Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Ha megengedik, én maradnék a prózánál. Az a helyzet, hogy tényleg itt a vita elején tartunk még, de mégiscsak már egy kis idő eltelt belőle, érdemes egy picit szakmai szemmel is ránézni arra, amiről beszélünk. Azt ígértem az iménti kétperces hozzászólásomban, hogy beszélek egy picit arról, hogy milyen társadalompolitikai összefüggései vannak annak, ami ma az oktatásban történik.

Az a helyzet, hogy tulajdonképpen, amikor az elmúlt tizenvalahány évnek az oktatáspolitikáját értékeljük, akkor ennek több síkja van. Az első ezek közül az, hogy mit gondol a kormányoldal az oktatásról, milyen szerepet lát az oktatásnak. Azt kell mondanom önöknek, hogy teljesen világos, hogy ez az oktatáskép, ami a kormányban létezik, az egy  hogy fogalmazzak finoman? , az oktatásnak az ellenőrző, kontrolláló, politikai nevelő funkcióját tartja a legfontosabbnak.

Az a társadalomképe  egyébként ez egy legitim, létező, mondjuk, száz évvel ezelőtt széles körben elfogadott elképzelés volt, vagy inkább 120-130 , hogy az oktatás dolga az, hogy a gyerekeknek megtanítsa azt, amivel be tudnak illeszkedni a társadalomba. Azonban ezen már túljutottunk. Tulajdonképpen bizonyos értelemben Klebelsberg idejében  bár én az ő életművét ellentmondásosabban ítélem meg, mint jobboldali képviselőtársam, de ez talán természetes is  hagyományosan a baloldali politika többet gondol az oktatásról, mint hogy az egyszerűen csak a társadalom újratermelésének az eszköze.

(7.30)

Mi abban hiszünk, mi azt gondoljuk, hogy az oktatásnak nagyon komoly szerepe van abban is, hogy társadalmi mobilitást biztosítson, hogy segítsen az egyénnek abban, hogy sikeres legyen, hogy kitörjön a társadalmi helyzetéből. Mi fontosnak gondoljuk azt a szerepét is az oktatásnak, hogy a társadalmi mobilitást is elősegítse, tehát társadalmi értelemben is legyen egy felzárkóztató, kiegyenlítő funkciója. Önök ezt nem tartják fontosnak. Ez nem lenne baj, mert egyébként lehetne konzervatív álláspontból is, konzervatív alapon is hatékony és eredményes oktatáspolitikát folytatni, de önök nem ezt teszik, önök nem folytatnak oktatáspolitikát.

Volt egyébként ebben egyfajta konszenzus, nemzeti konszenzus. Kár, hogy nem beszéltünk erről eleget és nem mondtuk ki, elég egyértelműen. Nagyjából 1985-2010 között, a rendszerváltás előtti időszaktól a második rendszerváltásig, a demokrácia bukásáig volt egyfajta konszenzus az oktatás funkcióiról. Abban gondolkoztunk mindannyian akár szociáldemokrata oldalról, akár konzervatív oldalról, akár liberális oldalról  amibe annak idején egyébként a Fidesz kiváló oktatáspolitikusai is beletartoztak , hogy hogyan lehet az oktatásban elérni néhány célt.

Mindannyian láttuk azt, hogy a korábbi időszak oktatásához képest szükség van az oktatás jelentős kiterjesztésére, hogy Magyarország versenyképes legyen. Szükség van arra, hogy több diák járjon középiskolába, majd egyetemre, hogy növekedjék az a szellemi tőke, amit az ország felhalmoz, mert a XX. század végén, majd a XXI. században csak egy olyan ország lehet sikeres, ahol rendelkezésre áll ez a szellemi tőke.

A második nagyon fontos elv volt, amiben szintén mindannyian egyetértettünk, hogy az oktatásnak van egy esélykiegyenlítő, esélyteremtő funkciója, hogy dolgunk az, hogy az oktatásban javítsuk a lehetőségeket minden diák számára, akármilyen családból származik, akármilyen szociális helyzetből származik, az országnak akármelyik, bármelyik részéről, kis- vagy nagy településről származik.

Volt egy olyan gondolat, amelyik arról szólt, hogy az oktatást rá kell bízni azokra, akik értenek hozzá: az oktatás napi ügyeit, szervezését, tartalmát, módszereit az iskolákra, a pedagógusokra, a tantestületekre, az oktatás szervezését és irányítását pedig a helyi önkormányzatokra, akik ott élnek a polgárok között, akik tudják, hogy mik az igények, mik az elvárások, akiknek napi visszajelzésük van a lakosságtól és akár az oktatás szereplőitől is.

És volt egy negyedik nagyon fontos elv, még plusz egy, hogy az oktatás modernizálásáról is volt egy határozott, közös álláspont. Azt mondtuk, hogy nem ugyanazt és nem ugyanúgy kell tanítani a XX. század végén és különösen a XXI. században, mint ahogy ez a XX. század elején történt, mert változik a világ, más kihívásoknak kell megfelelni, változik a diákokat körülvevő környezet.

Ez volt az a nagy társadalmi konszenzus, a nagy politikai konszenzus, ami létezett, igenis létezett Magyarországon 20-25 éven keresztül, miközben rengeteg vitánk volt. Én is ültem itt, mint az imént az államtitkár urak, ültem itt hosszú oktatási vitákon 2002-2010 között, de ezek a viták mindig a „hogyan”-ról szóltak, mindig arról szóltak, hogy pontosan hogyan kell ezt a dolgot csinálni. Pokorni Zoltánnal, sőt Hoffmann Rózsával remek szakmai vitákat lehetett folytatni ezekről a kérdésekről.

Azonban 2010 után önök alapvetően rúgták föl ezt a konszenzust. 2010 után az oktatáspolitika alapvető céljait megváltoztatták. Igazából a nap végén egyetlen céljuk maradt, ami nem szakmai cél, hanem politikai cél: a totális politikai kontroll az oktatási rendszer fölött, kontroll az iskolák fölött, amit az államosítással értek el, kontroll az oktatás tartalma és módszerei fölött, amit a Nemzeti alaptanterv és a tantervek kötelezővé tételével és központosításával és a tankönyvszabadság megszüntetésével értek el, és amennyire lehet, kontroll a pedagógusok fölött. Ez a legnehezebb, mert a pedagógusokat, akik maguk is értelmiségiek, alkotó emberek, őket sokkal nehezebb igába hajtani. A mostani törvény alapvetően erről szól. A mostani törvény arról szól, hogy hogyan teszik totálissá, vagy hogyan próbálják meg totálissá tenni a kontrollt a pedagógusok fölött.

A korábbi közalkalmazotti jogviszony, amelyen rengeteget rontottak már az elmúlt tíz évben is, merevsége és időnkénti problémái ellenére biztosított egyfajta kiszámíthatóságot, védelmet és ilyen módon függetlenséget minden közalkalmazottnak, nemcsak a pedagógusoknak. Ezt a szabályozást önök azért váltják le szolgálati viszonyokkal  nem véletlen, hogy a kifejezést magát is a fegyveres testületek világából hozzák , mert önök nem biztonságban lévő, alkotó értelmiségieket akarnak az oktatásban, mint ahogy az egészségügyben és más területeken, vagy az államigazgatásban sem, hanem droidokat, kiszolgáltatott végrehajtó embereket, akiket fegyelemben lehet tartani, akiket munkára lehet kényszeríteni, akiktől el lehet várni azt, hogy ne a polgárokat, adott esetben a diákokat, az oktatást, az ország javát szolgálják, hanem akiket ehelyett kormányszolgává akarnak kényszeríteni, kormányszolgává akarnak tenni. Az a helyzet, hogy erről szól ez a törvény, és erről szólnak az önök törekvései.

Azt kell mondanom, hogy ez a törekvés bukásra van ítélve. Bukásra van ítélve azért, mert egyébként a pedagógus nem beszélő szerszám, nem rabszolga, a pedagógusnak van választása. Ezért van az, hogy a pedagógusok menekülnek a pályáról, ezért van az, hogy a fiatalok elkerülik a pedagóguspályát, mert akiben van hivatástudat, aki még adott esetben az önök által kínált nagyon rossz fizetések mellett is vállalná a munkát, vállalná azt, hogy tanít, vállalná azt, hogy ott marad a pályán, ahelyett, hogy elmenne a pályáról jobb pénzért, azt elriasztja az, hogy egyébként kiszolgáltatottá teszik, hogy megfosztják a szakmai önállóságától, megfosztják a munkavállalói jogaitól.

És az a helyzet, tisztelt államtitkár úr, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt Ház, hogy e mögött bizony vannak nagyon kemény társadalompolitikai szempontok, mert az önök rendszere arról szól, hogy hogyan gazdagodnak a fideszes milliárdosok. Az önök rendszere az egy százalék, a szűk elit igényeit és érdekeit szolgálja. Az önök rendszerének lényege éppen az, hogy kifosztják az egész országot azért, hogy néhányan meggazdagodjanak.

Mi köze ennek az oktatáshoz? Elmondom. Az, hogy ezt akkor tudják csak véghezvinni, ha a társadalom jelentős része nem ismeri föl a saját érdekeit. Ezt akkor tudják véghezvinni, ha a sok-sok-sok milliárd forint közpénzből fenntartott propagandát az emberek kritika és gondolkodás nélkül elfogyasztják, vagy az emberek egy része. Önök azért szüntetik meg az oktatásban a pedagógusok önállóságát, azért szüntetik meg a diákok önállóságát, az iskolák önállóságát, azért akarnak totális kontrollt és ellenőrzést az oktatás fölött, hogy ne kérdőjelezzék meg a jövőben felnövő fiatalok az önök rendszerét. Azt kell mondanom, hogy ez a másik dolog, ami bukásra van ítélve.

A tüntető diákok megmutatják azt, hogy átlátnak ezeken a trükkökön, hogy nem hagyják elbutítani magukat. A mai fiatalok szerencsére tudnak máshonnan is tájékozódni, mint az önök ócska kormánypropagandájából. Éppen ezért nem érdemes tönkretenniük az oktatást csak ezért, mert nem lesznek vele sikeresek. Én biztos vagyok benne, hogy a következő nemzedékekben is megmarad a kritikai érzék, megmarad a józan gondolkodás képessége, ők sem fogják bekajálni az önök által előállított, ócska, fröccsöntött, műanyag propagandát. De a szándék ez. A szándék az, mert önök nem tudnak XXI. században gondolkozni, a szándék az, hogy az oktatás ellenőrzésén, a pedagógusok rabszolgasorba taszításán keresztül kontrollt nyerjenek a jövő generációk gondolkodása fölött.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyébként az oktatásban ne lennének problémák, amelyeket meg kell oldani.

(7.40)

Még csak azt sem jelenti, hogy 2010 előtt minden tökéletes lett volna, én ezt véletlenül sem állítom. Azért sem mondom ezt, mert annak idején sem állítottuk.

Nem tudom, emlékezneke képviselőtársaim arra, hogy 2007-2008-ban működött az úgynevezett oktatási és gyermekesély kerekasztal, éppen azért, mert az akkori kormány is tudta, hogy sok mindent kell változtatni az oktatásban, sok mindent kell javítani az oktatásban. De mi ezt akkor úgy kezdtük, hogy meghívtuk az oktatáskutató szakma képviselőit, a szakszervezetek képviselőit, meghívtuk a történelmi egyházak képviselőit, mindenkit, aki valamilyen módon érdemben hozzá tudott járulni ehhez a munkához, és szakmai alapon, a tényeket megfontolva, a nagy nemzetközi tendenciákra is kitekintve, de a magyar sajátosságokat is figyelembe véve készítettünk el egy olyan tervet, az oktatás zöld könyvét, amely pontosan azt tartalmazta, hogy mit kell változtatni az oktatás helyzetén.

Az a helyzet, hogy ezt a munkát önök a kormányváltás után a kukába dobták, ami szívük joga, mert egy új kormánynak lehetnek új prioritásai, de azóta sem dolgoztak ki semmilyen, szakmai alapokon és társadalmi egyeztetésen alapuló, átfogó oktatásfejlesztési tervet.

Rétvári államtitkár úr, ha jól emlékszem, itt eldicsekedett azzal, vagy elmondta azt, hogy vannak olyan pontok is ebben a mostani törvényjavaslatban, amelyek valójában a 2012-es vagy ’13-as úgynevezett köznevelési törvény  az oktatást még a törvényből is kiszedték  korábbi intézkedéseit módosítják. Teszem hozzá, egy csomó olyan szabályt, amiről annak idején is elmondta a szakma is meg mi is, hogy  hogy mondjam finoman  nem reális, és akkor még finoman fogalmaztam, tudnám ezt csúnyábban is mondani, most ezek egy részét kivezetik. De hát ez épp arról szól, hogy fogalmuk nincs arról, hogy egyébként mit csinálnak és mit művelnek az oktatásban.

Nincs koncepciójuk, nincs elképzelésük. Egyetlen dolog van, na jó, kettő: végtelen hatalomvágy, ez az egyik céljuk, az ellenőrzés, a kontroll, a másik pedig, hogy ne kelljen költeni az oktatásra, mert akkor nem marad pénz, amit Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, a miniszterelnök családja és a többiek ellophatnak. Ezt a két célt szolgálja az önök oktatáspolitikája 13 éve, ezt szolgálja ez a törvényjavaslat is, ezért nem támogatjuk, és semmilyen módon nem tudjuk elfogadni.