Felszólalás adatai

BAKÓ LAJOS, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Magyar Országgyűlés és tisztelt ránk figyelő Magyarország! Jelen felszólalásomon gondolkodva elképzeltem a parlamenti tér ezen pontját, ahol én még nem beszéltem, bár 1990 és '94 között volt szerencsém ebben a Házban, az ország talán legszebb és talán legfontosabb munkahelyén önökhöz hasonlóan országgyűlési képviselőként dolgozni.

A beszámolóink több kötetben, mintegy négyszáz oldalon, sok és bonyolult táblázattal, grafikonokkal próbálják szemléltetni az adatok részleteit, mivel az Országgyűlés most több évre visszamenőleg tárgyalja ezen beszámolóinkat, 1997-től 2001-ig, amely idő két kormányzati cikluson keresztül vezet a máig, s amely idő már egy harmadik kormányzati szakasz. Ez a tárgyalási pozíció véleményem szerint lehetővé teszi számomra, hogy ne a részletekkel foglalkozzam, hanem kicsit felülről és nagyobb időtávlatban szemléljem a folyamatot.

Minden mozgásban van, halad valahonnan valahová térben és időben, a részek egymáshoz való viszonya eközben változik. Az ókor óta tudjuk, hogy ugyanabba a folyóba kétszer nem lehet belelépni. Az adott tér és az idő ezen metszéspontján itt és most, de nem mindörökre, csupán néhány percig állva mi lehet számomra és számunkra a legnagyobb közös cél vagy a legnagyobb közös jó? 14 hónap múlva hazánk az Európai Közösség tagja lehet, én remélem, hogy lesz is. A feladat mindannyiunkat kötelez. Rajtunk múlik, hogy az Európai Közösség rendszerében az általunk bevitt egyéni és csoportos rendszerek hogyan illeszkednek az Unió jelenlegi tagországainak intézményeihez, rendszereihez. A 14 hónap múlva működő magyar közszolgálati televízió helyét kell megtalálnunk abban a mezőben vagy erőtérben, amely 14 hónap, azaz 424 nap múlva az Európai Közösséget jelenti.

Az Országgyűlés és a kormány sokat tehet, de semmiképpen nem mindenható; ugyanúgy, ahogy az egyes ember is sokat tehet, de az egyenkénti hatásuk kevés. Csak egymásra hangolt rendszerek rendszerében lehet hatékonyan működni. Ahogyan a televízió programkeresőjét is pontosan kell ráhangolni az adott csatorna hullámhosszára, így kellene a közös politikai, gazdasági, csoport- és egyéni érdekeket ráhangolni a feladatra, a mintegy 430 nap, alig több mint 10 200 óra múlva várhatóan bekövetkező európai csatlakozás pillanatára. Ebben a csatlakozási pillanatban a magyar közszolgálati fő adó, a Magyar Televízió is méltó helyzetben kell hogy legyen a már most is tag és a velünk együtt csatlakozó országok hasonló intézményeinek rangsorában. Ehhez itt és most csendes, nyugodt, felnőttekhez méltó beszédre és gondolkodásra van szükség.

Az 1994 decemberében Prágában tartott miniszteri konferencia - ahol hazánkat az akkori kulturális miniszter képviselte - dokumentuma kimondta: "Az európai gyakorlat azt mutatja, hogy a köztelevíziót civil szervezeteken keresztül a közösség ellenőrzi, mi több, beleszól tulajdonos jogán a köztelevízió ellenőrzésébe, sorsának alakításába."

(12.40)

Tudom, hogy a költségvetési pénz is a polgároké, és mégis a költségvetésből eredő pénzt, adományt mint kormányzati kegyet élik meg az emberek, de amiért közvetlenül fizetnek, ott jogot formálhatnak véleményt mondani a vásárolt "áru" minőségével kapcsolatban, a számukra való megfeleléssel kapcsolatban, közvetlenül megélhetik tulajdonosi érzetüket. Az eddigi üzemben tartási díj jelképes volt abból a szempontból is, hogy egy család egy hónapban egy-egy csatornájának, a Magyar Televízió Részvénytársaság egy-egy csatornájának finanszírozásához hogyan járult hozzá.

Nézzük! Egy család 740 forintot fizetett havonta, ebből 20 százalék jutott az MTV egy csatornájára. Ez összesen 740, osztva százzal, szorozva hússzal, az 148. Egy napra ebből 148 osztva harminccal, azaz, még 5 forint sem jutott. Így döbbenetes a szám. Az újságok ára ennek 15-20-szorosát teszi ki, és mégis, az előbb elmondottak mellett még ez az 5 forint is fontos, létkérdés az MTV Rt.-nek. Ha 2 millió előfizetővel számolunk, úgy ezek az 5 forintok 10 millió forint hozzájárulást jelentenek naponta egy-egy csatorna műsorainak az elkészítéséhez, így már jelentős összeg a TV gazdálkodásában. Az üzemben tartási díj eltörlésével a jelenlegi politikai akarat gesztust gyakorol azokkal szemben, akik eddig is gond nélkül ki tudták fizetni az üzemben tartási díjat, megnyugtatja azok lelkiismeretét, akik eddig sem fizettek állampolgári fegyelmezetlenség következtében.

Ugyanekkor ezen intézkedésével a magyar közszolgálati televíziót, a két csatornát tekintve napi 20 millió forinttal rövidíti meg. Jelentéktelen tételű könnyítés az egyik oldalon, jelentős érvágás a nemzeti televízión. Ha a költségvetésből kompenzálja ezen összeget, úgy az egész csak szemfényvesztés, hiszen ez is az adófizetők pénze. Jó atyuska módján az adózó állampolgárnak nem a bal, hanem a jobb zsebéből veszik ki a pénzt, és ezért elvárják, hogy az még hálás is legyen, hogy milyen nagy jót tettek vele. Furcsa politikai gesztus! Ugyanakkor hangsúlyozom, a polgárt e gesztussal megfosztják a még igazán ki sem alakult tulajdonosi tudat kialakulásának lehetőségétől is.

Az előbb idézett prágai nyilatkozatban idevonatkozóan is komoly kötelezettséget vállalt Fodor Gábor a magyar kormány részéről: "A részt vevő államok vállalják és garantálják a közszolgálati műsorszórók függetlenségét a politikai és gazdasági interferenciától." A költségvetésből való kizárólagos költségvetési finanszírozási gondolat nem feltétlenül az európai normák felé mutat. Én magam azt tartom a dolgok lényegének, hogy az egyént és a közösséget együttesen szolgáljuk.

Mi ez a szolgálat? Egyszer valaki úgy fogalmazott, hogy a közszolgálatiság egyet jelent az egyén és a közösség építésével. Az egyén építésénél természetesen kiemelten fontos elem a morális építkezés, míg a közösség esetében az adott közösség kohéziója, azaz kultúrája, amelybe természetesen beletartozik annak moralitása is. Moralitás abból a szempontból is, hogy amennyiben érez felelősséget az egyén a közösség egy részéért és fordítva, a közösség, amennyiben figyel egyes tagjaira, segíti tagjainak mind sikeresebb életvitelét. Ad absurdum ki kell mondani: a közszolgálati televíziónak felelős részt kell vállalnia az adott közösség morális minőségéből; tehát nemcsak a közvetített műsorokért felelős, hanem azok emberi, társadalmi, morális következményeiért is. Csak ez lehet a norma, a rendező elv, amely szerint mérlegelhetjük a műsorszámokat, a programok számát, a pénzügyi kondíciókat, a technológiát, az ingatlant s a többi.

Egy hosszú idézetet szeretnék mondani Albert Scharf professzor 1998-ban tartott előadásából. A mindenki által elismert nagy tekintélyű Scharf professzor a hazánkhoz hasonló méretű és lélekszámú Bajorországban a bajor rádió és televízió elnöke és az Európai Közszolgálati Televíziók Szövetségének elnöke volt, pár évvel ezelőtti nyugdíjba vonulásáig. A kereskedelmi és a közszolgálati szemléletű televíziós médiagondolkodás közti különbségről is elmélkedve a következőket mondja: "A kis nézettségű, lenézően rétegműsoroknak nevezett programok nem számítanak, ha nem képesek behozni a rájuk fordított pénzt. A közönségnek az a jó 5 százaléka, amely érdekelt a kultúrájában, Bajorországban ez 500 ezer nézőt jelent, nagyon fontos számunkra és a társadalom számára. Egy kultúra nélküli társadalom önmagát adja fel. Csak a kultúra nélküli társadalomnak nincs jövője. Biztosítanunk kell, hogy bárki foghasson bennünket, ezért döntöttünk úgy - idézem Scharf professzort -, hogy nemcsak off-air, hanem off-line is jelen akarunk lenni az összes létező médiakínálattal, különben elveszítjük a kapcsolatot a nézők, a közönség médiaszokásaival, azaz elveszítjük nézőinket. Az olyan értelemben vett adóállomás, amely egy társadalom kultúrájának őre és garanciája, a közvélemény alakításának médiuma és faktora, a lakosság üresség- és véletlenszerűség-orvossága, az értékvesztés és az arcátlanság ellenszere, a jövőben is pótolhatatlan lesz a most kialakuló új médiavilág számára, sőt fontosabb és szükségesebb lesz, mint valaha."

Ez a válasz a sokszor feltett kérdésre, hogy lesz-e majd a jövőben is közszolgálati média. Kell hogy legyen, különben lényegét és összetartozását veszti a társadalom.

Scharf professzor végül idézi Jozef Bernhart bajor-sváb teológust, kultúrfilozófust - én is az ő gondolatával zárom jelen okfejtésemet: "Van-e sejtelmünk róla, hogy mennyi kulturáltság szükséges ahhoz, hogy a civilizációt károk nélkül fordíthassuk az emberiség javára, és az ember a szavak és a képek áradatában továbbra is lelke ura maradhasson?" Scharf professzor is továbbadta ezt a kérdést, s én is ezt teszem ezzel a kérdéssel. Tehát mintegy 10 300 óra múlva ahhoz az Európai Közösséghez csatlakozhatunk, ahol a kérdések ilyenek, és a kérdéseket így teszik fel. Az én kérdésem itt és most az, hogy mi lehet az együttes válaszunk erre a kihívásra.

Köszönöm, hogy itt lehettem, köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)