70 milliárd forintról beszélünk, mint ahogy azt államtitkár úr mondta, hanem 64 millió forintról összesen. Azért ez talán nem ugyanaz. Tehát ezt mindenképpen üdvözöljük, és kérjük annak a megfontolását, hogy ezen a kereten egy kicsit még próbáljunk emelni.

Másrészt meg egyébként, hogy kicsit magam ellen is beszéljek vagy a beszédem koherenciája ellen is szóljak, egy picit azért csodálkozunk ezen a javaslaton, hiszen ez egyik-másik részről a politikai alapú elbírálások ellen is hathat. Nagyon sok civil szervezet nem föltétlen csak azért nem pályázott, mert túlzottan bürokratikus volt, hanem azért, mert éveken keresztül pályázott, csak éppen a helyi fideszes kiskirályok ezt nem tartották támogatásra méltónak, és egy idő után ráuntak. Úgyhogy ez a lehetőség most megnyílik, főleg, ha emelkedik. Főleg, ha önök elfogadják azt a javaslatunkat, hogy ez 15 százalék legyen, akkor még több olyan szervezet juthat támogatáshoz, akik eddig esetleg ezt politikai okok miatt nem tehették meg.

A következő pont…  elnök úr, közben jelezném, hogy nem látom az időmet, illetve az órámat.

ELNÖK: Azért nem látja, képviselő úr, jegyző úr, mert nem tette be a helyén a kártyáját, de én mérem az időt. 23-ig van idő, tehát önnek még van 6 perce.

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. A javaslat következő pontja a határon túli magyar civil szervezetek definícióját teszi pontosabbá. Ezt szintén jónak és helyesnek tartjuk, hiszen a magyar állam az általa támogatni kívánt külhoni magyar civil szervezetek számára kiköti, hogy azoknak az adott ország jogszabályai alapján kell működniük.Ez már csak azért is fontos, hiszen az egyes szomszédos országokban némileg eltérnek a civil szervezetekre vonatkozó szabályok, sőt egyébként a civil szervezetek működési formái is eltérőek lehetnek. Gondoljunk például Felvidék esetében az úgynevezett polgári társulásokra, tehát ennek a rögzítése szintén jó irány véleményünk szerint.

Amivel viszont nem tudunk egyetérteni és ami nyilván az átláthatatlanságot és a visszaélésekre való lehetőséget növeli, az a miniszteri keret 10-ről 15 százalékra való növelése. Ezzel nyilvánvalóan nő a miniszteri mozgástér, csökken az átláthatóság, a transzparencia a döntéshozatalban.

Az indoklás szerint az így beadott pályázatok számának növekedése miatt van erre szükség, illetve amiatt, hogy így évente több alkalommal is kaphassanak bizonyos szervezetek egyedi miniszteri döntés alapján támogatást. Mi itt az indoklással sem tudunk egyetérteni. Egy szervezet esetében legyen már bőven elég, ha évente egyszer kap, egyébként is politikai kijárás alapján támogatást.

Illetve nyilván felmerül a kérdés az időzítés tekintetében, hogy vajon nem arról van-e szó, kedves kormánypárti képviselőtársaim, hogy az önkormányzati választások előtt önök megpróbálják az eddigieknél is könnyebben kitömni az önökhöz közel álló civil szervezeteket; mert hogy szerintünk egyébként igen, erről van szó.

Egyébként pedig a Bethlen Gábor Alap esetében évek óta tapasztalhatjuk, hogy milyen következményekkel jár a széles miniszteri döntéshozatali jogosítvány, amelyet a kormány egyébként rendre ki is használt, méghozzá pontosan arra, amire mi már kezdetben, a 2010-es évek elején felhívtuk a figyelmet, hogy a miniszteri döntéshozatali lehetőségnek a növelése pontosan arra szolgál, hogy kisebb legyen az átláthatóság és így tíz- és százmillió forintokkal lehessen kistafírozni az önökhöz közel álló, sőt az önök zsoldjába álló külhoni magyar civil szervezeteket.

(13.20)

Ez a javaslat, amely a miniszteri mozgásteret a pályázati összegek 10-ről 15 százalékának felhasználására növeli, nyilvánvalóan ebbe az irányba indul el, úgy, hogy egyébként  még egyszer hangsúlyozom  így is kétharmados többségben vannak mind a tanácsban, mind pedig a kuratóriumokban a tulajdonképpen a Fidesztől megbízatásukat kapó személyek, és csak egyharmad a civilek által közvetlenül választott tagok aránya.

Ami a költségtérítések módosítására vonatkozik, itt arról van szó, hogy a költségtérítés esetén a mindenkori kötelező legkisebb munkabér havi összegének kétharmadát, az eddigiekben szereplő összeg feléhez képest a kétharmadát nem haladhatja meg. Itt tulajdonképpen egy technikai célú módosításról van szó. Nem csodálkozom rajta, hogy sem államtitkár úr az expozéjában, sem Demeter képviselő úr a vezérszónoklatában erre nem tért ki. Itt ugyanis arról van szó, hogy egy jogi nonszensz, egy jogi ellentmondás keletkezett, ugyanis egy miniszteri rendelet szabályozta ezt a kérdést, méghozzá a törvénnyel ellentétes módon. Ezért felmerül a kérdés a minisztériumi jogászokat illetően, hogy hogyan születhetett meg egy hatályos törvénnyel ellentétes miniszteri rendelet, de akkor ez most itt legalább rendezésre kerül.

Amit nem értünk, és ezzel kapcsolatban túl sok kérdést eddig még nem tettem fel önnek, államtitkár úr, de akkor tiszteljen meg azzal, hogy legalább arra a kevésre válaszolni fog, amit felteszünk. Az 5. §-ban szerepel, hogy a kormány mire kap felhatalmazást: például az alapkezelő szervének jogutódlása esetén felmerülő átadás-átvételi eljárás szabályainak rendeletben való megállapítására. Az indoklás meglehetősen szűken fogalmaz. Az indoklás tulajdonképpen ugyanezt az egy mondatot írja le, csak más sorrenddel, hogy ennek bele kell kerülnie. Miért kell ennek bekerülni ebbe, államtitkár úr? Azt szeretném kérdezni, hogy ennek mi az oka, miért van erre szükség, mi a cél, ez azt jelenti-e, hogy valamilyen módon át akarják alakítani vagy esetleg meg akarják-e szüntetni ezt a rendszert.

Amivel pedig megint nem tudunk egyetérteni, sőt nemhogy nem tudunk egyetérteni, hanem egészen elképesztően döbbenetesnek tartjuk, az az utolsó paragrafus, amely arról szól, hogy hatályát veszti az a rendelkezés, miszerint nem jogosult az alapból működő támogatásra az a civil szervezet, amely a pályázat kiírásának évében a költségvetési törvényben nevesítve részesült támogatásban. Miért kell ezt kivenni, államtitkár úr? Tehát miért kell erősíteni annak a lehetőségét, hogy bizonyos civil szervezetek különböző helyekről tudjanak adott esetben ugyanarra a célra vagy hasonló célra pályázati vagy támogatási forrásokhoz jutni? Évek óta verem az asztalt a Nemzeti összetartozás bizottságában, évek óta kérem az államtitkárt, és évek óta azért nem fogadjuk el a zárszámadást, illetve az ezzel kapcsolatos beszámolókat sem, mert a Bethlen Gábor Alap esetében is azt látjuk, hogy annyira széttagolt a döntéshozatal és annyira sok helyen van lehetőség párhuzamosságra külhoni magyar civil szervezetek esetében is, hogy a működésükhöz és a programjaikhoz forrásokat kapjanak, ami egyáltalán nem az átláthatóság irányába halad, sőt gyakorlatilag visszaélésekre ad lehetőséget.

Ha jól értem  és akkor cáfoljon meg, államtitkár úr, ha nem jól értem, bár a költségvetési törvényt nem lehet nagyon máshogy érteni , önök kinyitnák azt a lehetőséget, hogy ha a költségvetési törvénybe belevesznek önök számára kedves civil szervezeteket tíz- és százmillió forintokkal… Egyébként élek a gyanúperrel, hogy itt például a Rákóczi Szövetségről lehet szó, amely évek óta benne van a költségvetésben, majd ezen kívül egyébként még ötven különböző helyről kap pénzt. Ez persze nem lenne feltétlenül probléma a programokat és az elvégzett munkát illetően, azért ezt szeretném hangsúlyozni, még mielőtt a Lokál majd megint megírja, hogy a határon túli magyarokat támadja a Jobbik. Tehát nem ez a probléma. Minden civil szervezetnek jusson annyi pénz, amilyen fontos és amilyen hasznos munkát végez, de ez történjen átlátható módon. Az, hogy önök bevesznek a költségvetési törvénybe bizonyos civil szervezeteket tíz- és százmillió forintokkal, majd ezek a civil szervezetek még az összes létező minisztériumnál, alapnál, bizottságnál és miniszteri keretnél külön tudnak még pályázni, és ezek után még azt is feloldják, hogy a Nemzeti Együttműködési Alaphoz benyújthassanak, erre egyszerűen mi szükség van? Tehát az a civil szervezet, amelyik ötven- meg százmillió forintokat kap a költségvetésből, miért kell hogy pár millió forinttal még adott esetben ide is bepályázzon? Ennek a leghatározottabban ellene vagyunk. Önök tulajdonképpen még egy zsebet hoznak létre arra, hogy összevissza lehessen hasonló célokra pályázni. Ez nyilvánvalóan nem az átláthatóság és nem a pénzek szakszerű elköltésének irányába mutat.

Egyelőre tartózkodó álláspontra helyezkedünk a törvényt illetően. Több módosító javaslattal fogunk élni, illetve tisztelettel várom államtitkár úr válaszát. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindnyájunk előtt ismert a szlovák állampolgársági törvénynek az ügye. Miután Magyarország 2010-ben egy történelmi kötelességét teljesítve biztosította a kedvezményes honosítás lehetőségét, néhány nappal ezt követően Szlovákia egy ellentörvényt hozott, amelynek értelmében elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki felvette a magyart vagy valamilyen másmilyet, és a más állampolgárság meglétéről a törvény szerint egyébként az adott illetőnek saját magának kell nyilatkoznia.Mostanra Szlovákia eljutott odáig, hogy már a saját, egyébként európai mércével mérve is vállalhatatlan és elfogadhatatlan törvényét sem tartja be. A 2018. november 11-én megtartott felvidéki helyhatósági választásokon ugyanis közölték Pallér Péter felvidéki magyar középiskolai tanárral, a Jobbik felvidéki szervezőjével, hogy nem vehet részt a voksoláson, ugyanis nem szerepel a választói névjegyzékben, a lakcímnyilvántartásban sem. Hosszabb telefonálgatás után kiderült, hogy ez azért van, mert Pétertől 2018. április 8-án megvonták a szlovák állampolgárságot, majd a lakcímnyilvántartásból törölték őt; mindezt egyébként úgy, hogy saját tulajdonú lakással is rendelkezik Révkomáromban.

Április 8-a pedig éppen a magyarországi parlamenti választások napja volt, amit Pallér Péter a pozsonyi nagykövetségen felügyelt a Jobbik megfigyelőjeként. Minderről pedig hét hónap elteltével sem kapott semmilyen értesítést. Ennek híján magának kell kinyomozni, hogy tulajdonképpen ki és milyen indokok alapján döntött az állampolgársága elvételétől, és egyáltalán mit tud tenni ez ellen a döntés ellen. A szlovák hatalom tehát törvénytelenségben és magyarellenességben egy újabb szintet lépett, egy újabb határt lépett át. Tették mindezt, hangsúlyozom még egyszer, a magyarországi választások napján, és tették mindezt éppen a Jobbik felvidéki szervezőjével.

Államtitkár úrtól azt szeretném kérdezni, hogy hogyan kívánnak reagálni erre az újabb vörösvonal-átlépésre. Várhatunk-e a szokottnál valamivel határozottabb választ arra, hogy a szlovák állam most már a saját törvényeit sem tartja be, megsérti, és ártatlan állampolgárokat tesz hajléktalanná a saját hazájukban? Milyen segítséget kívánnak konkrétan nyújtani a jogfosztott felvidéki jobbikos fiatalembernek? (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Mi jellemzően azzal vagyunk elégedetlenek, hogy tényleg nyolc éve ezt hallgatjuk, hogy a sikerekre, az együttműködésre kell építeni, Duna-stratégia, soha meg nem épült Ipoly-hidak, szlovák-magyar barátság, egyebek  mindezek egyébként jórészt Orbán Viktor miniszterelnöknek az európai meg a közép-európai ambícióit is szolgálják , és eközben pedig a kormánynak az elmúlt évek során gyakorlatilag semmit nem sikerült megoldani a felvidéki magyarok számára sérelmes ügyekből; lásd Malina Hedvignek az ügye, nyelvtörvény, zászlótörvény, DAC-szurkolóknak a megverése. Azért ez egy olyan kérdés, amiben örülök, hogy önök nem pártpolitikai ügyként kezelnek, ez már önmagában dicséretes, ezt így szögezzük le. De azért ez egy olyan helyzet, amiben, úgy gondolom, hogy tényleg egy határozottabb kiállásra van szükség, Szlovákia a saját törvényét sem tartja be.

Abban igaza van államtitkár úrnak, hogy Pallér Péter ezt világossá tette, de ugyanakkor a törvény is, az ellentörvény is egyértelműen fogalmaz, az pedig arról szól, hogy aki más állampolgárságot felvett, saját magának kell jeleznie és bevallania. A törvény alapján ilyet nem lehet csinálni, hogy a neten összeszedett fotók meg infók alapján elkezdi Szlovákia az állampolgárságot megvonni, akitől ő szeretné. Itt tulajdonképpen most mégis ez történt.

Nagyon világos és határozott fellépésre kérjük a kormányt ennek kapcsán. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar reformkor legjobbjai évtizedeken át tartó országgyűlési küzdelem után, 1848 tavaszán végre rendi államból, parlamentnek felelős kormány által vezetett, a polgári szabadságjogokat és az állampolgári jogegyenlőséget garantáló, modern Magyarországot teremtettek. Politikai, szellemi és társadalmi vezetőink párját ritkító módon mondtak le előjogaikról annak érdekében, hogy korabeli szóhasználattal élve, minél szélesebb néprétegeket az alkotmány sáncai közé fogadva meg tudják menteni Magyarországot és a magyarságot a Herder által jósolt katasztrófától.

Tettük ezt soha el nem halványuló példát mutatva Európa és a nagyvilág minden nemzetben gondolkodó, szabadságszerető és polgári viszonyokat óhajtó országának és népének. A feudalizmus sorvasztó béklyóit lerázó, évtizedes küzdelemben nemzetünk saját önerejére támaszkodva tudott sikeres lenni a Habsburg-uralkodóház beolvasztási kísérleteivel szemben.

Széchenyi, Eötvös vagy Deák sikereinek gyümölcseit azonban nemcsak a magyarság, hanem a Kárpát-medence összes népe élvezhette, még ha ezt manapság hajlamosak is vagyunk elfelejteni. Rájuk is kivétel nélkül vonatkozott a jobbágyfelszabadítás, a tulajdonszerzés és a vállalkozás szabadságának kiterjesztése, ezzel pedig a társadalmi felemelkedés lehetősége, de a sajtó-, a vallás-, illetve a lelkiismereti szabadság is, mint ahogyan a törvény előtti egyenlőség és a közteherviselés. Ez az akkor elérhető jogok teljessége volt. Ennél többet egyetlen európai ország sem biztosított vallási vagy nemzeti kisebbségeinek.

A bécsi udvar azonban nem a reformok polgári viszonyok között történő békés továbbfejlesztésében, hanem a korlátlan uralkodói abszolutizmus visszaállításában volt érdekelt, ezért hamis jelszavakat hangoztatva, ígérgetve, fenyegetve és az ősi „oszd meg és uralkodj” elvét alkalmazva szembeállította a magyarsággal a vele sorsközösségben élő Kárpát-medencei nemzetiségeket. Célja ezzel pusztán a pillanatnyi taktikai előny megszerzése volt, hogy miután úrrá lett a más tartományaiban is fellángoló forradalmakon, minden erejét Pest felé fordítva, visszaállíthassa hazánkban is az abszolutizmust.

(19.20)

Számunkra azonban mindez véres, pusztító és a térség népeinek egymáshoz való viszonyát azóta is meghatározó polgárháborút generált, elsősorban a vegyes etnikai összetételű Délvidéken, illetve Erdélyben.

Tisztelt Országgyűlés! A bécsi kamarilla hatásos aknamunkája következtében ezért 1848 nyarára felkelés robbant ki nemcsak a magyarsággal évszázados társnemzeti viszonyban élő horvátok, hanem a déli határőrvidéket védő szerbek és az Erdélybe a tatár, valamint a török támadásai elől a korábbi évszázadok folyamán befogadott románok körében is. Szeptemberben pedig Jellasics horvát bán már közvetlenül a fővárosra és az ott dolgozó törvényes magyar kormányra támadt hadseregével.

Eközben az erdélyi románság vélt vagy valós sérelmei megtorlására, valamint követelései azonnali megvalósítása érdekében már a nyár folyamán Habsburg-támogatással fegyverkezni kezdett, és nemzetőrségeket alakított Erdély-szerte. A szélsőségesen magyarellenes népvezérek, valamint pópák befolyása alá került erdélyi románság rövidesen lángba és vérbe borította Erdély földjét. A kirobbanó román népfelkelés a szeptember végén beterjesztett és példátlanul nagyvonalú nemzetiségi törvény ellenére is a bécsi udvarhoz kötötte sorsát. Ezzel pedig hátbatámadással fenyegette a Pesten székelő, Jellasiccsal harcoló törvényes magyar kormányt és egyben a modern polgári Magyarországot is.

Tisztelt Országgyűlés! E kétségbeejtő helyzetben gyűlt össze 1848. október 16-án Berzenczey László székelyföldi kormánybiztos hívására 60 ezer székely Agyagfalván, megoldást keresni arra, hogy „miként lehessen testvériesen helyreállítani a békét s ennek áldásaiban megvédeni a királyi széket s az ország megtámadott belcsendét”. A gyűlés ennek jegyében már-már az első napon rögtön kinyilvánította, hogy békésen viszonyul Erdély minden lakójához, de elvárja a felfegyverzett románoktól és szászoktól is, hogy „keblükben minden törvényellenes bujtogatásukat megszűntetvén a bujtogatókkal statárialiter bánjanak”, vagyis fejezzék be az értelmetlen lázongást, büntessék meg a főkolomposokat, és állítsák helyre Erdélyben a békét.

Nem véletlen, hogy már ekkor megszületett a „Szász és román testvérek, polgártársak” című kiáltvány, amely egyedülálló módon, bár sajnos a kölcsönösség legapróbb megnyilvánulása nélkül helyezkedett a teljes nemzetiségi tolerancia talajára, hisz az akkor összegyűlt székelyek kijelentették: „Mi tiszteljük nemzetiségtöket, nyelvetöket és vallástokat, s készek vagyunk azt fegyverünk élével is megoltalmazni.”

Másnap az agyagfalvi székely nemzetgyűlés egyhangúlag állást foglalt az áprilisi törvények védelmében, és fegyverkezni kezdett az Erdélyben tartózkodó császári csapatok és a Bécs, valamint saját pópáik által megtévesztett, ám annál nagyobb kegyetlenséggel tomboló erdélyi román népfelkelőkkel szemben.

A székelység tehát pontosan azt tette Agyagfalván, amit néhány hónappal korábban a magyar nemesség színe-java Pozsonyban, majd pedig Pesten. Megszavazta különféle középkorból maradt kiváltságainak és előjogainak eltörlését. Ezzel vállalta például az adófizetési kötelezettséget is, ami alól ősei évszázadokon át mentesek voltak, és amely kiváltságát évszázadokon át védte, ha kellett, akár fegyverrel is. Gondoljunk csak bele, manapság ki szavazná meg azt, hogy inkább fizessen, mint hogy ne fizessen adót! Gyanítom, meglehetősen kevesen. A székelység azonban ezt az áldozatot is vállalta azért, mert pontosan tudta, hogy helye a modern magyar nemzetben van, boldogulását és gyarapodását pedig nem avítt feudális, hanem polgári viszonyok között kell keresnie.

Azzal pedig, hogy az agyagfalvi gyűlés kimondta az áprilisi törvényekkel megszületett modern polgári Magyarország fegyveres védelmét, nem csupán a szabadságharc katonai megsemmisülésének elkerülését és ezzel az egyébként törvényesen működő országgyűlés és kormány munkájának folytatását tette lehetővé, de megvédte Erdély békés polgári lakosságát az osztrák katonák, valamint a hozzájuk csatlakozott román népfelkelők önkényeskedéseivel, fosztogatásaival szemben is. A döntés lélektani hatásai pedig még a közvetlen katonai erőviszonyokban bekövetkezett változás jelentőségén is alaposan túlmutatnak. A székelység egységes kiállása ugyanis pozitívan hatott mind a csatatereken harcolókra, mind pedig azokra, akik a hátországban segítették a magyar forradalom és a szabadságharc ügyét, nem utolsósorban pedig véglegesen kijelölte a székelység helyét az egységes magyar polgári nemzetben.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Pontosan tudom, hogy sok, nemzetben gondolkodó magyar embernek szívmelengető érzés a székelység önálló nemzeti mivoltáról beszélni, illetve azt szorgalmazni. Azt is pontosan tudom, hogy az interneten számos butaság kering ezzel kapcsolatban, hogy ha Magyarország önálló nemzetiséggé nyilvánítaná a székelyeket, akkor majd Romániának például rögtön területi autonómiát kellene biztosítani a számukra. E Ház előtt is volt ezzel kapcsolatban egy határozati javaslat, amiben arra kértek fel bennünket, hogy támogassuk a székelység nemzeti kisebbségként történő elismerését.

Ám e kezdeményezés sikere éppen az ellentétes hatást váltotta volna ki, az autonómiát támogató anyaországtól szakította volna el és tette volna eszköztelenebbé a székelységet ebben a küzdelemben. Ezért is tartom fontosnak tisztázni: mind a Jobbik és szerintem a téma iránt érzékenységgel rendelkező összes parlamenti párt úgy gondolta, hogy a székelység legkésőbb 170 esztendővel ezelőtt, az agyagfalvi gyűlésen bebizonyította, hogy az egységes modern polgári magyar nemzet része, és közös ügyeinket akár fegyverrel és vére árán is hajlandó megvédelmezni.

A román Securitate a nyolcvanas évek óta dolgozik újbóli szétválasztásunkon, legutóbb is láttunk erre példát, mégis ne legyen kétségünk afelől, hogy ha ennek sokan bedőltek volna, akkor annak a következménye az lenne, hogy még több helyen vissza lehessen nyesni például a nyelvhasználati jogokat, hiszen a magukat székelynek vallók számát gond nélkül vonták volna le a magyar nyelvet használók számából. A kezdeményezést azonban a székelység erős immunrendszere azonnal kilökte magából, az Erdély területén élő mintegy 650-700 ezer székelyből alig több mint ezren vallották magukat székelynek a kérdezőbiztosok előtt magyar helyett. Mi sem bizonyítja ennél jobban azt, hogy az agyagfalvi ősök döntése ma is eleven Székelyföldön, hisz a helyiek boldogulásukat és gyarapodásukat is továbbra is az egységes magyar nemzet részeként képzelik el.

Tisztelt Országgyűlés! Nagy öröm számomra, hogy mint 1848-ban Agyagfalván a székelyek, úgy most a Magyar Országgyűlés is ritkán látott nemzeti konszenzust tud felmutatni. Volt már erre példa a kisebbségvédelmi kezdeményezés vagy éppen az ukrán oktatási törvény elítélése kapcsán, de ellenzéki indítvány esetében azért sokáig kellene itt közösen gondolkodnunk, míg találnánk egy ilyen javaslatot, főleg ha emlékezetpolitikáról, nemzetpolitikáról van szó.

Szeretném üdvözölni ezért, hogy a kormánypártok képesek voltak ebben az ügyben meghaladni sokszor tapasztalt magatartásukat, és csatlakoztak az előterjesztésemhez. Amikor október 16-án, a 170. évfordulón benyújtottam a javaslatot, arról beszéltem, hogy nem kívánjuk kisajátítani a kezdeményezést, ezért minden frakciót arra kértem, hogy csatlakozzon indítványunkhoz, és így tehessünk le egy valóban nemzeti konszenzussal elfogadott javaslatot a nemzet asztalára, erősítve ezzel a határokon átívelő összetartozásunkat, sorsközösségünket.

Mindezt alátámasztja, hogy a Nemzeti összetartozás bizottságának pár héttel ezelőtti ülése után volt alkalmam néhány szót váltani egyik vendégünkkel, Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével, aki szintén megerősítette, hogy keresve sem találhattunk volna jobb időpontot erre az emléknapra, hisz október 16-a a szimbóluma a középkori hagyományokon való túllendülésnek, a székelyföldi feudalizmus felszámolásának és a székelység modern polgári nemzethez való csatlakozásának. Úgy gondolom, hogy kitűnő üzenet ez székely testvéreinknek. Örülök, hogy javaslatunkhoz az LMP azonnal csatlakozott, köszönet érte. Majd pedig Gyurcsány Ferencék kivételével minden parlamenti párt nevére vette ezt. Így az a ritkán tapasztalt egyetértéssel kerülhet elfogadásra. Örömmel látjuk a baloldal nemzetpolitikai jellemfejlődését, köszönöm ezért az MSZP és a Párbeszéd támogatását is. (Korózs Lajos közbeszólása.)

Tisztelt Képviselőtársak! 1848-ban Budapest volt bajban, és a székelység sietett a segítségére. Ma azonban a Székelyföld és Erdély, illetve az ottani magyarság kerül egyre nagyobb bajba, mert az elfogyás, a pusztulás réme fenyegeti. A mi álláspontunk ez ügyben eddig is mindig világos volt: a Székelyföld széles körű, jól bevált dél-tiroli példán alapuló területi autonómiája nélkül nem képzelhető el az ott élők hosszú távú megmaradása és gyarapodása. Ez ügyben természetesen támogattuk és eddig is elismertük a különféle, oktatást, kultúrát, infrastruktúrát és gazdaságfejlesztést szolgáló kormányzati programok hasznosságát és eredményeit.

A székelyek azonban 1848-ban nem csupán küldték a pénzt vagy az ágyút, hanem saját magukat fegyverezték fel, hogy akár életük árán is megvédelmezzék a polgári Magyarországot.

(19.30)

Nekünk ma pontosan ugyanezt kell tennünk. A támogatások mellett hatékony diplomáciával kell kiállnunk Székelyföld jogos autonómiaküzdelme mellett. A mi lelki szemeink előtt egy olyan autonóm Székelyföld lebeg, amely főként nem magyarországi támogatásokból, hanem a helyben megtermelt és helyben felhasznált jövedelmekből képes gyarapodni és fiataljai számára jövőképet felmutatni. Egy olyan Székelyföld, amelynek jövőjét nem Bukarestben vagy Budapesten, hanem elsősorban Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen döntik el, miközben ehhez persze segítséget, támogatást kapnak akár a román, akár a magyar államtól. Egy olyan Székelyföld, amelyet a románság nem idegen testként kezel a román nemzetállamon belül, hanem olyan autonóm régióként, amely az ország és a térség stabilitásának alapvető záloga. És egy olyan Székelyföld, amely a legtermészetesebb módon elismeri és biztosítja a területén kisebbségben élő románok jogait is.

A jövőre megalakuló Európai Parlamentben is egyebek mellett ezért és a többi Kárpát-medencei magyarlakta régió területi és kulturális autonómiájáért kell majd harcolnia minden magyar képviselőnek, magunk is ezt fogjuk majd tenni, Gábor Áronék 170 évvel ezelőtti küzdelme és nemzeti együvé tartozásunk ugyanis ma erre kötelez bennünket.

Köszönöm, hogy meghallgattak, és kérem önöket, hogy támogassák a magyar-székely összetartozás napjáról szóló hatpárti előterjesztést. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Már eddig is úgy voltam vele, nyolc, lassan kilenc Országgyűlésben eltöltött év után, hogy az eddigi képviselői munkám legnagyszerűbb alkalmainak vagy időpontjainak azt tartottam, amikor valami igazán fontoshoz és a szívemhez igazán közel álló ügyhöz magam is hozzá tudtam járulni. Ilyen alkalom volt, és talán az egyik legfontosabb számomra, amikor annak idején az igen gombot megnyomhattam a kettős állampolgárságról szóló törvény szavazásánál. Kicsit hasonló érzésem van most is, amikor ez a hozzájárulásom egy talán később is megmaradó ügyhöz ennél is egy kicsit több lehet, és majd valószínűleg valami hasonlót fogok érezni akkor is, amikor ennek a törvénynek a végszavazására sor kerülhet. Köszönöm szépen mindenkinek a hozzászólását. Köszönöm szépen mindenkinek, amit hozzárakott még azokhoz a gondolatokhoz, amelyeket magam is megpróbáltam a javaslat kapcsán összefoglalni, legyen szó történelmi kitekintésről, személyes élmények megosztásáról vagy akár az elmúlt év ezzel kapcsolatos eredményeiről való beszámolásról.

(20.00)

Köszönöm a parlamenti pártoknak, akik ehhez csatlakoztak. Valóban egy majdnem teljes konszenzus van. Én nem vártam különösebben sok jóindulatot a Demokratikus Koalíciótól ezzel az üggyel kapcsolatban, most sem érezték fontosnak, hogy eljöjjenek. Én, talán egy kicsit furcsa módon, innen mégis azt kérem tőlük, még van idő, hogy megfontolják az elutasító álláspontjukat. Megleszünk nélkülük is nyilvánvalóan, de talán egy picit még erősebb lehetne ez a konszenzus, ha a magyar parlament kijelzőjén nem jelennének meg tartózkodó és rosszabb esetben nem szavazatok ennek a javaslatnak a végszavazásánál. Mondom ezt úgy, hogy illúzióim különösebben nincsenek.

Köszönöm államtitkár úrnak a kezdettől meglévő támogatását ehhez az ügyhöz, amit egyébként egy olyan napirend előtti felszólalásomban vetettem föl, amelyet a parlamenti szokásjog szerint nem kell előre leadni, tehát annak ellenére, hogy egy váratlanul, ellenzékhez méltó módon váratlanul feltett kérdés volt, államtitkár úr a válaszában azonnal azt mondta, hogy megvizsgálja majd a javaslatot. Azt hiszem, úgy fogalmazott talán, hogy nem áll öntől messze ez a gondolat.

Nagyon fontos, hogy megköszönjem innen is, hiszen fontos volt ebben az ügyben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr támogatása, egyetértése is.

Többen felvetették, magam is beszéltem arról, hogy abban a politikai helyzetben, ahol nagyon sok minden, nagyon sok véleménykülönbség elválasztja egymástól a kormánypártokat és az ellenzéket, sőt számos kérdésben az ellenzék pártjait is különböző keresztül-kasul való logikák alapján, mégis fontos, hogy egy olyan vitát folytathassunk, ami, ahogy államtitkár úr fogalmazott, tulajdonképpen nem is volt vita.

Többen felhívták kormánypárti képviselőtársaim is a figyelmet arra, hogy jó lenne több ilyen alkalom, jó lenne, ha a nemzetpolitikában a legfontosabb kérdésekben ilyen egyetértés mutatkozhatna.

Én ennek a szükségét a magam részéről szintén szeretném megerősíteni. A legtöbb alkalommal egyébként eddig sem rajtunk múlt ezeknek a konszenzusoknak a kialakítása. Mindig úgy fogalmaztam korábban, talán államtitkár úr már egy kicsit unja is, hogy a konstruktív ellenzékiséghez néha kell egy kis konstruktív kormánypártiság is. Nagyon örülök, hogy ez ebben az ügyben megvan, és tényleg bízom benne, hogy legalább a nemzetpolitikai kérdésekben, legalább azokban az ügyekben, amelyek tényleg az összmagyarságról szólnak, egy kicsit több megértést és egy kicsit több együttműködés keresését láthatjuk majd a jövőben. Mi a magunk részéről mindenképpen ezen leszünk.

Nagy öröm számomra tehát, hogy egy ekkora támogatás van e mögött a javaslat mögött, nyilván itt majd az előterjesztő képviselőtársakkal kell megvitatni a különböző módosító javaslatokat, de szeretném hangsúlyozni ismételten azt, amit a javaslat felvetésekor is elmondtam, hogy mindenképpen azt tartjuk fontosnak, hogy minden kérdésben közösen tudjunk ebben az ügyben dönteni, egy közös, konszenzusos javaslatot tudjunk a Ház elé hozni. Eleve ez a szándék motiválta azt, amikor az egész ügyhöz úgy álltunk hozzá kezdettől fogva, hogy más frakciók csatlakozását is kértük, nem pusztán csak a javaslat támogatását.

Nagy öröm számomra, ezt még egyszer szeretném kihangsúlyozni, ha megengedik a végén, bár az előterjesztői expozémban már ezt közöltem, fontosnak tartom, hogy Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke is támogatásáról biztosította ezt a javaslatot, és maga is az időpontválasztást is jónak, megfelelőnek tartotta.

Bízom benne, hogy ebből valóban egy olyan emléknap lehet, amely az évek múlásával tartalmasabb és még színesebb programokkal járulhat hozzá a magyar-székely összetartozáshoz, a magyar-székely egységhez, és ahhoz, hogy a magyarországi magyarok, a magyarországi magyar fiatalok is ezt az összetartozást, ezt az egységet minél inkább megélhessék, ezzel is erősítve a Kárpát-medencei sorsközösségünket, ezzel is erősítve a nemzeti összetartozás egyébként is nagyszerű érzését. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)