Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

SZELÉNYI ZSUZSANNA (független): Köszönöm szépen. Folytatjuk ma délelőtt ezt a nagyon fontos és nagyon érdekes vitát.

Egy bonyolult dolog az isztambuli egyezmény ratifikálása, mindenki, aki ehhez a kérdéshez ért, ezt elég pontosan tudja. Én önmagában azt a tényt, hogy egy stratégiai javaslattal, országgyűlési határozati javaslattal állt elő a kormány, nem tartom problematikusnak. Az a kérdés, hogy ez abba az irányba viszi-e a dolgokat, mely azt a status quót meg akarja haladni, ahol most vagyunk és amerre tartunk.

Egypár szó erejéig én is kitérek a 2003-as stratégiára, amit ez a mostani beterjesztett határozat megpróbál felülmúlni. Én nem látom benne azt, amit Dunai Mónika olyan érzékletesen elmondott, hogy ami nem valósult meg abból, az itt most nyomon lenne követve. Tehát nekem ez egy komoly hiányosság ebben. Az rendben van, hogy egy stratégiát felvált egy másik, de azt gondolom, hogy nem teljesültek komoly dolgok.

Például a távoltartó rendelkezés bevezetése a magyar jogban megtörtént 2006-ban. Az intézményrendszer azonban sajnos nem épült ki ehhez. Rendkívül lassú a rendszer, és nem tudja betölteni a funkcióját. Az a helyzet, hogy alig vannak ilyen esetek, és maga az országos bírói hivatal javasolta a megelőző távolságtartás szigorítását, annyira nem működik az, ami van. Tehát én azt gondolom, hogy az elmúlt évek tapasztalatait gondosabban kellene ellenőrizni, és megtenni azokat a lépéseket, amire szükség van. Ha a bírói hivatal mondja, akkor annak nyilvánvalóan lehet hinni. Ezért Magyarországon a jelenlegi helyzet az, hogy noha van távoltartásról szóló rendelkezés, az áldozatok mégis tartósan kénytelenek együtt élni a bántalmazóikkal.

A soronkívüliség a hatóságok és a bíróságok előtt megint csak nem teljesül egyáltalán, nincsenek gyorsított eljárások az ilyen erőszakos ügyekben. Konkrétan sokszor életekről van szó, ez a helyzet. Ehelyett, ahogy Stummer Attila, megint csak az országos bírói hivatal osztályvezetője mondja: „Az eljárásnak minél gyorsabban kellene eredményre vezetnie, hogy az ellehetetlenült élethelyzetben legalább az átmeneti megoldás hamar megszülessen, de erre a jelenlegi bírósági ügymenet nem alkalmas.” Tehát ezek olyan bírói hivatalos feljegyzések, amelyekből egyértelmű az, hogy a távoltartás mai magyarországi rendszere egyszerűen nem tölti be a funkcióját.

Legalább ez a két dolog olyan, ami sajnos nincs megfelelőképpen továbbvezetve az adott stratégiában.

A legnagyobb problémám ezzel a javaslattal az, ami már többször is elhangzott, hogy amikor itt van előttünk egy ilyen széles körű és magas minőségű, konszenzuson alapuló protokoll, mint az isztambuli egyezmény, akkor miért kell egy másik logika alapján stratégiát alkotni a kormánynak.

(13.20)

Nincsen igaza Dunai Mónikának, amikor azt mondja, hogy a stratégia túlmutat az isztambuli egyezményen, nem mutat túl. Az a helyzet, hogy az isztambuli egyezmény sokkal szélesebb kiterjedésű folyamatokat rögzít, mint amelyek ebben a mostani határozati javaslatban szerepelnek. Tehát egy fordított logikát kellene alkalmazni. Én azt gondolom, hogy ezt meg kellene fontolni. Tehát ha jót akarnak csinálni az elkötelezettséggel, amiről beszéltek, akkor csináljunk tényleg jót. Én azt gondolom, hogy ha van olyan eszköz a kezünkben, ami működőképes és jó, akkor azt kövessük, fölösleges harmadik utas javaslatokkal próbálkozni.

Nagyon fontos dolog, ami teljesen hiányzik ebből a javaslatból, és benne van az isztambuli egyezményben, hogy mindent definiál. Erre mindenképpen szeretnék egy percre kitérni. Mi az, hogy nők elleni erőszak, mi az, hogy családon belüli erőszak, mi az, hogy diszkrimináció, ezek mind benne vannak. Nem kell nekünk a spanyolviaszt nulláról felfedeznünk!

Szeretnék kitérni erre a bizonyos szóhasználatra, ami a Fidesz köreiben az utóbbi időkben elterjedt, és önök is ma ezt használták, ez a bizonyos kapcsolati erőszak. Nekem ez nem jelent semmit, a T-Mobile hirdetései jutnak erről eszembe. Őszintén nem is értem, hogy ez miért van bevezetve. Hozzá kell tennem, az egész világban zajlik diskurzus a nők elleni erőszakról és a családon belüli erőszakról, van ennek egy szótára mára már, mindenki ugyanazt érti ugyanazon kifejezések alatt.

Az isztambuli egyezménynek nem az a címe, hogy kapcsolati erőszak, úgyhogy nagyon bízom, hogy nem így lesz a magyar hivatalos fordítás, mert akkor ez nem felel meg a valóságnak. Az van benne, hogy nők elleni erőszak és családon belüli erőszak. Miért? És erről ma már többen is vitatkoztak. Igen, van férfiak ellen is erőszak, de a nők elleni erőszak a jellemző a világban. Magyarországon is ez a jellemző és ez szisztematikus, egyszerűen nem lehet a két dolgot összevetni. Nem kell elutasítani azt, hogy férfiak is néha erőszak áldozatai, de általában alapvetően nem így történik. Ezért szól ez az egyezmény a nők elleni erőszakról és ezért szól családon belüli erőszakról, mert ezek a jellemző dolgok. És ezek nagyon pontosan definiálva vannak ebben az egyezményben. Nyelvet beszélő emberek, gondolom, meg fogják oldani, hogy ennek az egyezménynek magyar nyelven ugyanaz legyen a címe, mint azokon az idegen nyelveken, ahogy ez megszületett.

Az isztambuli egyezmény azért is nagyon praktikus eszköz ‑ és én ezt szívesen láttam volna egy stratégiában végigvezetve ‑, olyan világosan elmondja, hogy mi a feladat: meg kell előzni az erőszakot, ha mégis megtörténik, védelmet kell nyújtani az erőszak áldozatainak, meg kell büntetni, szankcionálni kell az elkövetőket, és összehangolt, sok területre kiterjedő politikákat kell összerendezni. Ez a feladat. Ez nem egyszerű, én azt gondolom, de nagyon világos a logikája. Érthetetlen számomra, hogy a stratégia miért nem ezt a tagolást tartalmazza, ami mindannyiunk számára kívül-belül, a civilek, a nép, az emberek, a nők, a bántalmazók számára egy világos vonalvezetés. Tehát én nagyon örülnék, ha ez jelenne meg egy olyan stratégiában, ami a nők elleni és a családon belüli erőszakról szól.

Egypár dologra még kitérnék, amit a korábban hozzászólók említettek. A menedékházakról: minden menedékháznak titkosnak kell lenni. Ez egy olyan alapvető előírás! Én Magyarországon már nagyon sok menedékházban megfordultam, olyanokban is, amelyek titkosak és olyanokban is, amelyek nem. Az Ökumenikus Szeretetszolgálat, Baptista Szeretetszolgálat, Vöröskereszt tartja fenn többnyire ezeket az intézményeket. Elképesztő nagy a különbség az ott lévő rengeteg gyerek és nő biztonságérzetében, egyszerűen össze se lehet hasonlítani, hogy valakit azonnal fel lehet hívni, és megtalálja a férje, és ott csápolnak az ablaka előtt éjszaka, vagy nem tudják, hogy hol van. Tehát az, hogyha egypár ebből titkos, az sajnos nem elég jó, egyszerűen mindegyiknek titkosnak kell lenni, ez egy nagyon-nagyon fontos dolog.

Novák Katalin beszélt az oktatásról. Én ezzel nagyon egyetértek természetesen. Én nagyon szívesen megnézem valakivel a Fideszből az újonnan bevezetett tankönyveket, amit az elmúlt néhány évben a magyar közoktatásban bevezettek, hogy hol szerepel benne bármi ilyesmi. (Bangóné Borbély Ildikó: Sehol!) Ha nekem meg tudják mutatni, akkor hatalmas elégtétel lesz ez nyilván a Fidesznek. De nincsenek benne ilyesmik, az etikatankönyvekben egyszerűen ilyen dolgokról nincs szó. Ezek azért elég komoly problémák, azt gondolom.

Többször is felmerült ma már, hogy a gyereknevelésben mennyit kell riogatni a gyerekeket az erőszakkal. Ez nekem is dilemma volt, mert én is egy szülő vagyok, több gyerekem van mindenféle korosztályban, az az igazság, hogy elég jól meg lehet oldani. Tehát én nem félnék az önök helyében a felvilágosítástól. Egy dolgot kell a gyerekeknek megtanítani: ami nekik diszkomfortos, ami nekik kényelmetlen, azt nem lehet elfogadni, és akkor egy biztonságos felnőttnek kell szólni. És ezt azért mondom el ilyen részletesen, mert ez a logikája a megelőző kampányoknak. Ahogy az ember a gyerekével beszélget fontos dolgokról, azt kell utána kitenni a plakátra. Nem olyan bonyolult dolog ez, az a lényege, hogy nem szabad elfogadnia azt, ami neki nem jó, és az erőszak soha nem jó. És egyébként jellemzően tudjuk ‑ én dolgoztam erőszakot elszenvedett gyerekekkel ‑, mindegyik azt gondolja, hogy ez normális, és ő a felelős. Ezt a dilemmát kell kiiktatni, és persze meg kell nekik mondani, hogy mit kell csinálni, és biztonságos felnőtthöz kell fordulni. Ha a szülei bántják, akkor a tanárhoz kell fordulni, ha a tanár bántja, akkor a szülőhöz, ha az iskolamester, akkor az igazgatóhoz. Tehát nem olyan bonyolult dolog, ilyen kampányokat kiválóan meg lehet szervezni, rengeteg jó példa van a világban mindenhonnan, politikai akarat kérdése, hogy csináljuk-e vagy nem.

És akkor végül még mondott Novák Katalin egy olyat, hogy mi hagyjuk önöket dolgozni. Nem teljesen értem, hogy ez mit jelent. Tehát én azt gondolom, hogy nekem ez az ügy nagyon fontos, én ebbe rengeteg évet invesztáltam már, én nem akarom megakadályozni, hogy a kormány ebben haladjon. Ezért is nem értem, hogy mi a nagy titkolózás tárgya. Tehát én az elmúlt fél évben a legváltozatosabb kérdések formájában próbáltam kideríteni, hogy mi van, nem azért, hogy önöket piszkáljam, hanem azért, hogy segítsek, hogy én a saját elkötelezettségemet rendelkezésre bocsássam a kormány számára, a tudásomat és az elkötelezettségemet.

Ha nem lenne a felkészülés olyan végtelenül titkos, akkor, azt hiszem, hogy nem is kellene úgy érezniük, hogy mi önöket zaklatjuk ebben az ügyben, amikor egyébként segíteni akarunk. Én ezt most is fel tudom ajánlani, és ahogy ezt már Petneházy úr pár nappal ezelőtt is jelezte, állítólag valami albizottság létre fog jönni a parlamentben ennek az ügynek a monitorozására, én abban nagyon szívesen részt veszek, nem azért, hogy piszkáljam önöket, hanem azért, hogy segítsek, és azt gondolom, ha akarjuk, akkor ebben az ügyben meg tudjuk egymást érteni, politikai akarat kérdése minden. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból.)