Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, a mai napirendi pontnak én úgy indultam neki, hogy számtalan kérdést megfogalmazok, de látom, hogy túl sok értelme nincs, mert ugyan hosszan, mintegy egyetemi előadást tartva beszél a dolgokról, de kevésbé válaszol a feltett kérdésekre. Ezért én ezeket a kérdéseimet nem fogom feltenni, hanem inkább csak három rövid megállapítást teszek, olyan rövid megállapításokat, hogy ha majd egyszer lesz ideje és figyel is rám, akkor utána meg tud cáfolni, ha tényleg van alapja, van háttere a cáfolatának.

Nézze, volt egy olyan mondata, amit nem fejtett ki abban a félórában, amit az előbb végighallgattunk, ami nagyjából arról szólt, hogy hova nem teszünk forrásokat, csak nem mondta ki a gondolatot. Ha már elgondolta, akkor mondja is ki, arra kérem. Egyébként pedig azt mondom önnek, hogy a magyar felsőoktatás az elmúlt évtizedekben sem az a hely volt, ahova nem volt szabad forrást és pénzt tenni. A magyar felsőoktatás pontosan az a hely volt, ahova még több pénzt kellett volna tenni, akár a mi kormányzásunk időszakában is, de az szégyenletes, amit önök csináltak az elmúlt hat esztendőben. Csak azért, hogy tiszta és világos legyen a kép, ha nem tudja, akkor segítek, ha tudja, akkor kérem, hogy erősítse meg, ha meg mást tud, akkor hiteles cáfolati alapokat teremtsen ahhoz, amit mondani kíván.

2002 ‑ menjünk eddig vissza ‑ időszakában a magyar felsőoktatás rendszerében a központi költségvetés kiadásaihoz illesztetten nagyjából 2,4 százalékos mértékű volt az a pénzforrásbeli arány, ami a felsőoktatásra került elköltésre. De ez 2006-ban sem volt ettől nagyban eltérő, akkor is 2,5 százalékos mértékű volt, de 2009-ben, tudja, 2008-at követően, a gazdasági-pénzügyi válság utáni első esztendőben is 2,3 százalékot meghaladó mértékű volt az a részarány, ami a központi költségvetés kiadásaihoz illesztetten a felsőoktatás rendszerében megjelent. Érti a számokat, ugye? Látom, világos tekintettel néz rám, tehát fogja azt, hogy ezek a számok forrásban mit jelentenek. Köszönöm szépen.

Ha tiszta és világos, akkor azt is tudja, hogy 2010-től egy zuhanórepülésbe ment át a történet. Ha jól emlékszem, 2010-ben jöttek önök, jött a Fidesz-kormányzás. A zuhanórepülés elindult. 2011-ben a központi költségvetés főösszegének az arányaihoz képest már nem 2,3-2,4-2,5 százalékos mérték, hanem 1,3 százalékos mérték az, ami a felsőoktatás rendszerében a pénzügyi források tekintetében a főösszeghez viszonyított arányban megjelenik. Ez a trend, ez a tendencia folytatódik 2012-ben, majd 2013-ban elérünk oda, hogy a központi költségvetés főösszegeihez viszonyítottan a felsőoktatás rendszerében megforduló pénzeszközök aránya nem éri el már az 1 százalékot sem. S ugyanez jellemző 2014-re, de 2015-re is igaz.

2010-ben, hogy ne csak 2002-től induljunk el, az öt évvel ezelőtti állapot szerint 186 milliárd forint volt az, ami a felsőoktatás rendszerében benne volt, és ehhez illesztetten, mondjuk, egy 2013-as adat az, ami 123 milliárd forintról szól. Ne ingassa a fejét, államtitkár úr, mert a számok itt makacs tényként jelennek meg. Ez az, ami a központi költségvetés főösszegéből a felsőoktatás rendszerében megjelenik. Bármit mondhat, ezek tények. A lényeg a dologban tehát az, hogy egy tragikus forráskivonás történt a felsőoktatás rendszeréből, és ez azt a helyzetet hozta magával, hogy gyakorlatilag ugyanúgy, mint ahogy ‑ az előbb itt ült Czibere államtitkár úr ön mellett ‑ az egészségügyi rendszerből az a 300 milliárd forintos nagyságrend, ami 2010-hez képest gyakorlatilag kivonásra került, itt arányaiban hasonló mértékű kivonásokra került sor.

Ez mind-mind azt eredményezte, és azt eredményezi jelen pillanatban is, hogy gyakorlatilag az alapfeladatok ellátása is veszélybe került a felsőoktatási intézmények rendszerében. Lehet persze mesélni félórában, egy órában, másfélben arról, hogy ez miért nincs így, de azt szeretném jelezni önnek, hogy az alapfeladatok ellátása veszélybe került a felsőoktatási intézmények rendszerén belül.

(22.00)

És akkor itt most már én nem fogok elkezdeni a különféle átalakításokról beszélni, nem fogok arról beszélni, hogy a kancellárnak mi a szerepe, és miért kell a rektor szabadságát szűkíteni, az egyetértési jog miért kell hogy megjelenjen, vagy nem akarok a konzisztóriumnak a dolgairól beszélni, amiről ön azt mondta, hogy a Rektori Konferencia kívánsága gyakorlatilag az, hogy a konzisztórium felálljon; azt gondolom, hogy ebben némi ‑ némi… ‑ csúsztatás vélhetően van. Én is ismerek néhány rektort Magyarországon, én is ismerem néhány rektornak a véleményét erről a történetről, valahogy mégsem cseng össze az ön által elmondott félórás „expozéjának” a gondolataival.

Egy szó, mint száz, a dolog lényege az, hogy az a finanszírozási rendszer, amit önök csináltak az elmúlt öt esztendőben 2010-et követően, az a felsőoktatási rendszernek a zuhanórepülését alapozta meg. Nincs biztonságban ma működési oldalról szinte egyetlenegy intézmény sem, gyakorlatilag az a pénz, ami most bent van a 2015-ös költségvetés keretei között ‑ biztos ismeri ezt a számot is ‑ a rendszerben, azt hiszem, 152 milliárd forintos nagyságrendű, hogyha ezt a pénzt összehasonlítja, mondjuk, a 2002-es betett források arányaival, a központi költségvetés főösszegéhez viszonyított arányaival, akkor ennek tudja, mennyinek kellene lennie? Akkor ennek nagyjából 400 milliárd forintnak kellene lennie, 400 milliárd forintnak, hogy ugyanazt az értéket képviselje, mint 2002-ben az a 2,4 százalékos mértékű főösszeghez viszonyított pénzügyi arány.

Magyarra fordítva a szót: 150 milliárd bent van a költségvetésen keresztül, és 250 milliárd meg nincs bent, aminek bent kellene lennie, magyarul nemhogy a felét nem tették be annak, aminek bent kellene lennie egy 2002-es finanszírozáshoz illesztetten, hanem attól jóval nagyobb mértékű pénzkivonást okoztak az elmúlt tizenegynéhány évvel ezelőtti állapotokhoz képest. No, erre kellene ‑ idézőjelbe tetten ‑ oly nagyon büszkének lenni, erre kellene olyan típusú válaszokat mondani, hogy hogyan, miképpen akarják ezt a helyzetet megváltoztatni, és arra kellene talán a józan ész színpadán is válaszokat adni, hogy az a károkozás, ami a forráskivonásokon keresztül a felsőoktatás rendszerében bekövetkezett az önök háta mögött lévő ötéves időintervallumban, az hol, hogyan, miképpen fog majd helyreállítódni.

És akkor egyéb más, olyan típusú kérdésekkel, amelyekkel itt képviselőtársaim foglalkoztak, az idő kímélése kapcsán sem kívánok foglalkozni, már csak két megjegyzést kívánok tenni. Az egyik megjegyzésem az, hogy mindaz, amit itt a vidéki tudásbázisoknak a dolgai kapcsán elmondott, az az én értékítéletem és tapasztalásaim szerint nem helytálló. Nem helytálló, merthogy az elmúlt öt esztendőben látható módon a vidéki tudásbázisok folyamatosan hátrányokat szenvedtek el, jelesül példákat is tudok erre önnek mondani, alaposabb elemzés tárgyává is tudom ön előtt ezt tenni, személyes konzultációt is szívesen folytatok önnel e tekintetben, de nem azért, hogy beszélgessünk, hanem azért, hogy a helyzeten változtassanak; azért, hogy ha ezek a torz helyzetképek kialakulnak, akkor azon igenis változtatási hajlandósággal bírjanak, merthogy pont ezek a tudásbázisok azok, amelyek a vidéken élő, bizonyos értelemben hátrányokat elszenvedő fiataloknak esélyt és lehetőséget adnak.

Tudja ‑ csak nagyon leegyszerűsítve a történetet ‑, hogy ha egy vidéki, jó képességű gyerek nem olyan családba született, amely család tehetős és finanszírozni tudja azt a tandíjmentes felsőoktatást, amit önök működtetnek, hogy egy szemeszter, mondjuk, egy közgazdasági képzés tekintetében adott esetben több százezer forintos nagyságrendet is elérhet, nohát, ha ezt a család nem tudja finanszírozni, akkor eleve baj van. De hogyha mondjuk, ilyen típusú képzések vagy bármilyen más szakirányú képzések, amelyek voltak adott vidéki tudásközpontokban, megszűnnek, és mondjuk, Budapesten lesznek csak, akkor valószínűsíthetően itt albérlet-fizetési költségek és kötelezettségek, utazási költségek és sok minden egyéb más is felmerül. Ez azt hozza magával, hogy az a gyermek, akinek nem tehetős háttér van a háta mögött, az gyakorlatilag ennek a tudásnak a megszerzéséből ki van zárva.

Inkább azon kellene gondolkodni, hogy hogyan lehet megteremteni azt, hogy Magyarországon, ugyan nem nagy ez a 93 ezer négyzetkilométeres terület, de Magyarországon az ilyen nagy társadalmi különbségekből fakadó hátrányokat hogyan és miképpen lehetne kiegyenlíteni, nem ilyen 1-2-5-10 ezer forintos esetleges „adományokkal”, hanem olyaténképpen, hogy azok a nagyságrendű pénzek, amelyeket az előbbiekben mondtam, amelyek többletteherként terhelik meg ezeket a családokat és fiatalokat, azok ne merüljenek fel, és ezekkel ne találják magukat szembe.

A másik dolog, amit mindenképpen szeretnék nem megismételni, hanem inkább megerősíteni, amiről Hiller alelnök úr beszélt az előbbiekben, ez az az 52 ezer diákot érintő probléma, ami a nyelvvizsga-nélküliség, a nyelvvizsga létének a hiánya okán a diplomához való nem hozzáférést adja vagy hordozza magában. Itt csak azt szeretném mondani, hogy képviselőtársam sem arról beszélt, amit jobbikos képviselőtársam mondott, hogy a nyelvvizsga nélküli diploma az ugyanaz, mint ami a nyelvvizsgával párosított diploma; a munkaerőpiac adja meg az értékítéletét ennek. És, tudja, Magyarországon hál’ istennek nem minden fiatal gondolja úgy, még akkor is, ha önök sarokba akarják őket szorítani, és gazdasági menekültté kívánják tenni, hogy el kívánja hagyni ezt az országot, vannak olyanok is, akik nem kívánják elhagyni ezt az országot, és vannak olyanok, akik mondjuk, a megszerzett szakmai tudásukat, felsőfokú szinten megszerzett szakmai tudásukat adott esetben a nyelvvizsga nélkül, bizonyos nyelvi készségek hiányában is képesek tisztességesen ellátni, és a munkaerőpiacon is vannak olyan munkáltatók, akik nem a nyelvvizsga alapján fogják foglalkoztatni őket. De mindaddig, amíg a diplomájukat nyelvvizsga nélkül, a nyelvvizsga nélküli diplomájukat nem kapják kézbe, addig természetszerűleg nem diplomát szerzett emberként, hanem mondjuk, egy középfokú végzettségű, szakmai képesítéssel bíró emberként néznek rájuk, és például a garantált bérminimum összegével, 122 ezer forinttal párosítják azt a jövedelmi viszonyt adott esetben, amit felkínálnak neki, ahelyett, hogy a szakmai tudásához illeszthető bérviszonyok mellett tudna elhelyezkedni. Szóval, sokkal komplexebb ez a dolog annál, mint hogy egy egyszerű nyelvvizsga-mentesítő programmal a helyére lehetne tenni; ráadásul látjuk azt, hogy milyen kudarcos volt az a történet, amit e tekintetben tettek.

Mondhatnám a szót én is 30-50-80 percen keresztül, ugyan nekem csak 15 van, de a tisztesség okán azt a 15-öt sem használom ki. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)