Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az általános vitát elnapolom; folytatására és lezárására későbbi ülésünkön kerül majd sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést önök a H/4629. számon, a bizottságok ajánlásait pedig H/4629/1-3. számokon kapták kézhez.

(12.10)

Megadom a szót Bárándy Péter igazságügy-miniszter úrnak, a napirendi ajánlás szerint 30 perces időkeretben. Miniszter úr jelezte, hogy nem fogja kihasználni a 30 percet, mondom tájékoztatásul. Parancsoljon!

Öné a szó, miniszter úr.

DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója: Herényi képviselő úr megdicsérte az Igazságügyi Minisztériumot, amit köszönettel vettem, és azt mondhatom, hogy abban a javaslatban, amit most van módom ismertetni, a lakásmaffia elleni fellépés lehetősége is benne foglaltatik. Annak azért itt van helye, és a társasházi törvény legfeljebb kiegészítő lehetőségeket adhat ehhez.

Miről szól ez a javaslat? Miről szól, szólhat elfogadása esetén az az országgyűlési határozat, ami a társadalmi bűnmegelőzés címet viseli? Az eredete természetszerűleg jelen esetben a kormányprogramból vonható, a kormányprogram a közbiztonság, jogbiztonság, létbiztonság - fordított sorrendben, de érthető, hogy én ezt a sorrendet használom, hiszen ebben a törvényben a közbiztonság a legfontosabb - hármasát megjelölte, és ezt helyesen tette. Ebből a konzekvenciát le kell vonni, a konzekvencia pedig az, hogy értelmesen és célszerűen kell tenni ezeknek a biztonsági tényezőknek a megvalósítása érdekében.

Közbiztonság. Tulajdonképpen a közbiztonságról mintegy kétszáz évvel ezelőtt Beccaria azt mondta, hogy jobb megelőzni a bűntetteket, mint büntetni azokat. Ezt sokszor elfelejtjük, habár igaz. Tovább folytatta Beccaria, és én is folytatom az idézetet azzal, hogy “meg akarjátok előzni a bűntetteket?ö - teszi fel a kérdést. “Tegyétek, hogy a törvények világosak, egyértelműek legyenek, és hogy a nemzet egész ereje azok védelmére összpontosuljon, és egyetlen része se használtassék fel megsemmisítésükre.ö Még folytatom ezt az idézetet, de azért a figyelmet arra hívom föl, hogy Beccaria itt a törvények megtartására, érvényre juttatására tulajdonképpen a nemzet egészét hívja föl, ezt teszi majd ez a határozat is.

Folytatva az idézetet: “Tegyétek, hogy a törvények ne annyira az emberek osztályait, mint inkább magukat az embereket szolgálják.ö Hát az idézetnek ez a része lenne az, ahol azt kérném, hogy ne legyen politikai viták tárgya, vagy ne annyira politikai viták tárgya legyen ez a bűnmegelőzésről szóló határozati javaslat, mint inkább szakmai viták tárgya. Ezt kérte annak idején ezek szerint Beccaria is. “Tegyétek, hogy az emberek tartsanak tőlük - mármint a törvényektől -, de csakis tőlük tartsanak. A törvényektől való félelem üdvös, de végzetes és melegágya a bűnnek az embernek embertől való félelme.ö

Az ember az embertől nagyon gyakran fél, az egyik területe ennek a félelemnek a bűnözés. Az a bűnözés, amit a XX. század elejéig tulajdonképpen nagyon jól lehetett kezelni egyszerű bűnüldözéssel, lehetett azzal kordában tartani, hogy aki elkövetett valamilyen bűncselekményt vagy hasonlót, és az kiderült, akkor őt felelősségre vonták. A XX. század elejétől, nyilvánvalóan a társadalmi átalakulás, a nagyvárosok kialakulása, a nagyobb mozgástér teljesen átalakította a bűnözést, ezért át kellett hogy alakuljon a bűnözés helye is a politikában. Tulajdonképpen előtérbe került, hiszen óriási bajt és bizonytalanságot okozott, ezért a politikai hatalmat gyakorlóknál vagy az arra törekvőknél ez egy fő kérdéssé vált. De az elmúlt évszázad - furcsa kimondani - második feléig még mindig valamilyen módon kezelhető volt a klasszikus eszközökkel a bűnözés, karbantartható volt. Karbantartható volt a rendőrség aktívabbá válásával, aktivizálásával, bizonyos pluszfeladatoknak a rendőrséghez telepítésével. Azonban ezt az időszakot bezárva világosan kell látni, hogy a bűnözés már csak így nem kezelhető.

Először is kétfelé választható. Van egy felső kategóriája, furcsa ezt így megjelölni, de van egy fölső kategóriája, ami a szervezett bűnözéshez tartozik. Ez másfajta kezelést igényel a bűnüldöző szervektől is, a jogalkotástól is és az igazságszolgáltatástól is. És van egy, nem alsó kategóriája, de olyan kategóriája, amely a bűnözés zömét fedi le, ez a klasszikus bűnözés, ami viszont az életet általában, az élet mindennapjait megkeseríti. Ez a lakosságot közvetlenül fenyegető bűnözés, tehát nem egy áttételen keresztül rontja az életet, hanem közvetlenül: a hétköznapi erőszak, a tulajdon elleni bűncselekmények, a gazdasági bűncselekményeknek az a része, ami nem tartozik a szervezett bűnözés körébe.

A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája ezt a bűnözésnek a több mint 90 százalékát lefedő kategóriát kívánja kezelni átfogó módon. Átfogó módon, mert nemcsak a bűnüldözés, a bűnmegelőzés a tárgya, hanem a társadalom biztonságérzetének alakulása is. Ha azt mondjuk, hogy átalakult a bűnözés világa, akkor azt is látnunk kell, hogy ki kell vagy ki kellene hogy alakuljon egy olyan kultúrája a társadalomnak, ami a társadalmi önvédelmet erősíti, egyáltalán lehetővé teszi. Ez a kultúra nyomaiban a mi országunkban is kialakulni látszik, de hangsúlyoznom kell, hogy csupán nyomaiban. És ami furcsa és rossz helyzet, hogy ezek a nyomok mindig a tehetősebb rétegnél és csak ott látszanak megjelenni; megjelennek a vagyonvédelemben, megjelennek a személyi védelemben, de nem fogják át ezek az önkéntes intézkedések a társadalom egészét. És ami a nagyobb baj, a társadalom egésze, tehát akik nem tartoznak ebbe a fölső vagyoni kategóriába, egyre kiszolgáltatottabbnak érzi magát, és nem is tesz a bűnözés ellen.

Az egy másik kérdés, hogy a modern társadalomban olyan életviszonyok, olyan életformák, olyan helyzetek sokasága alakul ki, ami nemhogy a bűnözés elhárítására lenne alkalmas, hanem inkább megveti annak melegágyát. Gondolok itt ugye olyan, a bűnözéssel bizonyos fokig kapcsolódó életvitelekre, olyan életvitelekre, amelyek nagyon sok devianciát tartalmaznak: ezek az élethelyzetek és azok az emberek, akik ezeket az élethelyzeteket ismételten élik át, inkább a bűnözés elősegítését teszik, természetesen nem tudatosan, hanem önkéntelenül.

A bűnmegelőzést tehát úgy kell fölfogni, mint a társadalom önvédelmi képességét fokozó, államilag vezérelt és támogatott szakmai és civil mozgalmat. Magyarán a mi dolgunk most az, hogy ennek a konstrukcióját lehetővé tegyük. Nem megalkossuk még, de lehetővé tegyük, hogy létrejöjjön az az állami lehetőség, amely a társadalom önvédelmét, védekezési lehetőségét, immunrendszerét erősíti.

(12.20)

Van ilyen persze ma is, nagyon sok olyan szerveződés van - államilag motiváltan vagy nem motiváltan -, amelyek léteznek, amelyek a gyermekvédelmet, az egészségvédelmet vagy a környezet védelmét tűzik ki célul, csak éppen az összhangzó értelem hiányzik. Ezt az összhangzó értelmet kell biztosítani ahhoz, hogy hatékonyabb legyen a működés.

Hatékonyabb legyen azzal is, hogy a megfelelő szervezéssel ne csak a központi szervezetek, hanem a helyi szervezetek is részt vegyenek ebben a munkában. Hiszen az legalábbis a kriminológusok számára közhelyszerű - sőt közhely -, hogy a helyben kezelt jelenség az, ami hatékonyan föllépést jelenthet ezzel a káros körrel, káros jelenséggel szemben. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy a központi vezérlés ahhoz is szükséges, hogy a helyileg eltérő szükségleteket ki lehessen elégíteni, hogy vezérelni lehessen adott esetben a helyi szervezeteket, a helyi szerveket, hogy azok az ottani sajátosságoknak megfelelően kezelhessék, amit kezelniük kell.

Nyilvánvalóan újszerű lesz a bűnmegelőzésnek az a szemlélete, amire már érintőleg kitértem az eddigiekben is, hogy nem csupán a bűnalkalmakat kell limitálni, hanem a bűnokokat, a sértetté válást is, és ezzel lehet a föllépést jobbá tenni.

A javaslat öt prioritást jelöl meg, olyan öt prioritást, amely területek jól behatárolhatóak, és ahol a bűnelkövetést, a bűnözést elsődlegesen elhárítani kívánjuk. Ilyen a fiatalkorú és gyermekkorú bűnözés, a városok biztonságának megteremtése, a családon belüli erőszak lehető elhárítása, az áldozattá válás valószínűségének csökkentése és a bűnismétlés arányának csökkentése. Egy dologra már most föl kell hívni a figyelmet: ha ez a szemlélet jól érvényesül, ha sikerül ebből majd jogszabályt és törvényt alkotni, és valóban működik majd ez a társadalmi mozgás, ami a bűnelhárítást célozza, akkor jó működés esetén nagyobb lesz a feljelentési kedv. Ha nagyobb lesz a feljelentési kedv, akkor kapjuk - és én reménykedem, hogy ennek lesz alapja - azokat a terhelő véleményeket, hogy romlott a bűnözés aránya, mert több a bűncselekmény. Nem a bűncselekmény lesz több, hanem a feljelentés lesz több az én reményeim szerint, mert nem legyintenek rosszkedvűen az emberek az apróbb lopások, gépkocsifeltörések esetén, hogy úgyis csak egy semmitmondó megszüntető határozat a hatás és semmi más, mert nem változik semmi a környezetben, hanem érdemes akár feljelentésekkel is jelezni, ha másért nem - másért is, de ha másért nem -, hogy egy bizonyos körben bizonyos fajta, bizonyos jellegű bűncselekmények elszaporodtak. Tehát én remélem, hogy első ránézésre ez a romlás bekövetkezik, ami persze pozitív jelenség.

Még egyszer kifejtem azon reményemet, hogy nem annyira politikai vagy pártpolitikai lesz a vita ebben a tárgykörben, hanem szakmai, és ez a szakmai vita majd lehetővé teszi azt, hogy a kormány fölkészüljön egy rövid, közép- és hosszú távú cselekvési programmal, és végső soron egy bűnmegelőzésről szóló törvényben csúcsosodjon ki ennek a folyamatnak az eredménye.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! A mai vita során - az elfogadott napirendünknek megfelelően - a bizottsági vélemények ismertetése után csak a vezérszónoki felszólalásokra kerül majd sor.

Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor, 5-5 perces időkeretben.

Megadom a szót Arató Gergelynek, az ifjúsági és sportbizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.

ARATÓ GERGELY, az ifjúsági és sportbizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ifjúsági és sportbizottság az ülésén megtárgyalta a bűnmegelőzési koncepciót. A vitában részt vett és tájékoztatott minket dr. Gönczöl Katalin miniszteri biztos asszony is, rendkívül részletes, és hadd mondjam azt, hogy érdekes és egyben szakmailag számunkra rendkívül hasznos tájékoztatást adva. A bizottságban a koncepció általánosságban és részleteiben is támogatásra talált. Ennek több oka volt.

Először is: a bizottság üdvözölte azt, hogy a bűnmegelőzési koncepció kifejtésében, módjában, megfogalmazásában lényegre törő, célratörő, gyakorlatias. Megismerkedtünk magával a problémával is, aminek jelzésére talán néhány számot ismertetnék. Az egyik fontos szám ezek közül a fiatalkorú bűnözésre vonatkozik. A korosztály több mint két százaléka, tehát minden ötven fiatalból egy érintetté válik bűnelkövetőként ebben a problémában. Sajnos, fiatalkorú bűnözők követnek el 18 emberölést, 447 súlyos testi sértést és összességében 20 ezer különböző bűncselekményt egy évben. A sértettek között is nagy a fiatalok aránya: 4-5 ezer gyermekkorú és 8-10 ezer fiatalkorú magyar polgár válik a bűnözés áldozatává a statisztikák szerint. Hozzáteszem, hogy ezen a területen rendkívül nagy a látencia, rendkívül nagy a rejtőzés lehetősége; különösen igaz ez a családon belül elkövetett bűncselekményekre és erőszakra.

A bizottság ezért is üdvözölte azt, hogy a koncepció egyik központi kérdése a fiatalkorúakkal foglalkozik, és a fiatalkori bűnelkövetés és a fiatalkori áldozattá válás megelőzését tekinti céljának. A bizottság munkája során számos részletkérdést érintett ezen a területen. Foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy hogyan előzhető meg az, hogy a fiatalkorú bűnözők bűnismétlővé váljanak. Támogatta a bizottság azt a koncepciót, hogy az enyhébb súlyú bűnöket elkövető fiatalok esetében kerüljön sor olyan lehetőségek kidolgozására és alkalmazására, amelyek a börtönbe kerülésen kívül adnak lehetőséget arra, hogy ezek a fiatalok visszavezethetőek legyenek a társadalomba.

Tárgyalta a bizottság azt a kérdést, hogy a rendőrség, a rendőri szervezetek szakértelme - különösen fölmerült itt ez a probléma a nem kimondottan fiatalkorúakkal foglalkozó rendőrök esetében - nem mindig felel meg a korosztály sajátosságainak, a speciális problémáknak. Ezért támogatjuk és fontosnak tartjuk, hogy a rendőrséggel kapcsolatos képzési programokban kapjon nagyobb súlyt a gyerekekkel és a fiatalokkal kapcsolatos ismeretek tanítása, megismertetése.

Üdvözölte a bizottság azt a koncepciót, azt az elemet, amelyik arra vonatkozott, hogy a fiatalokkal kapcsolatos bűnözés egyik megjelenési helyén, az egyik olyan helyen, ahol ezek koncentráltan jelentkeznek, a fiatalok által látogatott szórakozóhelyek, köznapi nevükön diszkók esetében is kidolgozásra kerüljenek olyan programok, amelyek a társadalmi összefogás eszközével teszik biztonságosabbá ezeket a szórakozóhelyeket a fiatalok számára.

Végül: a bizottság egyöntetűen üdvözölte azt a fajta szemléletet, amelyik a gyerekek és a fiatalok védelmében széles összefogást teremt meg az iskola, a család, a szociális szolgálatok, családsegítő szolgálatok és nem utolsósorban a rendőrség közreműködésével.

(12.30)

Összességében tehát a bizottság megismerte és részleteiben is támogatta a koncepcióban a fiatalokkal kapcsolatban megjelenő elemeket, és egyöntetűen üdvözölte azt a fajta szemléletet, amit ebből a koncepcióból kiolvasunk, amelyik aktív, de ugyanakkor együttműködő, a társadalommal való közös munkára számító állam képét rajzolja ki. A bizottság illetékességi területe okán is figyelemmel kísérte a kábítószer elleni nemzeti stratégia létrejöttét. Azt a reményünket fejeztük ki, hogy ez a bűnmegelőzési stratégia össztársadalmi stratégiává válhat, és azt a reményünket is, hogy ennek a stratégiának a végrehajtásához majd mindig rendelkezésre állnak a források és azok a szükséges állami intézkedések, amelyek lehetővé teszik, hogy ez valósággá váljon.

Ebből kiindulva a bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja a stratégiát. Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Juhász Gábornak, a rendészeti bizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó.

JUHÁSZ GÁBOR, a rendészeti bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A rendészeti bizottságban kialakult véleményt tisztem ismertetni. A rendészeti bizottságban külön véleményről nem tudok beszámolni, mert a bizottság valamennyi tagja támogatta az országgyűlési határozati javaslat általános vitára való alkalmasságát, tehát a bizottság minden tagja a bűnmegelőzési stratégia mellett foglalt állást.

A bizottsági tárgyalás alapján néhány szót szólnék a mindannyiunk számára fontos bűnmegelőzési stratégiáról. A társadalmi bűnmegelőzés ezen stratégia felfogása szerint egy államilag motivált szakmai és civil mozgalom, amely elsősorban azokra a típusú bűncselekményekre kíván reagálni, amelyek a lakosság közbiztonsági közérzetét közvetlenül befolyásolják. Valódi célja az életminőség javítása. Úgy gondolom, ez az új bűnmegelőzési stratégia az eddigi intézkedésekkel egyetemben - gondolok az Országos Bűnmegelőzési Központ létrehozására vagy az új és átalakult Országos Bűnmegelőzési Bizottság összehangolt tevékenységére - képes arra, hogy hatékonyabban dolgozzunk együtt. Kívánatos, hogy felébresszük magában a magyar polgárban is azt az érzést, hogy a bűnmegelőzésben legtöbbet ő tehet magáért, és soha nincs egyedül.

A kormány által benyújtott előterjesztés kitűnő, és kivívta a bizottság tagjainak elismerését. A bizottsági ülésen talán legszebben dr. Weszelovszky Zoltán fideszes képviselőtársam foglalta össze a véleményét, ezért idézem: “Ez a bűnmegelőzési stratégia nemcsak időszerű, hanem immáron sürgető is. Sürgősségét egyfelől a bűnözési statisztikák is tudják argumentálni, másfelől pedig a társadalom részéről is fokozott igény van a bűnözés visszaszorítására, amiben ez egy nagyon fontos eszköz és elem lehet. Jól tagolt, szerkezetileg logikus, áttekinthető, kulturált és színvonalas, információkban és adatokban gazdag.ö

Mivel a bizottsági ülésen ilyen és ehhez hasonló észrevételek hangoztak el, a rendészeti bizottság nevében kérem a tisztelt Házat a határozati javaslat megtárgyalására és elfogadására.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek, a napirendi ajánlás szerint 20-20 perces időkeretben. Közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor.

Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy valamivel elmúlt fél 1, és ebédszünetig az összes vezérszónoki felszólalásra sor fog kerülni, tehát valamivel 2 óra előtt fogunk szünetet tartani.

Megadom a szót Gál Zoltánnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.

DR. GÁL ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kénytelen vagyok egy közhelyszerű igazsággal kezdeni, nevezetesen azzal, hogy korunk egyik legnagyobb kihívása a bűnözés. Ilyen kihívássá tette a bűnözést a nagyságrendje, struktúrájának a változása, nemzetköziesedése, valamint az, hogy az elmúlt évtizedekben egy sor országban kormányok buktak meg azért, mert a társadalom értékítélete szerint nem helyes választ adtak a bűnözésre, és politikai pártok kerültek kormányra a bűnözés megszüntetésének csalóka és soha nem teljesített ígéretével.

Ezek után jogos a kérdés, hogy mit is tudunk a XXI. század elején a bűnről és a bűnözésről. Véleményem szerint sokat tudunk és keveset. Sokat tudunk, mert elméletek sokasága próbálja magyarázni a bűn okait, a racionális választás elméletétől a kontrollelméleten át a pszichológia módszerével végzett kutatások alapján felállított teóriákig, de minden józan szakértő - azt hiszem, ezt az élet is igazolja - mindig arra a következtetésre jut, hogy egyetlenegy elmélet sem képes átfogóan és empirikusan is igazolható módon magyarázni a bűn okait.

Sokat tudunk a bűnözésről és a bűnről, de azoknak a szakértőknek van igazuk, akik azt mondják, igazából azt sem tudjuk pontosan megmondani, hogy milyen lesz a jövőben a bűnözés, és milyen lesz annak a nagyságrendje. Természetesen készülnek nagyon megalapozott prognózisok, ezek egy részét a valóság igazolja, de sokszor nem igazolja. Hogy csak egy példát mondjak az előbb elmondottakra: az Amerikai Egyesült Államokból indult viszonylagos sikerútjára például a zéró tolerancia elmélete, amelynek nyomán egyes helyeken csökkent a bűnözés. Mások vitatják, hogy ennek az elvnek az alkalmazása miatt csökkent volna a bűnözés, más szakértők pedig azt mondják, hogy az Amerikai Egyesült Államok egy bűnözési hullám elé néz, mert megnövekszik azoknak a korosztályoknak a száma, amelyek tagjai között a bűnelkövetés - az eddigi tapasztalatok szerint - gyakoribb.

De érdemes Magyarországra is hivatkozni, hiszen itt is készültek prognózisok. Váratlanul érte a társadalmat az 1990-es évek elején bekövetkezett robbanásszerű bűnözésnövekedés, bár bizonyos szakértők már a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években a bűnözés növekedéséről beszéltek. S készültek prognózisok nem is olyan régen, amelyek egyelőre igazolódni látszanak, hiszen Magyarországon a bűnözés mértéke elérte az európai átlagot, és úgy tűnik - egyelőre legalábbis -, hogy ezen a viszonylag magas szinten stabilizálódni látszik. De azt hiszem, igazából egyetlenegy komoly szakértő sem teheti a kezét a szívére és esküdhet meg, hogy ez így is lesz és így is marad. Hozzátartozik az előbb elmondottakhoz és igazolja azokat, hogy az elmúlt jó évtized során a bűnözés és az arra adandó válaszok nálunk is politikai viták tárgya volt.

Tudjuk továbbá a bűnözésről azt is, hogy sokba kerül. Sokba kerül az általa okozott kár - Magyarországon tudomásom szerint közel 100 milliárd forint körül van a bűnözés által okozott kár -, és sokba kerül az ellene való küzdelem is. Sokba kerülnek a bűnüldöző szervek, sokba kerül az igazságszolgáltatás, és sokba kerülnek a börtönök. Az is tény, hogy az államok - legalábbis a tapasztalatok szerint - egyre többet próbálnak költeni a bűnözés elleni harc jegyében a bűnözés ellen, és ez alól Magyarország sem kivétel.

(12.40)

Ugyanakkor tudjuk nagyon jól, hogy erre a bűnözés elleni harcra fordított társadalmi és állami eszközök közel sem mutatkoznak elegendőnek, és joggal teszik szóvá mind a bűnüldözők, mind az igazságszolgáltatásban dolgozók az anyagi megbecsülésüket, és egyáltalán azoknak a technikai eszközöknek a minőségét és mennyiségét, amelyekkel a modern kori bűnözés ellen, a siker reményében egyáltalán a harcot fel lehet venni.

Tudjuk továbbá, hogy korunkban a biztonság iránti vágy az emberekben erősebbé vált a korábbi időszakhoz képest, ami talán abból a helyzetből fakad, hogy ez a globálissá váló, modern kori kapitalizmus a természetes mozgásával egyébként is viszonylagossá tesz minden állandóságot és stabilitást. Itt nálunk az átalakulás egyébként is jelentős mértékben megrendítette az emberek szociális biztonságát, s ebben a helyzetben természetesnek kell tekintenünk, hogy az emberek a tényleges helyzetnél is, ha szabad így fogalmazni, érzékenyebben reagálnak a bűnözésre; talán nagyobb félelemben érzik magukat, mint ahogy a bűnözés tényleges nagyságrendje ezt indokolná. A szubjektív biztonságérzet rossz, az emberek félnek.

Tudjuk továbbá a bűnözésről azt is - és erről viták vannak, a miniszter úr az expozéjában is érintette ezt a témát -, hogy ez korunkban bizonyos értelemben áruvá vált, nevezetesen: mivel az emberek tudják és érzik, hogy az állam csak korlátozott mértékben tudja őket a bűnözéstől megvédeni, és a vagyoni különbségek lehetővé teszik egyesek számára, hogy megvegyék a saját biztonságukat, míg mások ezt nem tudják megtenni, ezért kiszolgáltatottabbá válnak, vagy ilyennek érzik magukat, és ez a bizonyos szubjektív biztonságérzetük gyengébb. Márpedig azt hiszem, el kell fogadnunk azt, hogy a biztonsághoz való jog emberi jog, és megillet mindenkit, vagyoni helyzetétől függetlenül. Ebben az értelemben azt kell mondani, hogy a biztonsághoz való jog garantálása és lehetőség szerinti mindenki számára való biztosítása az esélyegyenlőség biztosításának az egyik nagyon lényeges összetevője és feltétele.

Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hosszan lehetne még itt sorolni a bűnözéssel kapcsolatos véleményeket, nézeteket, de úgy gondolom, talán az elmondottak is elegendőek voltak ahhoz, hogy meg merjem kockáztatni azt az állítást, hogy ha mindez igaz és elfogadható, amiről én az előbb beszéltem, akkor nem marad más hátra, mint megpróbálni a bűnt megelőzni. Ebben az értelemben azt lehet mondani, hogy a bűnmegelőzés egyszerre kényszer a számunkra és egyszerre lehetőség. És ha elfogadjuk az előbb elmondottakat, azt hiszem, logikus az a következtetés is, hogy eredményesen megelőzni a bűnt csak úgy lehet, hogyha beleavatkozunk a társadalmi folyamatokba, beleavatkozunk, ahogy a stratégia melléklete több helyen is fogalmaz: a társadalom azon szöveteibe, amelyek összességében, sokszor sok áttétel után szülik a bűnt, termelik a bűnt. Tehát sikeres bűnmegelőzés ebből következően csak az esélyegyenlőség és a társadalmi szolidaritás értékeire támaszkodva alakítható ki.

Szó volt az expozéban arról, hogy ez a bűnmegelőzés három területet fog át: a bűnokok csökkentését, a bűnalkalmak csökkentését és egyfajta társadalmi szolidaritást azok iránt, akik a bűncselekmények sértettjeivé vagy áldozataivá válnak. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne tegyünk az eddiginél is nagyobb erőfeszítéseket a bűnüldözés hatékonyságának javításáért, hiszen a sikeres bűnüldözés kapcsán - bár maga a bűnüldözés mindig a már elkövetett, megtörtént bűncselekményekre való reagálást jelenti - a gyors és jó reagálás maga is egyfajta megelőzés. Tehát kötelességünk mindent megtenni annak érdekében, hogy ez a bűnüldözés hatékonyabb legyen, és a bűnüldöző szervek a maguk eszközeivel a bűnmegelőzésben is részt vegyenek.

Úgy gondolom, hogy az elmúlt időszakban e tekintetben pozitív változások indultak meg; megindult egyfajta gondolkodás a rendőrségnél, amely megpróbál közösségi szolgáltató szervezetté válni. Növekedett a rendőrség létszáma is, augusztus óta mintegy 1500-zal több rendőr van jelen, és ezt a pluszerőt a lakossághoz legközelebb álló rendőri szervezetek mozgatják, vagyis a rendőrség nagyobb mértékben jelen van a közterületeken. Azt hiszem, ez a bűnmegelőzésnek egy rendkívül fontos eszköze, s ezt a fajta törekvést, tendenciát és erőfeszítést a továbbiakban is folytatnunk kell.

Ez azonban természetesen nem jelentheti azt, hogy ne keressük az ehhez képesti direkt, közvetlen bűnmegelőzés eszközeit. Szó volt itt már arról, hogy nem teljesen a nulláról indulunk. A magyar társadalom, ha nem is azonnal, de fokozatosan rámozdult a bűn elleni harcra, egy sor szervezet, mozgalom indult meg. Ebből a szempontból, azt hiszem, mindenki által ismert, és talán az egyik leglátványosabb és leghasznosabb forma a polgárőrségek tevékenysége, de a jogvédő szervezeteken keresztül sokfajta civil mozgalom, egyház próbál azokban a társadalmi szövetekben megjelenni, ahol a bűnözés okait meg lehet találni, és ahol meg lehet előzni. Összességében mégis el kell mondanunk, hogy ez ideig ez nem vált átütő társadalmi mozgalommá. Fontos ebből a szempontból azt is elmondani, hogy az állam próbálkozott a bűnmegelőzés hatékonyságát növelni és jelen lenni, de ez igazándiból nem vált kormányzati politikává, nem vált átfogó rendszerré, sok-sok kis csatornán zajlott, és ebből következően talán nem volt eléggé hatékony.

A nemzeti stratégia mindezeken változtatni kíván, és sikeres végrehajtása esetén biztos vagyok benne, hogy változtatni is fog. Ebben az értelemben azt mondhatjuk, hogy egy olyan társadalompolitikai programról van szó, amely, mint ahogy említettem, az esélyegyenlőség és a szolidaritás jegyében fordulatot irányoz elő a bűnmegelőzésben.

(12.50)

Fordulatot abban az értelemben, hogy másként kezeli a bűnmegelőzésben is az állami felelősséget; átfogóvá és koordinálttá teszi az állami tevékenységet. Fordulat állhat be a végrehajtás esetén abban az értelemben is, hogy a társadalmi felelősség mennyisége és minősége megváltozik, széles körűvé válik. Fordulat következik be abban az értelemben is talán, hogy egy hosszú távú program alakul ki, amely kormányzati ciklusokon átnyúló módon lesz képes ezekhez a folyamatokhoz viszonyulni, bizonyos állandóságot, folyamatosságot mutatva, és ezzel minden bizonnyal a hatékonyságot biztosítani.

Fordulat áll be talán abban az értelemben is - mint ahogy a bizottsági jelentésekből elhangzott, és remélem, hogy a vezérszónokok ezt nem fogják cáfolni -, hogy a dolog lényegét tekintve egyetértés van a magyar politikai erők között, legalábbis addig, hogy nagy társadalmi erőfeszítést, nagy állami koncentrálást kíván, hogy a bűnmegelőzés erőteljesebbé válik, és ez fordulat sok máshoz képest. Remélem, hogy ez fenn fog maradni.

Befejezésül, tisztelt Országgyűlés, felvetődhet, hogy ami önök elé került - ugye, van egy nagyon rövid kis határozati javaslat, és sok oldalon nagyon okos fejtegetések, hogy mi a bűn, meg hogy kell ellene harcolni -, talán nem megfogható ez a program. De úgy hiszem, hogy ha valaki végignézi azt a cselekvési programot, amely az öt prioritás végrehajtásához megfogalmazódott - én 230-nál hagytam abba -, ezeknek a konkrét cselekvési programoknak, amelyekben oktatási szemléletváltozástól kezdve konkrét törvényalkotási feladatok fogalmazódnak meg, tehát, ha ezeknek a konkrét programoknak a végrehajtása megtörténik, akkor úgy hiszem, hogy az a kritika, hogy ez egy elvont okoskodás, igazándiból nem állja meg a helyét.

Nekünk az a feladatunk itt az Országgyűlésben, hogy folyamatosan nyomon kísérjük, és a mindenkori kormányt arra késztessük, hogy ezt a hosszú távú programot, annak egyes elemeit nagyon következetesen végrehajtsa, végrehajtsa a költségvetés előkészítésekor, végrehajtsa a törvényhozás, törvényalkotás, -kezdeményezés során, végrehajtsa az államapparátus irányítása során, és akkor ez, azt hiszem, olyan társadalmi erővé válik, amely ténylegesen hatékonyan befolyásolja Magyarországon az emberek biztonságérzetét, és amelynek következtében remélem, hogy mi is és főleg gyerekeink egy biztonságosabb Magyarországon fognak élni.

A határozati javaslathoz, azt hiszem, majd adunk be módosítást, pontosan azért, hogy ez a végrehajtás egészen világossá és konkréttá váljon, határidőhöz köthető legyen bizonyos tekintetben. Egyébként pedig tisztelettel javaslom az Országgyűlésnek a szocialista frakció nevében, hogy támogassa a stratégiát, mert ahogy említettem, mindnyájunk kötelessége és érdeke, hogy egy biztonságosabb Magyarországot teremtsünk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Kontrát Károlynak, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.

DR. KONTRÁT KÁROLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnálom, hogy azzal kell kezdenem, hogy az igazságügy-miniszter úr nem hallgatja meg a vitát, és azt is sajnálom, hogy a Belügyminisztérium képviselője nincs jelen. Úgy gondolom, illetőleg attól félek, hogy a kormány hozzáállását ezek a tények is meghatározzák. Bízom benne, hogy visszatérnek, és jelen lesznek a vita későbbi szakaszaiban.

Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogy ennek a napirendi pontnak a tárgyalásánál nem nélkülözhetjük azt az elmúlt 25-30 évre való visszatekintést, ami meghatározza, hogy a bűnözés, a közbiztonság, a bűnmegelőzés helyzete milyen is volt Magyarországon. 1976 volt az első év, amikor jelentős mértékben, mintegy 7 százalékkal nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma, 120 ezerről növekedett ez meg, majd a '80-as évek második felében, illetőleg 1990-ben volt egy drasztikus emelkedés, amikor 50 százalékos volt az ismertté vált bűncselekmények számának növekedése.

A következő szintén emelkedő szakasz - azt lehet mondani, hogy '76-tól végig emelkedés volt - az 1994-től '98-ig terjedő időszak, amikor 394 ezerről több mint 600 ezerre nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma. Ilyen helyzetben, ilyen adatok ismeretében és birtokában vette át a kormányzást a polgári kormány, amikor is a polgári kormány működésének négy éve alatt jelentős mértékben visszaszorult a bűnözés, csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. De leginkább az a fontos, azt mondhatom, hogy a polgárok biztonsága javult. Ezt úgy értük el, hogy ennek a sikernek az egyik záloga a szigorú, a bűnözés ellen frontális támadást indító törvényekben és a bűnüldöző szervek átgondolt, megfelelő támogatásában, megfelelő vezetésében rejlett többek között. A polgárok remélik, hogy ez a tendencia folytatódik, és a mostani bűnmegelőzési koncepció is hozzájárul reményeink szerint ahhoz, hogy ezt a célt elérjük. Valóban, a polgárok biztonsága, a bűnmegelőzés olyan nemzeti alapkérdés, amelyben egyetértésre kell törekedni. Össze kell fogni ebben a kérdésben, mert csak ez járulhat hozzá a sikerhez.

A biztonság az ember legalapvetőbb igényei közé tartozik, és egyúttal életminőségének egyik fő meghatározója is. A bűnözés visszaszorítása érdekében nemcsak a megvalósított, büntetni rendelt cselekmények következetes üldözése a feladat, hanem a bűnözés számos kiváltó oka ellen is határozottan fel kell lépni. Komolyan kell venni továbbá az egyénekben az utóbbi évtizedben egyre fokozódó bűnözéstől való félelmet, amely különösképpen indokolttá teszi a megelőzés hatékonyabbá és eredményesebbé tételét.

Egy nemzet hosszú távú bűnmegelőzési stratégiájának elkészítésekor számos bűnokot kell figyelembe venni. Az ilyen tervezés átfogó, integratív összkoncepciót feltételez az előterjesztője részéről. Nem elég tehát az akut módon felmerülő problémák helyi kezelését bemutatni, hanem a közelmúlt tapasztalataiból merítve, a jelen adataiból táplálkozva kell a jövőbe mutatnia. A bűnmegelőzés ennek szellemében össztársadalmi feladat, amelyben nem kizárólag a rendőrségnek, hanem a kormánynak, az állami és az önkormányzati szerveknek, a gazdaság szereplőinek, a médiának, valamint magának a társadalomnak is fennáll a felelőssége, és az eredményhez csak mindezek együttes hozzájárulásával és összefogásával vezethet az út.

Az ebben az értelemben vett bűnmegelőzés átfog tehát minden állami és magánkezdeményezést, intézkedést, programot, amely a bűnözéstől mint társadalmi jelenségtől vagy mint egyedi esettől óv meg, vagy a következményeit mérsékli.

A stratégia is hasonlóképpen ragadja meg a társadalmi bűnmegelőzés fogalmát, amikor az Európai Unió Tanácsa 2001. május 28-án hozott határozatára hivatkozik. Eszerint a bűnmegelőzés minden olyan intézkedés és beavatkozás, amelynek célja vagy eredménye a bűnözés mennyiségi csökkentése, az állampolgárok biztonságérzetének minőségi javítása, történjék az a bűnalkalmak csökkentésével, a bűnözést előidéző okok hatásának mérséklésével vagy a sértetté válás megelőzésével.

(13.00)

A bűnmegelőzési tárgyú ENSZ-kongresszusokon többször kinyilvánították, hogy a bűnözést és a bűnelkövető magatartást nem lehet kizárólag büntetőpolitikai problémaként értelmezni, mert szoros az összefüggés az országok társadalmi és gazdasági adottságaival. Az ENSZ Közgyűlése által 1990 decemberében elfogadott ajánlások számos új irányelvet tartalmaznak a bűnmegelőzésben és a büntető igazságszolgáltatásban való alkalmazásra javasolt szabályokról.

Az Európa Tanács keretében kiadott ajánlások közül a stratégia kialakítása során figyelembe vették különösen a bűnmegelőzés szervezetéről, a fiatalkori bűnözésre való társadalmi reakcióról, a sértettek segítéséről és a sértetté válás megelőzéséről, a családon belüli erőszak elleni társadalmi intézkedésekről, a gyermekbántalmazás orvosi, társadalmi vonatkozásairól, a korai pszichoszociális intervenció szerepéről szóló ajánlást.

A kérdéskör európai uniós vonatkozásait tekintve elmondható, hogy az amszterdami szerződés értelmében az Európai Unió büntetőügyekben való rendőrségi és igazságügyi együttműködési politikájának részévé vált a bűnmegelőzés, így hatékonyabban hozzájárulva a szabadság, biztonság és jog európai térségének kialakításához. Ebben a dokumentumban a bűnmegelőzés magában foglalja a szervezett bűnözés és a kriminalitás egyéb formái elleni fellépést is.

Az Európa Tanács 1999-es tamperei rendkívüli ülésén hozott döntésében kiemelte, hogy a bűnmegelőzési szempontoknak a bűnözés elleni küzdelembe való integrálása szükséges. Szorgalmazta ennek jegyében a nemzeti bűnmegelőzési programok továbbfejlesztését, szükségesnek látta így a bűnmegelőzésért felelős illetékes nemzeti hatóságok hálózatának kialakítását is.

A magyar társadalmi bűnmegelőzési stratégia tervezete egy helyzetelemzést követően érinti a tárgykör előzményeit, stratégiai célrendszereit, majd rátér az előterjesztő által kiemelt prioritások részletesebb ismertetésére, így elemzi a gyermek- és fiatalkori bűnözést, a városok biztonságának fokozását, a családon belüli erőszak megelőzését, az áldozattá válást, az áldozatsegítést, az áldozati kompenzáció kérdéskörét, valamint a bűnismétlés megelőzését.

A társadalmi bűnmegelőzés tárgyában országgyűlési határozat meghozatala fontos feladat, ahogy azzal mindannyian tisztában is vagyunk. Ki kell emelnem ugyanakkor néhány kardinális kérdést, amelyek nem épültek be a stratégia szövegébe.

Különös az előterjesztő részéről, hogy az általa más fórumokon gyakorta hangoztatott regionális szint nem jelenik meg ebben a stratégiában.

Támogatandónak tartjuk, hogy a stratégia javaslatként beterjesztett szövege különös figyelmet szentel a fiatalkori bűnözés hatékony megelőzésének, nem kap ugyanakkor kellő hangsúlyt az időskorú áldozatok védelme. Érthetetlen, hogy a társadalom jelentős részét képviselő időskorúak, idős nyugdíjasok, akiknek áldozattá válási esélye már fizikai védekezőképességükből adódóan is jelentősen nagyobb az átlagnál, hasonlóan a gyerekekéhez, nem kerülnek a stratégia homlokterébe.

Szintén az ember adott életszakaszához kapcsolódó veszélyeztető faktor az iskolai erőszak, amely eredhet fiatalkorútól, de - mint azt sajnálatos tapasztalat is mutatja - akár gyermekkorú személytől is. A bűnmegelőzés társadalmi szintű jelenléte e téren vitathatatlan, a cselekményt időben szorosan követő, a szituációhoz és az életkorhoz igazodó reakció lehet csak hatékony. Különös figyelmet kell szentelni ebben a körben az erőszakos és a csoportos elkövetési módoknak, a gyermekek és fiatalkorúak gyakran már ilyenkor kibontakozni látszó bűnözői pályafutásának pedig idejekorán gátat kell szabni.

Sajnálatos az is, hogy a határozati javaslat előterjesztője nem vette figyelembe a városépítészeti tervezésnek a bűnmegelőzésben betöltött szerepét sem. Noha tudományos vizsgálatok alapján a településszerkezet csak közvetett hatással bír a bűnözésre, a tekintetben viszont egyetértés van, hogy a bűnelkövetők viselkedése és a térszerkezet egymással összefüggnek. A városrendezési tervek ez irányú átalakítása félre nem tehető, és a tervezők mozgásterét a célnak alárendelő jogi szabályozással lehet szűkíteni. Meg kell teremteni továbbá a harmóniát a lakás, a munkahely, az ellátás és a regenerálódás számára fenntartott területek között a tartós városfejlesztési politika szellemében.

Tisztelt Országgyűlés! A rendőrség bűnmegelőző munkájának eredménye és jelentősége vitathatatlan. Noha a jelen határozati javaslat a társadalmi bűnmegelőzésre koncentrál, nem kerülhető meg, hogy felhívjam a figyelmet három, közvetlenül a rendőrség bűnmegelőzési tevékenységéhez kapcsolódó társadalmi elvárásra is. A rendőrség célzott operatív jelenlétét kellő időben és helyen kell biztosítani, amikor és ahol a polgárnak arra valóban szüksége lehet. Másrészt az eljáró hatósági személy feladat-végrehajtásának szakmai színvonala, illetve erről a polgárokban kirajzolódó kép, a rendvédelem szervezettsége olyan mutatók, amelyek közvetlen bűnmegelőző szereppel bírnak. Harmadrészt jelentősen emelni kell az áldozatvédelem hazai rendszerének hatékonyságát, hisz az nemcsak magának az áldozatnak, hanem a környezetének a biztonságérzetét is növeli.

Az áldozatvédelem fontosságának felismerését jelzi az, hogy még 1998-ban a Belügyminisztériumon belül létrejött az áldozatvédelmi iroda. Az új szervezeti egység feladata a Belügyminisztérium és a belügyminiszter irányítása alá tartozó önálló szerveknél az áldozatvédelemmel kapcsolatos feladatok végrehajtása és koordinálása, valamint az érintett társadalmi szervezetekkel való együttműködés.

Noha az elsődleges célkitűzés az áldozattá válás kockázatának csökkentése, a rendőrség professzionális és lehetőség szerint tapintatos eljárásával a lehető legalacsonyabb szintre szoríthatja az áldozatot utólag érő pszichés terhelést. Különösen vonatkozik ez a traumát átélt gyermekek ismétlődő kihallgatására, amit mindenképpen kerülni kell. A rendőri tevékenység ez irányú kiterjesztése egyértelműen közelebb viszi az eljáró rendőrt, valamint közvetetten a szervezet egészét a polgárhoz, aki ahhoz mintegy partnerként viszonyulhat.

Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájának kidolgozása mint célkitűzés nemes és üdvözlendő. A beterjesztett anyag viszonylag hosszú terjedelme ellenére mindössze csak másfél oldal foglalkozik a szervezeti felépítési kérdésekkel és az anyagi háttérrel, hiszen enélkül az egész nem működhet, illetve csak két minisztérium jelenik meg a költségvetésben.

Az előterjesztés több helyen említi a kisebbséget, külön is nevesítve a romákat. Kérdezem: történt-e egyeztetés velük, ha igen, az milyen fórumokon történt? De ugyanez a kérdés feltehető a többi érintett személy és szervezet vonatkozásában is, hogy megkérdezésük nélkül miért kezdeményeznek döntést társadalmi szinten a tőle vagy tőlük elvárandó magatartásról, még ha az az egyén vagy az adott szervezet érdekeit is szolgálja. Hangsúlyoznunk kell ugyanakkor, ez nem szolgálhat arra, hogy a kormány elhárítsa magától a stratégiában vázoltak megoldását szolgáló eszközök megválasztásának a lehetőségét.

A polgárok, a civil szervezetek és a gazdasági szereplők osztoznak az életminőséget javító bűnmegelőzés, a közbiztonság magasabb színvonalra hozásának feladatában, de a szakmailag indokolt intézkedések megtétele a professzionális szervezeteket irányító bel- és igazságügy-miniszter felelőssége. Ebből adódóan a kormánynak mielőbb ki kell dolgoznia a stratégia végrehajtásának részletes cselekvési programját, ebben szükséges megteremteni a szükséges jogszabályi, szervezeti megoldásokat, meg kell határoznia a kormánynak az irányítása alá tartozó szervezetek, szervek feladatait, továbbá az Országgyűlés elé kell terjeszteni a bűnmegelőzésről szóló törvény tervezetét.

Mindez természetesen csak a most tárgyalt és több ponton módosításra szoruló társadalmi bűnmegelőzési stratégia biztonsági filozófiája jegyében történhet, ez pedig mindenképpen kiegészítésre szorul. Ennek érdekében módosító indítványokat fogunk benyújtani a határozati javaslathoz, csak azok elfogadása esetén jöhet létre megítélésünk szerint az a konszenzus, az a nemzeti egyetértés, ami egyrészt elengedhetetlen ennek a fontos társadalmi célnak a sikerre viteléhez, másrészt pedig a részünkről való támogatásához.

Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Fodor Gábornak, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Parancsoljon, öné a szó.

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nevében elmondjam álláspontunkat, véleményünket a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról.

Az előttem szólók - igazságügy-miniszter úrral az élen - már részletesen ecsetelték ennek az országgyűlési határozati javaslatnak a jelentőségét. Magam is szeretnék ebben hozzájuk csatlakozni, én is úgy gondolom, hogy igen fontos, lényeges kérdésről van szó, és helyes, hogy az Országgyűlés erről tárgyal, tanácskozik.

(13.10)

Helyes, mert mint az előttünk fekvő javaslatból is kitűnik, önmagában az, hogy beszélünk erről a kérdésről, hogy vita tárgya lesz, az, hogy elkezdünk róla gondolkodni, az lehetőséget ad arra, hogy minél szélesebb körben kialakuljanak azok az összefogások, azok az együttműködések, amelyek a javaslatban is megjelennek különböző formákban, és amelyek igazából a szövetét adják a bűnmegelőzés rendszerének.

Amikor az anyagról szeretnék röviden beszélni, akkor elsőként mindenképpen azt emelném ki, hogy fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy miért fontos a bűnmegelőzés kérdéséről az Országgyűlésnek beszélnie, tanácskoznia, miért kell erről itt határozati javaslatot hoznunk, mi ennek az értelme, mi ennek a jelentősége. Hadd kezdjem azzal, hogy az anyagból is kiderül, és ezt természetesen mindannyian tudjuk is, akik ezzel kapcsolatban különböző szakirodalmat, idevonatkozó cikkeket olvastak, hogy a XX. század utolsó évtizedeiben mindenütt a világon növekedett a bűnözés. De ez a növekedés, a kriminalitás növekedése a rendszerváltás után a volt szovjet birodalom érdekkörébe tartozó országokban különösen jelentős volt. Magyarországon is ugrásszerűen megnövekedett 1990-ben, de az összes többi országban, ahol hasonló váltás történt, mint Magyarországon - az egykori posztkommunista országokra gondolok -, szintén jelentős volt a növekedés.

Gondolhatnánk - e tendenciát figyelve -, hogy akkor valószínűleg a demokratikus rendszer megjelenése hozta a bűnözés ilyen nagy arányú megerősödését. De pont azért mondtam ezt a gondolatot ki, mert azt gondolom, a nemzetközi tendenciákat figyelve láthatjuk azt, hogy itt nem pusztán erről van szó. Valóban, közben a nyugat-európai országokban is egy erőteljes növekedés zajlott, holott a demokratikus rendszer ezekben az országokban évtizedek óta szilárd és hatékony volt. Tehát egy nemzetközi tendencia is megjelent az egyébként valóban a rendszerváltáshoz köthető és egy más társadalmi struktúra kialakítását óhatatlanul is körbevevő bűnözés megerősödésével.

Ez Magyarországnak mindenképpen sajátossága volt, ezért ha a demokratikus rend védelmét is egy fontos politikai célnak tekintjük, akkor azzal is szembe kell néznünk, hogy a demokratikus rend védelmének is az egyik lényeges eleme az, hogy a bűnözéssel és a bűnözés ilyen típusú megerősödésével szemben fel tudjunk lépni, hiszen óhatatlanul is nagyon sok emberben azt az érzetet keltheti, amiről itt az előbb beszéltem, ami csak részben igaz, hogy a demokrácia megjelenésével, a demokratikus rend kialakulásával járt együtt óhatatlanul is a bűnözés növekedése, holott ez csak egy féligazság, van valóságalapja, de féligazság. Ezért pontosan a demokratikus intézményrendszer és a demokratikus politikai struktúra védelmében is nagyon fontos, hogy határozottan tudjunk fellépni e téren, és vissza tudjuk adni a polgároknak a biztonságérzetet, azt a biztonságérzetet, amely egy demokratikus rendnek a velejárója kell hogy legyen, hiszen a demokrácia a szabadságra épít, az emberi jogokra, a toleranciára, a megértésre, a kisebbség jogainak a tiszteletére, de a szabadságnak óhatatlanul is velejáró része a biztonság is, a biztonságérzet, hiszen nem tudunk a szabadságunkkal élni, ha a szabadságunkat korlátozzák, és állandóan, akár önkorlátozó módon is, félelemben kell élnünk, ezért nem tudjuk a lehetőségeinket kihasználni, a szabadságunkat használni úgy, ahogy egyébként használnánk. Ezért nem mindegy, hogyan viszonyulunk a bűnözés kérdéséhez.

Az előttünk fekvő stratégia, ahogy én értelmeztem, egy elég lényeges változásra hívja fel a figyelmet, ez a változás pedig abban foglalható röviden és egyszerűen össze, hogy a bűnözéssel szembeni hagyományos fellépési módok a XXI. század elején már nem igazán használhatóak, kevés eredményt tudunk tőlük remélni. Természetesen használni kell, hogyne, a létező struktúrákat működtetni kell, és ez így van rendjén, hiszen az országban kell hogy legyen működőképes és hatékony rendőrség, szükség van az igazságszolgáltatásra, a bíróságok és ügyészség rendszerére, és sorolhatnám tovább mindazt, ami kell, és kellenek börtönök és így tovább, de egyúttal azt is látjuk már a XXI. század elején, hogy ez önmagában kevés. Azok az adatok, amelyek itt az előttünk fekvő anyagban szerepelnek, statisztikák, grafikonok, látványosan mutatják, ha ezen az úton indulunk el, hogy, mondjuk, még erőteljesebb rendőri fellépést akarunk, még több börtönt akarunk építeni, akkor biztos, hogy nem fogunk tudni szembenézni és nem fogunk tudni megoldást találni a társadalmi bűnmegelőzéssel kapcsolatban. Ezek tévutak.

Számomra a leglényegesebb és legfontosabb ebben a stratégiában, és remélem, hogy az Országgyűlés számára és a politika számára is ez lesz az egyik legfontosabb üzenet, hogy ezek nem járható utak. Nem lehet a hagyományos módon legyőzni a bűnözést, nem lehet a hagyományos módon eredményeket elérni, mert ezek tiszavirág életű eredmények.

Előttem Kontrát Károly képviselőtársam megemlítette azt, hogy ő úgy értelmezi, a polgári kormány alatt csökkent a bűnözés. Nos, tudjuk azt, hogy ez is csak részben igaz, hiszen valóban van egy csökkenő tendencia 1998 óta, de például 2000 és 2001 között növekedett a bűncselekmények száma. Tehát látnunk kell azt, hogy nem lehet ciklusokhoz kötni ezt a problémát.

Természetesen nem akarom senkinek sem az erényeit kétségbe vonni, aki úgy gondolja… - és Kontrát Károly annak idején belügyminisztériumi államtitkárként nyilván igyekezett sokat is tenni ezen a téren a maga szemléletmódjában, gondolkodásmódjában azért, hogy a bűnözéssel szemben fellépjenek, tehát én nem akarom kétségbe vonni az ő meggyőződését, de azt gondolom, hogy ez is egy féligazság. Tehát nem tudunk azon az úton járni, hogy az egyik kormány sikeres volt a bűnmegelőzés viszonylatában, a másik pedig nem. És ezzel, hangsúlyoznám, azt sem akarom állítani, mintha ez valamiféle politikától mentes kérdés lenne; az igazságügy-miniszter úr az expozéjában helyesen hívta fel a figyelmet arra, hogy jó lenne, ha itt a politika egyfajta egyetértést tudna kialakítani a kérdés megvitatásában, de gondolom, azt nem akarta mondani, hiszen erről nem beszélt, hogy ennek a kérdésnek nem lennének politikai vetületei, minden kérdésnek van politikai vetülete, súlyos politikai vetülete, ennek is.

A politika mindig értékválasztást jelent, és az rendjén is van, ha az emberek vitatkoznak értékválasztásokról. Az ilyen politikamentes közhelyeket nem különösebben szeretem, mert félek tőle, hogy ezek mindig értéknélküliséget jelentenek, és jó néhány kérdést nem lehet bizonyos értékek melletti voksolás nélkül megvitatni, ez is egy ilyen kérdés, mert lehet azt az értékválasztást mondani, hogy a bűnmegelőzés ügyében a legfontosabb az, amit itt az előbb kicsit sarkosan fogalmaztam, hogy nagyobb rendőrséget, harcosabb fellépést, több börtönt. Ez is lehet egy stratégia, erre mondtam, hogy szerintem ez az anyag plasztikusan bemutatja, hogy ez nem járható út.

A másik oldalon meg lehet egy másik értékválasztást húzni. Ez az értékválasztás arról szól, hogy miközben a hagyományos struktúráknak is kell működniük, széles körű társadalmi összefogásra van szükség, amelyben a tanároktól, tehát a pedagógusoktól kezdve, az egyházak szereplőin túl, az orvosok, az önkormányzatban foglalkoztatottak, a pszichiáterek és nagyon sok mindenki ott kell hogy legyen, mert ha nincs egy közös, együttes fellépés a bűnözéssel szemben, akkor reménytelen, akkor duzzaszthatjuk a rendőrség létszámát, harcosabbá tehetjük a rendőröket, erősíthetjük az igazságszolgáltatást, építhetjük az új börtönöket, semmi nem fog történni, csak évről évre ezeknek a statisztikai adatoknak az emelkedésével kell kalkulálnunk.

Tehát számomra ez a leglényegesebb üzenete, ha úgy tetszik, az előttünk lévő stratégiának, ez az, ami megfontolandó szerintem mindannyiunk számára, függetlenül attól, hogy mi az értékválasztásunk a politikában - jobboldaliak vagyunk, liberálisok, baloldaliak vagy bármilyen más orientációjúak -, a saját értékválasztásainkat tiszteletben tartva és ezekről, szerintem, határozottan vitatkozva, mert ez a helyes, ha így tesszük, erre való a parlament. Tehát mindezeket megtartva, azt gondolom, kell lenni valóban egy olyan szintnek, ahol bizonyos kérdésekről meg tudunk egyezni, hiszen a bűnmegelőzés egy olyan kérdés, amelyben valóban a széles körű összefogás segíthet rajtunk. Én ebben hiszek, és ilyen szempontból engem ez a stratégia, ha úgy tetszik, meggyőzött, és személyesen is híve vagyok ennek a koncepciónak, amit itt elénk tártak.

Nagyon remélem, hogy ebből lesz is valami, mert joggal vetik fel képviselőtársaim azt, hogy - itt a közhelyek előjönnek - az ördög a részletekben lakozik. Valóban így van ez, és nem mindegy ez, hogy milyen anyagi források lesznek a stratégia mellé rendelve, feltétlenül következni kell belőle majd szükséges törvényi lépéseknek, törvényi módosításoknak, ne adj' isten, új törvényeknek. Én itt megint óvatosan fogalmaznék, mert biztos, hogy a konkrétumok kellenek, mert önmagában szép és jó ez a stratégia, és hangsúlyozom, hogy van jelentősége, a vitának is van jelentősége, mert segíti az összefogást, segíti az együttműködést, hogy elkezdünk róla beszélni, ír róla a sajtó, a képviselők majd beszélnek a maguk választókörzetében különböző fórumokon erről a kérdésről, hogy most a parlament ilyen témát tárgyal; tehát kialakul róla egy vita az országban, és ez szerintem hasznos, elősegítheti azt, hogy ezek az együttműködési formák, amelyek a stratégiában szerepelnek, amelyek szükségesek a megvalósításához, kialakulhassanak.

(13.20)

Ez tehát önmagában egy haszna a parlamenti vitának, de ezen túlmenően kétségtelen, hogy kormányzati szinten az eredményességet és a megvalósulást majd azon tudjuk mérni, hogy a konkrét lépésekben mit sikerül elérni. Valóban kialakulnak-e konkrét programok, lesznek-e olyanok, akik segítik modellekkel, ha úgy tetszik, megtanítani a kisebb közösségeket arra, hogyan kell fellépni, hogyan kell működőképes modelleket alkalmazni egy kis faluban, egy kis városban, egyes településeken arra vonatkozóan, hogyan lehet hatékonyabbá tenni a bűnmegelőzést? Ezen áll vagy bukik ennek az egész javaslatnak a sikere, tehát én egy kicsit szkeptikusabb vagyok azzal kapcsolatban, hogy feltétlenül törvényi módosítások, új jogszabályok kellenek-e ahhoz, hogy ez sikeres legyen. Általában jogászként - ha már az értékválasztásnál tartunk - a mellett az értékválasztás mellett vagyok, hogy minél kevesebb, működőképes, jó és egyszerű törvény van, annál jobban működik egy ország politikai berendezkedése, és mindig óvatosnak és szkeptikusnak kell lenni az új törvények kezdeményezésével és a törvények módosításával kapcsolatban, azonban természetesen, mint itt is, ha jó és értelmes javaslatokról van szó, e nemes cél érdekében mindezeket meg lehet tenni.

Ugyanez vonatkozik az anyagi forrásokra is. A javaslat tartalmazza például azt, hogy mennyire fontos és lényeges, hogy a bizonyos adókönnyítéseknél és adójóváírásoknál be lehessen majd építeni a bűnmegelőzés stratégiájába illeszkedő lépéseket. Ez valóban helyes és fontos, azonban a mostani adóviták kapcsán is rávilágít arra, hogy miközben az egyik oldalról képviseljük azt az álláspontot, hogy csökkenteni kell az adókedvezmények körét, a másik oldalról majd el kell gondolkodnunk azon, hogy ezzel mennyire van összhangban az, hogy egyébként helyesnek tartanánk, ha bizonyos célok érdekében ez a kör megmaradna, vagy bővülne is bizonyos irányban. Kétségtelenül van tehát még tennivaló e téren, de ezzel csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy valóban majd a konkrét cselekvés fogja meghatározni igazából a bűnmegelőzési stratégia sikerét avagy korlátozott sikerét a későbbiekben.

Egy biztos, hogy az adatok sokkolóak, amiket itt olvashatunk, és már önmagában az is, ha ne adj’ isten, valaki nem hisz annyira ebben a felfogásban, mint amennyire én a híve vagyok, ami olvasható a bűnmegelőzési stratégiában, az adatok akkor is önmagukért beszélnek, önmagukért beszélnek azok a statisztikák és grafikonok, amelyek a magyarországi bűnözés növekedését mutatják. Önmagáért beszél például az, hogy a magyarországi börtönök 165 százalékos telítettségűek; ezek mind-mind önmagukért beszélő adatok, és azt gondolom, hogy mindannyiunkat arra kell késztessenek, hogy szembesüljünk azzal, hogy az az út, amit az elmúlt évtizedekben az ország követett, minden jó szándék mellett sem folytatható, és új elemekre, új gondolkodásmódra és új felfogásra van szükség a bűnmegelőzéssel szemben is.

Ennek szellemében a Szabad Demokraták Szövetsége az előttünk fekvő stratégiát támogatja, és a határozati javaslatot is támogatjuk ebben a formában. Ha olyan módosító indítványokat látunk, amelyekre Gál Zoltán képviselőtársam már utalt a felszólalásában, amelyek pontosabbá akarják tenni - netán határidő kijelölésével - a határozati javaslatot, ezek támogatására nyitottak vagyunk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Hende Csabának, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.

DR. HENDE CSABA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Reménykeltő összeállítás került a tisztelt Ház asztalára; csábító címe láttán könnyen azt hihetnék az emberek, hogy választ fognak kapni - olvastam - fontos kérdéseikre. Egykönnyen azt is gondolhatnánk, hogy elkészült munkát tartunk a kezünkben; arra is számíthatnánk, hogy a címben a nemzeti és a stratégia szó használata egyben a minőség garanciája.

Az anyag olvasása sajnos csalódást okoz: se nem kész, se nem nemzeti, se nem stratégia, válaszokat pedig nem ad. Nem kész, hiszen a „ kellö szándéka és a „ legyenö igényei mellől minden esetben hiányoznak az eszközök és a források, és csupán az összeállítás végén szerepel ezekből szimbolikusan egy kevés, szánalmasan kevés; nem nemzeti, hiszen előzőleg nem előzte meg se széles körű társadalmi vita, se politikai egyeztetés; nem stratégia, hiszen nem vet számot se az alternatív stratégiákkal, se a bűnmegelőzés egészével, és nem határozza meg a legközelebbi lépéseket sem. Egy kormányzati akcióprogram szakmai háttéranyagának tekinthető, a maga műfajában jó szándékú, baloldali doktrinérséggel terhelten. A legfontosabb hiányossága, hogy nem ad valódi válaszokat, valószínűleg azért, mert a kérdések nem voltak jól feltéve. Ám ez nem az anyag szakmai deficitje. Az összeállítás úgy beszél társadalmi mozgalomról, államilag vezérelt szakmai civil mozgalomról, a társadalompolitika integráns részéről, mint valami meglévő, egységes intézményi valóságról. Figyelmen kívül hagyja, hogy a rendszerváltozás óta egyrészt a társadalmi mozgalmak ügye nem állami intézményes ügy, másrészt a társadalompolitika ügye nem egységes, hanem pártonként különböző ügy, óvatosan kellene tehát ezekre hivatkozni, különösen óvatosan kellene bánni a társadalompolitikával, amivel a kormány mindmáig adós.

Ebből fakadóan adós a büntetőpolitikával, és így már érthető, hogy ennek a szerény, bűnmegelőzési stratégiának nevezett szakértői háttéranyagnak sincs hova kapcsolódnia. A tisztelt Ház tehát abban a helyzetben van, hogy jobb híján az előterjesztő szakmai műhelymunkájába kell belefolynia, ami izgalmas lehetőség lehet, ám mégsem parlamenti tárgykör.

Tisztelt Ház! Kinek az érdekét kell szolgálnia, és kinek az érdekét ne szolgálja a bűnmegelőzés? Mitől érezzük, és mitől nem érezzük magunkat közbiztonságban? Mit várunk el az államtól? Ezek lennének a valódi kérdések, a válaszok pedig bizonyos, hogy nem találhatóak meg a határozati javaslatban.

Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim a szocialista és a szabad demokrata padsorokban! Önök ne tudnák, hogy min múlt az anyag által befogott mintegy huszonöt esztendőn belül a Kádár-korszak alatt a közbiztonság állapota? Vajon miért nem írjuk már le egy ilyen anyagban, tizenhárom évvel a rendszerváltozás után, hogy nem a ’80-as évek második felében, hanem már a ’80-as évek elejétől kezdődött a bűnözés növekedése, egyidejűleg a gazdasági élet és az akkori vezetés szellemi hanyatlásával? Vajon miért nem írjuk le egy ilyen anyagban, hogy a diktatúrában a bűnmegelőzés eszközrendszere is alapvetően államvédelmi szempontú volt, és a rendszer ennek mellékágaként, mellékhatásaként tudta egy ideig - úgy-ahogy - kordában tartani a közönséges bűnözést? Vajon miért nem írjuk le egy ilyen anyagban, hogy a rendszerváltozáskor ezen eszközrendszer szétdőlése, nem pedig a társadalom demokráciaigénye volt az, ami a bűnözés növekedésében szerepet játszott?

Ha így jutunk el az anyag által befogott huszonöt év első feléhez, akkor talán világossá válik, miért is tudománytalan a helyzetmegítéléshez a huszonöt évet homogén időszakként figyelembe venni, és akkor talán az is világossá válik, hogy ezt követően miért is alaptalan és hiteltelen a bűnözési adatokat egyrészt a rendszerváltozás utáni, egymást váltó kormányok ciklusától elszakítva, másrészt kifejezetten a polgári kormány éveire koncentrálva bemutatni és láttatni. Ez a tendenciózusság sem az anyag szakmaiságát, sem a nemzeti, sem pedig a stratégiai címkéjét nem erősíti. Az anyag bízvást nevezhető politikailag inkorrektnek és félrevezetőnek, hiszen míg a szöveg fogalmazása gondosan és kínosan kerüli a bűnözés jobboldali kormányok idején tapasztalható csökkenésének, illetve a Horn-kormány alatti megugrásának felemlítését, addig ezt mind az 1. számú, mind a 3. számú ábra látványosan megmutatja.

Még egy apróságot említenék ebben a körben. 1998-ban több mint 600 ezer bűncselekmény vált ismertté, pontosan 600 621, legalábbis a KSH adatai szerint - Magyar Statisztikai Évkönyv, 255. oldal -, ehhez képest a javaslat 7. oldalán 597 ezer ismertté vált bűncselekményt említenek. A különbség nem sok, azonban a pontosság e körben is csorbát szenvedett. A Horn-kormány bűnmegelőzése évente 398 ezerről 600 ezerre növelte az ismertté vált bűncselekmények számát, a polgári kormány bűnmegelőzése pedig 600 ezerről 421 ezerre csökkentette ugyanezt. Így már, azt hiszem, egy nyelven beszélünk. Mindezekből három felismerés adódik; egyrészt utoljára 1991-ben volt annyi az ismertté vált bűncselekmények száma, mint amennyire a mi kormányzati időnk alatt sikerült lecsökkenteni.

(13.30)

Másrészt, felidézve az önök választási ígéreteit, feltűnő, hogy a ma hatalmon lévők egyike sem merészelte beígérni a további csökkentést. Harmadrészt a mai helyzet valóban alkalmas arra, hogy újragondoljuk a bűnmegelőzés rendszerét, hiszen pillanatnyilag nem nyomasztja a kormányt a tartósan félmillió fölötti bűnözési szám. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni egyfelől, hogy ez érzékeny adat, amelynek karbantartása nem pusztán társadalmi mozgalmat, hanem állami erélyt is igényel. Másfelől tudomásul kell venni, hogy a társadalompolitikai intézkedések kölcsönhatásban vannak, egymást erősíthetik, de gyengíthetik is.

Anélkül, hogy a részletekbe merülnénk, a tapasztalati tények alapján elmondhatjuk, hogy eredményes jóléti politikák és erélyes büntetőpolitika esetén csökken a bűnözés. Eredményes jóléti politikák és erélytelen büntetőpolitika esetén a bűnözés stagnál, ám benne van a potenciális csökkenés lehetősége. Eredménytelen jóléti politikák és erélyes büntetőpolitika esetén a bűnözés ugyancsak stagnál, ám a potenciális növekedés sajnálatos lehetőségével terhelten. Végül eredménytelen jóléti politikák és erélytelen büntetőpolitika esetén a bűnözés törvényszerűen nő.

Dominanciája tehát a jóléti politikák eredményességének van. Amennyiben a jóléti politikák eredményesek, kiváltképp gondolok itt az adópolitikára, a családpolitikára, az oktatáspolitikára, a foglalkoztatáspolitikára és a szociálpolitikára, akkor a mégoly hatékonytalan és erélytelen büntetőpolitika esetén is remény van arra, hogy a bűnözés legalább stagnálni fog. Elmondhatjuk, hogy a polgári kormány jó állapotban adta át a bűnözési helyzetet. Ebben mind a jóléti politikák eredményességének, mind pedig a büntetőpolitika erélyének része volt.

A közeljövő kockázata abban áll, és erre a javaslat nem tér ki, hogy a mai kormány sietett erélytelenné tenni a büntetőjogot elsietett és túlzott enyhítéseivel, vagyis a bűnözés alakulása eszerint teljesen kiszolgáltatottá vált a jóléti politikák alakulásának. A most körvonalazódó költségvetési megszorítások sajnos semmi jóval nem kecsegtetnek ezen a téren.

Miben áll az eredményes jóléti politikák hatása? Tisztelt Ház! Az emberek megelégedettségében, a munkanélküliség csökkenésében, a munkahelyek biztonságában, a beruházások, illetve a munkaalkalmak növekedésében, az infláció féken tartásában, az egyéni gyarapodás reményében, a tisztességes és biztos megélhetés értékének megerősödésében. Ezt tudja a hatékony és igenis erélyes büntetőpolitika a maga eszközeivel megtámasztani, megerősíteni. A törvényesség és a morál erélyével, a visszatartó erő felmutatásával és a bűnözésben rejlő kockázat növelésével. És ezt lehet azután, tisztelt Ház, társadalmi mozgalommal övezni. Világos, hogy más a szemléletmódunk. Mi itt, a nemzeti oldalon arról tudunk beszámolni, hogyan kell a bűnözést megfékezni és visszaszorítani. Önök pedig mindig a végén kezdik, és félő, hogy megint az elejére jutnak majd vissza.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórumtól nem a bűnmegelőzés idegen, hanem az annak mindenhatóságába vetett hit. Úgy gondoljuk, hogy az anyag 29. oldalának utolsó bekezdésétől olvasható uniós célkitűzések a helyesek, amelyeket érdemes felidézni: csökkenteni kell a bűnalkalmakat, növelni kell a valószínűségét annak, hogy a bűnelkövetőt megbüntetik, valamint redukálni kell a bűncselekményekből származó haszonszerzés lehetőségeit. Csökkenteni kell azoknak a környezeti tényezőknek a hatását, amelyek következményeképpen valaki a bűnözés vagy bűnismétlés világába kerülhet.

Csökkenteni kell az áldozattá válás kockázatát. Növelni kell az emberek biztonságérzetét, elő kell mozdítani és terjeszteni kell a jogkövető magatartás kultúráját és a konfliktusok erőszakmentes elhárításának módszereit. Elő kell mozdítani a jó kormányzást, különös tekintettel a korrupció megelőzésére. Meg kell előzni a bűnözők beszivárgását a gazdasági, a társadalmi és a politikai struktúrákba.

Tisztelt Ház! A javaslat három alapvető hibájára hívnám fel itt a figyelmet. Egyrészt az előttünk fekvő anyag nem fogja át valamennyi célkitűzést. Másrészt az anyagtól eltérően, illetve mellette lehetséges más prioritási sor is, ami e célkitűzéseket jobban szolgálhatná. Harmadrészt az anyag egésze, és talán ez a legfontosabb, a büntetőjogot, a büntetőjogi intézményrendszert nem mint szükségeset, hanem mint szükséges rosszat kezeli. Egyikkel sem értünk egyet.

Kezdjük a végén! Máig nincs pontos társadalompolitikai tisztázása annak, hogy a kriminalizáció, illetve a büntetések szigora vagy az emberi jogi szocializációs elvárások jelentik-e a valódi korrekciós eszközt. Ne felejtsük el, hogy a büntetőjogra nézve az uniós csatlakozás mindmáig leginkább kriminalizációval és szigorítással járt. Egymást váltó próbálkozások vannak, no meg kísérletezgetés az emberek türelmével, biztonságérzetével.

Tény, hogy nem a bűnözés számain múlik kizárólag az emberek közérzete. Ám tény az is, hogy a tisztességes emberek biztonságérzetének alakulása fordítottan arányos a bűnelkövetők biztonságérzetének alakulásával. Az egyik csak a másik bizonytalanságban tartása esetén érezheti magát biztonságban. Ezért nem lehet kihagyni a büntetőjogot, a büntetőjog szigorát a megelőzésből.

Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, a bűnmegelőzés hatékonyságához elengedhetetlen, hogy jól körvonalazott célok legyenek mind a szituációs, mind pedig a személyi kockázatok körében. Mindebből adódhatnak aztán össze a prioritások. Az anyag a 42. oldalától taglalja ezeket a prioritásokat, ennek kapcsán az alábbiakra hívnám fel becses figyelmüket.

A mindenkori bűnmegelőzésnek általános, közvetlen és közvetett tevékenységi célpontjai egyaránt vannak. Minden bűnmegelőzési politika általános célja, hogy lehetőség szerint a potenciális bűnelkövető büntetőtörvénybe ütköző cselekményt ne valósítson meg, illetve ha ilyen cselekményt már elkövettek, akkor az ne maradjon rejtve az igazságszolgáltatás és a társadalom előtt. Továbbá se az elszenvedett sérelem, se a büntetés ne sodorja kilátástalanságba elviselőjét. Ehhez képest a bűnmegelőzés közvetlen célja egyfelől a bűncselekmények legközvetlenebb okainak megszüntetése a normasértő személyre, a cselekmény szituációira és a szociális kontroll hatékonyságára gyakorolt befolyással, másfelől a bűncselekmények közvetlen megelőzése, a bűnelkövetés akadályozása állami és civil eszközökkel.

A bűnmegelőzés közvetett céljai közé tartozik a bűnözővé válás folyamatának megelőzése, fékezése, a tettenérés kockázatának növelése, a felderítési arány emelkedésével a lelepleződés kockázatának növelése, a bűnelkövetési alkalmak csökkentése, az áldozati és sértetti károk mérséklése, a potenciális áldozatok védettségének fokozása és a büntetett előéletű személyek társadalmi integrációjának segítésével a bűnismétlés akadályozása.

A bűnmegelőzés kiemelt célcsoportjai közé tartoznak egyfelől az elkövetővé válás kockázatának leginkább kitett 14 év alatti gyermekek, a 14-21 életév közötti fiatalok, a származástól függetlenül hátrányos gazdasági helyzetben, tartós munkanélküliként, hajléktalanként, illetve segélyből élők, másfelől a kilétük, illetve mivoltuk folytán a sértettség kockázatának fokozottan kitett személyek. A sértetté válás kockázatának kilétük miatt a gyermekek, a fiatalok, a nők, az idősek, a testi vagy szellemi fogyatékosságúak, az egyedül élők, míg mivoltuk miatt a pénzkezelést, illetve a feketepiacon magas profittal értékesíthető dolgok kezelését emberközelben végző személyek, például a pénzszállítók, postai kézbesítők, taxisok, egészségügyiek és gyógyszerészek vannak leginkább kitéve.

Álláspontom szerint az előterjesztés által felállított bűnmegelőzési prioritások közül négy az általánosság szintjén van. Ezért nem kielégítő. Egyedül a gyermekek és a fiatalok kockázatviselésének prioritása tekinthető elfogadhatónak. Megfontolandónak tartom, hogy emellett az általam fentebb említett személyek is megjelenjenek a prioritások között. Nem vitatva a családon belüli erőszak, illetve a városok biztonsága kérdéseinek fontosságát, több prioritás esetén a prioritások rangsorának felállítása is megfontolandó lehet.

Tisztelt Ház! Végezetül még egy elvi kérdésre szeretnék kitérni. A javaslat 32. oldalán az alapelvek és működési elvek alatt esik szó a szabadság és a biztonság kapcsolatáról, anélkül azonban, hogy megtudhatnánk, mi az előterjesztő világos álláspontja e körben. A polgári kormánynak egyértelmű volt az alapállása. Abból indultunk ki, hogy a szabadság, a jogok, a törvény és a biztonság között szükségszerű összefüggés van. Az emberek szabadságai összhangban vannak a jogokkal, a jogok törvényben testesülnek meg, a törvény betartása, ha kell, betartatása pedig biztonságot nyújt a jogok szabad gyakorlásához.

A szabadság és a biztonság tehát nem ellentétesek egymással. Vagy mindkettőt bírjuk, vagy egyiket sem.

(13.40)

A biztonságot nem vásárolhatjuk meg a szabadság árán, mert szabadság nélkül nincs emberi méltóság. A bűnözést pedig jórészt olyan cselekedetek jelentik, amelyek az egyént megalázzák, emberi méltóságát sértik.

Mi azt mondjuk, hogy jogállamban a bűn elkövetése elsősorban egyéni felelősség, és csak másodsorban élethelyzet kérdése. Mi azt mondjuk, hogy a nemzet felelős egyének összessége, akik mások felelőtlenségéért, bűnéért nem tehetők felelőssé. Mi azt mondjuk, hogy a mindenkori kormány és a polgárok felelőssége a bűnözés jövőbeni alakulásában közös, de nem azonos. Az állam erejének és tevékenységének meghatározó szerepe van. Mi azt mondjuk, hogy egy társadalom nem rendezkedhet be sem bűnözésre, sem bűnüldözésre. Mi azt mondjuk, hogy a polgárok biztonságérzete a bűnözők bizonytalanságban tartásán múlik, amihez szigorú és következetes állami intézkedésekre van szükség. Mi azt mondjuk, hogy a bűnözést nem csupán kontroll alatt kell tartani, hanem konfrontálódni is kell vele. Mi azt mondjuk, hogy a bűn akkor is bűn, ha kicsi, és a kis bűnök elszaporodása eddig mindig és mindenhol társadalmi rendezetlenséghez vezetett, ami pedig eddig mindig és mindenhol a bűnözést az egyre súlyosabb elkövetések irányába gerjesztette.

Mi azt mondjuk, hogy a zéró tolerancia elve nem tolerancianélküliséget jelent, hanem a tolerancia új határainak a megvonását, és abból indul ki, hogy a bűnözés kapcsán nem lehet a polgárok tűrőképességével játszadozni. Mi azt mondjuk, hogy a bűnözők kockázatát kell növelni, és ebben az államnak van meghatározó szerepe. Mert nem lehet és nem szabad a börtön rácsait a polgárok ajtajára és ablakára áthelyezni. Mi azt mondjuk, ha akár a bűnözés haszna nő, akár pedig az ára, vagyis a büntetés mértéke csökken, akkor mindig többen és egyre több bűncselekményt fognak elkövetni.

A polgári kormány büntetőpolitikája morálisan és a törvényesség fenntartása szempontjából egyaránt fontosnak tartotta, hogy mindenki számára legyen az világos, hogy a kormány és a törvény az áldozatok, a tisztességes emberek pártján áll, és a bűnözők jogai csak ehhez képest és nem emellett és különösen nem ezzel versengve érvényesülhetnek. Ez világos alapállás volt. Mi tehát nemcsak azt mondtuk meg, hogy mit akarunk, hanem azt is, hogy mit nem akarunk. Rá kell jönni, hogy ez a közbiztonság területén kifejezetten erősíti a közmorált és a közbátorságot. Fel kell ismerni, hogy ez fontosabb, mint a bűnügyi statisztikák adatai és az abból való magyarázkodás - bár zárójelben megjegyzem, hogy a mi szemléletünk vezetett aztán egyébként oda, hogy a statisztikák is javultak.

Tisztelt Ház! Bár nem máshol élünk, ám sok mindent másként és másképp látunk. Markánsan eltér a felfogásunk a ma hatalmon levők igazságügyi és belügyi politikájától, és erre minden alapunk meg is van. Ezért nem gondoljuk szerencsésnek, hogy egy nem létező társadalompolitikán belüli nem létező büntetőpolitika mellé egy virtuális, látszólagos bűnmegelőzési elképzelésrendszert a parlament jóváhagyjon. Az anyag szakértői anyagokból összeszerkesztett tabló, komoly politikai célzattal. Gondolatisága a hiányzó társadalompolitika alatt és a létező intézményrendszer felett, középről igyekszik mindkét irányba szervesen beépülni. A korlátok és a deficitek miatt azonban ez nem sikerülhet.

Tisztelt Országgyűlés! Semmi sem gátolja a kormányt, hogy ha szükségesnek tartja, elfogadja bűnmegelőzési akcióprogramját az előttünk fekvő szakmai háttéranyagra alapozva. Eredményes megvalósítása esetén pedig lehet akkora sikere, mint egy országgyűlési határozatnak. Ugyanakkor sem az előkészítés módja, sem a sarokpontok, sem pedig a tartalom nem indokolja azt, hogy útitársak legyünk ebben. Ezért az előttünk fekvő határozati javaslatot nem támogatjuk, és a szavazás során feltehetően tartózkodni fogunk.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Dr. Salamon László tapsol.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására a későbbi ülésünkön kerül majd sor.

Tisztelt Országgyűlés! Két óráig, a szünetig folytatjuk munkánkat.

Soron következik a jogi segítségnyújtásról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Önök az előterjesztést T/4919. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/4919/1-2. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Hankó Faragó Miklós igazságügyi minisztériumi államtitkár úrnak, a napirendi ajánlás szerinti 20 perces időkeretben. Parancsoljon, öné a szó, államtitkár úr.