Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. MELLÁR TAMÁS, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, és köszönöm a rugalmasságot, hogy akkor én szólhatok most elsőként.

A beadott törvénnyel kapcsolatban azt gondolom, hogy az elmúlt időszakban elég jól megfogalmazódott az, hogy milyen siralmas helyzetben, milyen siralmas állapotban van az egész magyar oktatás és az oktatásügy. Azt gondolom, hogy ezt nem is nagyon érdemes ismételgetni, tehát itt az autonómiák megcsorbítása történt az elmúlt időszakban  az oktatók, a diákok és a szülők autonómiájának megcsorbítása , és emellett jelentős mértékben csökkent az oktatás minősége és jelentős pedagógushiánnyal nézünk szembe, tehát nem nagyon lehet látni azt a perspektívát, hogy hogyan is lehetne ebből kimenni.

Ehhez képest ez az előttünk fekvő törvény, a státusztörvény, vagy az ellenzék úgy hívja, hogy bosszútörvény, hívhatjuk bosszútörvénynek is, semmiképpen sem jelent megoldás. Nem ez a megoldás ezekre a bajokra. Ezt a törvényt csak azért adták be, hogy valamilyen módon próbálják kezelni a helyzetet egy rendteremtési igénnyel.

Az előzőekben volt már itt szó, több képviselőtársam is említette, az egyeztetésről, hogy az egyeztetés milyen mértékben volt látszólagos. Én ehhez egy dolgot szeretnék még hozzátenni, hogy mennyire rövid is volt, mert elhangzott az, hogy márciusban kezdődött el az egyeztetés. Nos, ha valaki megnézi a skandináv országokat, ahol sikeres oktatási koncepciókat valósítottak meg vagy hoztak létre, ott általában másfél-két esztendeig tartott az egyeztetés, és az egyeztetés csak akkor fejeződött be, ha az összes érdekelt teljes egészében egyetértett azzal a koncepcióval. Tehát az oktatási intézmények, az érdekképviseleti szervezetek, a társadalmi szervezetek és az ellenzéki pártok, az összes ellenzéki párt egyetértésére is szükség volt. Miért? Azért, mert egy oktatási koncepció nyilván legalább 10-12 évre kell hogy érvényben maradjon, azt nem szabad piszkálni; annak az eredménye csak akkor jön át és jön ki, hogyha stabil tud maradni. Ez pedig csak akkor tud stabil maradni, ha valóban egy nagyon széles körű, szinte elsöprő egyetértés van e tekintetben. Ezt ennek a törvénytervezetnek a kapcsán a kormány bizonyosan elmulasztotta.

Hollik István képviselőtársunk azt mondta, hogy ők mindent megtesznek annak érdekében, hogy 800 ezer forintos tanári fizetés legyen. Nos, ha valóban hinni lehet önnek, hogy mindent megtesznek, akkor nagyon egyszerű: csak annyit kell tennie, hogy elmegy Varga Mihály miniszter úrhoz, és szól neki, hogy ne 3,6 százalékos legyen az oktatás részaránya GDP-arányosan, hanem ahogy egyébként Dúró Dóra képviselőtársam is mondta, volt ez már 5,4 százalék is, és tehát lehetne följebb is vinni ezt, és akkor máris megoldódna ez a kérdés.

Rétvári Bence azt mondta, hogy a pedagógusok ma Magyarországon jó helyzetben vannak, mert a tanítással eltöltött órák száma mindössze 608 óra és az EU-átlag ehhez képest 680 óra, az OECD-átlag pedig 735, tehát nagyon jó helyzetben vannak a pedagógusok. Ehhez képest Zsenitsné Tóth Krisztina tanítónő részletesen levezette azt, hogy hogy is néz ki ez, és neki valójában 874 óra jött ki, mert ugye, az ingyenügyelet, az ingyenhelyettesítés, mindez beleszámít, és ez még csak egyébként a 22 órás kötelező óraszámmal; itt fideszes oldalról elhangzott, hogy 24 órára akarják fölemelni, akkor ez még nagyobb lesz. Szóval, vannak itt ilyen típusú gondok, problémák és csúsztatások is.

Aztán még egyszer idézném Rétvári államtitkár urat, aki ma reggel azt mondta, hogy az ellenzék nem ért ehhez az egész történethez, mert az ellenzéknek egyáltalán nincs is koncepciója arra vonatkozóan, hogy mit kellene tenni az oktatás ügyében, csak összevissza beszél, vagdalkozik, és ki akarja használni ezt a politikai helyzetet. Nos, én azt szeretném önöknek mondani, hogy már legalább egy év óta van és hozzáférhető egy oktatáspolitikai javaslat, amelyet az ellenzéki együttműködés oktatáspolitikai szakbizottsága dolgozott ki a tavalyi esztendőben. Ennek a szakbizottságnak a vezetője két olyan kiváló szakember volt, mint Nahalka István és Radó Péter, és ebben egyébként részt vett a Civil Közoktatási Platform is, amely 54 szervezetet képvisel. Semmit nem láttam ebben a törvénytervezetben ezekből a dolgokból, és ez azért elég szomorú dolog, mert hogyha önök valóban egy széles körű társadalmi konszenzust szeretnének vagy szerettek volna megvalósítani, akkor azért érdemes lett volna ezzel is foglalkozni.

Itt, ugye, az első részben arról van szó, hogy egy helyzetértékelés van; a helyzetértékelés egyik eleme, hogy az oktatási egyenlőtlenségek kérdésében hogy állunk. Itt Maruzsa államtitkár úr azt mondta, hogy a családi háttér egyre jelentéktelenebb. Nos, én ebből a jelentésből viszont azt olvasom ki, idézem: az országos kompetenciamérés adatai világosan mutatják, hogy 2017-ben a 6., 8. és 10. évfolyamon erősebb volt az összefüggés a teszteredmények és a családi háttér között, mint 2010-ben ugyanezen évfolyamokon, és a diákok 6-10. évfolyamok közötti előrehaladása során is egyre erősebbé válik az esélyegyenlőtlenség. Tehát valahol nem kvadrál ez a két dolog. (Kanász-Nagy Máté Hollik István felé: Nem érted? Tolmácsot kérsz vagy szótárt?)

Aztán az is egy nagyon fontos elem a helyzetértékelésben, hogy tulajdonképpen hogy is néz ki, hogy is áll az alkalmazkodás és az alkalmazkodóképesség mind a társadalmi változásokhoz, mind a technológia és munkaerőpiaci változásokhoz, valamint a globalizációhoz és a klímaváltozáshoz. Ezek bizony egyre gyengébbek lettek az elmúlt években; ezekre nem fordított kellő hangsúlyt az eddigi oktatási gyakorlat, és természetesen egy koncepcióban ezekre mindenképpen igen erőteljesen kellene alapozni.

A javaslatokból pedig csak két-három dolgot szeretnék kiemelni. Az egyik fő cél az iskolától függetlenül kialakult hátrányos helyzettel összefüggő iskolai egyenlőtlenségek kialakulásának felszámolása, megelőzése, tompítása; az oktatási szelekció és szegregáció visszaszorítása; az általános oktatási idő meghosszabbítása és eredményességének javítása mint további cél; az iskola és a családok közötti kapcsolat fejlesztése; az oktatás szocializációs szerepének erősítése; a diplomások iránt növekvő kereslet kielégítése; a felnőttkori tanulás iránti igények erősítése; és végül, de nem utolsósorban az oktatási intézményi autonómia helyreállítása, az oktatásirányítás és az oktatáspolitika döntéshozatali társadalmasítása, a kormányzás hatékony és intelligens intézményrendszerének megteremtése.

(17.40)

Azt gondolom tehát, hogy lenne még mit tenni önöknek ezen a területen, és ha valóban van rá igény, és nem tudják megtalálni a világhálón, akkor én szívesen átküldöm önöknek ezt a példányt; jobb későn, mint soha. Nem fog ártani esetleg némi módosítás ebben a dologban. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)