Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

PETNEHÁZY ATTILA (Fidesz): Tisztelettel köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elnézést kérek a szóhasználatért rögtön az elején. Dunai Mónikához hasonlóan én a „lélek” szóval kezdeném. Igen, ezen a területen, csakúgy, mint az előző napirendi pontnál, nagyon fontos a lélekkel való látás, képviselő asszony talán így fogalmazott. Hiszen ez egy nagyon megrázó és nagyon nehéz téma ismételten, és valóban nagyon kapcsolódik az előzőhöz.

Azt gondolom egyébként, hogy mindenekelőtt nagyon szükséges leszögezni, természetesen különösen az ellenzékkel való eszmecsere kapcsán, hogy a Fidesz-KDNP minden egyes tagja mindenfajta formájától és megnyilvánulásától a családon belüli és a kapcsolati erőszaknak elzárkózik, elutasítja, megveti. Azt hiszem, ezt azért volt fontos leszögezni, mert ezt a fajta vádat, ahogy ezt a minap is megfogalmaztam, szeretném letolni, mert előszeretettel haladunk néha efelé is, mintha mi nem lennénk érzékenyek. Lám, itt mindjárt az érzékenység van rajtunk számon kérve ‑ tehát akkor most lélek vagy nem lélek.

Én magam nagyon nagyszerűnek tartottam ez idáig ezt a mai napot, mert azt gondolom, hogy ha semmilyen haszna nem lesz a mai vitának, akkor is már volt egy nagyszerű dolog az egészben, hogy egyáltalán beszéltünk róla. Tehát pontosan, amit a sok-sok ellenzéki képviselőtársam elmondott, az, hogy beszélünk róla, az egy nagyon fontos dolog; az, hogy újból és újból felhívjuk. Elhangzott, hogy a képviselők mutassanak példát, talán Bangóné képviselő asszony mondta ezt. Szerintem mi másképp értelmezzük egyébként ezt, más szemszögből közelítettük ezt meg, de abban egyetértünk, hogy az, hogy itt a tisztelt Házban mik hangzanak el erről, bizony-bizony erős példamutatás, tehát már ezzel is egy kicsit, hogy ilyen köznapian mondjam, beljebb vagyunk tulajdonképpen.

De ha úgy tetszik, én Petneházy Attilaként ezt a fajta aljas, sunyi és nagyon lappangó bántalmazásnak nevezett és aljas bűntettet elutasítom, és tulajdonképpen fogalmazhatnék úgy, hogy minden férfitársam nevében ‑ a „társ” talán nem is illik oda, minden férfi nevében ‑, aki elkövette már ezt életében, én szégyellem magam, mert azt gondolom, hogy ez valóban egy borzasztó dolog.

(13.40)

De nézzük csak sorra! Többször elhangzott ez a bizonyos isztambuli egyezmény, aminek nagyszerűsége és fontossága mellett mindenki letette a voksát; ez nem is kérdés. De azt én borítékolni mertem volna tulajdonképpen már a minap is, mikor tárgysorozatba vételre került sor ebben az ügyben, hogy az isztambuli egyezmény lesz a fő csapás. Na most, én azt azért szeretném elmondani és leszögezni, hogy szerintem jelen országgyűlési határozati javaslatnak egyáltalán nem célja, hogy helyettesítse az isztambuli egyezményt. Mindenki mintegy pótlékot kezdte el körbejárni, pedig én azt gondolom, hogy a két dokumentum egymás mellett, egymást kiegészítve határozza és határozhatja meg a családon belüli erőszak ‑ nem vétem el elmondani ‑ és a kapcsolati erőszak elleni küzdelem kereteit, irányait és céljait. Azt többen elmondták, de szerintem el is fogják mondani mind államtitkár asszony, mind az utánam felszólalók, de ezt el is mondta már államtitkár asszony, hogy folyik az isztambuli egyezmény ratifikációjához vezető út. Ennek a javaslatnak az elfogadása független attól teljesen.

Most azt nem tudom, hogy miért baj az, ha valamit fölvetünk… Ugye, azt leszögezhetjük, hogy ezek a célok, amiket ez a határozati javaslat megfogalmaz, tiszta, világos jó célok ‑ hogy megint ilyen egyszerűen fogalmazzak. Jók. Akkor miért baj az, miért kell csak azért megtámadni, én úgy érzem, hogy egy kicsit ‑ remélem, hogy nem fogok senkit megbántani ‑ egyfajta sértettségből, merthogy nem lett kellően meghallgatva az isztambuli egyezmény kapcsán benyújtott javaslat? Csak azért nem kell elvetni ezt, mert az enyém meg el lett vetve.

Elhangzottak ilyenek, hogy az indokolások, az országok felsorolása, bizonyos adatok felsorolása méltatlan ‑ mondta képviselő asszony. Olyan furcsa, hogy amikor a kormánypárti sorol föl adatokat és mindenféle statisztikákat, az méltatlan, ugyanakkor viszont szabad ellenérvként felsorolni indoklásul adatokat, statisztikai adatokat. Tehát akkor mindjárt nem méltatlan? Mert kicsit olyan értetlenül figyeltem ezt a vitát vagy ezt az eszmecserét, húzom alá még egyszer, szerintem nagyon hasznos, hogy beszélünk róla, mert valóban súlyosak az adatok, és valóban borzasztó.

Ahogy Balog miniszter úr egyszer mondta egy más ügy kapcsán, erről az esetről is elmondható: ha csak egyetlenegy nőt vagy gyermeket ‑ teszem hozzá gyorsan ‑ bántalmaznak, az már eggyel több a kelleténél; ha csak egyetlenegy ügy is eljut odáig, hogy haláleset legyen a vége, akkor az már több a kelleténél.

Titkos menedékházban én magam is voltam. Nekem erről az a véleményem, lehet, hogy sokan nekem fognak ugrani… Én magam is látogattam meg egy ilyet. Elhangzott, hogy nem elég jó a titkosítás. Hát, azért ez eléggé életszerűtlen kijelentés. Meddig tud bármilyen nagyszerűen titkossá tett hely titkos maradni? Mondom, az se tudott titkos maradni, amit én látogattam meg, az a fajta menedékhely, mert hiszen amellett laknak emberek, és az terjed óhatatlanul. Avval egyetértek, hogy erre nagyon kell figyelni, és nagyon gondos körültekintést igényel, de én ezt nem rónám föl a rendszer hibájának. Az pedig, hogy a rendszerben mennyi igazítanivaló és mennyi mindenféle korrekció és újabb és újabb beillesztett tennivaló van, elhangzott éppen az előterjesztő részéről is, az előttem szólók részéről is, ezért van ez a határozat, ezért hozunk ilyen határozatot.

Az meg indokolásként elhangzott, hogy mi jóval később írtuk alá, a velünk együtt felsorolt országok jóval előbb írták alá. Hát akkor én ezt a logikát úgy folytatnám, hogy ők már sokkal régebb óta ülnek az aláírás állapotán, sokkal régebb óta várják ki az aláírás állapota után azt a pillanatot, amikor majd ratifikálni fogják.

Most egy statisztikai adatot fogok elmondani, és gyorsan magamat védve mindjárt hozzá is teszem, amit elmondtam már, hogy egy eset is eggyel több a kelleténél, de ha a statisztikai adatokat nézzük ‑ márpedig még elő is veszem ‑, 28 tagállamot vizsgáltak át, 42 ezer nőt kérdeztek meg, az eredmények alapján a nők 33 százaléka adta azt a választ, hogy fizikai vagy szexuális erőszak áldozata volt. Ez Magyarországon ‑ szörnyű adat ez is, de ‑ 5 százalékkal alacsonyabb. És még hozzátehetnék egy másik adatot is, de látom, hogy én nem hozhatok föl statisztikai adatot. Ez is borzasztó, szörnyű ‑ még egyszer aláhúzom, nehogy félreértsék, és nem büszkeség a nagy átlagban lenni ‑, de ezek szerint azért valami mégiscsak működik ebben a rendszerben, mert valamennyire mégiscsak ott tudunk lenni, ahol az a bizonyos fejlett Nyugat.

Egy szó mint száz, én azt gondolom, hogy itt most azt kellene nézni, hogy ez a dolog a maga nehézségeivel és a maga botladozásaival ‑ nézve az ellenzéki képviselőkre ‑, mégiscsak visz előre egy utat, aminek a megoldásán mindannyian egy emberként vita nélkül munkálkodni akarunk. Én kérem, hogy ezt mérlegelve fogadják el ezt a határozati javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)