Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok minden elhangzott már a vitában, így a hozzászólásomban lesz egy olyan rész, amit én is előre átgondoltam, és lesz egy olyan, ami picit talán reagál a különböző hozzászólásokban eddig elhangzottakra.

Nagyon sajnálom, hogy miután Lázár miniszter úr hosszasan elhadarta azt, amit el szeretett volna mondani, és hihetetlen kíváncsisággal tekintett az MSZP-frakció irányába is, illetve megígérte, hogy végig figyelemmel fogja kísérni a vitát, mégis sikerült rögtön a hozzászólása után elmennie. Sőt, most már, ahogy látom, Csepreghy államtitkár úr sem bírta a vitát, és államtitkár asszonyt hagyta hátul hátvédnek, aminek kimondottan örülünk egyébként, hiszen az ő szakmai tudása egészen biztosan alkalmas arra, hogy megválaszolja az elhangzott kérdéseket.

Engedjék meg, hogy picit más oldalról közelítsem meg ezt a mai vitanapot, mint ahogy ez eddig elhangzott, hiszen többször elmondtuk már, de azért érdemes talán még egyszer rögzíteni, hogy a magyar GNI-re vetítve Magyarország kapta a legtöbb európai uniós támogatást a régióban. Talán Schmuck Erzsébet beszélt arról, hogy ezek a források meghaladják a korábbi Marshall-segély nagyságrendjét. Ezt csak azért tartom fontosnak hangsúlyozni az elején, hogy talán akik követik a vitát, azok is pontosan értsék és tudják, hogy itt egy nagyon komoly lehetőségről, egy hatalmas eszközrendszerről beszélünk, amikor a parlamentben erről vitatkozunk. Dömötör állam­titkár úr most már többedszer használta, és a fide­szes hozzászólók is valahogy az ellenzéki képviselőkre akarják ezt tolni. Hallgattam ezt a vitát, de ez a szó vagy jelzős szerkezet, kérem, nem hangzott el, ezért azt kérném, hadd beszéljek a szocialisták nevében, hogy a mi nevünkben ne nyilatkozzon arról, hogy mi úgy gondoljuk, az európai uniós források kegyelemadományok, és nekünk mindenkinek örökösen mindent meg kell köszönni.

(17.10)

Soha senki nem mondta ezt, hogy mi úgy tekintünk az európai uniós forrásokra, mint amiért hajbókolni kellene állandóan, hogy a nyugati testvéreink ránk szánnak egy kis segélyt, és akkor mi ezért csókolgassuk a lábuk nyomát. Én személyesen közgazdász vagyok, én is sok mindent olvastam ezekről a kérdésekről, én is úgy gondolom, hogy Magyarországnak ezer szempontból ezek a források járnak, és valóban vannak olyan gazdasági összefüggések is, ami alapján bőven kimutatható az, hogy akik adják, akik nettó befizetői az európai uniós költségvetésnek, ők is jól járnak ezekkel a forrásokkal.

Azt is szeretném előrebocsátani, hogy abban viszont igaza van államtitkár úrnak ‑ és akkor egy ilyen mondatot is hadd mondjak ‑, hogy semmilyen nyomásgyakorlást nem lehet elfogadni, ami az európai uniós forrásokat illeti. Az európai uniós források ugyanis nem a Fidesz-kormánynak járnak, hanem Magyarországnak járnak, a magyar nemzeti fejlesztést kell hogy szolgálják, ezért bármilyen olyan kezdeményezés Brüsszelből, ami arról szól, hogy forrásmegvonással fejezzenek ki akármilyen kritikai észrevételt, vagy ebbe burkoljanak bármilyen politikai vitát a magyar kormánnyal, az elfogadhatatlan, hiszen ezáltal a magyar embereket, a magyar nemzetet károsítanák vagy rövidítenék meg. És ha van politikai vitája az Európai Uniónak Orbán Viktorral vagy éppen a magyar kormány bármely tagjával, akkor abban a dimenzióban kell egészen biztosan megvívniuk, nem pedig egy másik témakörben, ami miatt a magyar emberek is elszenvedhetnek hátrányokat.

Ami miatt azt mondom, hogy én más szempontból közelíteném a mai vitát, az pedig az, hogy én meg vagyok róla győződve ‑ már volt alkalmam elmondani itt ezt a Házban többször, de még egyszer megismétlem ‑, hogy szerintem az európai uniós forrásfelhasználásnak a hatékonysága vagy sikere, eredményessége, bárhogy is lehetne fogalmazni, attól függ, hogy milyen erős politikai konszenzus van mögötte. Azok az országok voltak sikeresek európai uniós forrásfelhasználás tekintetében, ahol a pártpolitikai vitákon túl meg tudtak egyezni a fő nemzeti fejlesztési célokról, és nem csak a gazdaságra értem ezt természetesen.

Én úgy látom, hogy ebben szinte amióta Magyarország fejlesztési forrásokat kap, hátrányban vagyunk, talán nem akkora hátrányban, mint néhány korábban csatlakozott európai uniós ország, akár például Írország, vagy lehetne mást is említeni, de mégiscsak van hátrány ebben, hiszen folyamatosan a pártpolitikai csatározásoknak a témájává vagy tárgyává tesszük ezeket az uniós forrásokat. Én pedig akkor lennék boldog, ha szabad így fogalmaznom, ha olyan fejlesztéspolitikai célok és lebontott cselekvési terv jellemezné ezt a magyar fejlesztéspolitikai területet, ami ciklusokon átívelő fejlesztéspolitikai terv lenne, amire minden parlamenti párt mondhatná azt, hogy kérem, ezt kiveszem a pártpolitikai viták köréből, és akárki is kerül kormányra, ugyanazokat vagy közel ugyanazokat a célokat követné, mert hiszen volt róla egyfajta megállapodás. Volt erre példa egyébként, bocsánat, hadd mondjak két konkrét példát, egy olyat, aminek az egyik szereplője itt ül a teremben: Fónagy János államtitkár úr számtalan alkalommal folytatott olyan szakmai egyeztetéseket energetika témakörében, amikor 98 százalékos többséggel mentek át az akkori parlamenten ezek a megállapodások; de mondhatnám az idősügyi stratégiát, hogy egy teljesen más témát mondjak, ha jól emlékszem, az is 98 százalékos többséggel került elfogadásra a parlamentben. Tehát nem igaz az, hogy a magyar parlament nem képes arra, hogy ha megvan hozzá a politikai akarat, hogy valamiben valamilyenfajta megegyezésre jusson, természetesen kompromisszumok által, meg természetesen tudomásul véve, hogy kinek van többsége, és akinek a többsége van, természetesen egészen biztosan nagyobb beleszólása van ezekbe a dolgokba.

Másik, hogy a központosításról is sok szó esett. Bevallom őszintén, én azok közé a képviselők közé tartozom, akik nem tartom eleve elrendelten rossznak a központosítást, már amikor európai uniós fejlesztési forrásokról beszélünk. Én azt gondolom, hogy igenis van helye és van logikája annak, hogyha valahol a kormány központosítva használja föl ezeket a forrásokat, csak ennek egy megelőző stációja ugyanolyan fontos ‑ és azért kezdtem ezzel ‑, hogy legyen előtte egy stratégia, legyen előtte egy lehetőleg politikai konszenzuson alapuló stratégia. Tudom, hogy sportberuházásokra kevésbé lehet felhasználni ezeket a forrásokat, de mégis hadd mondjak egy ilyen példát. Tudjuk, hogy Magyarországon hány tornaterem hiányzik, ugye? Most eljátszhatjuk, hogy ezt kiírjuk pályázatként, de tudjuk, hogy mi a stratégiai menetrend, hogy hol szorít legjobban a cipő, tehát magyarul, lehet előre látni azt, hogy milyen ütemben, hogyan kellene tornatermeket építeni Magyarországon. Ezt arra akartam hozni példaként, hogy nincs gond a központosítással, ha előtte van egy stratégia, és a stratégia végrehajtásának a része az, hogy központosítunk. Ha nem ez a célja, hanem az, hogy egy baráti kör jusson forráshoz, akkor természetesen ez inkább akadályozza a hatékonyságot, mintsem segítség, és ahogy többen már elmondták, ezt hívják adott esetben korrupciónak.

Azt is láttam a pályázatok alapján, és az elemzésekből is az derül ki, hogy azt hiszem, 1100 jogcímen lehetett valamilyen forráshoz hozzájutni. Ez azt jelenti, hogy nagyon széttagolt még most is ez a pályázati rendszer, államtitkár úr beszélt a fókuszált pályázatokról, fejlesztésekről, én azt látom, hogy még mindig túlzottan széttartanak vagy nagyon sokféle pályázat van, tehát lehet, hogy érdemes lenne egy picit még tovább csökkenteni.

Aztán miniszter úr arról beszélt, hogy most van igazából lehetőség ellenőrizni, mert van egy vitanap. Kérem, ez nem így van, ebben miniszter urat cáfolni szeretném, ajánlanám államtitkár asszony figyelmébe az 55/2006. számú országgyűlési határozatot, ennek a határozatnak a tartalma a fejlesztéspolitikai források felhasználása feletti országgyűlési ellenőrzés biztosítása. Fideszes képviselők terjesztették be ezt az indítványt, az akkori szocialista kormány ezt elfogadta, és létrejött egy olyan eseti bizottság, ami ezeket a fejlesztési forrásokat kontrollálta parlamenti eszközökkel.

Ennek a vezetője egy ellenzéki képviselő volt akkor, Pelczné Gáll Ildikó, és pontosan paritásos alapon, azt hiszem, hat ellenzéki és hat kormánypárti képviselő volt a tagja ennek a bizottságnak. Én most már többedszer ajánlom a kormány figyelmébe azt, hogy ha ennyire őszintén komolyan gondolja, hogy van értelme ilyen ellenőrzést gyakorolni ezek fölött a források fölött, akkor hozzuk létre ezt az eseti bizottságot, és üzemeltessük úgy, ahogy ezt korábban a fideszes képviselők kérték, és ahogy ez meg is valósult, aztán 2010-ben megszüntették önök ezt a bizottságot.

Államtitkár úrral szerettem volna egy kicsit vitatkozni. Talán egy kicsit leegyszerűsítően fogalmazott, amikor azt mondta, hogy az az európai uniós források célja, hogy munkahelyeket teremtsünk, illetőleg hogy nőjön a gazdaság, tehát a gazdasági növekedés. Ennél azért tágabb, tehát egy gazdasági növekedés az mindenféleképpen cél, de a társadalmi és regionális felzárkózás legalább ennyire célja ezeknek az európai uniós forrásoknak. Ezért nagyon leegyszerűsítve azt mondani, hogy amit a szocialista kormány csinált, az ilyen szociális alapon való szétosztás volt, és nem a gazdaságba ment ez az összes forrás, szerintem ez a ló túloldalát jelentené, hiszen igenis van logikája annak, hogy ne feltétlenül csak és kizárólag termelő vagy gazdasági beruházásokhoz adjunk európai uniós forrást, ahogy önök sem ezt teszik értelemszerűen, hiszen az egyéb más társadalmi és regionális felzárkóztatási célokat is szem előtt kell tartani, hiszen akkor lehet hosszú távon fejlődni, fenntarthatóságot biztosítani.

Amit én a mai vitából hiányolnék, az az, hogy nagyon keveset beszélünk az eredményességről. Számomra az, amiről a miniszter úr beszélt, az a szükséges, de nem elégséges feltétel, tehát az, hogy statisztikailag vagy formailag ki tudjuk azt pipálni, hogy lehívjuk a forrásokat, ez jó hír, mert ha benn maradna, az még rosszabb hír lenne, de valahol egy ilyen vitanapnak az eredményeket is számba kellene vennie, hogy ennek a sok forrásnak az elköltésével Magyarország mennyire került közelebb ahhoz a célhoz, hogy ezeken a területeken előrelépést érjünk el a gazdaságban, a társadalomban. És itt lehetne pozitívumokat, negatívumokat mondani, én ellenzéki vagyok, hadd mondjak negatívumokat: a versenyképesség nagyon sokat romlott. Hiába költünk ennyi forrást a gazdaságra vagy éppen a kkv-szektorra, a versenyképességünk nem javult, nem készítették föl ezek a források a kkv-szektort megfelelőképpen arra az időszakra, amikor ilyen mennyiségben nem állnak majd rendelkezésre források, sőt ma már egyfajta kiszorító hatása is van ezeknek az európai uniós forrásoknak, vagy a régió éppen elhúzott mellettünk. Tehát lehetne több olyat említeni, ami egészen biztosan gond.

(17.20)

Még egyet hadd mondjak a társadalmi hatás szempontjából, amire inkább csak a figyelmet szeretném ráirányítani: a leghátrányosabb helyzetű térségekben nem nagyon sikerült a felzárkóztatás. Tehát miközben megyékben, régiókban lehet előrelépésekről is számot adni, addig a leghátrányosabb településeknél ez a pályázati rendszer egészen biztosan nem hozta a várható eredményeket. Ha már arról beszéltünk, hogy direkt, pályázat nélküli, központosítás, fókuszált ‑ akárhogy hívjuk ezt, ahogy államtitkár úr tette ‑, akkor azt mondanám, hogy a leghátrányosabb térségeknél egészen biztosan lenne értelme. Mint ahogy annak is lenne értelme ‑ és ebben egyetértek a miniszterelnökkel ‑, hogy ma már az, hogy olcsó a munkaerő, nem elégséges a mai világban, tehát nem lehet Magyarország egy összeszerelő üzem, és nem lehet, hogy monokulturális legyen a magyar gazdaság. Tehát lenne még mit tenni a gazdasági szektor tekintetében is egészen biztosan.

Ha politikai síkon folytatjuk a vitát, akkor viszonylag könnyű arról vitatkozni, hogy a kkv-szektor versus multicégek és külföldi tulajdonban lévő cégek. Én azt gondolom, hogy ennél ezzel egy kicsit óvatosabban kell bánni, van, amikor az egyiknek van értelme, van, amikor a másiknak. Természetesen az lenne a legjobb, ha minden, az összes forrás magyar cégekhez kerülne, és eközben még a hármas célrendszerünket vagy a többes célrendszerünket is meg tudnánk valósítani.

Egészen biztosan, és ezt csak taxatíve mondanám, az innovációs képesség fejlesztése, a humánerőforrás-fejlesztés, a termelékenységfejlesztés mindenféleképpen kiemelt cél kell legyen. Ebből az következik, hogy oktatás, egészségügy, közigazgatás, humántőke-fejlesztés, közlekedési infrastruktúra fejlesztése, a K+F képességek fejlesztése mind-mind szükséges és fontos lenne, és ha a fókuszált beruházásokról beszélünk, akkor valószínűleg ezek a területek egészen biztosan prioritást kell hogy képezzenek.

Az ellenőrzésről miniszter úr egy nagyon cinikus mondatot mondott, és különböző statisztikai számokról, 4 százalékról, 5 százalékról beszéltünk. Annyit érdemes megjegyezni, hogy amikor európai uniós ellenőrzésről beszélünk, akkor azt szokták mondani, hogy az ellenőrök Brüsszelben papírból dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy azt tudják leellenőrizni, amit leadtak nekik papíron. S bizony a magyar adminisztrációs képesség kiemelten sokat javult az elmúlt időszakban, magyarul, meg is tanultak elszámolni, pályázni a pályázók, sok helyütt egyszerűbb is elszámolás. Tehát ezekből az arányszámokból semmi nem derül ki arról, hogy mennyi európai uniós pénzt használnak fel helyesen meg nem helyesen. Az Európai Unió sajnos nagyon korlátozott eszközökkel rendelkezik ezzel a dologgal kapcsolatban, ezért azt gondolom, hogy arra egyelőre ne legyünk annyira büszkék, hogy milyen számadatokat látunk.

Azt is mondták, hogy nem konkrét cégeket mondunk. De, sok konkrét céget mondunk, amikor korrupcióról van szó, de még több céget akkor lehetne mondani, ha nem önök lennének kormányon, mert akkor lehetne látni azt, hogy hol milyen problémák vannak, tehát amikor belülről is lehet látni a rendszert, hiszen különben valószínűleg önöknek érdekük azért, hogy ne minden kerüljön napvilágra.

Még egy mondata volt államtitkár úrnak, bár így, hogy elment, nem sok értelme van, hogy elmondom, de a jegyzőkönyv végett elmondom. Ő azt mondta, s ez egy csodálatos mondat volt, hogy a 2010 előtti kedvező gazdasági környezetben. Hát kérem, ilyet fideszes nem mondott még, tehát ezt meg kell ünnepelni. Eddig mindig azt mondták, hogy 2010 előtt nagyon kedvezőtlen gazdasági környezet volt, konkrétan azért, mert válság volt a világban mindenhol. S azért vádolni egy kormányt, mert egy gazdasági világválság kellős közepette szociális szempontokat is figyelembe vesz, amikor a cégeknek forrásokat juttat, szerintem az nem hátrány, hanem inkább előny, s ezért inkább dicsérni kellene az előző kormányzatot, semmint kritizálni, hiszen az EU-s fejlesztési forrásokkal egészen biztosan lehet gazdaságélénkítést is folytatni.

Én ennyit szerettem volna elmondani a vita során. S még egyszer annyit hadd emeljek ki, és ezt ajánlanám talán a kormány figyelmébe, hogy érdemes lenne valamilyen formában megteremteni az állandó parlamenti kontrollt, és érdemes lenne szakmapolitikai és politikai vitákban meghívni az ellenzéki szakértőket is, mert talán így lehetne ezeket a vitákat megelőzni, és hosszú távon egy sikeres, fenntartható forrásfelhasználást biztosítani, ami minden magyar állampolgárnak és az egész magyar nemzetnek a sikerét szolgálná. Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)