Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

IKOTITY ISTVÁN, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Önmagában az előttünk fekvő javaslattal az LMP-nek nincs baja, ezt a testület működését segítő kisebb módosításokkal laboratóriumi körülmények között természetesen támogatni tudnánk. Sokkal nagyobb baj az, hogy a kormánytöbbség a Nemzeti Emlékezet Bizottságával a maga részéről letudta az ügynökkérdést. Pedig amíg valódi nyilvánosságról és legalább egy szűk körű lusztrációról nem beszélhetünk, addig a jogalkotó sajnos tovább görgeti az elmúlt több mint negyedszázad szomorú adósságát.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága ugyanis nem más, mint a tudományos kutatás monopolizálása. A testület működéséből hiányzik az automatizmus. Nem közérdekből nyilvános, azaz bárki által megismerhető valamennyi, az állambiztonsággal együttműködő személy azonosításához szükséges adat. Hiányzik a közhatalmat az elmúlt évtizedekben gyakorló személyek, illetve az országos politika meghatározó szereplői esetében az adatok külön jelentésben történő rendszeres feldolgozásának a kötelezettsége.

Nem történik meg az állambiztonsági iratok fokozatos internetes publikációja sem. Csak az lesz publikus, amit a bizottság akar. Azaz összességében az egész nyilvánosság és múltfeltárás a kormánytöbbség által megválasztott NEB-tagok szerepfelfogásán és szakmaiságán múlik; szemben az LMP számtalanszor leszavazott javaslatával, amely a valódi aktanyilvánosság megteremtése mellett azt is előírná, hogy a legmeghatározóbb hatalmi pozíciókban nem lehetnének sem volt állambiztonsági szolgálattevők, sem az elnyomó gépezet politikai irányítását végző pártállami politikusok.

Amiért a társadalom számára fontos lenne, hogy legyen végre valódi aktanyilvánosság, az pontosan az, hogy még 27 év után sem látunk tisztán, hogy az állambiztonságot irányító kommunista hatalombirtokos szervezetek miként szőtték át a gazdasági, politikai vagy éppen a médiabeli rendszerváltást. Azért fontos az aktanyilvánosság, és itt nem pusztán csak az ügynökökről van szó, hanem az elnyomó gépezet politikai irányítóiról is, hogy világosan lássuk azt, hogy például a rendszerváltó parlament különböző frakcióiban hányan voltak érintettek, hányan voltak olyanok, akik egyszer meggyőződésből szolgálatba léptek, majd utána meggyőződést váltottak, hirtelen népnemzetiek vagy éppen liberálisok lettek. Ezt jogunk van tudni, és ezt joga tudni minden magyar embernek.

Továbbmegyek: azt is jogunk van tudni, hogy hány olyan ember volt Magyarországon a rendszerváltás hajnalán, aki kiszolgálta a kommunista állambiztonságot, majd a megszerzett kapcsolatrendszerrel kirabolta az országot. Hányan voltak a privatizáció haszonélvezői között olyanok, akik egyébként a kommunista állambiztonságot szolgálták? Ezeket jogunk van tudni. Amíg nem látjuk pontosan, hogy a régmúltba visszanyúló hálózatok hogyan befolyásolják akár napjainkig a politikai döntéshozatalt, akár napjainkig a gazdasági életet, addig vakon megyünk el szavazni. Nem tudhatjuk azt, hogy amikor hatalomba segítünk a szavazatunkkal egy pártot vagy pártszövetséget, akkor pontosan milyen érdekszövetségek azok, amelyek a politikai döntéshozatalnál meghatározó szavazatmennyiséggel fognak rendelkezni.

Ha az állampolgárok hozzáférhetnek a múlthoz, az nem pusztán ügynökök neveiről szól, nem pusztán morális elégtételről vagy információs kárpótlásról, jóllehet az áldozatoknak ehhez is joguk van. Ha megismerhetjük ezeket az aktákat, megismerhetjük a mechanizmusokat, megismerhetjük azt, hogy az egész kommunista rendszer hogyan működött, megismerhetjük azt, hogy mik azok a szívességek, amelyeket egymásnak tettek az ügynökök, illetve ügynökök és tisztek, és lehet, hogy számtalan dolog világossá válik az 1990-et követő ‑ hogy miniszterelnök urat idézzem ‑ zavaros húsz esztendőből. Nemcsak neveket kell megismernünk, hanem gyakorlatokat, mechanizmusokat is meg kell ismernünk. Aki rejtegeti az aktákat, aki kibújik az aktanyilvánosság elől, az azt üzeni a magyar társadalomnak, hogy vaj van a füle mögött, nem érdekelt abban, hogy a magyar nép megismerje azokat a régmúltba vesző mechanizmusokat, amelyek segítségével ezt az országot ki lehetett rabolni 1990 után, és amelynek segítségével az új rendszerben megváltoztatott meggyőződéssel lehetett a hatalmat gyakorolni.

Amikor önök folyamatosan nemet mondanak az aktanyilvánosságra, ezt a kommunista állambiztonsági múltat kívánják rejtegetni, így a Nemzeti Emlékezet Bizottságával kapcsolatos mégoly racionális módosítás sem ér semmit. Köszönöm a figyelmet.