Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Azt láthatjuk, hogy a Fidesz-KDNP és a kormány is az európai uniós források felhasználásának ügyére stratégiai ügyként tekint. Úgy gondolom, erre nagy szükség van, hiszen azt láthatjuk, hogy ma semmi sem biztos a körülöttünk lévő világban, csak a bizonytalanság.

Az instabilitás korát éljük. Meglepő gyorsasággal változik a társadalom, a gazdaság is, a politika is. Ezt mutatják az elmúlt évek eseményei, gondolhatunk itt a Hörcsik képviselőtársam által említett brexitre vagy Donald Trump győzelmére, de további mélyreható változások is jöhetnek Európában is. Éppen ezért nagyon fontos stratégiai jelentőséggel bír az, hogy minden országnak és országcsoportnak meg kell tudni határoznia a saját helyét, pozícióját ebben a változó világban és a saját érdekeit is. Ezt az átgondolást az ázsiaiak jól láthatóan már megtették, az angolszász világban éppen most végzik el ezt a munkát. Mi viszont még e munka előtt vagyunk, nekünk, kontinentális európaiaknak is szükségszerűen meg kell határoznunk a helyünket ebben az új világrendben.

Mindezt azért mondtam el, mert ez nagyon szoros összefüggésben áll a mindenkori magyar gazdaságpolitikai irányokkal, annak egyik elemeként pedig az uniós források felhasználásával is. Nekünk az uniós forrásokat, ha helyesen cselekszünk, akkor nem pusztán arra kell elhasználni, hogy a meglévő hát­rányainkat, mondjuk, a nyugat-európai országokkal szemben meglévő hátrányainkat dolgozzuk le, hanem arra kell felhasználni, hogy a jövő kihívásaira való válaszadás képességét Magyarországon, a magyar gazdaság szereplőiben is ki tudjuk építeni; tehát összefoglalóan: a jövőképességünket is növelni tudjuk.

Örömteli azt látni, hogy a 2014-2020-as tervezésnél, ellentétben a korábbi ciklussal, az uniós forrásokra a kormány annak eszközeként tekint, hogy a források felhasználásával növekedjen hazánk versenyképessége; szélesedjenek a gazdaság növekedésének a lehetőségei; tovább erősödjön Magyarország, és a Magyarországon belül tapasztalható területi különbségek csökkenjenek. Összességében tehát azt lehet mondani, hogy 2007-2013-as tervezéssel ellentétben az uniós források nem mint önálló kis világ, mint önálló szakpolitikák jelentkeznek, hanem azok szervesen összefüggenek a kormány társadalompolitikai és gazdaságpolitikai vízióival is.

Fontos leszögezni azt, hogy 2015-ben sikeresen és eredményesen, forrásvesztés nélkül zártuk le az előző fejlesztési ciklust. 2010-ben, amikor a Fidesz-KDNP átvette a kormányzást és még komoly és nagy esélye volt annak, hogy uniós pénzek ragadjanak be, most azt láthatjuk, hogy a munka annyira jól sikerült, hogy nemhogy forrásvesztés nem történt, de majdnem 10 százalékkal nagyobb mértékben, 9200 milliárd forintot meghaladó összegben tudta támogatni a kormány a pályázókat. Összesen majdnem 71 ezer projekt jutott támogatáshoz, forráshoz. Tehát azt lehet mondani, hogy a 2007-2013-as, egyébként rosszul megtervezett ciklust is ki lehetett igazítani 2010 után. Erre majd mondok a későbbiekben példákat is.

Viszont ezzel szemben azt láthatjuk, hogy a 2014-2020-as fejlesztési időszak egy minőségileg új korszakot és új szintet képvisel. Itt nem csupán arról van szó, hogy hogyan mentsük el és hogyan költsük el a forrásokat, hanem végre arra koncentrálhatunk, hogy mire használjuk fel és hogyan tudjuk a magyar gazdaság jövőképességét növelni. Tehát hosszú távon nem a pénzek kiszórására, hanem a helyes felhasználásra tudunk fókuszálni.

Nem volt ez mindig így. Emlékezzünk arra ‑ nem csodálom, hogy Szakács képviselőtársam erről mélyen hallgatott ‑, hogy 2007-2013-ban az egyik legfontosabb uniós forrást is felhasználva végbement fejlesztés a 4-es metró ügye volt, aminek nemrég Brüsszel elkészítette (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Simicska!) a szocialista-liberális kormányok és a budapesti városvezetési mérlegét. Eszerint, azt most már kimondhatjuk, hogy Magyarország 13 éves európai uniós történetének ez volt a legnagyobb fejlesztése (Dr. Szakács László közbeszól.), valószínűleg a legfeleslegesebb is, de ami ennél is fontosabb, hogy egyben ez volt a legnagyobb korrupciós ügye is Magyarországnak.

Ugyanis a négyesmetró-beruházásnál a rendszerváltás utáni legnagyobb lopás zajlott Magyarországon. (Mesterházy Attila: Kimondta már a bíróság?) Négy éven át tartó nyomozás zárult le 2016 végén, melynek eredménye szerint a kifogásolt szerződések egy kivételével a Medgyessy-, a Gyurcsány-, a Bajnai-kormány, illetve a Demszky Gábor-féle városvezetőség regnálása alatt születtek. Éppen ezért tehát szimbolikus ügye a 2007-2013-as ciklusnak a 4-es metró ügye. (Dr. Szakács László közbeszól: Űrkutatás…) Egy felesleges beruházásra nagyon sok pénzt költöttünk el, háromszor annyit, mint amennyi az elején be volt ígérve, és ennek a pénznek a nagy része… ‑ a négyesmetró-beruhás összértéke végső soron 452 milliárd forintra növekedett. Ebből az OLAF állítása szerint 272 milliárd forint érintett csalással vagy szabálytalan felhasználással, 166 milliárd forintot pedig elloptak.

(15.40)

Ha egyébként megnézzük az OLAF jelentését, akkor azt gondolom, hogy az uniós felhasználások rossz végrehajtása, illetve rossz felhasználása tekintetében nagyon jó példákat kapunk. Miket állapít meg az OLAF? Azt mondja, hogy a leggyakrabban megállapított szabálytalanság az volt, hogy a megállapodások egyszerűen nem feleltek meg a törvényeknek és általában a magyar közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályoknak, illetve az OLAF azt is megállapította, hogy súlyos összeférhetetlenségek voltak a 4-es metró beszerzése kapcsán. Nagyon sok olyan példát mond, ahol például ‑ az Eurometro Kft. példáját mondom ‑ a projekt teljes idején a vállalat a projektmenedzsment tanácsadójaként részt vett a közbeszerzési eljárás előkészítésében és lebonyolításában, majd a projektmenedzsment megbízásából főmérnöki ellenőrző feladatokat is ellátott. Teljesen egyértelmű összeférhetetlenség! Úgy látszik, a szocialistáknak ez nem volt az, tehát amikor barátokról meg korrupcióról beszélnek, akkor nem csodálkozom, hogy Szakács László képviselő úr éppen most hagyja el a termet. (Mesterházy Attila: Azért, mert olyanokat mondasz!)

Ezenkívül 2005-2006-ban az Eurometro Kft. tervezési és tanácsadói feladatokat végzett három vállalkozó alvállalkozójaként ugyanannak a projektnek a megvalósítása során. De vannak még példák a visszaélés formáira: például az OLAF megállapította, hogy belső információért pénzt kaptak az állam, illetve a főváros nevében eljárók. Így lehet rosszul felhasználni az európai uniós forrásokat, vagy például volt olyan állami kifizetés, amely mögött egyáltalán nem volt teljesítés, valós teljesítés nem volt. Továbbá előfordult, hogy ugyanaz volt a teljesítést igazoló az állam képviseletében, mint az általa igazolt vállalkozó tanácsadója. Teljesen egyértelmű összeférhetetlenség! Úgy látszik, a szocialistákat ez akkor nem zavarta. Ez tipikus példája a rossz uniós forrásfelhasználásnak.

Ha megengedik, azért ezzel kapcsolatban mondanék még egy dolgot. Én dunakanyari képviselő vagyok, és mi, akik Pest megyében élünk, tudjuk, hogy a négyesmetró-beruházás tulajdonképpen odáig vezetett, hogy Pest megye, egész Pest megye az elmúlt húsz év fejlesztéspolitikájának a legnagyobb vesztesévé vált. Mindez történt azért, mert Demszky Gábornak szüksége volt uniós forrásokra a 4-es metró megépítéséhez. Ezért hozták létre a közép-magyarországi régiót, hogy Pest megyével együtt az Európai Unió átlagos fejlettségi szintje alá tudják beszuszakolni Budapestet, viszont ami kevés forrás érkezett a közép-magyarországi régióba, azt szépen mind elszívta a 4-es metró. Tehát az az agglomerációs rész, az a Pest megye, aminek a leginkább szüksége lett volna a forrásokra, és valószínűleg a leginkább hozzá tudott volna járulni Magyarország gazdasági növekedéséhez, éppen ez a Pest megye nem jutott semmilyen forráshoz a négyesmetró-beruházásnak köszönhetően. Tehát azt lehet mondani, hogy a négyesmetró-beruházás egy szimbolikus ügy, a rossz uniós forrásfelhasználásnak és a korrupciónak a szimbolikus ügye.

Az elmúlt hónapokban ‑ erről szeretnék még röviden beszélni ‑ elkezdődött egy vita az Európai Unión belül, hogy vannak olyan országok, akik nagyon határozottan kiállnak a nemzeti érdekeikért ‑ ebbe a körbe tartozik Magyarország vagy például Lengyelország is ‑, és sokszor elhangzik egyre több uniós elöljárótól, hogy ezeket az országokat úgy kéne megbüntetni, hogy a kohéziós forrásokat megvonjuk tőlük. Nagyon érdekes éppen ezért megnézni, hogy tulajdonképpen kik járnak jól ezekkel a kohéziós forrásokkal.

2016-ban született egy lengyel tanulmány, nagyon érdekes következtetésekre jutott, hiszen arra jutott, hogy a V4-országokba irányuló támogatások 80 százaléka végső soron valamilyen formában a nyugat-európai nagyvállalatoknál landol. Tehát tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy a kelet-közép-európai országoknak juttatott kohéziós forrásoknak a nyertesei, a legnagyobb nyertesei egyébként nyugat-európai cégek.

Az viszont ugyanakkor megnyugtató, hogy Oettinger biztos nemrég beszélt erről a problémáról, és ő is megerősítette azt, itt szó szerint idézném: „Annak a pénznek a nagy része, amelyet az EU Lengyelországnak vagy például Magyarországnak ad, visszaáramlik Németországba. Tehát a magyarok és a lengyelek úgy költik el a pénzt, hogy megrendelésekkel látják el a német ipart, a német gépeket és kamionokat vesznek. Így tehát a nettó befizető tagállamok, mint például Németország, érdekeltek a strukturális és a kohéziós támogatásokban.” Gazdasági perspektívából nézve Németország nem nettó befizető, hanem nettó haszonélvező ország, ezt azért fontos leszögeznünk, amikor egyébként ilyen vitákat kell folytatnunk az Európai Unió illetékeseivel.

Végezetül engedjék meg, hogy a 2014-20-as időszakot összehasonlítsuk néhány perc erejéig a 2007-13-as fejlesztési ciklussal, hiszen nagyon sokatmondó, hogy itt mit látunk. Azt láthatjuk, hogy azonos idő alatt mind a kifizetések, mind a meghirdetések terén jóval meghaladjuk a 2007-13-as ciklus eredményeit. Azt láthatjuk, hogy azonos idő alatt a kormány az uniós keret nagyobb arányát hirdette meg, hiszen ahogy ezt már miniszterelnök úr is elmondta, 97 százalékot hirdetett meg a kormány, míg az előző időszak alatt azonos időben ez még csak 74 százalék volt. A megítélt támogatások aránya közel másfélszerese a 2009-ben mért adatoknak, 53 százalék most, akkor 34 százalék volt, a kifizetett támogatások értéke pedig több mint négyszerese a 2009-ben mért adatoknak. Tehát 21 százalékon állunk most, 2009-ben, az akkori szocialista kormány, illetve az általa működtetett intézményrendszer csak 5 százalékát tudta a támogatásoknak kifizetni. Mindezek mellett a heti kifizetések átlagos értéke is négyszeres különbséget mutat.

Szót ejtettek itt már képviselőtársaim a nemzetközi összehasonlításról, én is röviden elmondanám, hiszen fontos, hogy a V4-ek tekintetében messze jobban áll Magyarország, mint az összes többi állam, hiszen a meghirdetett forráskeret 93 százaléka nálunk az adat, Szlovákiában 67, Csehországban 76, Lengyelországban csak 64. Vagy ami ennél is fontosabb, a kifizetett támogatások tekintetében többszörösét teljesítette Magyarország, mint az összes többi állam: Csehország például még csak 4 százaléknál tart, Lengyelország 6 százaléknál, de Szlovákia is még csak 4 százaléknál.

Azt láthatjuk tehát, hogy az uniós források felhasználásában a 2007-13-as fejlesztési források felhasználásához képest lényeges és egyértelmű a különbség. Ezek a számok is ezt mutatják, hogy a kormány a 2014-20-as fejlesztési ciklus elérhető forrásait a társadalmi és gazdaságpolitikai célok eléréséhez szervesen hozzákötötte, azaz az uniós források felhasználása ma érdemben hozzájárul ahhoz, hogy fenntartható gazdasági növekedés legyen Magyarországon, és a magyar vállalatok az őket ért, a jövőben őket érő kihívásokra fel tudjanak készülni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)