Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elvándorlás, külföldi munkavállalás, hazajövetel, migráció kérdése azon túlmenően, hogy nagyon bonyolult és szerteágazó, világos, hogy számos részterületet külön-külön, eltérő mértékben és módon érint. Úgyhogy engedtessék meg, hogy én ebből a szempontból a felsőoktatásban tanulókra, illetve a diplomát szerzettekre térjek ki.

Kezdjük először is a felsőoktatásban részt vevőkkel, már csak azért, mert elhangzottak olyan álláspontok, hogy sok magyar diák külföldre adta be a jelentkezését, mert itthon valami szörnyűséges dolgok történtek. Farkas Gergely képviselő úr is erről beszélt. Természetesen az újságok sok mindent írnak, és sok mindent lehet onnan kihalászni is, de a statisztikai adatok… (Farkas Gergely közbeszól.) A személyes élmények is természetesen korlátozottak, képviselő úr, mindenkinek az ismeretségi köréhez tartozóan vannak meg. A statisztikai adatok azok, amelyek valamelyest objektívnek mondhatók.

A következő adatokat szeretném önökkel közölni, csak hogy tisztán lássunk. Európai uniós adatokról van szó, tehát még csak azt sem mondhatjuk, hogy a magyar Statisztikai Hivatalnak valamiféle elfogultsága lenne tetten érhető.

(11.50)

A 2002-2003-as tanévben a külföldön felsőfokú tanulmányokat folytató magyar diákok száma 8237 volt, ez az összes, akkor magyarországi állampolgársággal rendelkező, felsőoktatásban tanulónak a 2,18 százaléka. Az akkori magyarországi hallgatói létszám 378 227 fő volt. 2006-2007-ben volt egy újabb felmérése az Uniónak, akkor ez az érték 8551 fő, tehát ennyien tanultak külföldön. Arányaiban ez egy kicsit alacsonyabb, 2,05 százalék. A következő felmérés 2011-2012-ből származik, akkor az összes magyarországi felsőoktatásban szereplő magyar fiatal 2,2 százaléka tanult külföldön, tehát közel annyian, mint 2002-2003 táján. Úgyhogy összességében itt érdemi nagy elmozdulást nem lehet látni, akármennyire is szeretnék ezt a sajtó alapján úgy beállítani, mintha az lenne. Tehát szó sincs arról, hogy tömegesen mentek volna külföldre egyetemre tanulni. Az arányok ebből a szempontból kiegyensúlyozott értéket mutatnak. Kisebb-nagyobb éves ingadozások természetesen előfordulnak, de érdemi, százalékosan, létszámban és numerikusan kifejezhető elmozdulás nincs.

Nézzünk viszont néhány nemzetközi példát, csak hogy szintén el tudjuk helyezni a magyar értékeket! 2010-ben Németországban a német hallgatók 6,4 százaléka tanult külföldön, tehát háromszor többen, mint Magyarország esetében. Innentől kezdve adódik az a kérdés, hogy ebből a számértékből, amit a sajtó Magyarországon sokszor úgy fordít le, hogy borzasztóak a magyar felsőoktatási állapotok, borzasztó a színvonal és így tovább, ezért elmennek a hallgatók, akkor ebből logikusan az következik, hogy Németországban háromszor rosszabb, mert az adatokból ez következne. De nyilvánvalóan erről szó sincsen. Tehát nem az következik mindebből, hogy a német felsőoktatás bajban van, vagy az, hogy a magyar bajban van, hanem egész egyszerűen jó, ha azt látjuk, hogy van kifejezetten egy erőteljes migrációs mozgás, a hallgatói világban mindenképpen, és ezt ráadásul az uniós politika kifejezetten szorgalmazza is. Az Erasmus-, a Tempus- és egyéb programok erről szólnak, ezek a hallgatói mobilitásra vonatkoznak.

Ha megnézzük azt, hogy milyen a magyar felsőoktatás színvonala, annak van egy másik mércéje is: milyen a vonzereje a külföldi hallgatók számára, magyarán, mennyien jönnek Magyarországra tanulni? 2012 őszén a Magyarországon tanuló külföldi hallgatók aránya 5,9 százalék volt a hallgatói arány esetében, 2013 őszén pedig 7,8 százalék, tehát egy év alatt is egészen jelentős növekedés mutatható ki. Ha ezt megnézzük néhány országra kivetítve, akkor szintén érdekes adatot látunk. A Magyarországon tanuló britek száma 2002-ben 23 fő volt, 2013-ban pedig 386 fő, az osztrákok száma 2002-ben 28 fő volt, 2012-ben pedig 175 fő. Ebből az következik, hogy a magyar felsőoktatásnak is van elég komoly vonzereje. S tegyük hozzá, ehhez bizony az is hozzátartozik, hogy jó néhány európai ország, többek között inkább az északi, a skandináv országok számára olcsóbb itt megvenni bizonyos képzéseket, mint odahaza fenntartani ilyen infrastruktúrát. Az orvosképzés esetében ezt egyértelműen állíthatjuk is. Következésképpen ez azt mutatja, hogy a magyar felsőoktatásnak van jó néhány olyan szegmense, amely kifejezetten nagy vonzerővel bír, ami azt mutatja, hogy nemzetközileg is elismert. Általában elmondhatjuk, az Unióban jellemző az, hogy a felsőoktatásban tanulók aránya és az ehhez kapcsolódó migráció növekedési arányt mutat. Ez persze természetesen egy más terület, mint az, hogy mennyien fognak külföldön munkát vállalni.

És akkor nézzük most a másik kérdést, hogy a diploma után hogy és mint alakulnak a viszonyok. Kétségtelenül igaz, hogy a fiatal korosztály számára az elvándorlás egy tetten érhető jelenség. Ennek az arányait ‑ s az nyilván habitus kérdése, hogy ki mit tekint soknak vagy nem soknak, és így tovább ‑ nem szabad lebecsülni. A kérdés az, hogy mi okozza mindezt. Számos okot fel lehet sorolni természetesen a bérektől kezdve a munkahelyeken át és így tovább, de azért néhány dolgot ne felejtsünk el megemlíteni, merthogy a dolgok eredője nem a tegnapban volt vagy a tegnapelőttben, hanem sok esetben régebbre nyúlik vissza.

Kezdjük először is azzal, aki régóta képviselő, az talán emlékszik rá, e Ház falai között Pokorni Zoltán többször elmondta, még az uniós csatlakozásunk, 2004 előtt, hogy Magyarország számára kitágulnak a lehetőségek, megnő a szabad munkaerő-áramlásból fakadó migrációs jelenség, és ennek kivédése érdekében kifejezetten szorgalmazta már 2002-2003-2004-ben is azt, hogy kapjon nagyobb teret az oktatásban, a nevelésben, a képzésben az a fajta szemlélet, amit leegyszerűsítve nevezhetünk hazafias nevelésnek is, nevezhetünk egyfajta patriótaérzület kifejezésének is, és hozzátette, hogy ennek hiányában a kötődések meg fognak lazulni. És mi történt, tisztelt képviselőtársaim? Az történt, hogy a Magyar Bálint vezette kultusztárca ezt a szemléletet egész egyszerűen kidobta a szemeteskosárba. S látjuk, hogy van egy ilyen következménye.

Aztán nézzük a következő okot: 2002-től a Magyar Bálint vezette kultusztárca a felsőoktatás területén számos olyan változtatást léptetett életbe, ami bizony a diplomák igen széles körében a piacképességet jelentősen visszavetette, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy piacképtelenné tette. Itt a parlamentben is többször megkérdeztük tőle, mondja el, hogy amikor bevezetik a három plusz kettes bolognai rendszerű képzést bizonyos területeken, hároméves alapképzés után egy irodalomtanár, illetve irodalmat tanuló ‑ mert az nem is tanár ‑ mihez tud kezdeni; vagy az, aki biológiát vagy kémiát tanul három évig, és lehetne sorolni. És nem tudott rá válaszolni! Elindult ez a folyamat. Ez a korosztály bekerült leghamarabb 2003-tól, de inkább 2004-től az egyetemekre, számoljuk ki, hogy mikor kerülnek ki onnan, és megvan az is, hogy a statisztikai adatok miért mutatják, hogy 2008-2009-től kezdődik el a nagyobb arányú migráció kifelé. Mert kijönnek az egyetemek és a főiskolák falai közül, és azzal a ténnyel találkoznak, hogy azt hiszik, van egy diplomájuk, de közben a piacon ez meg nem ér semmit.

Ezt a felelősséget bizony nem lehet megkerülni. Nem véletlen az, hogy a német, angol és egyéb felmérések is azt mutatják, hogy a külföldön munkát vállaló magyarok jelentős többsége a papírforma szerinti képzettségéhez mérten jóval az alatti munkakörülményeket és munkafeltételeket kénytelen elvállalni. Magyarán, hároméves BA-diplomával a zsebében valaki például pizzasütő vagy mosogató lesz Londonban vagy Münchenben.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a gazdaságot mégiscsak 2010 előtt sikerült olyan helyzetbe hozni az MSZP-SZDSZ-kormányzatnak, hogy jelentősen megnőtt az államadósság, és jelentősen beszűkültek a lehetőségeink, többek között például az IMF-hitelnek köszönhetően is, ami szintén jelentősen beszűkítette azt a mozgásteret, hogy mit lehet a fiatalok számára ajánlatként a magyar politika részéről megtenni.

Ha megnézzük, hogy körülbelül hogy és mint viszonyulnak ehhez a kérdéshez a külföldön lévők, akkor mindenkinek a szíves figyelmébe ajánlom, hogy a Duna Worldön sugározták a „Menjek vagy maradjak” című műsort, amit többek között tegnap este is megismételtek 21 óra 35 perckor, amelyben nagyon sok fiatalt szólaltattak meg, akik Londonban élnek. Eltérően viszonyultak a különböző kérdésekhez, de egy szempontból mindenki egyet mondott, nevezetesen: van honvágy, a család nagyon hiányzik, és az egyik fiatalember kifejezetten azt is mondta, hogy ő nem anyagi okokból ment külföldre, ezt hangsúlyozottan elmondta, és úgy fogalmazott, hogy előbb-utóbb hazamegyünk. Ez volt a hozzáállás. Volt egy másik fiatalember, aki nemes egyszerűséggel megmondta, hogy ő 7 ezer fontot össze akar gyűjteni és utána jön haza, és természetesen volt olyan is, aki azt mondta, hogy ő már ott fog maradni. Eltérőek ezek az élethelyzetek. A többségük számára mégiscsak működik a honvágy, és ebből következően én merem állítani, hogy az egyik legnagyobb problémát, vagy ha úgy tetszik bűnt ott követte el a magyar politika, amikor 2002 után az uniós csatlakozásra való rákészülés jegyében elfelejtett vagy tudatosan nem akart azzal a ténnyel szembenézni, hogy a kötődések megerősítése fontosabb, mint az, hogy valamilyen doktriner liberalizmus címszavával a nemzeti érzület kiirtására törekedjünk, mert sajnos ez történt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a levét valahol most isszuk. Keressük meg a jó megoldásokat! Bizonyos mozgások elindultak, de látszik, hogy ezek még kevesek. Szerintem a jövőben sikerül még jobb és még szélesebb körű megoldásokat találni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(12.00)