Felszólalás adatai

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elöljáróban engedjen meg egy tiszteletteljes kérdést.

Úgy látom a napirendi javaslatot, hogy a 34. szám alatti napirendi pontnál nincs időkeretes ajánlás. (Dr. Avarkeszi Dezső: Így van!)

ELNÖK: Ez valóban így van, akkor az én jegyzőkönyvem téves ebben a tekintetben. Ezzel ne érezze a képviselő úr biztatásnak, hogy a népes Ház előtt esetleg hosszú expozét tartson, de természetesen valóban nincsen időkorlátozás.

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Egyébként igyekszem a helyzettel nem visszaélni, de a módosító javaslatom erről a helyzetről fog szólni, amit ez a rövid párbeszéd közöttünk példázott, mert a módosító javaslatom a házbizottság, illetve ottani konszenzus hiányában az Országgyűlés elnökének azon ajánlásával kapcsolatos, ami Házszabályon kívül a képviselői felszólalásokat időkeretekbe kívánja szorítani.

A módosító javaslat pontos megértéséhez rá kell mutatnom arra, hogy a Házszabály az időkeretes korlátozásnak két fajtáját ismeri. Az egyik nagy esetkör az, amikor a Házszabály konkrétan, tételesen meghatározza egyes fajta felszólalások időkeretét. Ilyen például a napirend előtti felszólalás, amely öt percben lehetséges, ilyen az ügyrendi felszólalás, amely három percben lehetséges, ilyen a kétperces észrevétel, amely, mint a neve is mutatja, két percben lehetséges, ilyenek az interpellációra vonatkozó időkeretes szabályok, és még sorolhatnám. Ezek a szabályok konkrétan a Házszabályban megtalálhatók, és ezeken senki nem léphet túl.

Az időkeretes korlátozás másik eszköze a Házszabály 53. §-a szerint lehetséges, amely meghatározza, ha az Országgyűlés úgy dönt, hogy időkeretben tárgyal valamilyen előterjesztést, meghatározza az adott napirendi pont megtárgyalására rendelkezésre álló összes időt, és annak elosztási módját az egyes frakciók, illetve a függetlenek között. Ennek a normatív szabályai szintén adottak a Házszabályban, az 53. §-ban, egészen addig, hogy mit kell beszámítani, mit nem kell beszámítani, és erre, ha ilyen döntést hoz a Ház, a házbizottság terjeszt elő tételes javaslatot, hiszen azt a házbizottságnak kell meghatároznia, hogy mennyi időkeretet szán ilyen esetben egy előterjesztés tárgyalására, és az előterjesztések megtárgyalása időben pontosan hogyan oszlik el a frakciók között. Ezt percre lebontva tartalmazza az a javaslat, amiről aztán az Országgyűlés határoz. Holnap is lesz egy ilyen tárgyalás, egy politikai vita. Másfajta időkeretet a Házszabály nem ismer.

Emellett már a kezdetektől, az első parlamenti ciklustól kezdve kialakult egy olyan gyakorlat, hogy a házbizottság tett ajánlást a képviselők számára, hogy felszólalásuk bizonyos időtartamot ne haladjon meg. Ez az ajánlás azt a célt szolgálta, hogy a vita terjedelmét tervezhetővé tegye, orientáljon mindenkit, hogy körülbelül milyen hosszú időtartamú vita várható az ügyben, de egy pillanatig sem volt az kétséges, hogy ezek az ajánlások nem kötelezőek. Ha netán egyik-másik képviselő elkövette azt az “illetlenségetö, hogy ezt az ajánlást nem tudta tartani, és néhány perccel véletlenül túllépte, senki, egyetlenegy ülésvezető elnök sem vonta, vonhatta meg tőle a szót.

Hogy ez így volt, azt a magam személyes gyakorlatával is alá tudom támasztani, mert abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy 1994-96 között az Országgyűlés alelnöke voltam, és mint ilyen, számos ülést vezettem. Előfordult, hogy magam is képviselőt arra intettem, vagy arra hívtam fel a figyelmét, hogy a rendelkezésére álló időkeretet, amit a házbizottság ajánlott számára, túllépte. Ilyenkor a képviselő visszajelzett, hogy elnök úr, tudom, elnézést is kérek, de hát ez mégsem kötelező érvényű, és szeretném befejezni, illetőleg be fogom fejezni a mondanivalómat, és ezt én mint ülésvezető elnök, mindazok egyetértésével, akik az ülésvezető elnök rendelkezésére állnak - főtitkár, főtitkárhelyettes -, természetesen tudomásul vettem.

Emlékeztetném a Házat az 1994-98-as új alkotmány megalkotásával kapcsolatos vitára, milyen terjedelmű viták folytak akkor hónapokon át mind az alkotmány koncepciójáról, mind annak az általános, mind a részletes vitájáról és a különböző kérdésekről. El sem lehet képzelni, hogy olyan ügyek, mint a kétkamarás parlament, a szociális jogok természete, alapvető jogok biztosítása, nagy államberendezkedési kérdések, mindaz, ami egy új alkotmány kapcsán fölmerül, máshogy legyen tárgyalva. Terjedelmes hozzászólások voltak ezek, és úgy gondolom, hogy a parlament működésének a természetéhez ezek nyilvánvalóan hozzátartoznak.

Vagy akár a múlt ciklusban is emlékeztethetek arra, amikor Bauer képviselő úr, aki igen gyakori és hosszas felszólalásokkal gazdagította a Ház működését, tette ezt meg nagyon sokszor, és nem egyszer én is vitapartnere voltam. Egyszer sem fordult az elő, hogy torkunkra forrasztották volna a szót. Egyszer sem fordult az elő, hogy bármikor is, házbizottsági ajánlásra tekintettel valakitől is megvonták volna a szót. Azt is hozzáteszem, hogy azok az ajánlások nem voltak annyira szűkmarkúak, mint amelyek mostanság elharapództak, hogy egy képviselői felszólaláshoz ötperces felszólalás válik - most már úgy látszik - ilyen ajánlásként általánosan elfogadottá.

Nos, a Rubiconon ebben a ciklusban léptünk át, mert most nem először találkozunk azzal, hogy ezt a házbizottsági ajánlást anélkül, hogy ennek bármilyen házszabályi alapja lenne, a Ház vezetése kötelező érvényű ajánlásként fogja fel, és mindez konfliktusokhoz vezetett több esetben is képviselő és ülésvezető elnök között, szómegvonáshoz vezetett, vagy arra való rákényszerítéshez, hogy vissza-visszatérően kérjen öt percekben szót.

Vagyis szép óvatosan, mondom, a Rubiconon átlépve kialakult egy olyan helyzet, hogy gyakorlatilag az Országgyűlés többsége - itt megállok; hosszú idő óta a napirendet a kormánypárti többség szavazza meg -, tehát kormánypárti többsége, a kétharmados házszabályi rendelkezéseket fölülírva önkényes időkereteket állapít meg az Országgyűlés tárgyalására.

(20.50)

Ez véleményem szerint a Házszabályból nem következik, ez házszabályellenes gyakorlat. Hogy ezt nemcsak én és nemcsak a Fidesz gondolta így, mutatta az is, hogy miközben folyt ennek a házszabály-módosításnak, amiről tárgyalunk, az előkészítése az albizottságban, az ügyrendi bizottságban napirendre tűztük ezt a kérdést, Csiha Judit elnök asszonnyal egyeztetett módon. Ott, egy ugyancsak hosszas előkészítés után közös… - (Dr. Avarkeszi Dezső közbekérdezésére:) Képviselő úr, elmondhatom, még az önök pártkongresszusa előtt fölmerült ez elnök asszony és közöttem. Közös javaslatra az ügyrendi bizottság egyhangúlag, a szocialista és szabad demokrata képviselők szavazatával együtt meghozta a 17/2002-2006-os ügyrendi állásfoglalást, amely kimondta ennek a gyakorlatnak a helytelenségét, és kimondta azt, hogy ezek az ajánlások a szó megvonásához nem vezethetnek.

Avarkeszi képviselő úr hozzá is szólt az ügyrendi bizottságban ehhez az ügyhöz. Elmondta, hogy bár nem örül ennek az állásfoglalás-tervezetnek - akkor ez csak tervezet volt -, de egyet kell értenie vele, mert a Házszabályból ez következik. Megnyugodtunk, és ezért nem is tettük ezt a házszabály-módosítás tárgyává. Hiszen van egy általános érvényű ügyrendi bizottsági állásfoglalás, a 17/2002-2006-os, amelyet egyhangúlag, teljes konszenzussal fogadott el az ügyrendi bizottság, és amelyet nem is támadott meg egy frakció sem. Ma is hatályos, ma is érvényes tárgyalási mód, és nem alkalmazzuk a Ház működése során - ami, teszem hozzá, abszurdum.

Ezzel szembesültünk. Megszületett az ügyrendi bizottság állásfoglalása, és azt kellett látnunk, hogy ezzel szemben egy ellenállás alakult ki, ezt nem alkalmazzák, viták és konfliktusok keletkeznek továbbra is. Ez indított engem arra és indít minket arra, hogy módosító javaslattal erősítsük meg ezt az egyébként helyes értelmezést.

Így született meg a 3949/2. számú módosító javaslat - egyébként az egyetlen módosító javaslat, ami ehhez az önálló indítványhoz benyújtásra került -, mely a Házszabály 23. § b) pontjának szövegébe szájbarágó módon ezt a fajta értelmezést beviszi. Azért mondom, hogy szájbarágó módon, mert e nélkül is ez következne a Házszabályból. És még egyszer mondom: ezt nem egyedül gondoltam, hanem valahányan az ügyrendi bizottságban, pártkülönbségre való tekintet nélkül.

Az ellenérvek - mert az ellenállás ezzel az értelmezéssel szemben ellenérvek formájában fogalmazódott meg - azzal a logikával érvelnek, hogy nem így van ez: van egy napirendi javaslat, annak a része ez a számtalan kurtítás, és erről az Országgyűlés kormánypárti többsége dönt. Erre mondom, hogy ha ezt így lehet értelmezni, akkor ez hasonlatos ahhoz a házszabályi helyzethez, amit a munkarend tekintetében az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek talált. Mert abban az ügyben is arról volt szó, hogy egyszerű többséggel döntött a Ház a munkarendről, és az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy nem alkotmányos az a házszabályi helyzet, hogy ilyen kérdésekben egyszerű többséggel hozzon döntést az Országgyűlés, ennek a kérdéskörnek a szabályozását egy kétharmados házszabályban rögzíteni kell. És mert ez nincs rögzítve a Házszabályban kétharmados módon, ezért alkotmányellenes az Országgyűlés munkarendjével kapcsolatos szabályozás. Ugyanez a helyzet, ha egyáltalán ez az értelmezés, amit most idéztem a szembenállók véleményéből, helyes. Szerintem nem helyes ez az értelmezés, de ha elfogadjuk, akkor ugyanezzel az alkotmányellenességi problémával kell szembenéznünk.

A dolog gyakorlati jelentősége kapcsán legyen szabad elmondanom, hogy a múlt héten hétfőn a legfőbb ügyész úr interpellációjának a megtárgyalása is házszabálysértő módon történt. Jelentést tárgyalt az Országgyűlés, és ezt a jelentést behelyezte az interpellációs időkeretbe. Egy jelentést minden korlátozás nélkül lehet tárgyalni. Az Országgyűlés nem hozott döntést időkeretes tárgyalásról, a kormánypárti többség házszabályellenesen korlátozta a felszólalások számát, megszabva, hogy csak két körben lehet a frakciók részéről hozzászólni, és annak a legfőbb ügyésznek, akinek a Házszabály 45. §-a a köztársasági elnökkel, a miniszterelnökkel, az ombudsmanokkal és más közjogi méltóságokkal egyenlő módon korlátlan felszólalási lehetőséget biztosít itt, a magyar Országgyűlésben, öt percet engedett meg, hogy a személye ellen indított támadásokra reagálhasson. Szembeállítva vele: az elmúlt ciklusban az egyik büntetőeljárás alá vont országgyűlési képviselő mentelmi ügye kapcsán 40 percet beszélhetett arról, hogy ő milyen ártatlan, és milyen politikai támadásoknak az áldozataként került büntetőeljárás hatálya alá. Micsoda kiáltó ellentmondás!

Csak az elmúlt egy hétben én itt tanúja voltam olyan félbeszakításoknak, felszólalások olyan feldarabolásának, amelyek lehetetlenné tették, hogy egy frakcióálláspontot megfelelő, összefüggő módon elő lehessen adni. Demeter Ervin képviselő úr az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény módosításában a Fidesz álláspontját kénytelen volt két vagy három darabban előadni; először ő kapott szót öt percben, utána azt mondták, hogy majd kap még egyszer szót, akkor végigment az összes írásban jelentkezett felszólaló, még a Fidesz nem mondhatta el, hogy mi a véleménye erről a törvényjavaslatról, mert nem fejezte be Demeter képviselő úr a maga felszólalását, felszólaltak a többiek, még kétperceztek is, majd az első szóbeli felszólalóként fejezhette be egy második öt percben az előadását. De ezt láthattuk ma is, ha nem tévedek Gyimesi képviselő úr felszólalásánál, és láthattuk a múlt héten Mátrai Márta felszólalásánál a nyugdíjjal kapcsolatos vitatémában. Arról a kiáltó ellentmondásról nem beszélek, hogy miközben a kormánypárti többség öt percekben korlátozza ezeket a felszólalásokat, az előterjesztő korlátlan, 16-18-20 perces válaszokat ad ilyenkor is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mondhatnék még példákat. Ma figyeltem a metró témájában a vitát. Nem tudták a képviselők összefüggően előadni a véleményüket. Még a büntetőbíróságon is módja a vádlottnak, hogy összefüggően adhassa elő a védekezését. Hogy lehet az, hogy országgyűlési képviselőknek ez a jog nem adatik meg? Erről szól ez a módosító javaslat.

Köszönöm a türelmüket, megértésüket, hogy ezt tényleg terjedelmesen kifejthettem, de nagyon fontos kérdésről van szó: a parlament működésének a demokratizmusáról, olyan kérdésről, olyan módosító javaslatról, melyet a Fidesz a házszabály-módosítás ügye szempontjából kardinális kérdésnek tart. Mert a képviselői felszólalási jog a parlament működésének a lelke.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)