Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elsőként néhány dologra reagálni szeretnék. Dunai Mónika az első felszólalásában azt mondta, hogy minden esetben tegyük szóvá az erőszakos cselekedeteket. Én nagyon szeretném, ha ez végre a Ház falain belül is megtörténne fideszes képviselőként és női képviselőként. Ha ez megtörténik, akkor ne még meg is tapsolják a saját frakciótársaikat mosolyogva, hanem tegyék szóvá, ahogy elmondta a felszólalásában, hogy fel kell lépni ellene.

Petneházy Attila bocsánatot kért minden férfitársa nevében. Szerintem ez nem helyes. Ő kérjen bocsánatot, aki elkövette, és nem elég bocsánatot kérni. Ha maga nem követi el, ne kérjen elnézést a férfitársai helyében. Sorolhatnám most nagyon sok fideszes képviselőtársát, ami, mondjuk, az elmúlt ciklusban történt itt akár a beszólások kapcsán női képviselőkkel kapcsolatban.

Az a baj, megint azt kell mondanom, hogy azok a felmérések… ‑ azt mondta Petneházy Attila egy nyugati felmérésre, hogy Magyarországon egy kicsit jobb adatokat tudunk prezentálni, mint más államokban, 5 százalékkal kevesebb nő mondta azt, hogy őt érte élete folyamán bántalmazás. Azért, mert egyetlenegy feltárt esetre 25 feltáratlant mondanak most. A családon belüli erőszaknak az egyik legfőbb jellemzője, hogy az ott is marad. Nem fogják azt mondani, hiába kérdezik meg, hogy érte-e őt ilyen. Ez szégyen! Szégyellik, az belül marad. Ez nagyon jellemző a magyar társadalomra, hogy a kapun belül fog ez a téma maradni, nem szeretnek róla beszélni. Ráadásul, aki még észreveszi, az is homokba dugja a fejét, és úgy tesz, hogy tényleg ott kell maradnia, nem kell csinálni ezzel semmit. Ez nagyon jellemző ránk, magyarokra. Úgyhogy én ezeket az adatokat egy kicsit csínján kezelném.

Van egy civil szervezet Magyarországon, amelyik nyilvánosan közzé is tette, hogy mik azok az általános tévhitek Magyarországon meg általánosságban, amik a családon belüli erőszakot illetik. Engedjék meg, hogy ezt a szót használjam, akkor is elmondtam, amikor megváltoztatták a nevét, hogy én ezt nem tartom helyesnek. Lehet itt családokat megkülönböztetni, vitatkozni azon, hogy mi a család, mi nem a család. Én ezt használom, hogy a családon belüli erőszakkal meg a bántalmazással kapcsolatban mi az, ami a legrosszabb, ami most Magyarországon kialakult.

„A nők is verik a férjüket.” A partnerkapcsolati testi erőszakkal kapcsolatos esetek 95 százalékában férfi az agresszív fél és nőt bántalmaz. Közel 5 százalékában beszélhetünk fordított esetről. Nem azt mondom, hogy helyeselnivaló, mert az erőszak minden formája elítélendő, csak kezdtem már úgy érezni, mintha ez lenne a legfontosabb, hogy most vitatkozunk arról, hogy hány férfit vernek meg hány nőt, és közben meg elsikkadunk amellett, hogy legtöbb esetben nőről beszélünk, gyerekekről beszélünk, nyugdíjasokról és fogyatékos emberekről, és a legkevesebb esetben beszélünk férfiakról.

„A bántalmazás a lakosságnak csak egészen elenyésző hányadát érinti.” Minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz a partnere. Minden ötödiket! És itt megint fel lehet hozni a statisztikát, nem változott a szám: hetente egy nő hal meg és havonta legalább egy gyermek bántalmazás révén.

„A családi ügyekbe való rendőri beavatkozással könnyű visszaélni, sok nő csak bosszúból vádolja partnerét.” A nyugati statisztikák szerint a családon belüli erőszak miatti téves letartóztatások aránya ‑ ez általános ‑ megközelítőleg 2 százalék, és minden más esetben vissza lehet élni a szabályokkal.

„A bántalmazás főleg az iskolázatlan, szerény rétegek körében elterjedt.” Na, ez egy nagyon általános tévhit Magyarországon, hogy csak akár a szegények vagy az iskolával nem rendelkező emberek követik el. Ez nem igaz!

(14.00)

Minden társadalmi rétegben, minden etnikai csoportban, iskolai végzettségtől függetlenül van jelen a családon belüli erőszak. A férfi ideges, azért csap oda. Az ő vállát nyomja a család minden anyagi gondja, és ez megfelelő indok arra, hogy néha egy-egy pofon elcsattanjon, akár a nőnek, akár a gyereknek. Ez is egy borzalmas tévhit. Semmi nem indokolja azt, hogy bárki erőszakot kövessen el mással szemben!

Ha a nőnek tényleg rossz lenne, hogy verik, akkor nem maradna. Ez is egy nagyon általános tévhit Magyarországon. Sokszor a nők reménykednek abban, hogy ez az egyetlenegy pofon volt, bocsánatot kérünk, virágot viszünk, és akkor azt gondoljuk, hogy innentől fogva meg fog oldódni az ügy. Nem igaz. Ha egyszer valaki elkövette, a második is elő fog fordulni a legtöbb esetben, és a legtöbb esetben a nők vagy a gyerekeik miatt nem hagyják el a férjüket, vagy gazdasági okok miatt, mert félnek, hogy onnantól fogva kiszolgáltatottá válnak, és nem fogják tudni otthagyni a férjüket, vagy talán még a szégyenérzet is, hogy velük ez előfordulhat, nagyon sok esetben indokként szolgál.

Mondtam már az imént, megint egy indok: a nők néha kiprovokálják, hogy verjék őket. A családon belüli erőszakot az alkohol okozza. Ez is egy hatalmas tévhit. Az alkohol maga nem teszi erőszakossá az embert, és nem is ez a legsúlyosabb ok, hogy valaki erőszakot, bántalmazást kövessen el.

A másik nagyon súlyos ok, amiről az imént is szóltam: a legtöbb ember elítéli a családon belüli erőszakot. Ez is az egyik legnagyobb tévhit. Nem. Az emberek többsége behunyja a szemét, és nem akar róla tudni. És itt megint beszélhetnénk a jelzőrendszer hiányosságáról, és hogy miért nem működik Magyarországon a jelzőrendszer. Az emberek nem akarnak mások életébe beavatkozni, és amikor észreveszik, akkor sem avatkoznak be, függetlenül attól, hogy a nőt verik, a gyereket verik, az idős embert verik vagy a fogyatékos embert verik. Nem szeretnek mások úgymond magánügyébe beavatkozni, és a legtöbb esetben nem is teszik meg. Sőt, van egy olyan vélekedés is, hogy pontosan abból, amit az imént felsoroltam, lehet, hogy még meg is érdemli az, aki ellen elkövették.

Ami az otthon falai között történik, ahhoz a külvilágnak semmi köze. A magánéletbe nem lehet beleszólni. Magyarországon a meggyilkolt nők 60 százaléka házastársa vagy élettársa áldozata. Ez nem egyéni, hanem társadalmi probléma.

A törvény megvédi az áldozatokat. Nem védi meg a törvény az áldozatokat. Államtitkár asszony mondta, hogy mennyire fontos, hogy segélyvonalakat tudjanak ‑ akár a gyerekek vagy a bántalmazottak ‑ hívni. Azt gondolom, ez a legritkább eset, amikor segélyvonalon tudnak valakihez fordulni. Kiemelném az iskolában a gyermekvédelmi szakemberek hiányát. Az egyik legfontosabb eszköz lehetne. Akár az óvodában is. Erősíteni és nem lebontani a rendszert!

A rendőrök letartóztatják a bántalmazót. Nagyon kevés esetben. Még mindig azt lehet hallani, hogy majd ha vér folyik, majd ha ez fog történni, akkor majd beavatkozunk, sőt, a felszólalásomban is említettem a debreceni példát, amikor magát az áldozatot hibáztatták, és nagyon sok esetben a nőket hibáztatják azért.

Készült egy videó is arról, amikor folyamatosan azt sugallják, hogy maga az áldozat provokálja ki vagy maga az áldozat tehet róla, hogy ellene elkövettek egy bűncselekményt.

A menedékházakról nagyon sokat beszéltünk, és pontosan a május végi pápai példa az egyik legjobb példa, amikor a menedékházba a gyerekével elmenekült asszonyt több tíz késszúrással fényes nappal ölte meg a volt házastársa, mert valamilyen úton-módon nagyon hamar kiderült, hogy ez a menedékház hol van, és hova rejtőzött el az áldozat a gyermekével.

Aki egyszer bántalmazó volt, az az is marad. Ez sem igaz. Lehetne a bántalmazókat is segíteni különböző terápiás eszközökkel. Oda kellene rájuk is jobban figyelni, mert igenis nyugati példák mutatják, amikor foglalkoznak ezekkel az emberekkel, hogy lehet rajtuk segíteni, és nem kell, hogy életük végéig bántalmazók maradhassanak. A nőknél is ugyanez, hogy akit egyszer bántalmaztak, az az is marad. Nem, ha kiszakítják a környezetből, megkapja a megfelelő segítséget, akkor igenis lehet utána neki normális életet élni.

Ha egy nő nem ad okot rá, akkor nem is bántják, csak tudni kell irányítani a férfit. (Nevetve:) Ez is egy jó magyar specialitás, hogy ha egy nő képes irányítani a partnerét, akkor nem fogják bántani. Ez nem igaz.

Egy másik nagyon fontos tévhit: egy gyerekszüléssel megmenthető a kapcsolat. Ha megszületik az első gyerek, a bántalmazás abbamarad. Még a durva férfiak is lovagiasak, ha a nő kiszolgáltatott, például ha beteg vagy várandós. Itt egy szörnyű adat: a családon belüli erőszak áldozatainak több mint 25 százalékát akkor is megverik, amikor már állapotos. Nem marad abba a bántalmazás. Az ilyen esetek 10 százaléka a gyermek halálával vagy vetéléssel végződik. Sokszor épp a terhesség ideje alatt kezdődnek a verések, vagy akkor válnak súlyosabbá vagy általánossá.

A távoltartásról is van jó néhány megállapítás, hogy a távoltartást a nők arra fogják használni, hogy visszaéljenek vele, a távoltartás csak a hajléktalan férfiak számát fogja növelni. A távoltartás semmit nem old meg, mivel nem okoz változást az erőszakos emberek személyiségében.

Úgy gondolom, még lehetne tovább sorolni ezeket a tévhiteket, mert nagyon sok van még belőlük, és akkor még a nemi erőszakról külön tévhitek vannak, a nők ellen meg a gyerekek ellen elkövetett nemi erőszakról. Azt gondolom, ebben van súlyos felelősségünk, hogy ezeket a tévhiteket, egy: a köztudatban megváltoztatni nagyon fontos lenne, és megint kiemelném, amit az első felszólalásomban is elmondtam, hogy ide is vonatkozik, mint ahogy az előző vitánál is: ha a jelzőrendszerre nem költ eleget az adott kormányzat, ha a szakemberek képzésére nem költ eleget a kormányzat, akkor nem fogunk tudni előrelépni.

Igen, én a felszólalásom elején is elmondtam, hogy nagyon jó, hogy végre eljutottunk odáig, hogy erről tudunk beszélni a Parlament falain belül. De miért kellett várni ennyi időt? Attól függetlenül, hogy most a kormányzatnak van-e akarata az isztambuli egyezményhez, beszéljünk róla! Nem kell ezt szégyellni vagy eldugdosni, mint ahogy a családon belüli erőszaknak minden formáját dugdossuk! Nem! Nyíltan kell beszélni róla, mert igenis jelen van a hétköznapjainkban, és nagyon-nagyon súlyosan van jelen. És nagyon szeretném, ha ezzel nem tudnánk le, és mondanánk azt, hogy ez is ki van pipálva, és itt befejeztük.

Nagyon szeretném, ha ezt majd tudnánk folytatni, és normálisan tudnánk erről beszélni itt a Házban is.

Dunai Mónikát még egyszer megkérem, hogy ha ő úgy tapasztalja, hogy az erőszaknak bármilyen formája itt ebben a Házban megnyilvánul képviselőtársai részéről, akkor tényleg szólaljanak fel ez ellen.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)