Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.05.12.20:06:21 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

47. ülésnap, 73. felszólalás
Felszólaló Pánczél Károly (Fidesz)
Felszólalás oka képviselő elutasította a választ
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 1:16

Felszólalások:  <<  73  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Az ön magyarázkodásából az derül ki, hogy az a helyzet, ami most van, így van jól. Az a 3 milliárd forintos alap, amiről önök beszélnek, szemben áll azzal a 70 milliárdos jogos önkormányzati igénnyel, amelyre az ÁSZ is utalt. De az önkormányzatok emellett még december közepéig, amíg meg nem jelent a közoktatási törvény módosításának a tervezete, reménykedhettek abban, hogy majd évek múlva, legalább a mostani ráfordításokat jogosan megkaphatják a normatívák alapján, és ezt a garanciát ön kivette. 2003-ban, miniszter úr, nem növekedtek olyan mértékben a kistelepülések támogatásai, illetve az intézményfenntartó társulások támogatásai, hogy ott ezeket az intézményeket fenn tudnák tartani. A jövőben, miniszter úr, ezeken a településeken, főleg a 3 ezer fő alatti településeken az ön víziójának megfelelő hatosztályos elemi iskolák sem fognak tudni működni.

A legfontosabb kérdésre nem válaszolt, miniszter úr, hogy ebben a helyzetben mit kíván ön tenni az iskolabezárások megszüntetésére. A választ nem tudom elfogadni. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Felszólalások:  <<  73  >>    Ülésnap adatai