Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az uniós források felhasználásának nagyon fontos területe, egyik területe lehetne a kultúra és az oktatás is, én ezekről szeretnék beszélni, és azokról a dolgokról, ami itt meggyőződésem szerint nem a legmegfelelőbben megy.

A 2010-14 közötti ciklusban nagyon komoly, több száz milliárdos megszorítás érte ezeket az ágazatokat. Az oktatásban már javult a helyzet, elsősorban a pedagógusbér-emeléseknek köszönhetően. Az intézmények működtetésére még mindig hiányzik éves szinten körülbelül 200 milliárd forint, és a felsőoktatásból pedig körülbelül 50 milliárd forint meglátásunk szerint. A Fidesz-KDNP-kormány hivatalosan az uniós forrásokból finanszírozná ezeknek a rendszereknek a fejlesztését és modernizációját. Ha már a hazai költségvetésből nem költünk erre a fontos, versenyképességünket, a humán tőkénk fejlettségét meghatározó célokra, akkor legalább az uniós milliárdok rendelkezésre állnának. Azért fogalmazok feltételes módban, mert a forrásokat általában vagy rosszul használják fel, vagy ezek a források jelentősrészt el is tűnnek. Nem csoda, hogy a kormány legfeljebb is csak néhány pontszerű kezdeményezést, pár kiragadott példát tud felmutatni fejlesztés vagy fejlődés címén. Az oktatási rendszer összességében semmit nem fejlődött 2010 óta, de 1990 óta sem sokat, ez meglátszik jól az eredményeken is.

Tisztelt Ház! Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a magyar oktatásban bármiféle bővítésre, fejlesztésre kizárólag uniós források felhasználásával kerülhet sor. A magyar oktatáspolitika ezekre a célokra, a magyar oktatás minőségének javítására egyfajta mellékes feladatként tekint csupán, erre hazai forrásból, a magyar költségvetésből egyetlen forintot sem áldoz lényegében. Azt mondják, hogy minek is költeni megújításra, az új eszközök beszerzésére, új tananyagok, tankönyvek kialakítására, új módszerek elterjesztésére, ha egyszer rendelkezésre állnak az EU-s források. Csakhogy ezek az EU-s források az összes közoktatási kiadásnak csupán egy ilyen kis hányadát teszik ki, és ez még csak a kisebbik baj. A nagyobbik baj, hogy ezen források felhasználása is rendkívül problémás.

A tavalyi év elején kezdődő pedagógustüntetések, az oktatás szereplőinek azóta sem szűnő tiltakozásai éppen ezek miatt a pazarló, hatékonyságot mellőző, korrupciógyanús költések miatt történtek, tehát ez volt az egyik oka ezeknek a megmozdulásoknak. Az, hogy a tanároknak pocsék kísérleti tankönyvekből értelmetlen és felesleges tananyagot kell tanítaniuk, vagy hogy az új önértékelési és tanfelügyeleti rendszer megaláztatásait kell tűrniük, annak mind-mind az az oka, hogy a kormány elherdálta az oktatási reform uniós forrásait.

Az Oktatási Hivatal, az Oktatásfejlesztő és Kutató Intézet, az Educatio Nonprofit Kft. sok hangzatos nevű projektet vitt, kevés valódi haszonnal és eredménnyel. Ha a pedagógusok és a diákok nem is, valakik igen jól jártak a milliós-milliárdos megrendelésekkel. Elsorolnék néhányat, nagyon sajnálom, remélem, hogy előkerül Schanda államtitkár úr is.

Ilyenek például az Öveges-program, „Híd a munkába”, „Nő az esély”, „Nemzeti Tehetségkapu”… (Dr. Tilki Attila: Ez ugyanaz lesz.) Ismerős? Bocsánat, képviselő úr, csak mert hozzászólt. (Dr. Tilki Attila: Ez ugyanaz lesz, mint az uzsonna meg a reggeli.) Az Öveges-programot szerintem ismerik, hallották, csak közbeszóltak, ezért aztán folytatnám a sort. Tehát „Nemzeti Tehetségkapu”, köznevelési regisztrációs és tanulmányi alaprendszer, komplex, integrált szemléletű ifjúságpolitikai fejlesztések szak­mai módszertani megalapozása, Eötvös-program, kora gyermekkori program a megfélemlítés megelőzésére, a roma felzárkóztatás módszertani támogatása, köznevelés az iskolában, a pedagógusképzést segítő szolgáltató és kutató hálózatok továbbfejlesztése és kiszélesítése, „Út a szakmaválasztáshoz”, ez csak néhány példa az elmúlt időszakban az általunk vizsgált gyanús programokból, pályázatokból.

(19.40)

Folyamatosan bukkannak elő a kamu tanulmányok, a húszéves külföldi tankönyvekből kimásolt és itthon újra eladott fordítások, a nyúltankönyvre sokan emlékeznek; a havi 500 ezer forintért bírált Opel Corsák, aminek darabját bérelték ennyiért és havonta, félmillió forintért; több tíz millió forintos csapatépítők, méregdrága irodabútorok és számítástechnikai eszközök; egyszer elkészített, majd több helyre eladott, internetről összeollózott tananyagok; sokmilliós látogatottsággal bíró internetes portálok árával vetekedő, egyébként alig használt internetes felületek. És sorolhatnám még sokáig, rendkívül változatos módjai ezek az uniós pénzek lecsapolásának.

A tanácsadástól az eszközök beszerzésén át a kiegészítő tevékenységig mindent túl lehet és mindent túl is áraztak. Erre egy komplex uniós forrást ‑ azt gondolom, nem túlzott előttem a vezérszónok ‑ le­nyúló maffiahálózat települt rá. A helyzet azért is tragikus, mert az oktatási-képzési rendszerünk nagyon komoly lemaradásban van a külföldi, nyugati és észak-európai oktatási rendszerekhez képest. Történelmi esélyünk lenne, hogy legalább az Uniótól kapott forrásokat fejlesztésre, felzárkózásra használjuk. De ez nem csak a korrupció miatt nem valósul meg, ha nem nyúlnák le ezeket a forrásokat, valószínűleg akkor sem lehetne hatékonyan felhasználni őket, hiszen egyszerűen problémás már az alaprendszer is, amit fejleszteni akarnak. A rendszerváltáskor örökölt, elavult oktatási rendszerről van szó, nem segít érdemben néhány új tananyag, tankönyv vagy módszertan kidolgozása. Néhány új modern kémialabor, néhány új továbbképzés, néhány felújított tanterem bár helyben lehet, hogy fontos és hasznos előrelépés, de nem orvosolja a rendszer mélyén húzódó problémákat. De hogyan is lehetne a teljes képzési rendszert megújítani, az elavult iskolaszerkezetet átalakítani, pedagógusképzést megreformálni, a szegregációt felszámolni? Na de ez persze egy másik parlamenti vitanap témája is lehetne.

A mai nap során kérdést tettem fel Rétvári államtitkár úrnak az innováció kapcsán. Ismerik a pályázati rendszereket, tudják azt, hogy hazánkban elhíresült az innovációs pályázatok torlódása, az, hogy milyen hosszú időn keresztül várakoznak az erre pályázók, legnagyobb jogos felháborodásukkal várnak nagyon sokszor az eredményekre. És azt is föltettem kérdésként, hogy ezek az innovációs pályázatok nagyon gyakran működési célokra mennek el, egészen egyszerűen az egyetemi oktatók jövedelem­kiegészítésére, konferenciákra, utazásra, számítógépek beszerzésére, alapvetően nem az lenne ezeknek az innovációs pályázatoknak a fő célja, ezt kellene biztosítani a működés keretei között, ezen túl pedig biztosítani azt, hogy a tudásbázis határozza meg az innováció irányát, nem pedig egy ilyen kényszerített irány. És azt gondolom, hogy mindezzel egy olyan irányt vesz az innováció, hogy tulajdonképpen pontosan azok a források, amiket rá kellene fordítani, azok mennek el működésre, azokat éli föl a rendszer.

Hadd jegyezzem meg, volt itt jó néhány személyes támadás, a vezérszónokiban elhangzottak, Hadházy kollégám ellen, ezek a megszólalások, azt gondolom, azért nem megalapozottak, mert ugyanúgy vissza lehetne kérdezni ‑ államtitkár úr most már megjött, tisztelettel üdvözlöm ‑, államtitkár úr elődje, a nyáron leváltott Köpeczi-Bócz Tamás hirtelen távozása az EMMI-től, ebből az államtitkári tisztségből való felmentése vajon azon túl az indokon túl, hogy szakpolitikai koordinálás hiányosságai, mi mindent takar. Az előbb hosszan soroltam azokat a projekteket, pályázatokat, amelyeket pont ez a hivatal elszámolhatónak minősített.

Tehát azt gondolom, hogy azért olyan nagyon ne tessen felháborodni, államtitkár úr, amikor arról beszélünk, hogy itt nem minden stimmel, hogy itt bizony komoly pénzek eltűntek, azt gondolom, hogy ez a tény is talán ráerősít arra, hogy itt bizony nincs minden teljesen a helyén. Arról nem is beszélve ‑ hadd csípjek oda egy kicsit államtitkár úrnak ‑, hogy azért Hadházy kollégának köszönhet egy államtitkári széket. (Derültség.) Köszönöm a figyelmüket.