Felszólalás adatai

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A miniszterek feladat- és hatáskörének változásáról szóló törvényjavaslat az oktatás területén négy törvényt érint - mindössze 22 paragrafus, ám gyökerestül felforgatja az eddigi gyakorlatot.

A törvényjavaslat egyik indoka az új foglalkoztatási és munkaügyi miniszteri tárca és az oktatási miniszter közötti hatásköri osztozkodás. Ám ha a mélyére nézünk, az osztozkodás hátterében ennél sokkal többről van szó: nyilvánvaló, hogy a szocialista miniszter jelentős forrásokat akar a szabad demokrata oktatási minisztertől a saját hatáskörébe vonni. Ez elkönyvelhető a két párt között megszokott, amolyan családi torzsalkodásnak is mindaddig, amíg az oktatás és a képzés érdekeit nem sérti - ám ami a javaslatban elénk került, az senkinek nem jó. Nem a szakmaiságot, a minőséget védi, nem az oktatásban, képzésben részt vevő oktatók, diákok érdekeit; ez a mély zsebű haverok bulija lesz, a kormány üvegszeme láttára.

Az első probléma az, hogy mindkét miniszter keze ugyanabban a kasszában keresgél. Nehéz megmagyarázni, hogy miért az oktatási pénzek fölött folyik az osztozkodás, például miért akarják ezzel is megrövidíteni az iskolarendszerű szakképzést. Azért-e, mert minek befektetni a szakiskolai diák tanulmányaiba, amikor később ezeket a fiatalokat az államilag hathatósan megtámogatott, profitérdekelt intézményekben is lehet képezni kemény tandíjért? Félreértés ne essék, a felnőttképzésre pénzt kell fordítani, nem is keveset. Ám a törvénymódosítás láttán okkal fog el bennünket az aggodalom, hogy megfelelő törvényi garancia híján valamelyik terület rosszabbul járhat a miniszterek egymás közt ismétlődő osztozkodásában, és félő, hogy az iskolarendszerű állami, önkormányzati oktatás lesz a kárvallott. Nyilván nem véletlen az sem, hogy az újonnan felállítandó Országos Szakképzési Tanácsból az állami felsőoktatás képviselőit egyszerűen kihagyják, és az oktatási miniszter által delegált személyek számát minden testületben csökkentik.

A második probléma az, hogy a kormány egy feneketlen zsákba akarja számolatlanul tömni a pénzt. A javaslat nagy vonalakban beszél arról, hogy támogatni kívánja a piaci alapon működő felnőttképzést; azt a felnőttképzést, amely hatalmas intézményi kört jelent, és amelynek egy része igen jelentős haszonra tesz szert. Csak épp arra nem látjuk a garanciát, hogy a pénz oda kerül, ahol a közjó szempontjából a legjobban hasznosul. Nincsenek valódi, szigorú feltételek arra, ki részesedhet az állami pénzekből; nincsenek garanciák arra, hogy azok részesülnek támogatásban, akik tartósan, magas színvonalon akarnak a felnőttképzés területén dolgozni.

Ebben a hanyag, nagyvonalú szabályozásban mi a biztosíték arra, hogy a támogatott felnőttképzési hely nem pusztán az állami pénzek megszerzésére, elsíbolására berendezkedő vállalkozás? Tisztelt képviselőtársaim, semmi. Nincsenek garanciák arra, hogy azokat részesíti előnyben az állami támogatás, akik a munkaerőpiacon legjobban hasznosítható, hosszú távon is értékes tudást adnak át, és nem holmi jól reklámozható, mutatós, csábító, de amúgy értéktelen képzéseket.

Óhatatlanul felmerül a gyanú, hogy nincs semmi akadálya annak, hogy a felnőttképzésre elkülönítendő milliárdok elússzanak a haveroknak, és buli lesz, amit a kormány az "üvegszemprogramban" kísér figyelemmel. Ezt erősíti meg a törvényjavaslat is, mely a pénzek elosztását nem szakmai testületekre, hanem intézményekre bízza. Állami intézmények, az NSZI és az NFI, jelentős szerepet kapnak a pénzek elosztásában. Nem azzal van a gond, hogy ezek az intézmények nem képviselnek szakmai szempontokat, hanem azzal, hogy aligha képesek egymással ütköző nézőpontok megjelenítésére.

A törvényjavaslatból már felsejlik a jövő évi nadrágszíj-politika is. A ravasz szövegezésből ugyanis nem látszik, mi az, ami a Nemzeti Szakképzési Intézet vagy a Nemzeti Felnőttképzési Intézet működésére, és mi az, ami rajtuk keresztül pályázatokra fordítható. Nem alaptalan tehát a sejtés, hogy a fejlesztési és képzési alaprész pénzei a jövőben az állami intézmények költségvetését is támogatják.

A törvényjavaslat jogerőre emelkedésével egyben a kormány által eddig folytatott, példátlan politikai tisztogatás kap újabb lendületet. Szakmai szempontokkal ugyanis nemigen magyarázható az Országos Szakképzési Tanács és a Fejlesztési és Képzési Tanács helyett egyetlen testület felállítása. Az OSZT olyan szakmai feladatokat lát el, amelyek az új testületben reménytelenül háttérbe szorulnak majd, magyarán, a szakma és a szakmai szempontok helyett a haveroknak posztot osztogató bulinak nyílik meg a tér. Természetesen ennek is a szakképzésben részt vevő diákok, intézmények fogják kárát látni.

A törvényjavaslatnak a két tárcát érintő része egy jogtechnikai és oktatási szempontból összelapátolt, átgondolatlan iromány; ezt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az oktatási miniszter innen gondolt némi pénzt a saját oktatáspolitikai céljaira kimetszeni. A gimnáziumi informatikai fejlesztésről van szó. A cél még fontos is lehet, legfeljebb arról lehet vitatkozni, hogy miért akarja szakképzési forrásból megvalósítani azt. A válasz nyilvánvaló: a szabad demokrata oktatási tárcának máshonnan nem ad pénzt a szocialista többségű kormány - ezt tehát még meg tudjuk magyarázni. Az azonban végképp nem érthető, hogy miért kerül a gimnáziumok informatikai finanszírozása egy olyan törvény hatálya alá, amelyik nem terjed ki a gimnáziumokra.

Összességében elmondható, hogy ez a törvény nem lóg ki a kormány eddigi programjából - abból, hogy az érintett szakterületek érdekei, a köz érdekei helyett a személyes hatalmi és anyagi ambíciók motiválják az eddigi gyakorlat megváltoztatását.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)