Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy egy nagyon fontos témát hozott a magyar parlament a mai napon elénk. Azért mondom így, hogy nagyon fontos témát hozott elénk, mert Novák Előd képviselőtársamnak valóban igaza van abban, hogy a Jobbik kezdeményezése volt, de ez a vitanap nem jöhetett volna létre, ha a kormánypárti képviselők ezt a vitanapot nem támogatják, és nem dupla annyi időkeret állt volna a Jobbik rendelkezésére, ha ezt a képviselők meg nem szavazzák. (Novák Előd: A házszabályban benne van!)

A következő: azt gondolom, hogy nagyon sok témát érintettünk a mai napon, szinte minden területet, foglalkoztatást, oktatáspolitikát, egészségügyet, és ez így van rendjén, hiszen az a téma, amiről ma beszélünk, gyakorlatilag az élet minden területét érinti, méghozzá nem kicsi mértékben. Azt kellene először is tisztáznunk, ahogy Farkas Gergely képviselőtársunk is jelezte, hogy nézzük meg, egyáltalán problémaként kell-e kezelni, ha probléma, akkor súlyos probléma vagy kevésbé súlyos probléma; tehát a migráció tekintetében próbáljunk egy kicsit rendet tenni. Én erre azt mondom önöknek, hogy van, amikor probléma, és van, amikor ez kevésbé probléma. Kevésbé probléma akkor, ha valaki a migrációval kapcsolatban úgy dönt, hogy fiatalként vagy idősként szeretné kipróbálni magát külföldön és a megszerzett tudást hazahozni. Erről szoktunk beszélni, hogy ez nem probléma, ezzel kevés gond van.

(15.00)

Azzal van probléma, hogyha valaki nem lehetőségként, hanem kényszerként éli meg azt, hogy Magyarországot el kell hagynia, és nekünk a közös feladatunk, felelősségünk ezzel kapcsolatban, én azt gondolom, hogy itt mutatkozik leginkább.

A számok tekintetében, azt gondolom, fontos, hogy sokat léptünk előre, mert itt aztán a százezertől az egymillióig, sőt már másfél millió kivándorlót is hallottunk. Ma azért a realitások talaján maradva, úgy tűnik, abban egyetérthetünk, hogy a KSH 350 ezret lát ‑ ennél jobb adatot sajnos nem tudunk, mert valóban a statisztikai adatok nem állnak rendelkezésre ‑, és százezer embert lát olyat, aki kvázi egy éven belüli migráns.

Nem is szoktuk mi migránsnak nevezni, ők elsősorban inkább az ingázók, akik az országhatár közelében élnek.

Arra szeretném a képviselőtársak figyelmét fölhívni, hogy ugyan ez a szám 2009-től ’14-ig 51 ezer­ről 100 ezerre növekedett, de az idei évben, sőt a tavalyi év második felétől kezdődően ez a szám stagnál. Tehát magyarul, sikerült egy nagyon fontos folyamatot megállítani e tekintetben.

Még egy fontos dologra szeretném fölhívni a figyelmüket. Jobban nő Magyarországon a foglalkoz­tatotti létszám, mint a munkanélküliség csökken. Tessenek végiggondolni, hogy ez hogyan lehetséges. Számos ok van, de ezek közül az egyik ok az, hogy nagyon sokan vissza is érkeznek. A statisztikák azt mutatják, egyébként a Németországból származó statisztikák is, hogy éven belül, aki kimegy, annak a fele vissza is érkezik, mert nem találja meg azt a számítást, amit egyébként ő a migráció kapcsán szeretett volna.

Nagyon fontos probléma. Itt a Jobbik többször elmondja, hogy a programjában ő már mikor megírta. Szeretném a Jobbik figyelmét fölhívni arra, hogy ha a 2006-os vagy akár a 2002-es Fidesz-programot is megnézik, akkor a demográfiával kapcsolatban ‑ nem kormányzati ‑ mi a helyzet. És való igaza van, a legsúlyosabb probléma, nem az egyik, a legsúlyosabb probléma, mert ha ebben az ügyben nem tudunk eredményeket elérni, 2050-re a KSH statisztikái szerint nyolc és fél millióan vagyunk országhatáron belül. Az tragédia lenne. Az tragédia lenne, mert onnantól kezdve a foglalkoztatási célkitűzéseink ‑ ötmillió körüli foglalkoztatotti létszám, meg sorolhatnám itt az adatokat ‑ gyakorlatilag a ködös homályba vesznének el. Tehát ez egy rendkívül súlyos probléma, és nem véletlen az, hogy a magyar kormány az elmúlt években a családpolitikai rendszeren keresztül olyan sok intézkedést tett, ami ugyan a zuhanást megállította, de azt mutatják az adatok, hogy még mindig rengeteg teendőnk van abban az ügyben, hogy a demográfiai folyamatokat képesek legyünk ellensúlyozni vagy visszájára fordítani.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Ország­gyűlés alelnöke foglalja el.)

Egy másik dolog, hogy súlyos a probléma vagy nem súlyos, és még súlyosabb is lehet vagy lesz, mert a nyugat-európai országok tárt karokkal fogadják és várják a magyar meg a lengyel meg a román ‑ az összes többi államot mondhatnám ‑, főleg kelet-európai államok szakképzett munkaerőit. Jelen pillanatban az a helyzet, ha őszintén beszélünk, tegyük az asztalra a problémát, a skandináv országoknak képzünk orvosokat, ápolókat. Németország tekintetében hegesztők, építőiparhoz kapcsolódó szakmunkások garmada; hentesek, gyakorlatilag, ahogy végeznek ‑ éppen nemrégiben voltam Nyugat-Magyar­országon, komplett osztály ment át Ausztriába.

Magyarul, a probléma még súlyosabb is annál, mint amit esetleg jelen pillanatban érzékelünk, mert ha a szakképzési rendszerünket meg általában a képzési rendszerünket is hozzáigazítjuk az új struktúrához, attól még az itthon maradás esélyét is meg kell teremtenünk párhuzamosan, mert egyébként az agyelszívás tovább fog fokozódni, és efelől nincs kétség, mert látszik, hogy a nyugat-európai országokban nagyon súlyos probléma, különösen szakképzett emberek tekintetében hiány van.

Hogy mit tett a kormány vagy mit tesz a kormány, mekkora a felelőssége a mindenkori kormánynak a migrációs folyamatokban, itt csak egy mondatot engedtessenek meg. Lengyelországban arányait tekintve 9 százalékos a migráció, Magyarországon, mondjuk, 3 százalék. Ugye, nem gondolja senki, hogy a lengyel kormány háromszor rosszabbul végzi a munkáját, mint a magyar kormány? Tehát ilyen tüköradatok alapján nem lehet egy kormány munkáját megítélni. Azt lehet megítélni, abban lehet megítélni, hogy vajon tétlenül nézi-e a folyamatokat, vagy tett valamit annak érdekében.

Önök is jelezték, hogy melyek a súlyos problémák. Bérproblémák vannak, munkahelyproblémák vannak. Ezekben nyilvánvalóan mi is egyetértünk, és nem véletlenül volt az, hogy a kormány a zászló tetejére a munkahelyteremtést, a foglalkoztatásbővítést és a munkanélküliség csökkentését tűzte 2010-ben. Ebben az ügyben talán az egyik legtöbbet sikerült az elmúlt időszakban elérnünk. Persze messze nem tartunk ott, ahogy szoktuk is mondani és hangsúlyozzuk, és így is van, ahol szeretnénk.

Az, hogy mi lett volna, ha a kormány tétlenül nézi a folyamatokat, ez egy hipotetikus feltevés. Nehéz erre válaszolni, de hogy biztos rosszabb lenne a helyzet migrációs szempontból, ez szerintem egyértelmű.

Szerintem itt is a megelőzés a megoldás elsődlegesen, és úgy, ahogy általában a gyógyászatban is, eredményeket akkor tudunk elérni szerintem, ha megnézzük azt, hogy hogyan tudjuk megakadályozni ezt, vagy hogyan tudjuk a magyar munkavállalók döntő többségét Magyarországon tartani.

Tett-e a kormány valamit ennek érdekében? Csak címszavakban engedjék meg, nem akarom az időt húzni, és a fiatalokra koncentrálok itt most elsősorban. „Első munkahely” garanciaprogram címén 16 ezer 25 év alatti fiatal dolgozik most is Magyarországon. Ennek a programnak az volt a lényege, hogy ha hajlandó a munkáltató foglalkoztatni valakit, akkor 4 hónapig, illetve most már 6 hónapig bérének és járulékainak igen jelentős részét vállaljuk át, azért, hogy a munkatapasztalatot, azt, amit mindig számon kérnek tőle, meg tudja szerezni, és országhatáron belül tudjon lehetőséget találni.

A fiatalok vállalkozóvá válását segítettük egyszer 8,5 milliárd forintért, majd a közép-magyarországi régióban újabb 1 milliárd forintért. Gyakornoki programokat indítottunk, nem véletlenül, hiszen akik a szakközépiskolákban, szakiskolákban végeznek, és nem találnak azonnal munkahelyet, annak lehetősége legyen arra, hogy munkatapasztalat-szerzés címén annál a munkáltatónál, ahol korábban tanulószerződéssel volt, megszerezze ezt a munkatapasztalatot egy éven keresztül; itt is 4-6 ezer fiatal bevonását terveztük, illetve tervezzük.

Elhangzott itt az ifjúsági garanciaprogram, Szél Bernadett képviselőtársam jelezte, hogy miért késlekedik a magyar kormány, miért tétlenkedik, hiszen ez egy olyan remek program, az Unió azt találta ki, hogy négy hónapon belül a fiatalok el tudnak helyezkedni. Szeretném jelezni egyrészt képviselőtársamnak, hogy a program elindult, másrészt pedig, ami ennél is fontosabb, hogy ez nem úgy működik, hogy egy receptet ad az Unió, és a recept alapján mi megyünk végig pontokon és kipipáljuk a feladatokat, hanem minden egyes uniós tagállamnak magának kell a megoldásokat kitalálnia, hogy hogyan tudja ezt tartalommal megtölteni.

Arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy mi nem vártunk arra, hogy az Unió ezt a startpisztolyt eldördítse, hanem mi már a korábbi években, ahogy az előbb is említettem, különböző programokon keresztül, kifejezetten ennek a rétegnek akartunk segíteni, mert láttuk, 2011 környékén Magyarországon a 25 év alatti fiatalok munkanélküliségi rátája 28,7 százalék volt, majdnem 30. Jelenleg, a legutolsó statisztika szerint 19,3. Képviselőtársaim, azért szeretném, ha legalább azt, amit a kormány ténylegesen tett, és ennek nemcsak az adatai, hanem a tényleges eredményei is mutatkoznak, látszanak, azért nem vitatnánk el.

A közmunka szerepe. Megint előjött itt a közfoglalkoztatás, hogy úgy egyébként jó-jó, nem rossz az, de hát sokat költünk rá, sok helyen van. Arra szeretném kérni önöket, hogy döntsék el végre, hogy akkor mi a konkrét álláspontja az ellenzéknek a közfoglalkoztatással kapcsolatban.

Mi azt mondtuk, hogy az embereknek azokban a térségekben, területeken, ahol a versenyszféra nincs jelen, és abban kell dönteni, hogy segély adjunk-e az embereknek, vagy közfoglalkoztatáson keresztül munkát és munkabért tudjunk nekik adni, akkor azt mondtuk, hogy számunkra ez nem kérdés. Hogy ez többe kerül egyébként a magyar kormánynak vagy a magyar adófizetőknek? Hogyne. Hiszen 22 800 forint a segély, és 51 000 forint nettóban legalább a közfoglalkoztatási minimálbér. Persze. De itt nemcsak fiskális kérdéseket kell az asztalra tenni, hanem ennél sokkal fontosabb társadalompolitikai és egyéb jelentősége is van.

Abban igazuk van közfoglalkoztatás-ügyben, hogy ha „túl jól” sikerül a program, és esetleg a versenyszféra már arra panaszkodik, hogy nem talál munkaerőt azért, mert mindenki közfoglalkoztatásban van, ilyen mondatoknak nem szabad elhangozni, tehát nekünk erre oda kell figyelnünk. De az nem kérdés, hogy a közfoglalkoztatásnak szerepe és jelentősége van.

Schiffer képviselő úr jelzett itt pár olyan dolgot, ami a számadatokkal kapcsolatos, de nincs itt, úgyhogy nem akarok rá hivatkozni.

Mi a megoldás? Nyilvánvalóan ‑ ez is elhangzott ma ‑ tisztességes bérek kellenek a magyar munkaerőpiacon.

(15.10)

Éppen ma reggel tárgyaltunk, ma reggel is tárgyaltunk a munkáltatókkal, munkavállalókkal a 2015. évi bértárgyalások kapcsán a minimálbérről, a garantált bérminimumról, és nyilván itt, mint ahogy a korábbi években is, komoly viták zajlanak e tekintetben, de azt azért talán érdemes rögzíteni, hogy még egyszer azt, amit az elődeink tettek, hogy a béreket úgy emeljük, hogy nincs mögötte teljesítmény, és hitelből próbálunk nagyok lenni, erősek lenni, ezt a politikát abba kell hagyni. Mi ezt 2010 környékén abba is hagytuk, ezért alakítottuk át az adórendszerünket, ezért alakítottunk át sok minden más olyan jogszabályt, szociális és munkajogi jogszabályt, ami ebbe az irányba hat. Természetesen fontos lenne, szükséges lenne, de ha az a kérdés, hogy vajon a német reálbérekkel vagy a francia, vagy a skandináv reálbérekkel lépést tudunk-e tartani, és zsinórmérceként azt kell-e alapul vennünk, akkor azt mondom, egészen bizonyosan még a következő néhány évtizedben sem. Tehát ez nem csupán bérpolitikai kérdés, hanem sok más egyéb fontos kérdést is fölvet.

Mi kell ahhoz, hogy munkahelyek legyenek? Stabil és javuló gazdasági környezet. Nem véletlen az, hogy a magyar kormány a legtöbb energiát, a következő 7 év uniós forrásainak a 60 százalékát kifejezetten gazdaságfejlesztésre, gazdaságélénkítésre kívánja fordítani, mert enélkül nincs tartós munkahelyteremtés. Az kétségtelen tény, hogy párhuzamosan nem jön ez egymással, tehát lehet úgy gazdaságfejlesztést végrehajtani, akár 4-5 százalékos GDP-növekedés is lehet, úgy, hogy egyébként a foglalkoz­tatásbővülésben szinte semmi nem látszik. Erre látunk példát 2005, 2006, 2007 környékén, tessenek megnézni az akkori számadatokat.

Egy másik nagyon fontos terület a képzés, általában a képzés, a felsőfokú képzés, és ha megengedik, inkább most a szakképzéssel és az alapfokú közneveléssel kapcsolatos területre két mondat erejéig koncentrálnék csak. Igaz-e Magyarországon az a helyzet, hogy ha most egy átlagember keres egy jó hidegburkolót, keres egy villanyszerelőt, a háztartásába keres egy háztartásigép-szerelőt, akkor igen nehezen találja a nagy munkanélküliség mellett. Nagy valószínűséggel most, aki esetleg hallgat bennünket, vagy lát valahol, valamikor, akkor azt fogja mondani, hogy valóban így van. A vállalkozások hasonló problémákkal küzdenek. Nemrégiben jártunk Szombathely környékén. Az a helyzet, hogy Szombathelyen 2,8 százalékos a munkanélküliség, de Győrt is tudnám mondani, meg Székesfehérvárt és még jó pár területet.

Az a helyzet, hogy nem találnak munkaerőt, nem a városból, 50 kilométeres körzetből nem találnak. Tehát házon belül ‑ idézőjelben mondom ‑, országhatáron belül is nagyon súlyos problémák vannak, amelyekben a foglalkoztatáspolitikának a következő években nagyon fontos feladatai vannak. Tehát azt, hogy Görögország meg Ausztria is egyszerre van jelen a munkanélküliségben, Borsodban, Szabolcsban, Nógrádban vagy Baranya déli részén 20 százalék körüli a munkanélküliség, ott pedig nagyon kellene a munkalehetőség, tehát ezeket az egyensúlytalanságokat nekünk valóban kezelnünk kell.

Itt az előbb elhangzott, hogy a vidék érdekében tesz-e valamit a kormány. Azért szeretném a kkv-szektor forrásait… ‑ ha megfigyelik, hogy a következő időszakban meg az elmúlt időszakban is hol jöttek létre munkahelyek, és milyen módon támogattuk, illetve a szabad vállalkozási zóna fogalmával miért csak 2011 óta ismerkedünk, és miért nem volt ez a korábbi ciklusok idején, akkor azt gondolom, ezek is fölvillantják azt, hogy a magyar kormánynak milyen célkitűzései vannak.

Elhangzottak itt különböző konkrét kérdések, észrevételek, javaslatok. Természetesen ebben a keresztmetszetben, amiről az előbb beszéltem, munkahelyteremtés, foglalkoztatásbővítés, ez az egyik legfonto­sabb orvossága ‑ idézőjelben mondom ‑ annak a migrációs folyamatnak, amelyről most beszélünk, hiszen döntő többségében a fiatalokat érinti elsődlegesen ez a probléma. Ebben nekünk az eddiginél is többet és hatékonyabban kell tennünk, ezért tervezzük azt, ahogy már említettem is, hogy a fejlesztésekre a források döntő többségét koncentráljuk, és nem igaz… ‑ igaz volt a korábbi időszakban az, hogy betonba öntötték meg szökőkutakba az előző kormányok a különböző forráslehetőségeket. Ez a mostani ciklusban egyáltalán nem így van, ezt mutatja az a számadat, hogy az összes forrás 60 százaléka konkrétan munkahelyteremtésre vagy gazdaságfejlesztésre fordítódik majd.

Az államtitkárság az elmúlt időszakban is számos programot dolgozott ki. Itt a legfontosabb dolog most az, hogy helyben próbáljuk a problémát kezelni, és itt tartani azokat a fiatalokat, akik jelen pillanatban abban gondolkodnak esetleg; hála istennek, azért a statisztika, hogy hányan gondolkodnak, és ténylegesen hányan hagyják el az országot, ott azért nagyságrendbeli különbség van, de kétségtelen tény, hogy itt a munkahelyteremtésre, a foglalkoztatásra kell koncentrálnunk, de azokkal is kezdenünk kell valamit, akik most külföldön vannak, és számos olyan munkaerő-piaci igény, számos olyan vállalat jelent be olyan munkaerő-piaci igényt, ahol adott esetben hónapokig, fél évig vagy egy évig sem tudják feltölteni megfelelő munkással az üres munkahelyet. Itt nekünk, azt gondolom, feladatunk van, röviden, tömören. Ezt a feladatot az államtitkárság magára is vette, vállalta, és próbáljuk mindenféle módszerrel, lehetőséggel segíteni azt, hogy esetleg a most külföldön dolgozó fiatal, amennyiben megfelelő munkalehetőséget lát, és idehaza pedig tárt karokkal fogadják, mert ha az a fajta képzettség és tudás szükséges hozzá, akkor a kereslet és a kínálat összetalálkozik.

Összességében tehát azt gondolom, talán az a legfontosabb üzenet, ahogy az előbb is említettem, hogy a külföldi munka ne kényszer, hanem lehetőség legyen a magyar emberek számára, akár a fiatal, akár az idős ember számára. Ha ez így lesz, akkor gyakorlatilag elérjük azt a célt, amit most a mai vitanap kapcsán is, úgy gondolom, az előterjesztők is szerették volna, hogy tárgyaljunk, beszéljünk erről a problémáról, vesézzük ki olyan mélységig, amilyen mélységig ebben a körben tudunk beszélni. És azzal is egyetértünk, nyilván olyan feltételeket kell idehaza teremteni, hogy legyen érdemes hazajönni.

Azt kérem, és azt kívánom mindannyiunknak, hogy közösen ezen dolgozzunk az elkövetkezendő években is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)